Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-13 / 10. szám

Kosarasok kerestetnek A Magyar Rádió és a Ma­gyar Kosárlabda Szövetség — az 1966-ban, 67-ben, 68­ban, 69-ben és 70-ben szüle­tett fiúk és lányok részére — kosárlabdatehetség-kutá­tást indított. Kérjük a szülő­ket és az iskola testnevelő tanárt, küldjék el számunk­ra azoknak a tehetségesek­nek ítélt fiúknak és lányok­nak a névsorát — lakcímük (község, város, megye, irá­nyítószám), születési év és hónap, testmagasság feltün­tetésével — akik kedvet éreznek ahhoz, hogy ebben az akcióban részt vegyenek. Természetesen elfogadunk egyéni jelentkezéseket is, de örömmel vesszük azt is, ha teljes csapatok jelentkeznek. Címünk: Magyar Rádió, 1800 Budapest, Bródy Sán­dor u. 5—7. Kérjük, hogy a névsort, 1983. január 20-ig küldjék el, s a borítékra ír­ják rá, kosárlabda tehetség­kutató akció. A teremben is terem babér Autós ügyességi verseny „Kenese-kupa” elnevezés­sel autós ügyességi versenyt rendez a balatonkenesei KISZ-bizottság. Az esemény­re január 23-án 9 órakor ke­rül sor a balatonakarattyai autóparkolóban (71-es út mellett a benzinkútnál). Feltétel: érvényes B-kategó- nás jogosítvány és a 100 Ft nevezési díj befizetése. Ne­vezni lehet előzetesen levél­ben (Nagyközségi KISZ-bi- zottság, Balatonkenese) vagy a helyszínen. Részletes fel­világosítást a 80-70-047 és a 80-70-051-es kenesei telefo­nokon kaphatnak az érdek­lődők. Edzéslesen Siófokon Odakinn verőfény. A nap sugarai valósággal beara­nyozzak a tóparti várost, s bár a naptár január 11 -et mutat, az ember még kiska- bátban is szívesen tartózko­dik a szabadban. A Siófoki Bányász labdarúgói mégis fedél alatt tartják a délelőt­ti foglalkozásukat A foki­hegyi iskola új impozáns nagyméretű tornacsarnokát szinte ők avatják fel. Az egyik sarokban még az épí­tők munkálkodnak, de ez csöppet sem zavarja az NB Il-es csapat játékosait akik röviddel fél' tíz uitan vonul­nak be, hogy pontosan hat­van percet töltsenek el a .szabadtéritől merőben eltérő gyakorlással. Szemrevételezzük a kere­tet: tizenhét labdarúgó ér­kezett, tehát négyen hiá­nyoznak. Szőke Miklós veze­tőedző magyarázattal szol­gál : — Sajnos, Gulyás térde is­mét rendetlenkedik, Riczu lábujjtörés, Rezi pedig be­tegség miatt hiányzik. Hava­si ugyan egészséges, de ő középfokú edzői tanfolya­mon van Kaposváron. Ez a negyedik termi edzésünk, a mainak a célja az erő és az ügyesség fejlesztése. A FIDE elnöke a világbajnok-jelöni párosraérkőzésekről Florencio Campomanes. a nemzetközi sakk szövetség (FIDE) Fülöp-szigeteki el­nöke hazája fővárosában, Manilában kedden feltűnést keltő nyilatkozatot adott. Amint az AFP francia hír- ügynökség jelentéséből kitű­nik, a FIDE alapvető újí­tásra határozta el magát a vilagbajnok-jelölti páros- mérkőzések lebonyolítását il­letően. A most ismertetett terv szerint a férfi és a női világbajnok-jelöltek 4—4 párosmérkőzését egy helyen és azonos időben tartanák meg, mégpedig Spanyolor­szágban, Monacóban, vagy esetleg Svájcban. A mérkő­zések végleges helyszínéről a FIDE tíz napon belül dönt, annyi azonban máris kiderült, hogy az összecsa­pásokat — a negyeddöntő­ket — áprilisban akarják megkezdeni. Az elődöntőkre augusztusban, a világbajnok- jelöltek döntőjére pedig no­vemberben kerülne sor. Amennyiben ezt a tervet si­kerül megvalósítani, úgy semmi akadálya nem lenne annak, hogy az eredeti ver­senykiírás érteimében 1984. augusztusában megkezdőd­hessenek a férfi, illetve a női világbajnoki címért a párosmérkőzések. A világbajnoki negyed­döntőben a következő ver­senyzők érdekeltek: Férfiak: Hübner (nyugat­német) — Szmiszlov (szov­jet), Ribli (magyar) — Tor­re (Fülöp-szigeteki), Kasz- parov (szovjet) — Beljavsz- kij (szovjet), Korcsnoj (svájci) — Portiscii (ma­gyar). Nők: Alekszandnja (szov­jet — Lemacsko (bolgár), Gaprindasvíli (szovjet) — Levity ina (szovjet), Muresan (román) — Szemjonova (szovjet), Joszeliani (szovjet) — Liu She-ian (kínai). Kaposváron, a Killián György Ifjúsági és Úttörő- művelődési Központban 1983. jannár 18-án 19 órakor a ROLLS FR együttes koncertje Jegyek a Rendezvényirodában és a helyszínen válthatók. (80025) És elkezdődött a munka. Tíz perc bemeiegitő futás, gimnasztika után minden labdarúgó „álma”, a bordás­fal következett. (Szőke Mik­lós: Ma kevesebbet „lóg­nak” ezen a szeren, mert a múlt héten nagyon igénybe vette őket.) Aztán újabb fu­tás, elöl a két „idősebb” muskétás, Bódi és Virág ha­lad, és ahogy lenni szokott, a két kapus — Horváth II es Málics — zárja a sort. Amikor aztán a vezetőedző a padokhoz rendeli a fiú­kat, senki sem hiszi, hogy röpke pihenő következik. Has- és hátizomfejlesztő gyakorlatok váltják egymást Itt-ott egy-egy nyögés vagy sóhaj hallatszik. A kis „mo- kány” Szabón látszik, hogy az ősszel sokat kihagyott, az utolsó gyakorlat után hasra rogyva meditál, hogy vajon érdemes-e felkelnie. De nincs pardon, mert „lazítás­ként” előkerülnek a medi­cinlabdák. A velük való ta­lálkozásit csak Tieber ússza meg, aid kisebb sérülése miatt ez alól felmentést ka­pott. Igaz, ő sem pihenhet, addig sprintgyakor latokat végez a terem hosszában. átlátszó ürüggyel ők sem asszák meg. A „remélt” fel­mentes elmarad. Hat kombinált verseny-' gyakorlatra kerül sor egy­más után. Van ezek között medicmlabda-cipeies, zsámo­lyok közti slalomozás, buk­fenc és a pádon végig, majd fölötte való átszökdelés. Mint várható volt, a „ke­gyes csalások sem maradtak el. A hátrányban levő cso­port egy-egy tagja valami­lyen trükkös kihagyással igyekszik a hátrányt ledol­gozni. Horváth kapus a pad fölötti szökdeléseknél kerül ily módon előnyös helyzetbe, de amikor a többiek szóvá teszik, igyekszik az igazát megvédeni. A pártfogók kö­zül valamennyien az ó cso­portjába tartoztak. Ilyen és ehhez hasonló jó hangulatú élcelődések köze­pette telt el újabb fél óra. közben átnedvesedtek a me­zek és sokan talán észre sem vették, hogy tulajdon­képpen milyen hatásfokú munkán estek ismét keresz­tül. És ez csak a délelőtti foglalkozás volt, melyet dél­után újabb követett. Hát mi tagadás, azért a pettyes labdával valahogy könnyebben és szívesebben bánnak a játékosok. Hanyatt fekvésből felülve a magasba tartott medicint áthajítani a szemben ülő társnak, bizony alaposan igénybe veszi a hasizmokat, s akin netán meglapul néhány felesleges kiló, ilyen gyakorlatok által könnyebben megválik tő­lük. Károlyi diszkréten a meze aiá vette a vattamel- lény-t, amely a mozgás köz­ben árulkodóan kikandikál, minden bizonnyal többlet súlyától kell búcsúznia, de hát a gyorsaság megtartásá­nál néha még a dekáik is számítanak. Később az előb­bi gyakorlat fordítottja még több erőt igényel. Hason fekvésből kell hátrahajítani a labdát a lábnál állóhoz. Kiderült, hogy a hátizmok leginkább a kapusoknál erő­södtek meg — ők hajtják végre legtökéletesebben ezt a gyakorlatot. Egy csapásra felszabadul­tad) és forróbb lesz a han­gulat, amikor az ügyességet és gyorsaságot elősegítő vál­tóversenyekre került sor. Szőke edző a „nemes virtus'’ érdekében három csaknem egyforma erősségű csoportot igyekszik összeállítani. — Mester, mi már a ko­rábbiakban minden olimpiai pontot begyűjtöttünk! — szólt a ..középcsoport” kapi­tánya, Bódi. — De ezzel az Harsány sípszó hasit a le­vegőbe, és egy csapásra ki­ürül a terem. Szőke Miklós így foglalta össze a keddi programot: — Kissé módosítani kellett az edzésterven. A rendkívül kedvező időjárás arra kész­tet bennünket, hogy szabad­téren előtérbe kerüljenek a technikai alapgyakorlatok. A délutáni másfél órás edzés­nek ez lesz a fő része. Ter­mészetesen az állóképesség fejlesztése sem fog hiányoz­ni. A mai tartós futás távja 3öüü méter lesz. De hát meg az elején vagyunk. Ha a le­endő maximumot vesszük száz százaléknak, akkor a mai edzésmap terhelése hat­van százalék körül van. Biz­tosan jönnek még hidegebb napok, amikor a pálya is haszna Ihatatlanná válik, majd akkor pótoljuk azokat a gyakorlatokat, amelyeket most elnapolunk. Az edző elmondta még, hogy nagyon elegedett a fiúk hozzáállásával, s ha a to­vábbiakban is ilyen meder­ben folyik a felkészülés, a Bányász a tavasszal újabb meglepetésekkel szolgálhat. A magunk részéről ehhez csak annyit fűztünk hozzá, hogy a somogyi labdarúgó- barátök ezt most már vár­ják is a siófoki csapattól. Jutasí Robert JAN UÁR A nap 7.29 órakor kél, és 16.17 órakor nyugszik; a hold 7.93 órakor kél, és 15.31 órakor nyugszik. [13 CSÜTÖRTÖK Veronika A várható időjárás: Az északi, északkeleti országrészben általá­ban ködös marad az idő. Máshol inkább csak r«ggei lehet köd. Az ország nagy részén elein­te derült lesz az ég, később azonban időnként már megnövekszik a felhőzet. Számottevő csa­padék nem várható, csupán ködszitálás fordul­hat elő. A szél csupán napközben élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csü­törtökön a ködös helyeken 0 és a. máshol 6 és 11 fok közölt alakul. Pályázat házfeiújítóknak Január huszonkettedikéig jelentkezhetnek még a Ka­posvári Városi Tanács építé­si osztályán azok a magán- személyek, akik 1982-ben fölújították lakóházukat, és részt kívánnak venni a fel­újítóknak kiírt ' pályázaton. A tanács, a népfront és a városszépítö egyesület által meghirdetett pályázatra azok nevezhetnek be, akik magán­erővel régi családi házukat újították föl, mégpedig a környezetbe illően, esztéti­kusán a városkép szépítését szolgálva. Az elnyerhető pá­lyadíj több tízezer forintra is rúghat. A meghirdetők ily módon is segíteni kívánják az anyagilag megterhelt, ám önmagukon kívül a város javát is szolgáló otthonte­remtőket. — Szociális és kulturális célokra tavaly 45 millió fo­rintot költöttek megyénk termelőszövetkezetei, öt gaz­daság nyitott tavaly új üze­mi konyhát. — Balatoni utazás címmel jelentette meg a Magvető Ki­adó ismét Eötvös Károly hí­res útirajzát a népszerű Ma­gyar Hírmondó sorozat tag­jaként. — Kisebb földmozgást ész­leltek szerdán hajnali fél ötkor a bihari táj központ­jában. Berettyóújfalun. Akik korán reggel mar ébren vol­tak, arra lettek figyelmesek, hogy a csillárok kilengenek, megzörrennek az üvegajtók, összecsörrennek az egymás mellett levő poharak. A földmozgás csak igen rövid ideig tartott és karokat nem jeleztek. Az MTA földren- gesvizsgáló obszervatóriumai a Richter-skálán 2,5-ös erős­ségű földmozgást regisztrál­tak. — FAZEKAS MUNKA- BEMUTATÓT és vásárt tar­tott tegnap a Kaposvári Húskombinát KlSZ-bizott- sága és « Fazekas Háziipari Szövetkezet KISZ-szervezete a húskombinátban. A ren­dezvénynek nagy sikere volt. — Húsz szakmai folyóira­tot — köztük hat külföldit — bocsát rendszeresen a dolgozók rendelkezésére a Kaposvári Cukorgyár könyv­tára. Ezzel is segíteni kíván­ják a korszerű technológiák megismerését, és az is cél­juk, hogy az önképző dolgo­zók a folyóiratok segítségé­vel ötleteket meríthessenek újításokhoz, a kaposvári gyárban is alkalmazható megoldásokhoz. — A közeljövőben meg­kezdi a termelést két újabb vállalati gazdasági munka­közösség a Mezőgép siófoki gyáregységiben. Tavaly há­rom ilyen vállalkozás ala­kult itt, és kiváló teljesítmé­nyük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyáregység túlteljesítette 1982-es tervét. Szerkesztősén! ügyelet este 8-ig Telefon: ^ * 11-510 • ? 100 évvel ezelőtt, 1983 január 13-án született a Bihar megyei Nagyiétán. és 69 éves korában, 1952-bm halt meg Csanádapácán Ma- riay Ödön író, lapszerkesztő. A kolozsvári egyetemen vég­zett jogot; Ady és Móricz Zsigmond barátja volt. A közoktatásügyi minisztérium­ban az irodalmi és képző­művészeti osztályt vezette, és szerkesztette a Szépművé­szet című lapot. 1941-ben vo­nult nyugdíjba. Írásaiban a képzelet és a valóság elemeit ötvöző témákat dolgozott fel. Sok érdekes cikke, bírálata, novellája jelent meg a la­pokban és a folyóiratokban. Három novelláskötete — Ke­let fia, Aranyszájü Zongh, Muzsikus történetek — látott napvilágot. 1943-ban jelent meg örök nomád című regé­nye. Nyalka élete és halála című állattörténete 1962-ben a Magyar elbeszélők című gyűjteményes munkában is helyet kapott. Néhány művét lefordították francia, német, illetve olasz nyelvre. A Nemzeti Színház két színdarabját — A Rákó­czi-harang, A győri kaland — mutatta be. — Hiánycikk lett a szóda­víz Borsod, Heves, Szabolcs- Szatmár és Hajdú-Bihar fal­vaiban, mert egymás után szűntek meg az állami és a magánkézben lévő szikviz- üzemek. A hiány pótlására Böcsön. a Borsodi Sörgyár­ban kezdték meg a szódavíz készítését, a palackozó gép­sorok szabad kapacitását ki­használva. A szódát szénsa­vas ivóvíz néven két és fél decis palackokban hozzák a jövő keddtől forgalomba. — NAGY AZ ÉRDEKLŐ­DÉS az idén is megrende­zendő KPVDSZ-bál iránt. A tavaly jól sikerült rendez­vény színhelye most is a Do- rottya-szálló összes terme lesz január 29-én. A bálozók erdekes műsorban gyönyör­ködhetnek. — Cikket közöl az Üttörő- vezető most megjelent ja­nuári száma Teremi József­ről, a fonyódligeti úttörő- és ifjúsági tábor vezetőjéről. — Több mint hatvanhét­ezer ember látogatta meg tavaly Kaposvár múzeumait. A legtöbb látogató a Somo­gyi képtárban járt; közel hu­szonhétezren fordultak meg itt. — A tavalyinál 50 száza­lékkal több szenet kell fej­teni a Tatabányai Szénbá­nyák még épülő, de már fo­lyamatosan termelő nagy­egyházi bányájában. A ter­melés ilyen erőteljes foko­zását az tette szükségessé, hogy a régi tatabányai ak­nák szénvagyona alaposan megfogyatkozott, s a tatabá­nyai vállalat összes termelé­sének egyharmadát ebben az évben már az új bányaüzem­től várják. / — Éleslövészet. A Kapos­vári Városi Tanács V, B. igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a Magyar Néphadsereg alakulatai 1983. januar 20-tól 27-ig éjjel— nappal éleslövészetet tarta­nak a sántosi lőtéren. A fenti időben a lőtéren és a lőtér biztonsági területen belül tartózkodni tilos és életveszélyes. A biztonsági őrök felszólításának minden­ki haladéktalanul »tegyen eleget. — Dr. Tóth Lajos belgyógyász és reuma-szakiőorvos rendelését mennyi tóttá Keszthely. Vak Bottyán u. 21. sz alatt. dr. Szabó Árpád főorvos egykori rendelőjében. Telefon: 12-1 S'* <59018)

Next

/
Oldalképek
Tartalom