Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-30 / 25. szám
A TANÁRIBÓL JELENTEM A* első kávé — Hálom egyest osztott ki ma XXXIX. évfolyam, 25. szám 1983. január 30., vasárnap Amíg a baj gyógyítható Érzékszervi vizsgálatok gyermekeken Az idejében fölfedezett betegség könnyebben kezelhető, gyógyítható. Sok felnőttkori gondtól kímélhetők meg azok a gyerekek, akiknek esetleges betegségét korán kimutatják — ezt bizonyítja az az érzékszervi szűrővizsgálat, amelyet a Somogy megyei Tanács egészségügyi osztályának kezdeményezésére végeznek a megye óvodáiban, általános iskoláiban. Két evvel ezelőtt a látás, tavaly a hallás vizsgálatát kezdték meg, ez évtől újabb — több szempontú — szűréseket indítanak a megye gyermekegészségügyi szolgálatában dolgozó orvosok, védőnők, asszisztensek. A tárgyi feltételek hiányossága miatt eddig nem tudtak minden gyermeket bevonni a vizsgálatókba, ez évtől kezdve azonban ' már ellátogatnak valamennyi óvodába, iskolába, sót a bölcsődékbe is. A hallásvizsgálatot játéknak tekintik a gyerekek, szívesen vesznek részt benne, az orvost azonban sok mindenről tájékoztatják az adatok. Kaposváron eddig 6771 óvodás és iskolás hallását vizsgálták, közülük csaknem hetven gyermeket kellett audiológiai szakrendelésre küldeni. Huszonkilencen további gondozásra szorultak, két kicsi pedig hallókészüléket kapott. Látásvizsgálaton 7489 gyermek vett részt a megyeszékhelyen, közülük 254-en már korábban is szemüveget hordtak. Még így is több mint 300 gyermeket kellett szakrendelésre küldeni, s 144-en kaptak szemüveget. A szűrés nélkül nem derült volna ki idejében a betegség. A most használatba vett korszerű eszközökkel föl- tehetőleg több száz gyermek érzékszervi elváltozását szűrik ki. A gyermekintézmények szívesen fogadják a vizsgálatokat végzőket, ezzel is támogatják munkájukat. Ebben a fiataloknak szánt filmben Fürkész — Straub Dezső — a térkép változásait követi nyomon; fölidézi új tajak fölfedezésének egy-egy érdekes pillanatát, s a jövőbe tekintve azt a reményt, hogy nem a rombolás, hanem az alkotó emberi munka változtatja meg a tájat. Ma 9 óra 40 perces kezdettel sugározza a Televízió. A TÉRKÉP Megújult egy könyvesbolt Bezárt a megyeszékhelyen az Ady Endre utcai Művelt Nép könyvesbolt. Felújítják. A négy könyvárusítőhely száma azonban nem változik, mivel hétfőn megnyitja felújított üzletét a Tanácsház utcában a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. A belső csinosítás mellett változás az is, hogy a boltot önkiszolgálóvá alakították. Egymillió forint értékű könyv várja itt az érdéklő- dőketŰjdonság a boltban kialakított hanglemezrészleg. A könyvbarátok annak is örülhetnek, hogy az újdonságokat a korábbiakhoz kékaposvári pest előbb vásárolhatják meg. Az átszervezés eredményeként a kaposvári 409. számú boltba hetente legalább két alkalommal szállítanak a legújabb könyvekből. Dolgozatjavítás (Roly rajzai) Kakassá tett házityúk... Szó sincs tréfáról! A kérdés nagyon is fogós. A magam részéről telj es ep elbizonytalanodtam, mióta láttam az általános iskolák negyedikeseinek tavaly kiadott, vaskos környezetismereti munkafüzetét. Ebben áll, hogy a „házityúkok közül a hímet kakasnak, a nőstényt tyúknak nevezzük.” Azaz; a tyúk is meg a kakas is házityúk. .. Egy kis logika. Tehát minden kakas házityúk, de nem minden házityúk kakas. Csupán a hím házityúk kakas. Ha ezt végül is megértjük ■ józan paraszti ésszel —, biztosan belezavarodunk a 118. oldal 1. feladatába. Abban összekeverték a házityúknak és vadon éló ősének a bankivánnak tulajdonságait. Ezt kell helyesen szétválogatniuk a nebulóknak — úgy, hogy a megfelelő válaszok jelét a kép alatti rubrikákba írják. S jönnek a jellemző sajátosságok: ...tojásainak száma 8—10; tojásainak száma 300 felett van. .. Mármost különösen zavarba- ejtő, hogy mindkét kép kakast ábrázol. Jóllehet fentebb megtanultuk, hogy minden kakas tyúk, mégis él bennem a kétely, hogy a kakasok még a legritkább esetben sem tojnak tojást. Valószínű, hogy az iskola biológiatanárával egyetemben mi vagyunk szégyenletesen tájékozatlanok. Annál is inkább, mert a tankönyvet számos akadémiai szaktekintély is ellenőrizte. Mc- is: úgy gondolom, a fenti kérdésen érdemes volna kot- Lani egy kicsit. B. F. TV-JEGYZET Hogy is volt csajóca? Rokon szén wel nézem a Hetedik év című tévéfilmet, melyet Palotai Boris regényének alapján forgatott Nemere László. Atmoszférája van, s nemcsak egy-egy feltűnő helyen látható portré vagy mellszobor idézi meg az ötvenes évek elejét; azt a nagy dunapentelei építkezést, amelyre az ország minden tájáról özönlöttek a munkát keresők, de a de- kilasszait elemek, sőt bűnözők is. Hősnőnk például a nyilvánosházak feloszlatása után volt kénytelen életmódot váltani. Kohó volt ez, embereket olvasztó . .. Hitele van az építkezés képernyőre fogalmazásának. Néhány jellegzetes karakter is segíti ebben a rendezőt. Békés Itala, Farkas Antal, Tábori Nóra és mások. Az igaz, hogy akkoriban még valószínűleg nem ilyen korszerű módon öntötték a betont, s az is igaz, hogy a sorsok filmjét úgy látjuk: több kockányit ugrik egy- szer-egyszer a kép ... (Lásd a hamis vádak alapján elítélt, majd rehabilitált mérnök kolléga!) Hősnőnk előbb szeretőjévé, majd feleségévé lesz az építkezést irányító mérnöknek. Kötözködhetnék, hogy rosszlányként is túl finom ez a figura, de nem teszem. Sejtettem azt is, hogy egyszer majd előbukkan a múltjából valaki, aki leleplezi. Vannak ilyen írói közhelyei ennek a műnek, s egy-egy figurájában, jelenetében az a sematizmus mutatható ki, amely például Fábry Zoltán Rekviemjében, Bacsó Péter Tegnap- előttjének gyengébb képsoraiban. (Egyébként a Hetedik év kocsmajelenete .fölidézi a Tegnapelőtt hasonló helyszínű képsorát.) Jó átlagos színvonalon, tisztességes alkotói szándékkal megvalósított tévéalkotást láttunk tehát. A nézők táborában bizonyára eléri a közepes tetszési átiagszintet. Ami talán nemcsak engem zavart, az néhány olyan szó, mely később került használatba — bár ne tanultuk volna meg! —, így a csasztus- kában épekeit csaj vagy a krapek. És a pufaj kához sem viseltek vállig érő hajat a fiatalemberek akkoriban! L. L. Százezer forintot kaptak az ötös ikrek. Az Állami Biztosító képviselője átnyújtotta az ajándékcsomagot és az öt darab húszezer forintos életbiztosítási kötvényt a Tarjám ikrek édesanyjának. SOROK Aforizmák Hogy valakit embernek tartsanak, ehhez nem elegendő, hogy a kutya barátja ... (Oj-zélandi kutya tréfa) * * * A rosszindulatú emberek az igazságot egy kanál szurokba fojtják. A jóakarók egy kanál mézbe. (H. Léon. francia humorista) * * * A sors csapásai miért, miért nem, leggyakrabban övön alul találnak. (Általános megfigyelés) * * * Amikor egy jó gondolattal több lesz, egy jó emberrel kevesebb lehet. (Déi-afrikai szájhagyomány) * * * Temérdek időt lehet megtakarítani, ha valaki a divat utáni hajszát összeköti az infarktus előli futással. (Dior, francia nüratervező) * * * Miért szülessen az igazság vitákban, ha ez rendelettel is elérhető? (Néró jegyzeteli)61) * * * Ha borban az igazság, akkor a mellé felszolgált előételben is bizonyára ' rtm valami helyes dolog. (Fidzsi-szígeti bötcseaeég) * * * Ha a legendák igaznak bizonyulnának, vajon ki hinne bennük? (K&My) * * * Megtörni valakit olykor könnyebb, mint szelíden vállon veregetni. (Egy babiloni könyvből) * * * A némaságot követkeae- tesen megőrizni kényelmesebb, mint a pénzt; a hall-' gatás kamatja gyorsabban növekszik. (Urartu karrieristámÄk böícseasége) • * . Szélmalommal harcolni veszélytelenebb, mint szel kakassal. (Don QuUoténak tulajdonított rnoadá») Vallomás — Járt ön a vádlott házában a gyilkosság napján? — kérdi a tanútól a bíró. — Igen, tisztelt bíró úr. — Mondja el részletesem, hogy mit látott! — Amikor beléptem a szobájába, ő a sarokban állt, arca fehér volt, az ajkán fehér hab, a kezében penge csillogott... — És azután mi történt? — Azután? ... Megfordult, és tovább borotválkozott. Megnyugtatta — Ó, istenem, a lányunk az éjjel megszökött! — mondja a férj a feleségének. — Ne búsulj! A lányunkat elveszítettük, cserébe viszont kitűnő hordozható létrát kaptunk ... SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI B&LA Főszerkesztő-h.: dr. Keret« Imre Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf.: 31. 7401. Telefon: 11-510. 11'511. 11*512. Kiadja a Somogy megvet Lápkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor o. 2. Tel.: 11-516. Postacím: Kaposvár. Pf.: SÍ. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft. egy évre 400 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—060« Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvári tizemében. Kaposvár. Máius 1. u. lftL Felelő« vezető: Farkas Béla Igazgató. Kéziratok«t nem őrzíinx meg. és nem adunk vlaerra.