Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

Mátyás király és kora ) ALTALANOS LESZERELÉS Mátyás király portréja. Ismeret­len festő müve a XVI. század elejé­ről (a bécsi Kunst­historisches mú­zeum tulajdona). tó rész: sokrétű­en illusztrálja az uralkodó és kör­nyezete ünnepe­it és hétköznap­jaik 1473 és 1490 kö­zött volt legaktí-t vabb az uralkodó, ekkor virultak leginkább olasz- országi kapcso­latai. Kereske­dők, diplomatáik és főpapók jártak- keltek Buda és az itáliai , városok között. Felesége, Aragónia! Beat­rix méltó társa volt a nvűvelt­A budai palota fényűző berendezését az olasz Bofi- fi-ni, a király történetírója örökítette meg számunkra. Képet alkothatunk azonban róla a vagyont érő arany- brokát trónkárpitja a kiál­lított galgócd kárpit szépsé­ge alapján. A király és ud­vara drága mívű, arannyal átszőtt selyem és bársomy- ' brokát díszruháikat viselt; ilyeneket ajándékozott a püspökségeknek és kedvelt templomainak, például a szegedi ferenceseknek. A Mátyás és felesége címeré­vel hímzett fojnácai mise- ruhát Firenzében. Francesco Malocchi műhelyében szőt­ték. Kincstára pompájáról többen is. megemlékeznek; a kincstárából való a rene­szánsz ötvösség máig felül­múlhatatlan remeke, a nagy­méretű, színes, zománcos Mátyás-kálvária is — jelen­leg az esztergomi főszakes- egyház tulajdona. A budai palotát gazdag majolikapadlózat díszítette. Az alezredes teljes &fsi£ ben,, pompázó paradicsom­sisakban elvágtázik. S hogy a világ tökéletlenségein ja-t vítsunk valamit, követi Sí a huszados. Semmivel sera gyávább, mint a többiek, a* új ranghoz méltóan viselke­dik. — Te amikor katona vdSl tál, hánynak parancsoltál? — Egynek se — vallonS be férfiasán. Ezen kicsit elmélárfSj hosszasain nézd az arcomat. — Szóval nuHados voltát Ez szíven üt Ez a nagy nulla. — Tudod, azért egy tit­kos alattvalóm nekem is volt — mentegetőzöm. — Annak parancsoltál? — Annak igen. — Ki volt az? — Én magam. Igen, Meg­próbáltam eldönteni, mi a jó, mi rossz, mit kell meg­tennem akikor is, ha nincs kedvem hozzá, és mit nem keffl. megtennem, ha szeret­ném is. Azt persze már nem val­lom be, hogy mindez hány­szor, de hányszor nem sike­rült. Olyankor persze írni- lados voltam, ez kétségtelen. Most aztán pironkodhatok. — Aklsor te egyedes vc*- tál — Körülbelül —^ mosv dom zavartan. Közben őrmesterek, hadi nagyok, közlegények tűnnek el a színről. — Ha katona leszek, én is egyedes akarok lenni! — Ez nagyszerű •— fi** vendek —; de tudod, ahhoz nem is kell katonának lené ned. Ha akarod, máris egye­des lehetsz. — Hogyan? — Például nem rohangátsa a nagykéssel föl-le a lakás­ban. Mint egyedes gondol-? kozol előtte; és eszedbe jut? hogy eleshetsz és megsérted magad. Nem verekszel esi* re-szőra a testvéreddel. Ha a mama kér tőled valamik nem morogsz, mert jobb volna játszani, hanem meg­csinálod. látom az arcán, hogy «* egyedesség sokat vesztett vonzerejéből. Nem szól. Közben a büszke táboe^ nők egyedül maradt az aki­kul óíé-ren, eljött az ő ideáé is* elvágtat hadserege után, — Most, ugye, csatáznak odabent? — Eszük ágába se Jut 4» mondom ijedten —, mind letette a fegyverét, vaJa- menmyi ükből egyedes lett, ét építkeznek. — Mit építkeznek? — Hát, hogy fényesebb te^ gyen a szemed, keményebb legyen az izmod, nagyobbat tudjál rúgni a labdába* ne fáradj el hamar, és könnyeb­ben tanuld meg a betűket meg a számokat — Mert ha harcolnának, akkor fájna a hasam? — De még mennyire! — Akkor inkább legyenek egyedesek. — Én is úgy gondolom. Lecsúszik a székről* ki­terjeszti a karját és elber­reg. Semmi kétség, itt egy repülőgép emelkedik a le­vegőbe. Nagy elégedettség száll meg; mi most ennek az öreg bérháznak a har­madik emeletén a függőfo­lyosóra néző konyhában megvalósítottuk az általános leszerelést Most már csak az hiányzik, hogy nagy or­szágok, kicsik és közepesek kövessenek bennünket Pél­dát mutattunk. A repülő közben a sztra­toszféráiba emelkedett, ott köröz, könnyedén és boldo­gan. Bennem meg égy pará­nyi félelem fészkelődik. Har­ci gép ez vagy utasszállító? Egy egyedes repül odafönt, vagy egy huszados? Na majd ha leszáll, megkérde­zem. Mátyás egykori, Európa- szerte csodált fényűző palo­tája helyén, a budai Vár­ban nyílt, meg az utóbbi év­tizedek legnagyobb kiállítá­sa — a Magyar Nemzeti Ga­lériában. Több tudományág hazai és külföldi kutatóinak együttes munkája nyomán minden eddiginél részlete­sebben mutatkozik be a ma­gyar reneszánsz, történel­münk utolsó európai rangú korszaka. A sok száz tárgyat szem­léltetően. didaktikus rendbe* felvonultató kiállítás köz­pontja. Mátyás király legen­dás alakja, akit a mai nem­zedék számára sem árt föl- idézni a történelem sárgult lapjairól, egyénisége annyi tanulsággal szolgál. Az el­múlt évszázadok sem fakí- tották meg okosságát, bá­torságát, közmondásos igaz­ságosságát. Hunyadi János fiaként kötelességének érez­te hazájáért a halállal is szembenézni — a csatame- zori ért tragikus véget. Bé­kében azonban a felvirág­zást. az egységet adta né­pének jó törvényekkel, bia- topsággal, a hatalmaskodők megfékezésével. Uralkodása nemzeti létünk fénykora volt. Emlékeit még a török pusztítás sem tud­ta teljesen megsemmisiteni. A páratlanul gazdag kiállí­tás megpróbálja nyomon követni Mátyás hatalmas életművét, s vele a rene­szánszot Sza pólyái István nádor síremléke Szép «helyről (1499) Ott működtek az udvariban A humanizmus a közép­kor századai után hazánk­ban már Mátyás uralkodása előtt jelentkezett, Mátyás nevelője, Vitéz János és Ja­nus Pannonius, a korán el­hunyt európai hírű költó és pécsi püspök udvarában. Mátyás már humanista szel­lemben nevelkedett. Hatal­mas könyvtára szerint ko­ra egyik legműveltebb koro­nás fője volt,. Trónra lépése után a reneszánsz humanis­ta életeszményt valósította meg udvarában. E kiállítás két évszázadot ölel föl, az előzményektől a stílus utóéletéig. A leggaz­dagabb azonban a Mátyás királyt és udvarát bemuta­ségben és a művészetek pártfogásában egyaránt Mátyás maga köré gyűjtöt­te a kor neves művészeit és íróit (Bonfimt, Gaieottót, Callimaohust s Európa égjük legnevezetesebb humamsta központjává tette Budát. Palotáit az új stílusban épí­tették a firenzei építészek és kőfaragók; mint a budai ásatásból származó faragvá- nyok, a nyéki vadászikastély építészeti töredékei, kedvenc tartózkodási helyének, a budaszenttórinci pálos ko­lostornak vörös márvány emléked, és a nagyszabású, példásan helyreállított vi­segrádi nyaralópalota mu­tatja. a híres könyvmásoló iDumd- nátordk, könyvkötők és más külföldi művészek, mester­emberek társaságában. A király legbüszkébb messze földön híres könyvtárára volt; állandóan és sokat ol­vasott, humanistáit is gya­korta a könyvtárteremben fogadta. Rábában, Firemzó­Kaposi Levent« — Jó reggelt! — Jó reggeli! — Ma mintha kissé sápad- tabbnak látszana... '— Sápadtabbnak! Sevet­nem kell!... Mondja csak meg őszintén, hogy úgy né­zek ki, mint egy kicsavart citrom. — Na ne, túlozzon! — Én túlzók? Hát nézzen rám, ember! Ez a szín már nem is sárga, hanem szür­ke. Hatosam képest a nemes­penész olyan, mint a Jona­than alma. ' > — De hát ná baja volt? — Volt? Most is van, ba­rátom! Kétoldali mellhár- tyagyulladás, azon túlmenő­en kideríthetetlen szívzöre­je k, általános legyengülés, a többit nem is sorolom, — És maga ezzel járkál? — Miért, feküdjek kopor­sóba? — Ember! Ne legyen mor­bid1 ßencze /ózsef Nyitány Jégpáncél takarja a zord Balatont, március csörgeti a tél bilincseit Vízi börtöncella, vak öbölként virrad, rab hullám paskolja, part köve sikkan, a mélyben bóbiskol balgatagon a hold — nádas tisztáson karcsú csuka. Kövék kacatjáért megváltok vi&zhangot, megfeneklett csónak merengve lankadok. Kisírt szemű sirály, foszlott vitorla, eretnek hegyekért szívem is kjrohad. Milyet parancsol? — Kacagnom kell! Én morbid? Uram! Engem ta­nulmányoznak az egyetemen. Szinte nincs olyan betegség, amit én el ne kaptam vol­na. Vörheny, skarlát, kanya­ró, szamárköhögés... —De hát ezek gyerekbe­tegségek... — Na és? Én is altkor kezdtem. És onnan jutottam el idáig. A vizenyős mell- hártyáig ... Tudja, az orvo­sok már rég lemondtak ró­lam. A múltkoriban a kör­zeti orvos úgy nézett rám, mint Hamlet az apja szelle­mére Helsingőrben. — És milyen tünetekkel jár ez a vizenyős mellhár- tya? Tudja, nekem is szúr itt, hátul, baloldalt... — Csak ott? Akkor nem lehet baj. Nekem szúr jobb­ról is, balról is, oldalról is, keresztül is... Néha úgy ér­zem magam, mintha a sza­murájok késpárbajt vívná­nak bennem. De már fel sem tűnik. Megszoktam. — Megszokta? Az iszonyú fájdalmakat? — Naná! Ha éveken át treníroz az ember... Hoz­zám képest egy fakir olyan, mint a harci mén, ha rheg- haüja a trombitaszót... No, de nem is tartom föl, siet­nem kell. Tudja, lei akarnak vinni az orvosi világkiállí­tásra, és most intézem a ví­zumokat Persze, ha meg­érem ... Mert most is majd szétrobban « fejem ... Ap­ropó! Nincs valami tablet­tája? — De van.il Nézze csak! Melyiket parancsolja? —- Azt a sárgát. Illetve ... Talán inkább azt a pirosat. — Köszönöm. Viszlát! — Örülök, hogy ilyen jól elbeszélgettünk... A sereg föl sorakozott az alakulótéren. Zömök paripák táncolnak a fénylő arcú ka­tonák -alatt, a napsütésben csillognak a zöld, sárga és piros csákók. Mert szeren­csére besüt a függőfolyosóra néző komyhaablakon a nap. A sorok ugyan elég kesze- kuszák, egy jobb tábornok bizonyára rájuk dörren ne, hogy balra nézz!, igazodj!, mik maguk, szabadnapos kereskedősegédek vagy ka­tonák? De az itteni tábor­nok nem ennyire rigolyás, és szerencsére a tábornok fölötteseí sem rigolyásak, aminek külön örvendek, mert a fölöttesefc mi va­gyunk: a gyerek meg én, — Ez ki? — bök a gyerek az egyik vitézre. — Ez egy tizedes — mon­dom, mert valóban olyan ti­zedes formája van. Űgv látszik, a tizedes el­len semmi kifogás, mert nagyra tátja a száját, s hogy félelmetesebb legyen a do­log, zord pofát vág, s hozzá egy rettenetes csatakiáltás, egy hosszan elnyújtott áá. A tizedes tudja, mi a kö­telessége, máris ugratja pé- celi kenyérből készült lovát, szakamaarcán példamutató elszántság, zöld papírcsákó­ja meg se readül — vágtat be a tettek mezejére. A hős tizedes eltűnik. — Most egy századost ké­rek! Aááá! A százados némán této­vázik, micsoda bátor hadse­reg ez! — A következő legyen egy ezredes — mondom a ran­goktól megrészegülten —, s az ezredes csörömpölő fci- tüntetésekkei, méltóságtet- jesem bevégzi küldetését. — Most egy húszadéért ké­rek — kiáltja a gyerek. — Huszadost? Olyan rang nincs. — Miért nincs? Tényleg, miért nincs? Ki­csit bambán nézek magam elé, azt fontolgatom, hogy magyarázat helyett itt, eb­ben a mi hadseregünkben, se szó, se beszéd, kinevez­hetnénk valakit huszados- nak. — Húsz katonának nem kell parancsolni? — szakít­ja félbe a ranglétrát forra­dalmasító gondolataimat a gyerek. — De azt hiszem, kell —. bizonytalankodom. — Hát akkor?! Mert az ugye úgy van, hogy a tize­des tíznek, a századhs száz­nak, az ezredes meg ezer­nek parancsol? — Nagyjából úgy — mon­dám* s hogy ne látsszam katonai dolgokban járatlan­nak, hozzáteszem: — az al­ezredes meg kilencszázki- lencvenkäesncnek. —• Az mennyi? — Eggyel kevesebb, ntínt az ezer. — Aha.;; Aktor egy olyat kérek! Herkules szobor. Bertoldo di Giovanni munkája (1492—91) ben a legjobb illusztrátoro­kat foglalkoztatta. Könyved — a híres, saját ízlését mu­tató corvinák — közül aki­állításon nemcsak a házai kötetek, a Phiilostmatusz-kó- dex, Bonfini Remim Unga- ricarum Decadese és Cronicá- ja, hanem a külföldi gyűj­temények féltve őrzött kin­csed is láthatók — ezeket londoni, vatikáni, párizsi, bécsi könyvtárok és múzeu­mok kölcsönözték. Mátyás korszerű, Jól föl­fegyverzett hadseregének fegyvereit és fölszerelését is bemutatják. A ^király és kancellárjának munkás hét­köznapjait az oklevelek,! nyomtatványok címeres le­velek és pecsétek illusztrál­ják — némelyik igen magas művészi színvonalon. Mátyás udvarában a ma­gyar főpapok és főnemesek de. hadvezérei is. megbarát­koztak az új stílussal, és amikor az uralkodó éiete vi­rágjában tragikus hirtelen­séggel elhunyt, a reneszánsz már gyökeret eresztett Ma­gyarországon, bár a királyi udvar elveszítette stílusfor­máló jelentőségét Mátyás halála után készült el a Ba- kócz-kápolna, a magyar re­neszánsz legszebb épségben fennmaradt emléke az esz­tergomi székesegyházban. Báthory Miklós váci, Vetési Albert veszprémi, Emuszt Zsigmond pécsi püspök, Vá- radd Péter kalocsai érsek építkezései, Geréb László püspöknek, Mátyás unoka­testvérének gyulai vára, had. vezérének, Kinizsi Pálnak nagyvázsonyi, Báthory Ist­vánnak nyírbátori építkezé­sei az egész országban ed­terjesztették a reneszánsz szettemét. Brestyánszky Ilona Lázár Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom