Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám
Nagy Lajos udvarának remekei i 7 Beragyogta a színpadot Siófok és Tab „gálája” A szokatlan tény, hogy az Idei művészeti szemléről, gálaestről háromfelé ágazik az út, csak jót tett az előadásoknak. (A városi, illetve a járási bemutatók legjobbjai ugyanis a megyei szemlére, a Ki mit tud?-ve- itélkedőre és az országos diáknapok rendezvényeire kaphatnak meghívást.) Jót tett, mert a szokásosnál több szólista és együttes óhajtott fellépni, következésképpen a műsorszerkesztó rendezők válogathattak és a közönség is változatos műsort nézhetett végig. A Balaton-parti városban ég a siófoki járásban a hét végén tartották a szemlét, s mindkét előadás megérdemelte a lakosság és a bírálóbizottság figyelmét. Siófok tavalyi kudarcát feledtette az idei bemutató, bár bizonyos szerkesztői, rendezői kuszaságok, s a közönség egy részének elképesztő fegyelmezetlensége rontotta a műsor nívóját, akadályozta egyik-másik szereplő vagy együttes produkciójának .teljes kibontakozását. Ettől függetlenül jó, hasznos — a jövőt illetően is reményt keltő — elképzelések valósultak meg a svofoki művelődési ház színpadán. Mindenekelőtt a Perczel Mór Gimnázium szerepléséről kell szólni. A szemle, kétségtelen legjelentősebb eseménye volt a gimnazisták műsora, mely az iskola falai között már bemutatott diaknapi rendezvény eszenciája volt. Meglepetést keltettek az osztályközösségek produkciói, melyeket a diakok tanári segítség nélkül alkottak. A jelenetek szerzője, rendezője, előadója az osztály volt, s a színpadot berágyogta a tehetséges, értelmes fiatalok ötletessége, humora. Valószínű az egykori csurgói professzort, Csokonait is jókedvre derítette volna a siófoki diákok műsora. Különösen tetszett a 4/c és a 3/a osztály paródiája és a tornászlányok jazz-balettje. Az osztályközösségek produkciója és a dr. Iby András tanár által vezetett Krúdy színpad előadása a tematikát és a hangvételt tekintve harmoni' zált egymással. (Arany, János Pázmány lovag című dramatizált vígjátékát mutatták be nagy sikerrel.) örültünk, hogy ismét színpadon láthattuk a Kodály női kart. Mint ismeretes, az aranyérmes együttes kis híján felbomlott, s csak régi lelkes tagjai, valamint új vezetőjének, Gönczöl Györgynek, szoros és elszánt együttmüködese mentette meg. Lírai hangvételű előadásuk tetszett a közönségnek, akárcsak a Tóthné Bogdán Erika vezette nagy- berényi női kar szereplese. Fergeteges siker voit a 13. számú Volán Dixieland együttesének, valamint az ifjú olajbányász fúvószenekarnak a műsora. Mindkét csapat élén a fáradhatatlan, kitűnő muzsikus, Apáti János. örültünk az 523. számú szakmunkásképző intézet tanulóinak, annál is inkább, mert most szerepeltek először a városi szemlén. Miközben sok fiatal a műsor sikeréért fáradozott, játszott, izgult, a nézőtéren — különösen a karzaton — ugyancsak sok fiatal mindenáron meg akarta hiúsítani az előadást. Belefütyültek a zongoraszólóba, idétlen megjegyzéseket tettek a népdalénekeaekre, versmondókra, kiabáltak, zörögtek, hahotáztak. Valószínű csupán a 'beat-zenekar kedvéért jelentek meg, s ha már ott voltak, „hallattak magukról. (Persze, erről az egyébként jól felkészült zenekar nem tehet.) Eszembe jutott, hogy volt idő, amikor a KISZ ifjúgárdistái nem csupán a felvonulásokon. lövészversenyeken, hanem a kulturális előadásokon is jelen voltak. Csaknem harminc műsorszámot láttunk Siófokon, ugyanennyit Tabán, ahol a siófoki járás szemléjét rendezték. Itt fénye volt a gálának, Tab ünnepelt. A közönség figyelmes volt, a rendezők körültekintőek, a műsor színvonalas, választékos, jól komponált. Annak dacára, hogy két „erősség”: a karádi folklór és ,a boglár- lellei amatőr színjátszás távol maradt, a népművészet és az irodalom egyaránt jelen volt és hatott. Mindenekelőtt a tahi népdaléneklő kör és a citerazenekar jól szerkesztett műsorában gyönyörködtünk. Ebben az együttesben a legöregebbek és a legfiatalabbak találtak egymásra, illetve az együtt- éneklés örömére. Szőke Györgyné, aki népdalokat énekel és a balatonszárszói népíáncegyütes, valamint a fiú-tánccsoport produkciója egyaránt emlékezetes élményben részesítette a közönséget. Ugyancsak fiatalos, tiszta hang, eszköztelen előadásmód jellemezte a karádi Árvái Márta szólóénekét, s szívesen hallgattuk a tündöklő népviseletbe öltő-' zött törökkoppányi asszonyok hagyományokban gyökerező műsorát. Figyelemre méltó színvonalon mondott verset, illetve prózát a tengődi Tihanyi Sarolta, a bog- lárlellei Horváth Judit és a ta.bi Dobádi Éva. Sok-sok zene, ének. . . Kórusok, kvartett, kettős, hangszerszóló. . A tabi zeneiskola és a lelkes Somogyvári Ottó. ö vezeti a már említett népdal értek lő kört. Németh Károly hangszerszólista. (aki mellesleg füttyprodukcióval is készült a Ki mit tud?-ra) szinten az ő tanítványa Most tartotta premierjét a tabi vegyes kar, amelyet szintén Somogyvári Ottó vezényel, s Zakár An~ talné vezette földvári vegyeskórussal együtt mátis nagy felkészültségről tesz tanúbizonyságot. Dicséret illeti a szereplőket, a rendezőket egyaránt. A járási KISZ-bizottság tízezer forint jutalomban részesítette azt a KlSZ-szerve- zetet, amelynek tagjai a leghatékonyabb szervező munkát végezték a kulturális szemle sikeréért. Ezit az egyébként művelődési célokra fordítandó összeget a tabi fiatalok kapták, méltán, Sz. A. GRAND HOTEL HUNGÁRIA BÁLLÁ ÖDÖN A rendőri sajtóirodán Olvasószerkesztőm és kedves barátom volt Kolozs Jenő. Púpos, gonoszkodó kis ember volt, de cinizmusa emberséget takart. A korábbi években cikkeiben kissé felületes volt. és emiatt gyakran állt, rágalmazás miatt a bíróság előtt. Híres esete volt, amikor egy cikk miatt éppen szilveszter napján a törvény elé került. A bíró, szigorúságáról hírhedt ember volt Már jóval elmúlt dél. amikor a bíró a vádlottat az utolsó szó jogán megkérdezte, akar- valamit mondani ? Kolozs igennel felelt, és vidáman megjegyezte: — Boldog újévet kívánok a bíróságnak! Négyhónapi fogházra ítélték és be is kellett vonulnia a Markó utcába. Egy hét múlva azonban ott is otthonos lett, a fogház könyvtárában dolgozott, ahová a második vasárnap uzsonnára telefonon hívta meg kollégáit. Szegény Kolozs az ostrom alatt éhen halt.-Amikor Lovas Sándor mellett rendőri rovatvezetőhelyettes lettem, bekerültem a Kendőri Sajtóirodába, amely némileg állam volt az államban. A sajtóiroda két helyisége párnázott telefon- fülkékkel az akkori főkapitányság épületében volt a földszintén. És hogy megismerkedjünk ennek az irodának bizonyos fokig zárt és némi túlzással kissé maffia- szerű szabályaival, ahhoz ismerni kell az akkori viliig szenzációkat hajszoló, gyakran magánéletekbe gázoló életét. Bekerülni egy szerkesztőségbe — különösen napilap- szerkesztőségbe —1 akkoriban nagy • dolog volt, de még nehezebb volt megtartani ezt az állást. A lapokat el kellett adni. s ehhez szenzáció kellett,! s különösen a rendőri riporter élet-halálharcot folytatott, nehogy „lemaradjon” egy-egy érdekesebb esetről. A Rendőri Sajtóiroda, teljés nevén a Budapesti Napilapok Rendőri Rovatvezetőinek Szindikátusa, jóváhagyott alapszabályokkal működött. Az egyesület jelvénye a gomblyukban viselendő kék pajzs volt a magyar címerrel és RS-mono- grammal. A gomblyukban csak a kis pajzs látszott, de a kabát hajtókája mögött volt a jelvény. A szindikátus tagjai állandó kordon-átlépő igazolvánnyal és tagsági igazolvánnyal rendel sceztek. Rendes tag csak az a napilap vágy hétfői lap által bejelentett, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége hivatásos újságírói osztályába tartozó' személy lehetett, aki legalább egy évig a rendőri rovatban rendszeresen dolgozott, és az időnként rendezett szakelőadásokon részit vett. A jelvényt es az igazolványokat a főkapitányság vezetője adta ki. A tiz-egy- nehány oldalból álló alapszabályokat általában betartották, de kiskapuk akkor is voltak. A Rendőri Sajtóiroda tagjainak ily módon a rendőrségen és az újságírók körében privilegizált hatásköre volt. A sajtóirodában huszonkét napilap és a hétfői lapok kiváló hírlapírói „működtek”. Nem is lehetett ez másképpen. mert a széles körű ismeretség, az információ és a gyorsaság volt a döntő. Az íráskészség talán kissé másodrendű volt, miután a telefonon. gyakran sebtében leadott tudósítást a szerkesztőségben dolgozó újságírók — köztük számos kiváló író — átfogalmazhatta. Ismertem még egy nyugdíjas öreg újságírót, akiről kollégáim elmondták, hogy sem magyarul. sem németül nem tudott jól. Információi azonban kitűnőek voltak, mindenről tudott, ami történt. S a két keveréknyelven leadott értesüléseit valamelyik szerkesztőségben dolgozó író percek alatt remekbe szabta. A sajtóiroda vezetője egy rendörtanácsos volt. később rendőr főtanácsos lett. Két beosztottjával ő informálta az újságírókat. Persze ez csak egyik, része volt a .munkának. Az újságírók ugyanis maguk is feljártak a főkapitányság bűnügyi osztályára, ahol ismeretségeik révén a detektívcsoportok vezetőitől is kaptak anyagot, vagy kiegészítő Információt. Akkoriban a nyomozást folytató vagy a tettest kézrekerítő detektívcsoportok nevét is közölték az újságokban. Ennek is nagy része volt, abban, hogy a detektívfelügyelők és főfelügyelők nyilatkoztak: Né- ha-neha egy-egy megjelent cikk miatt a főkapitányság A magyar ötvösség fénykora Nagy Lajos király halálának hatszázadik évfordulója alkalmából a székesfehérvári Csók István Képtárbán reprezentatív kiállítás nyílt meg. Történelmünk folyamán egyetlen uralkodó kapta meg a „nagy” jelzőt, a francia királyi család nápolyi ágából, az Anjou dinasztiából származó I. ‘ Lajos (1342— 82), akinek birodalma az Adriától a Baltikumig terjedt. Uralkodása Magyarország egyik fénykora volt. Már kortársai kiemelték nemes lovagi jellemét, bőkezűségét, jámborságát, dicsőséges hadjáratait és diplomáciai sikereit. Kormányzása felvirágoztatta az országot. A középkori udvari kultúra jelentékeny művészeti műfája volt az ötvösség. Nagy Lajos korában a nemesfém, különösen az aranybányászat a sok újonnan megnyitott magyar banya következtében erősen fellendült. Az udvari és városi ötvösműhelyek egymás mellett virágoztak fel; a század közepén a magyar ötvösség egyik fénykorába érkezett. A nagy király hadjáratai, diplomáciai kapcsolatai és zarándoklatai révén ötvösségünk páratlan szépségű emlékei Európa nagy kincstáraiba kerültek. A magyar udvari ötvösök nemzetközi szempontból is kiemelkedő szakmai színvonalát mutatja Nagy Lajos Bécsben őrzött kettős keresztje, a londoni Hédervári kereszt, az iglói pacifikáié és az aacheni zarándokkápólna több berendezési tárgya. Nagy Lajos udvarához kapcsolódik a székesfehérvári kiállítás talán legszebb, monumentális ötvösműve, a zárai katedrális csaknem életnagyságú, 1380-ban készült, olasz mester kezétől származó, koporsó alakú ereklyetartpja a szent életéből vett jelenetekkel. A Kor világhírű remekei közé tartozik Nagy Lajos leányának, Hedvig lengyel .királynőnek pompás foglalatú hegyi kristály serlege, mely a fegyelmi osztályára kérték a riportert, és megkérdezték: kitől kapta az információt. A kérdés tulajdonképpen csak formális volt, mert az újságíró a választ minden esetben megtagadta, az informátort kiadni ugyanis etikai lehetetlenség volt. Ezekben az esetekben a rendőrség tiltott közlés miatt bírósági eljárást indított az újságíró ellen, akit általában 20—40 pengős büntetésre ítélték. Ezeket az ősze genet a lap fizette ki, ez volt a bevett szokás. Ebbe, a számomra új világba kerültem be. őszintén szóivá jóformán észre sem vettek, hiszen Lovas mellett dolgoztain, ő pedig közéjük tartozott. Aránylag, rövid idő múlva azonban Lovas otthagyta a Nemzetet, s engem bíztak meg a rendőri rovat vezetésével, s ez már nagy felelősséget jelentett. Fa itt kezdődött a baj. Bár soronkívül felvettek szindikátusi tagnak, de a kollégák most már nemcsak átnéztek a fejem fölött, hanem ellenségessé is váltak. Csak egymással, lehetőleg félrevonulva tárgyaltak, aztán ki-ki bevonult a párnázott telefonfülkébe. hogy leadja az anyagat, én pedig álltam, mint szamár a hegyen, A Rendőri Sajtóirodán rövid ideig, bizony egy-két eseményről lemaradtam. Éreztem hogy barátkozás- nak,. kérésnek semmi értelme, cselekedni kell. Bementem hát a mentőkhöz. Megkértem az egyik cselédkönyves orvosbarátomat. keressen nekem, stikában az esetnaplóból egy olyan friss ügyet, amit nem adtak ki a sajtóirodának. Előfordult ugyanis, hogy valaki vagy valakik közbenjárására az ilyen eseteket piros ceruzával bekarikázták, ami azt jelentette, hogy ne közöljék a sajtóval. (Folytatjuk) A zárai Szent Simon ereklyetartó drezdai kincstárban található. Nagy Lajos humanista kultúrája az egész országban szétsugárzott, amint azt a Kont nádor által építtetett csatkai kolostor, a szécsényi ferences templom sekrestyéje vagy Aquila János veie- mérí, bántornyai és márton- hegyi freskói tanúsítják. B. L SAVANYÚ LEVES Mint mindig, most is Szabó Ernő érkezett elsőnek. Órájára nézett, még időben vagyok — gondolta, s örült, hogy nem hallgatott feleségére, aki szerette volna, ha éjfélkor pezsgőspohárral koccintanak. Hiába, első a munka — mondta az asz- szonynak, hiszen azt hirdették ki a tanáriban, hogy az új év első napján egy órakor találkoznak, s neki, a hivatalsegédnek még be is kell fűteni. Szabó nem akarta, hogy azt hireszteljék róla, nem látja el lelkiismeretesen a munkáját; sokat veszekedett emiatt feleségével — még hány gyomorvérzést akarsz, kérdezte az asszony; erre aztán nem lehetett mit mondani. Hát igen, most nyáron történt, hogy másodszor is kórházba került, igaz, az utóbbi időben már jobban érezte magát, mégsem inna semmiért egy korty alkoholt. Biztosan kínálni fognak majd — tűnődött,, miközben az énektanár asztalán a hanglemeztörlőt kereste. Majd a gyomromra mutatok, és érteni fogják. Ök megtehetik, hogy annyit igyanak, amennyi jólesik, de mit szólnának, ha Szabó Ernő... Rágondolni is szörnyű. Lassan teli az idő, bár Szabó észre sem vette, hogy már újév van. Nem tartotta amúgy sem különösebb eseménynek, megért Uyet már félsza.zai, természetesnek fogadta el, hogy az esztendők egyre váltják egymást, s ő velük öregszik■ Holnaptól ez.erktlencszáz ennyi és ennyi, ezzel elintézte. Egy autó fordult be az iskola kapuján. Az ablakból nem lehetett pontosan látni, kik szállnak ki belőle, Szabó azonban jól sejtette, Hosteczkyék azok; mindig ők érkeznek legelőbb, a pontosság mintaképei. , — Búék — sikította Hos- teczkyné, és a hivatalsegéd nyakaba ugrott, majd a férje követte. Szabó érezte rajtuk a szesz szagát. — Búék, buék. ., így ment ez hajnali háromig, mig összeverődött a társa ság. A szatyrokból előkerültek a pezsgősüvegek, mindenki kínált mindenkit A legjobb ötlete Varjasnak volt, aki a fia egyik diszkólemezét hozta el, ez tovább emelte a hangulatot. — Hölgyeim és uraim, most pedig a kacsatánc következik — jelentette be egy lemezlovas hang hordozását imitálva Szabó. Nagy örömére megtelt a táncparkett párokkal, amikor nyílt az ajtó, s belépett Salánki, az igazgatónő férje, kezében gőzölgő bográccsal. , — Hurrá, éljen! — kiáltottak többen is. — Ez igen. — Megérkezett a megmentő sereg — nevetett Salanki. Ebben a pillanatban jött be felesége. — Nem vagyok én még azért annyira kövér, mint egy sereg — nézett férje felé. — Nem is rád gondoltam, hanem a korhelylevesre. Nagy nevetés tört ki. Miután az utolsó kacajok is visszahúzódtak az arcokon, Salánkiné minden kollégának boldog új évet kívánt (magánéletben, munkában egyaránt, dehát a kettő szinte elválaszthatatlan), puszit kaptak nők, férfiak vegyest, még Pálos, a rajztanár is, bár nem állhatta meg, hogy szakállá mögül utólag ne dörmögjön valami olyat, hogy tíz éve mindig ez az átkozott korhelyleves, mindig, unalmas már, és mindenki látszólag jóízűen eszi. De hiába, ennie kell belőle, ezzel kár lenne megsérteni az igazgatónőt. — Kedves kollégák, legyen önkiszolgálás — emelte föl hangját Salánkiné bátran nyúljanak a tányérokhoz, tiszteljék meg szerény ételünket. Szabó csak másodszori unszolásra lépett az asztalhoz. Jöjjön Emőkém, kóstolja meg maga is — intettek neki. —- Vigyáznom kell a gyomromra — tetszik tudni. — Ugyan már, Emőkém! Ettől a beteg is meggyógyul! — Ilát csak keveset, s odanyújtotta tányérját Sa- láitkiné elé. — Sok, sok, köszönöm — mondta a harmadik merőkanál után, de Salánkiné rátett még eggyel. . Nem fog menni — gondolta a hivatalsegéd, mikor megkóstolta. Nagyon savanyú ez az én gyomromnak, meg túl fűszeres. Néhány kanállal eszem még és kész. Mar le akarta tenni, $ udvariasan megköszönni, mikor melléje lépett az igazgatónő férje. — Enni, enni, Emőkém, magának enni kell. — 1... igen — válaszolta Szabó, és újra nekikezdett. Világos volt, mikor hazafelé indultak. Útközben többször is furcsán érezte magát Szabó. Fáradt vagyok, bizonyosan, semmit nem aludtam az éjjel — gondolta. Hát rosszul kezdődött ez az év nekünk, panaszkodott este Szabáné a szomszédasz- szonynak. Az uramat bevitték mentövei. Az orvos csak annyit mondott: nagyon súlyos. Hogyha átjönne éjszakára, szomszédasszony, tudja, nagyon félek így egyedül. Varga István SOMOGYI NÉPLAP 5
