Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-02 / 27. szám
HDN-kupa K. Rákóczi— Sellye 0:0 Biztató jelek a férfi kézilabda-válogatott háza táján Hazaérkezett Romániából a február 24-én Hollandiában kezdődő férfikézilabda „B” világbajnokságra készülő 'magyar válogatott, s vezető edzője, Kovács László az MTI kérésére megvonta a túra mérlegét — Előbb Brassóban a román bajnokság 4. helyeznie. a helyi Dinamo ellen játszott két mérkőzést a csapat — mondotta —, s ott 18:16, illetve 23:21 arányban nyert. Ezt követően Ploesti- ben az eredetileg meghirdetett utánpótlás-válogatottal szemben inkább amolyan „B” együttes várt a mieinkre (24:23, illetve 28:22 volt az eredmény, javunkra). Mindkét ellenfél igen jól szolgálta világbajnoki készülődésünket: gyors, mozgékony játékosaikkal szemben jelöltjeimnek bőven volt alkalmuk a legfontosabbnak tartott részfeladat, a nyitott védekezés gyakorlására. — A játékosok jobb teljesítményt nyújtottak. Közülük kiemelem a számomra legnagyobb meglepetést okozó ferencvárosi Fodort, ő hosszabb kényszerpihenő után tért vissza, s a jobb szélen és a jobb oldali átlövő pozíciójában egyaránt kiemelkedőt teljesített. A többiek összességében elég jó benyomást keltettek; Kovács Pétert is külön méltatnám : elsősorban védekezésben irányított jól, összefogta a fiatalokat. A két újonc — a győri Deáki és a tatabányai Marosi — ismét ügyesen játszott. — Úgy érzem, ők a jövő emberei — fűzte hozzá Kovács László. — A három kapus egyaránt megnyugtató formában védett, örvendetes — bár nem utazhatott el Romániába —, hogy Tóth Géza fölépült, harcra kész. — A felkészülés eddigi szakaszára visszatekintve — folytatta az edző — elmondhatom. hogy biztató jeleket látok a válogatott háza táján. A kiutazó csapat gerince már megvan, legföljebb három hely sorsa lehet kétséges. A jelöltek két csoportban folytatják tovább az előkészületeket. Az idősebbek — Bartalos B., Jegenyés, dr. Hoffmann, Kenyeres, Kovács P., Lele, Őri, Horváth G., Szabó L., Kovács M. — irányításommal Tatan edzenek. A társaság másik fele viszont február 1—7. között Szófiában részt vesz a hagyományos Szerdika-kupán. A Bulgáriában szereplő magyar csapatot a következők alkotják: Oláh Z., Bartalos Z. (kapusok), Bordás, Tóth G., Szabó II. L. Deb- re, Marosi, Végh. Fodor. Oláh B., Sándor, Deáki. Az edzői teendőket itt Káló Sándor látja el. Kaposvár, 200 néző. V.: Pálfy. Rákóczi: Horváth — Pető, Zentai, Prancz, Csorba — Bódis, Hámori, Kakas (Boros), Biczó (Gyurics II.) — Bíró, Wéber (Nagy). Az első helyzet a vendégek előtt adódott, s Horváth ügyességén állt, hogy nem született gól. A Rákóczi mezőnyfölény ellenéi-e sem tudott gólhelyzetet összehozni az első félórában. A 39. percben Bódis, majd a 43- ban Kakas előtt kínálkozott lehetőség. A szünet után mindkét oldalon adódott egy-egy újabb helyzet. A 87. percben ismét csak Horváth merész bevetődéssel mentette meg, hogy nem a vendégek tértek haza két ponttal. A salakos edzópályán lejátszott találkozón a Rákóczi labdarúgói körülményesnek és lassúnak bizonyultak a mindvégig frissebben mozgó sellyeiek ellen. A vendégek kapujuk elé húzódtak. A játék mintegy 70 percig az ő térfelükön folyt, de gyors megugrásokkal így is sikerült többször veszélyeztetniük a Rákóczi kapuját. A frisseség hiányán kívül nehezítette a hazaiak helyzetét, hogy többnyire középen erőltették a játékot. Úszóverseny a jubileum jegyében Kaposváron az uszodai versenyidényt minden évben a szomszédos Dombóvárral vívott párosverseny nyitja meg. Az idén újabb résztvevővel bővült a kör: a Kaposvári Rákóczi most ünnepid fennállásának 60. évfordulóját, s mint házigazda erre a versenyre meghívta a szekszárdiakat is. E jubileum alkalmából a zöldfehér klub kupát alapított, s ezt három forduló után (az egyikre Dombóváron, a másikra Szekszárdon került sor) az összesített pontszám alapján lehet egy évre elnyerni. A végső birtokbavételhez az általános kupaszabályok szabnak irányt. A hétvégi esemény a dombóvári úszók nagy fölényének jegyében telt el. Bizony, Kaposváron sóvárogva nézték az érdeklődők, hogy a Tolna megyei város néhány év alatt mennyire megelőzte a somogyi megyeszékhelyt. A dombóváriak 43 ponttal értek el többet, mint a házigazdák. Igaz, sokan emlegették, hogy ha változatlanul a Rákóczi színeiben indulhatott volna a már múlt évben eltávozott Szabó Péter (akit nemrég Szölősi Gabriella és Dobos Pál is követett), másként alakulnak az erőviszonyok. Ráadásul a néhány éve nagy tehetségnek kikiáltott és azóta a fővárost is megjáró, de visszatért Kolsói Andrea is bejelentette, hogy visszavonul az aktív versenyzéstől. Ezen az úszóversenyen a legkiemelkedőbb somogyi vonatkozású eredményt Krámli Rita érte el: a száz méteres mellúszásban 1:24.4- es idővel az NDK ponttáblázat alapján 578 pontot ért el, és ha ezt az eredményét 50 méteres uszodában is megismétli, számára ez ez üstjei vény es minősítést jelent. A kaposváriak közül sajnos többen nem is tudtak győztesként célba ütni. A lányoknál egy ezüst- és két bronz-, a fiúknál két ezüst- és két bronzérem maradt még Kaposváron. A verseny kaposvári vonatkozású jobb eredményei: (valamennyien Rákóczi- úszókj. ••«,. v. Lányok: 100 m gyermek mell: 1. Krámli 1:24,4; 100 m úttörő pillangó: ... 4. Tamás 1:28,8: 100 m delfin gyors: ... 2. Kardos 1:29.8: 400 m úttörő gyors: ... 3. Eöry 5:48,8; 200 m gyermek hát: 4, yígh 3:01,4; 10C Rajtolnak a lányok gyermekkorcsoportos mell úszói 100 m-en m úttörő hát: .... 3. Tamás 1:25.0. Fiúk: 100 m úttörő mell: ... 2. Kanizsai 1:29,2; 100 m béka hát: ... 2. Hajdó 1:52,8, 3. Kardos G. 1:54.0; 200 m úttörő hát: ... 4. Gi- mesi 2:58,9; 200 m gyermek gyors: ... 4. Szabó 2:33,0; 100 m úttörő pillangó: ...3. Gimesi 1:28.4. 8x50 m kombinált fiú— lány gyorsváltó: ... 2. Rákóczi 4:32,5. A következő fordulóra április 30-án Szekszárdon kerül sor. Pontversenyben az első 'forduló után: az 1. Dombóvár 126, a 2. Kaposvár 83, a 3. Szekszárd 73 A férfiakkal együtt a párosok is megkezdték versengésüket Dortmundban a műkorcsolyázó- és jégtánc Európa-bajnokságon. A legutóbbi győztes Baess. Thierbach NDK-beli duónak ismét jó esélye van a büszke Cím megszerzésére, mert a rövid program bemutatása után vezeti a mezőnyt. A második helyet is honfitársaik foglalják el. őket pedig három szovjet kettős követi. Említést érdemel, hogy mindössze 12 pár indult ebben a versenyszám- ban. A párosverseny állásá a rövid program után: 1. Sabine Baess, Tassilo Thierbach (NDK) 0.4 p. 2. Birgit Lorenz. Knut Schubert (NDK) 0.8. 3. Veronika Persina. Marat Akbarov (Szovjetunió) 1.2. 4. Valova. Vasziljev (Szovjetunió) 1.6. 5. Avsztrijszkaja, Kvasmym (Szovjetunió) 2.0. 6. Massari, Azzola (NSZK) 2.4. Felújítunk, kivitelezünk term en> szárítót, vasszer k ezetet. csőszerelést, fűtést, minősített hegesztőkkel. Gazdasági munkaközösség, Kaposvár, Eger u. 32. t (4324) A Kaposvári Közúti Építő Vállalat IV. sz. főépítésvezetősége. Kaposvár, Császárrét FÖLVESZ azonnali belépéssel gépírni tudó adminisztrátort Jelentkezni lehet a fenti címen, a főépítésvezetőnél. (80124) HÍREK FEBRUÁR jT SZERDA Karolina A nap 7.10 órakor kél, s 16.46 órakor nyugszik; a hold 22.33 órakor kél, s 9.31 órakor nyugszik, A várható időjárás: Lassan mindenütt beborul az ég, és egyre több helyen lesz csapadék; többnyire eső, de néhol havazás is lehetséges. A sokfelé erős, helyenként viharos délnyugati szél északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet ina, szerdán plusz 7 és plusz lz Celsius-fok között alakul. — Csehszlovákiába utazott tegnap az Állami Bábszínház 27. tagú együttese. A Kodály-centenáriumi programok részeként a Háry Jánost mutatják be. A társulat Kassán, Pöstyénben, Sumperkben és Prágában lép a közönség elé. — Lengyel József két művét tűzi műsorára ismét a Televízió: csütörtökön 16 óra 05 perces kezdettel sugározzák az Igézőből készült tevéfilmet, szombaton 21 óra 55 perckor kezdik Jan- csó Miklós alkotását, az Oldás és kötést. — Társadalmi munkát több rruint tízmillió-nyolcszázezer forint értékben végzett a lakosság tavaly Barcson. Ennek negyedét a fiatalok — diákok es ifjúmunkások — munkája jelentette. Több millió forint segélyezésre Jelentős anyagi támogatással segítette a rászorulókat a mult evben a Kaposvári Városi Tanács: szociálpolitikai célokra 3 millió 672 ezer forintot fordítottak. Rendszeres segélyben 153-a/n részesültek. 2 millió 900 ezer forint értékben. A rendszeresen segélyezettek három alkalommal rendkívüli segélyt is kaptak. Több mint 600 alkalommal adott rendkívüli segélyt a tanács 431 rászorulónak. — Kültagjává választotta Horler Miklós Ybl-dijas építészt a Belga Királyi Tudományos és Művészeti Akadémia. A műemléki fel- ügyelóseg tudományos tanácsadója 1976 óta tanárként rendszeresen részt vesz a leuveni egyetem műem- lékrestaurátor-képző intézetének munkájában. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 13 265 Trabant Hyc. Gömbi (Bp.) 82 Trabant Lim. (Bp.) 12 254 Trabant Lim. (Debr.) 8 257 Trabant Lim. (Győr) 11 243 Trabant Combi Spec. (Bp.) 5 024 Trabant Combi Spec. (Győr) 40« Wartburg Lim. (Bp.) 8 134 Wartburg Lim. (Győr) 4 956 Wartburg de Luxe (Bp.) 11 216 Wartburg de Luxe (Győr) 6 074 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 1 36? Wartburg cie Luxe tt. (Bp.) 2 110 Wartburg Tour (Bp.) 4 171 Wartburg Tour. (Győr) 1 612 Skoda IDŐ (Bp.) 6 561 Skoda 105 (Debr.) 5 080 Skoda 105 (Győr) 5 547 Skoda 120 (Bp.) 11 464 Skoda 130 (Debr.) 7 172 Skoda 120 (Győr) 8 479 Lada 1200 (Bp.) 19 908 Lada 1200 (Debr.) 12 713 Lada 1200 (Győr) 6 211 Lada 1300 (Bp.) 8 556 Lada 1300 (Debr.) 5 627 Lada 1300 íGyőr) 2 045 l.ada 1500 (Bd.) 8 569 Lada 1500 (Debr.) 5 785 Lada 1500 (Győr) 2 325 l.ada Combi (Bd.) 4 615 Lada Combi (Debr.) 2 397 Moszkvics (Bp.) 11 875 Polski Fiat 126 (Bp.» 15 138 Polski Fiat 126 (Gvőr) 4 432 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 532 Dácia (Bd.) 10 919 Dácia (Debr.) 5 359 Zastava (Bn.) 1 l«o Skoda 120 Gls 304 Szerkesztőségi ügyelet & este 8-ig S Telefon: „ 11-510 Qr 70 évvel ezelőtt, 1913. február 2-án született, és 30 éves korában, 1943-ban, fiatalon halt meg a fasiszták golyóitól Abrahám Géza, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Fővárosi lakatossegédként 1930-ban Pesterzsébeten kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Még csak ifjúmunkás volt, amikor 1930. szeptember l-én részt vett a nagy budapesti tüntetésen. A következő esztendőben az illegális KIMSZ tagja lett. s bekapcsolódott a Pesterzsébeten alakult antifasiszta bizottság tevékenységébe. A KMP tagjaként a 30-as évek végén kapcsolatba került Kulieh Gyulával és Schönherz ZoltárwnaL 194Ó- ben kommunista szervezkedés és hűtlenség vádjával letartóztatták; a sopronkőhidai fegyházból 1942-ben büntetőszázaddal a keleti frontra hurcolták, s a fasiszták az egész századot kivégezték. — A legtisztább üzem címmel indított versenyt tavaly a Nagyatádi Konzervgyár. A versenybizottság év közben rendszeresen ellenőrizte a benevezett üzemrészek tisztaságát. Végül a sűrítőüzem nyerte meg a versenyt. — A félelem, a harag és az agresszió kialakulásáról, a gyermeknevelésről tart előadást holnap délután Siófokon a fiatal anyák klubjában dr. Nagy Sándor, a helybeli kórház ideg- és elmegyógyász szakorvosa. — A Hungarhúiels kiváló tanulója országos versenyt Székesfehérváron, az Álba Regia Szállóban rendezik meg az idén. A vetélkedő« tóbö mint 89 szakács-, cukrász- és íelszoigalotanuió versenyez. — Ordacsehiben lep föl holnap este a kaposvári Fo- nomunkás Kisszanpad. K.ss Dénes „Verscsöndites'’ című drámai költeményét és Mrozek ..Károly” című abszurd jáieKát mutatják be. — Elhunyt Szász Peter Balazs Be.a-dijas tiimrende- ző. 56 éves volt. — Német és angol nyelvtanfolyamot indított kezdők részére a kaposvári elektroncsőgyárban a TIT. Ösz- szesen negyvenkét dolgozó jelentkezett arra, hogy e nyelvek egyikét alapfokon elsajátítsa. — Ola.jmunkás-szálloda épül Szegeden. A dél-magyarországi építők megkezdték a létesítmény alapozását. Csaknem százmillió forintot fordítanak az építkezésre és a két—háromágyas szobák berendezésére. — Halált okozott az ágyban való dohányzás. Kőszegi Béláné váci háztartásbeli agyban dohányzóit, közben rosszul lett, s az égő cigarettától meggyulladt a ruházata. Az asszony a tűz következtében éietét vesztette. — COOPTOLRIST-HlR, Kis körutazás Erdélyben. (6 nap), autóbusszal. Ütvonal: Kaposvár — Artand — Nagyvárad — Kolozsvár — Marosvásárhely — Ko- rond — Székely udvarhely — Gyula — Kaposvár. Részvételi dii : 4100 Ft. Idöoont: június 29— július 4-ig. Jelentkezés irodánknál: Kaposvár. Kossuth L. u. 8. Telefon: 12-038. (80148/a) — Kaposvári Farsangi Napok '83. A Killián Györev Ifjúsági és Üttörő Művelődési Közpooit szórakoztató rendezvényei: február 3-án 10 órakor: ..Mesekosár“ Váradi Hédi Kossuth-díias kiváló művész gvermekműsora, 5.9 órakor, podiuinmüsor felnőtteknek. Jegyek a Rendezvényi rodában es a helyszínen válthatok. (»134) Élőn a védők