Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
I A lottó nyerőszámai Pályázat „Ez# írja meg, ez tiszta JANUAR A nap 7.22 órakor kél, és 16.30 órakor nyugszik; a hold 11.17 órakor kél, és 00.00 órakor nyugszik. várható időjárás: SZOMBAT Vince, Artúr Eleinte erősen felhős Időre ken számítani, később lassan csökken a felhőzet. Többfelé várható havazás, havaseső, majd ónaseső is lehet. A nyuga ti, északnyugati szél időnként megélénkül, elsősorban a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton o és 5 fok között valószínű. A címben foglalt felszólítás sokszor hallható bosszú?, néha fölháborodott hangsúllyal, főleg, ha valaki újságírói feldolgozásra érdemes közéleti témára bukkan, Ezúttal kétszeresen is érdemes tollat fogni: március 1-ig mindenki megírhatja a Magyar Rádió kaba- részanházának mindazt, ami a „begyében van”. A szerkesztők elsősorban társadalmi jelentőségű észrevételeknek örü! nének. Azt várják, a pályázóktól, hogy számoljanak be a lakóhelyükön tapasztalható visszásságokról, fonákságokról, szervezési ügyetlenségekről, az állampolgári közérzetet károsan befolyásoló bosszúságokról. Nem humorizáló írásokat kérnek — a téma „megviccelését” főfoglalkozású humoristákra bíznák — hanem azt szeretnék megtudni : hol, mit csinálnak rosszul, min kellene változtatni, javítani, milyen helyi ügy foglalkoztatja leginkább a lakosságot Nemcsak egyének pályázhatnak, hanem A téliesre fordult télben lassan éledt a tegnapi kaposvári hetipiac. Az árak egyelőre még nem kemé- nyedtek meg a fagyban, a portéka nagy része azonban már csak mirelit minőségű volt. Burgonyát a legtöbb helyen már 6 forintért kínáltak. Hasonlóképp alig észrevehetően drágult 13—14 forintra a fejes káposzta és ,a magába roskadt kel. Végre savanyított fejest is árultak 20-ért. A vegyes zöldség állaga is vegyes: 10 forint a sárgarépa, 13—15 a fehér kilója. A petrezselyem és zeller összetöpörödött csokrocskáit nem adták kettőnél olcsóbban., A fekete retek és a cékla egyaránt 8 forintot kóstált. Szép fözőhagymát 14-ért, lilát 16-ért kaptunk. A zöldhagyma csomója négy forint. A csomónként ötért tukmált spenót nem volt kelendő. Az ötforintos tökkel sem igen tudtak tromf ölni az árusok. Fogytán a 60 forintos fokhagyma, bőséges viszont a választék a 40—50-ért mért dughagymából. Egy pingponglabdányi karalábéért 4 forintot kellett fizetni. Jóval olcsóbb volt a Zöldért pavilonjában, ahol 12-ért egy kilót adtak. Itt kapható kívánatos sampiintéamények. hivatalok, szeivezetek, tanácsok, brigádok, szövetkezetek társulások is. A kabarészinház nyári műsorainak nyilvános fölvételét azokon a településeken rendezik, ahonnét a legtöbb, legjobb témát kapják. Meg is lehet hívni a kabaré társulatát: a legönkritikusabb helységekbe a tavasz folyamán látogatnak el. Az adásba kerülő pályaművekért, pontosabban a be.ölük készülő kabarészá- mok alapötleteiért a szokásos tiszteletül jón felül ötezer, háromezer és kétezer forint jutalmat fizetnek. Aki a legjobb, legelképesztőb' históriával örvendezteti meg a humorkedvelőket, akár maga is elmondhatja művét a mikrofon és a közönség előtt. A pályázatok beküldési határideje március 1., a boríték címzése pedig: „Ezt írja meg!’, Magyar Rádió. Kabarészinház, Budapest 1800. nyon is, 78-ért. Az alma jól állja a téli tárolás megpróbáltatásait, nem úgy a haragoszöld körte. Mindkét gyümölcs javát 12—13-ért vették. 52 forint az aszalt szilva. A madárlátta hecsedli 15-ért is drágának bizonyult. Egy leleményes árus egyéb híján télire el tett kompót - és málnaszörpkészletét árusította ki literenként 18 forintért. 1.80-ért is kapÓ6 volt a tojás, akadt azonban, aki szemrebbenés nélkül 2,50-et kért érte. 46 forint a pecsenyecsirke kilója. Egy ötkilós tyúkot 200-ért adtak volna. 250 volt egy megtermett kacsa. Nem a 6,20-as libással jöttem — tréfálkozott az egyik vevő, a libáit 450-re tartó árussal. Nemhogy árengedményt, de még fagyos mosolyt sem kapott. 150-ért kótyavetyéltek el egy kakast. Kevesen értesültek róla, hogy az eldugott hátsó pavilonsoron élő pontyot árultak kilónként 50—56 forintért. A barka csokra öt forintra mérséklődött, a hóvirág 4- ért kelt el. A fővárosban kétszer ennyibe kerül ez a csekély figyelmesség, igaz ugyanakkor, hogy Pesten a szegfű szála a 16 forintos kaposvári ár harmadáért is beszerezhető. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 3. heti lottósorsoláson a kővetkező számokat húzták ki: 39, 47, 55, 76, 90 — KÉT SOMOGYI EGYÜTTES is külföldi vendégszereplésre készül az idén. A Fonómunkás Kis- szinpadot az NSZK-beli Karlsruhéba, a Somogy me. gyei Pedagógus Férfikart a finnországi Karvolába hívtak meg a nyárra. — 189 kiskereskedelmi és vendéglátó egysége van a kaposvári áfész-nek. Tavalyi forgalmuk — a szövetkezet történetében először — meghaladta az egymilliárd forintot. — A ponty életmódjáról, ízleléséről és táplálkozásáról tart előadást, biológus szakember Kaposváron az ifjúsági házban. A horgászklub rendezvénye este hat órakor kezdődik, az előadást filmvetítés illusztrálja. — Negyven-őtven dámvadat telepítenek hamarosan Vas megye erdőségeiben. A Vad meghonosítását már a múlt télen kezdték. A Tolna megyei erdőkből hozott száz példány egy év alatt megszokta új hazáját. A „honfoglalók” és az idei új „telepesek” szigorú védelem alatt állnak. — Riportermagnetofonok 5szszeszerelésére kötött együttműködési megállapodást a Mechanikai Laboratórium pécsi gyáregysége a Baranya megyei Villamosipari és Gépjavító Szövetkezettel. A szövetkezet híradástechnikai szerelórészleget hozott létre az ormánsági Sellyén, s az idén már ezerkétszáz magnetofont készítenek a Mech- labor által szállított alkatrészekből. ftutósorszámok Trabant Ltm. Hyc. (Bp.) 73 265 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 82 Trabant Um. (Bp.) 11 328 Trabant Litm. (Győr) 1« 853 Trabant Lim. (Debr.) 8 257 Trabant Combi (Győr) 3 406 Trabant Combi (Bp.) 4 925 Wartburg Lim. (Bp.) 8 134 Wartburg Lkn. (Győr) 4 923 Wartburg de Luxe (Bp.) 11 147 Wartburg de Luxe (Győr) 5 954 Wartburg de L. tt. (Bp.) 2 10© Wartburg Lim. tt. (Bp.) 1 330 Wartburg Tourist (Bp.) 4 171 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 103 S (Bp.) 6 349 Skoda 105 S. (Győr) 5 547 Skoda 105 S (Debr.) 5 080 Skoda 128 L (Bp.) 11 278 Skoda 128 L (Győr) 8 441 Skoda 120 L (Debr.) 7 111 Skoda 12# GLS (Bp.) 304 Lada 120# (Bp.) 19 2X0 Iada 1200 (Debr.) 12 405 Lada 1200 (Győr) 5 844 l^ada 1300 S (Bp.) 8 503 Lada 1300 S (Debr.) 5 458 Lada 1300 S (Győr) 2 045 Lada 1500 (Bp.) 8 569 Lada 150« (Debr.) 5 785 Lada 150« (Győr) 2 325 Lada Combi (Bp.) 4 585 Lada Combi (Debr.) 2 397 Moszkvics (Bp.) 11 671 Polski Fiat 126 P (Bp.) 14 983 Polski Fiat 126 P (Győr) 4 432 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 532 Dacia (Bp.) 10 919 Dacia (Debr.) 5 349 Zasztava (Bp.) 1 180 * Szerkesztőség! ügyelet este 8-ig Telefon: „ 11-510 — A pedagóguskórusok országos fesztiválját a tavasszal Kaposváron rendezik. A találkozón több mint harminc együttes lép pódiumra. — A Ki mit tud-verseny városi gimnáziumi előselejtezőjét ma délelőtt kilenckor tartják a kaposvári Munkácsy gimnázium aulájában. A versengésen — a vendéglátó iskola diákjain kívül — a Táncsics gimnázium szólistái és együttesed vesznek részt — A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet a vásárlók panasza miatt ellenőrizte a nagyatádi Haladás mgtsz tapadókorongos — csúszásgátló — gumi fürdőkád-szőnyegének minőségét. Megállapították, hogy a termék minősége eltér a forgalmazás előtt vizsgált és jóváhagyott mintától. Balesetveszélyes, nem tapad, használat közben csúszik. A KERMI a balesetveszélyes fürdőkád-szőnyegek további árusítását megtiltotta. — A bábolnai IKR-taggas- daságok több mint félmillió hektárt, a hazai szántóföldek 12 százalékát művelik a rendszer technológiájával, s e hatalmas terület nagy részét a gabonák foglalják eL Az ország kukoricatermelő tábláinak egyhatoda tartozik az integrációba. — Egy nyugatnémet—török régészcsoportnak sikerült felfedeznie a sumerok feltehetőleg 3400 éves kereskedelmi metropolisát. A Kelet- Törökországban az Eufrá- tesz partja mentén fekvő hajdani város már feltárt területén bronzból és csontból készült eszközöket és szerszámokat ástak ki, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy következtetéseket vonjanak le a település korára és jeden tőségére vonatkozóan. Elfogták a benzinkút* rablás gyanúsítottját Az országosan közzétett felhívás eredményeként a rendőrség a lakosság segítségével csütörtökön elfogta és őrizetbe vette Szabó Péter András 32 éves budapesti lakost, akit a Pest megyei Rendőrfőkapitányság a da- basi áfar-kút sérelmére elkövetett betöréses lopás alapos gyanúja miatt körözött — A csütörtöki számunkban megjelent 22 betörés két hónap alatt című írás utolsó mondata a következőképpen helyes: Az ítélet nem jogerős. — Állatokról — gyerekeknek. Népszerű az általános iskolások között a természetfilmezés. Ma délelőtt 10 órától állatokról szóló rövidfilmeket vetítenek a kaposvári Unió ifjúsági klubban az óvodásoknak és kisiskolásoknak. — Önkéntes véradást több mint negyven alkalommal szervez az idén Kaposváron a Vöröskereszt Az akcióra jelentkezőktől ezer Éter térítésmentes vérre számítanak. — 45 minié forint értékű tőzeget termel ki az idén a Dél-somogyi Állami Gazdaság Kolbász rummal és aszúval Békés megyében már megkóstolták és különleges csemegének tartják, Budapesten pedig a napokban a Corvin Áruházban sorra kerülő húsipari napokon ismertetik meg a vásárlók a Békés megyei Zöldért Vállalat húsüzemének legújabb termékeit, a tokaji aszúval és a rummal „fűszerezett” sertéshúsból készült füstölt szárazkolbászt. A vállalat szakemberei ezzel egyidejűleg két újabb különlegességgel kísérleteznek. Tájékoztatásuk szerint ezeket is hamarosan megízlelhetik a fogyasztók. Az egyik aranysárgára füstölt falusi májas lesz, a másik pedig szívkolbász. A májasnak az ízesítésen túl specialitása lesz, hogy a töltelékmasszába darabos májat is kevernek. — Egy 336 fős izraeli katonai egység minden harmadik katonáját ágyba döntő influenzajárvány adott alkalmat három orvosnak arra, hogy kivizsgálja a dohányzás szerepét az influenzára való hajlamban. Kiderítették, hogy a 168 dohányosnak 68,5 százaléka kapta meg az influenzát, míg az ugyanennyi főből álló nem dohányzó csoportnak csak 47.2 százaléka. A dohányosokat jobban meg is viselte a betegség: a nem dohányosok közül nem egészen minden harmadik, a dohányosok közül minden második ágyban fekvő beteg lett illetve kórházba került. 85 évvel ezelőtt, IMS. Január 22-éu Nyíregyházán, é, H év« korában. 1969-ben hah meg Budapesten Szegő István íré, költő, műfordító. Baján végezte Iskolai ta nulraányait. ott Is érettségizett. A felszabadulásig mint vasöntő. majd mint nyomdász dolgozott. 1944 előtt bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s különböző legális és féllegális munkásszervezetekben végzett hasznos tevékenységet. A többi között körusverseket. drámákat Irt; maga is tagja volt a 100“/« kórusának is. A felszabadulást követően tagja lett a Munkás Kultűrszövetségnek. Egy Ideig vezette a Hunnia Filmgyárat, majd a Papíripari Vállalat megalakulásakor, 1903-ban megalapította, s haláláig szerkesztette a Papíripari Híradót. Első versesköteté« Erg Ágoston költeményeivel közösen jelentette meg 1923-ban Szegeden. Vágyak és jajok címmel. Verseiben a szociális lázadás kapott hangot. Sokat fordított A. Prévast, K. Pies ter, K. Sandner. B. Tntven műveiből, valamint külföldi antifasiszta írások- bői. Kiváló egység-cin átadása A Budapesti Rendészeti Oregység a politikai és katonai kiképzésbe!», s a «20J - gálati feladatok ellátásában elért eredmény« alapién megkapta a Magyar Néphadsereg Kiváló Egysébe címet A megtisztelő címmel járó zászlót pénteken Csérai Károly vezérezredes, honvédelmi mámisztériuBti államtitkár adta át u. . m — Befejeződtek a Msekbe* felvételei a Teleti»« műtermeiben. Tarr Béla Sha kespeare-rendezeeében Ács János, a Csiky Gergely Színház tagja » saerepet vállalt — LEMEZRE VETTÉK m elmúlt hetekben Verdi Simoné Boccanegra című operáját a Hungaroton stúdióiban. A nagy érdeklődéssel várt produkció karmestere Gmseppe Patani, a címszerepet Miller Lajos alakítja. — Társad alom biztosi tád ellátásra jogosult január 1- től a szerződésea üzlet vezetőjének rendszeres dolgodon közeli hozzátartozója, éppen úgy, mint a munkaviszonyban álló dolgozó. A házastárs amyasági segélyre, valamint nyugdíjra és baleseti ellátásra is jogosult — Férfi- és gyermek import hótaposó. csizma ismét érkezett a Somogy Áruház eipoosztálya- ra. («01081 — „hurrí. itt a cirkusz r címmel a Magyar . Cirkusz es Variete látványos új gyermek- műsorral jelentkezik. Bohócok, artisták, mesefigurak. vidám vetélkedők sok-sok nyereménnyel a játékban részt vevő gyermekek részére. A műsort ajánliuk az ország egész területére, művelődési. úttörő. ifjúsági házakba. ezenkívül intézményeknél és szabadtéri színpadokon is tartunk előadást. Felvilágosítás és a műsor lekötése: MACIVÁ Szervezési és Propaganda Osztályán (Budapest. 1062. .Népköztársaság útja 61.) Telefon: 227-227. 420-349. 225-643. Reggei — este 220-906 Kérje a ..HURRÁ. itt a cirkuszi” című .gyermekműsorunkat (90517) B. F. Kaposvártól 25 km-re fekvő, felsők omfeketót gyártó nagybajom! telepünkre fölveszünk könnyűipari műszaki főiskolát végzett, termelési gyakorlattal rendelkező telepvezető helyettesk * Háromszoba-összkomfort 05 lakást biztosi tunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés részletes önéletrajzzal a Kaposvári Ruhagyár személyzeti osztályán. (80048) A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat fonyódi építésvezetősége FÖLVESZ középiskolai végzettséggel rendelkező személyt teljesítményelszámolói munkakörbe, valamint kőműves, ács és szerelő szakmunkásokat Jelentkezés az építésvezetőségen, Fonyód/ Béke u. 1. (800351 Piaci körkép „Mirelit bemutató" Mezőgazdasági alkatrészbankok » Mezőgazdasági alkatrészbankokat szervezett a Gabona- és Iparinövények Termelési Rendszere, amely egész működési területén átvette az Agroker vállalatoktól a gépalkatrészek forgalmazását. A zavartalan ellátásért három új raktárt hoztak létre, mindhármat szakosították. Az egyik a Rába típusú erő- és munkagépek alkatrészeivel szolgálja ki a gazdaságokat, a másik a hazai és külföldi gyártmányú cukorrépavető és -betakarító gépek pótalkatrészeivel foglalkozik, a többiek pedig az NDK-gyártmányú kombájnok, munkagépek, illetve az IFA-tehergépkocsi alkatrészeivel, tartozékaival. A négy központi raktárnak Egerben, Edelény- ben. Nyíregyházán, Palotáshalmon, s hamarosan Szegeden és Kecskeméten is van, illetve lesz alkatrészbázisa. Hivatalos végeredményt hirdettek a Párizs—Dakar autós és motoros rally ben. Képünkön: a motoros kategória nyertese, Hubert Auriol (jobbra) a győzelem jelét mutatja a többhetes, sok ezer kilométeres kemény verseny után (Telefofó — AP—MTI—KS)