Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
Ülóst tartott az SZKPKB Politikai Bizottsága flz agrárirányítás új módszere Moszkvában ülést tartott, i külpolitikai és gazdasági kérdéseket vitatott meg az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága. A testület meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Andrej Gromikónak, a politikai bizottság tagjának, a Szovjetunió külügyminiszterének beszámolóját a Német Szövetségi Köztársaságban és a Német Demokratikus Köztársaságban tett látogatásáról. A pb ülése felhívta a figyelmet annak jelentőségére, hogy Andrej 'Gromiko és az NSZK vezetőinek találkozóin mindkét fél meggyőződéssel állapította meg: jók a távlatai a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok fejlesztésének a moszkvai szerződés és más megállapodások alapján. Az ülésen megállapították azt is, hogy a Szovjetuniónak az európai nukleáris fegyverzet csökkentésére tett javaslatai egyre nagyobb visszhangot váltanak ki az európai országokban, többek között az NSZK-ban. Ezek a javaslatok megteremtik a reális lehetőségét egy olyan kölcsönösen elfogadható megállapodásnak, amely ’ elejét venné a fegyverkezési hajsza újabb fordulójának és csökkentené a háborús veszélyt. A politikai bizottság rámutatott: az NSZK állami vezetése hozzá tud járulni ahhoz, hogy a nyugateurópai NATO-országok területén ne halmozódjon fel újabb jelentős mennyiségű amerikai nukleáris fegyverzet. A politikai bizottság tájékoztatót hallgatott meg az agráripari egyesülések létrehozásáról. Megállapította, hogy az új mezőgazdasági irányítási módszerek bevezetése során növelni kell a kolhozok és a szovhozok felelősségét a mezőgazdasági termékek állami felvásárlási tervének teljesítéséért. A vita során felhívtak a figyelmet arra is, hogy az irányító szervek nem kényszeríthetik döntéseiket a kolhozokra és szovhozokra olyan kérdésekben, amelyek megölIRA-merénylet Cjabb terrorcselekményt követtek el fiszak-Irországban. Képünkön: folyik a romeltakarítás a Sión Mills-i rendőrkapitányság épületénél, ahol valószínűleg ír szeparál is tak bombarobbantást követtek el (Telefotó — AP—MTI—KS) Az Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat Balatoni Kirendeltsége fölvesz faipari szakmunkásokat és szakképesítés nélküli munkavállalókat betanított csónakjavító munkára. Bérezés kollektív szerződés szerint. JELENTKEZÉS: 8630 Boglárlelle, Ordacsehi úti telep Telefon: Boglárlelle 13-42 ' ó 'ó : a (632351 dása a gazdaságok vezetőinek hatáskörébe tartozik. A politikai bizottság végül áttekintette a tavaszi szántóföldi munkájc megfelelő előkészítése érdekében országszerte tett intézkedéseket is. A RAF feladta A dél-olaszországi Palm! börtönében .íogvatartott terroristák a Vörös Brigádok szigorú kritikáját, lényegében a szervezet vereséget beismerő sokszorosított levelet juttattak el az egyik milánói újság ' szerkesztőségéhez. A két részből álló, több mint húszoldalas írásból — minthogy aláírói nincsenek — feltételezhető, hogy azott őrzött terroristák általános véleményét fejezi ki. A Vörös Brigádok volt taigjai nyilatkozatukban megállapítják, hogy a szervezet egyetlen alakzata sem tudta megvalósítani ’ elképzelését s ebből le kellett vonni a következtetést: „Minden erőt arra kell fordítani; hogy a harc új módszereit dolgozzák ki”. Gyilkosságok, erőszakos bűncselekmények és merényletek sokasága után. a terroristák' azt a tanulságot szűrték le, hogy a „fegyver rés harc rövidzárlatot, ka-> pott s meg kell szabadulni annak rémképétől.” Azt is megaUapúják, j hogy a ^.hetvenes évek elején kezdődött fegyveres, forradalmi harci szakasz lezárult”. Közleményük második részében a „vér nélküli harcr ról” beszéltnek a Vörös Brigádok volt tagjai. Céljaikat és módszereiket azonban nem határoznák meg. Külügyminiszterhelyettesek megbeszélése Január 27—28-án a Varsói Szerződés tagállamainak külügym iniszter-helyettesei Bukarestben megbeszélést folytattak a madridi találkozó küszöbön álló felújításával kapcsolatos kérdésekről. A tanácskozáson magyar részről Roska István külügyminiszter-helyettes vett részt A tárgyszerű, baráti légkörben lezajlott megbeszélés részvevőit fogadta Stefan Andrei, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere. A közel-keleti válság áll az egyiptomi elnök washingtoni tárgyalásainak középpontjában. Képünkön: Hosznu Mubarak Reagan elnök társaságában. (Kommentárunk a képtől jobbra) A hajsza a végéhez közeledik... „Akik még szökésben vannak. mind öregek. Átlagélet- koruk 70 felett varT*. — mondja Adalbert Riickerl nyugatnémet '■«■ szövetségi ügyész. „A hajsza a végéhez közeledik ... mert a nácik is megöregednek ’, Fél évszázaddal azután, hogy Adolf Hitler Németország kancellárja lett. Rüc- kerl nyugatnémet szövetségi ügyész azokról a náci háborús bűnösökről beszélgetett ■ Rlie Marcuse-zel, az AFP francia hírügynökség tudósítójával, aki tíz- és százezrek meggyilkolásáért felelősek, de még nem nyerték el méltó, büntetésüket és ma is szabadon .élnek. 'Josef Méngéle Auschwitz szadista „orvosa” Dél-Ame- rikában rejtőzik, már közel jái-hat a 73. évéhez. Klaus Barbie, álnevén Altmahn — a „lyoni hóhér" — Bolíviában él és még a közelmúltban is terrorcsapatökat szervezett az országban a baloldali erők megfélemlítésére. A lyoni gestapo egykori főnöke körül most szorul a hurok: a mostani baloldali bolíviai kormány talán kiadja őt Franciaországnak — de az NSZK is kérte kiadatását. Walter Rauff, a „III. Birodalom” mozgó gázkamráinak felelőse sem fiatal már — Chilében él biztonságban. Alois Brunner — Adolf Eichmann egykori munkatársa —a deportálások szakértője valahol a Köziel-Keleten rejtőzködik — sorolja az ügyész, és hozzáteszi: „Megérti talán, hogy többet nem mondhatok” — mert a hajsza még folytatódik. Az ügyész elismeri: sokan kicsúsztak a hálóból.; az évezredesre tervezett.; náci birodalom osáaeomlása után páq£. és" hatful* papírok birtokában, si'íöerült- elrej tőzni - ' ük külföldön; 1 s egyes országokban néni is nagyon kellett -bujkálniuk ... Az ügyész fáradt kézmozdulattal ismeri el a francia tudósító megjegyzésének jogosságát: legalábbis furcsa, hogy a háború után a félelmetes náci „nepbíróságok” — inkább vérbíróságok — egyetlen biráját sem ítélték el gyilkosságért. Pedig azok a nemzetiszocializmus idején németek ezreit ítélték halálra. „A jogalkalmazás velük szemben azon alapult, hogy a náci bírók ítéletei megfeleltek az akkor érvényben lévő jogszabályoknak” — hangzik a magyarázat. „A jövő? Én derülátó vagyok” — mondja az ügyész. — „1974-ben a lakosságnak mindössze negyedrésze volt azon a véleményen, hogy továbbra is üldözni kell a nácikat — 60 százalék szerette «volna, hogy legyen vége a hajszának. 1979-ben már a lakosság 50 százaléka akarta, hogy a hajsza . a náci gyilkosok után folytatódjék — itt a bizonyíték az új nemzedék politikai motivációiról”. Az NSZK1ban évekkel ezelőtt hatalmas vita robbant ki arról, hogy elévülhetnek-e a nácik bűnei. A parlament döntése az volt, hogy nem — gz emberiség elleni büntettek nem évülhetnek el. A . .y. é f* V ti lm. piramis árnyéka Amikor kezdett nyilvánvalóvá lenni, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szeretne kitörni abból az elszigeteltségből, amit elődje. a néhai Anvar Szódat politikája jelentett az ország számara, sokat idézték a párizsi' Le Monde egyik megállapítását: „Nehéz lesz átlépni- a. piramis árnyékát". • Az idézet jogosnak bizonyult. A piramis, pontosabban Anvar Szadat politikájának árnyéka ma is ráterül a Nílus gyöngyere és a tá- gabb térségre. Mubarak ebnök, ez a kétségtelenül nagyformátumú .pólitikus, minden jel szerint felismerte: csak úgy tud kitörni abból az öröklött diplomáciai ostromgyűrűből, amelybe a szadati politika manőverezte Kairót, ha aktívan megpróbálja legalábbis kompromisszumos irányban befolyásolni a térség eseményeinek alakulását. Ügy tűnik, az államfő ennek a célnak szentelné mostani washingtoni látogatását. Az egyiptomi elnök mind Reagannal, mind Shultz külügyminiszterrel való találkozásakor megpróbálta rávenni partnereit arra, hogy a közel-keleti rendezés bizonyos kulcskérdéseiben kényszerítse engedményekre Izraelt. Mik ezek a kulcskérdések? 1. Az egyiptomi vendég a legfontosabbnak azt tartja, hogy Izrael végre vonuljon ki Libanonból méghozzá mindenféle súlyos politikái feltétel (mindenekelőtt a Tel-Avivval kötendő külirn- békeszerzödés aláírása) nélkül. • 2. Mubarak szerint Washingtonnak el kell érnie, hogy Izrael ne zárkózzék él a korábbi merevséggel minden palesztin követelés megvizsgálásától. 3. Egyiptom nem küldi vissza Izraelbe szeptemberben visszahívott nagykövetét. amíg Izrael folytatja telepítési politikáját a megszállt Ciszjordániában és Gaza ban. 4: Végül a vendég közölte az amerikai elnökkel, hogy üzenetet kapott Jasszer Ara- faitól. Ennek lényégé: a PFSZ hajlandó a párbeszédre Washingtonnal, de ehhez legalább valamilyen jelet kell látnia annak, hogy az USA-ból megpróbálják józanabb irányban befolyásolni Izraelt. A mozaik lassan összeáll, s olyan kép rajzolódik ki belőle, amely — Mubarak washingtoni tárgalasa után — toimbbi egyiptomi lépéseket enged sejtetni. Carter, Szadat és Camp David óta ugyanis sok víz folyt le a Kairó mellett hömpölygő Níluson. H. E. A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat fonyódi építésvezetősége fölvesz mélyépítőipari végzettséggel és gyakorlattal rendelkező személyeket technikusi és munkavezetői munkakörbe. Jelentkezés: az építésvezetőségen, Fonyód, Béke u. 1. _________________________ •____________________(800051 A KAPOSVÁRI tejüzem jó kereseti lehetőséggel föl vesz karbantartó lakatost, gázkazán- kezelőt, villanyszerelőt, kőművest, szállítmánykísérőt, valamint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem gazdasági vezetőjénél, Kaposvár, Izzó u. 2. sz. (2220361 Műszaki Erdészet, Kaposvár, Cseri út 20. fölvesz kőműveseket, asztalost, gépkocsira felterhelőket. Jelentkezni: Kaposvár, Cseri út 20., Kiár András műszaki vezetőnél lehet. (80119) A Városgazdálkodási Vállalat. Kaposvár, Cseri út 16. sz. alatti telepén létesülő öntöttaszfalt-gyártó telepére fölvesz TELEPVEZETŐT technikusi vagy üzemmérnöki végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat főmérnökénél, Kaposvár, Cseri út 16. sz. alatt. (80061)