Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-18 / 14. szám

Tiszteit Szerkesztőség! Rendszeresen járok a kaposvári termálfürdőbe. Eddig még soha nem kértek tőlem hajszárításért térítést. 1983. január 12-cn negyed hét körül befejeztem a fürdést, majd szerettem volna megszáritani a hajamat. A ruhatáros fel­szólított. hogy fizessek 3 forintot — azért, neki, mert a pénztár már bezárt. Némi szóváltás után kifizettem a kért összeget, de blokkot — bár kértem — nem kaptam meg. Korábban egyik ruhatáros sem kért pénzt. Ha kötelező a hajszárító használatáért fizetni, akkor miért nem látják el a ruhatárost pénztári jeggyel? Így nincs ellenőrzési lehetősége az elszámoltatónak sem. He­lyes az ilyen intézkedés? Tisztelettel: Buzsáki Kálmánná Kaposvár, Katona József u. 7. Tisztelt Szerkesztőség! A marcali vasboltban vásároltam egy fürdőkádat 1100 forintért. Mivel nem értettem hozzá, nagyobbat vásárol­tam a kelleténél, s így nem fér el a mi kis lakásunkban. Már szóltam az üzletben, hogy vegyék vissza, és másnak is ajánlottam, aki építkezik, de nem jártam szerencsével. Idős, beteges asszony vagyok, nagyon kevés a jöve­delmem. Nem vehetek msik kádat, amíg ez megvan. Na­gyon kérem Önöket: szíveskedjenek a segítségemre lenni, hogy a boltban a kádat kicseréljék. Tisztelettel: Molnár Imréné Marcali, Lengyel-kert 5. XXXIX. évfolyam, 14. sióm 1983. január 18., kedd Magyarországi német néprajzi kiállítás nyílt Budapesten — a tatai múzeum anyagából — az NDK tájékoztató központjában. E tárlat a különböző német településterületek népi kultúráját szemlélteti. Képünkön: egy ceglédberceli parasztszoba búíorstílusok keveredé­sét mutató berendezése A vasárnapi zivatarról Furcsa természeti jelenség tanúi voltak vasárnap a ka­posváriak: este gyakori vil­lámlással „nyarias” zivatar vonult át a városon. Ennek okáról dr. Böjti Béla me­teorológust, a siófoki ob­szervatórium vezetőjét kér­deztük. — Hasonló jelentéseket kaptam az ország többi ré­széről is — mondotta —; villámlás kísérte a zivatart Siófokon, Pakson, Békéscsa­bán, Szekszárdon, Kalocsán, Baján és Pécs térségében. Ez szokatlan, ám nem is olyan ritka jelenség. — És mi az oka? Az átlagosnál is enyhébb téli időjárás. A meleg, ned­ves mediterrán levegő és a Kárpát-medencébe áramló sarkvidéki hideg légtömegek találkozása idézte elő. — Mikor tapasztaltak még ilyen? Gondoskodnak a | í II r r, Félmillió forint vagyo­na van a ka- karkúti Sza­badság va­dásztársaság­nak. Ezt a je­lentős összeget jó gazdálko1 dóssal, célratörő munkával szerezték. A társaság évek óta fogad külföldi vadász vendégeket, akik fizetnek a kilőtt vadakért. Tavaly pél­dául 12 őzet és négy szarvast lőttek nyugatnémet vadászok, s ezért a társaság 150 ezer forintot kapott. Visnye, Visnyeszéplak, Hedrehely körzetében, a Zse- lic nyugati dómjain van a társaság tízezer hektáros te­rülete. Itt 30—40 szarvas, 20—30 vaddisznó, 350 őz az állandó vadállomány. A vadásztársaság tagjai a múlt évben kilőttek 12 őz­bakot, .22 szarvast, 30 vad­disznót. Az állatok húsát a Mavadnak szállították. A tró­feákat most bírálják el. Bár eddig erre nem volt szükség, jól fölkészültek a va­dak téli etetésére is: 300 má­zsa abrakot és vegyes takar­mányt, valamint silót szerez­tek be. Legközelebb 'májusra, az őzbakok kilövésének ide­jére várnak külföldi vadasz vendegeket. E VILLÁM INTERJÚ Gyalog, busszal, repülővel Honismereti és világjáró túrák — Obszervatóriumunkban van egy, század elején ki­adott könyv, amit; a zivatar­jelző készülékkel ellátott ál­lomások munkájának meg­könnyítésére küldött szét hajdanában a meteorológiai és földmozgáskutató intézet: ebben már említik január nyárias zivatarjait, a villám­lásokat... Legutóbb 1331. de­cember 9-én rögzítettünk naplónkban ilyen természeti jelenséget. Ennél is furcsább volt az, ami 1979. január 1- én Pécsen történt: hózivatar dörgés és villámlás kíséreté­ben. — Mit mond még a télről, a várható időjárásról a me­teorológus? — Az Országos Meteoroló­giai Szolgálat már tavaly je­lezte távlati prognózisában: december és január szokat­lanul enyhe, átlagosan csa­padékos lesz. Januárban or­szágosan 39 milliméter csa­padékra számíthatunk. Ed­dig Siófokon és környékén 21 millimétert mértünk — fejezte be tájékoztatóját dr. Böjti Béla. Sz. L. Gazdag évet hagyott maga mögött a Zselic SE. termé­szetjáró-szakosztálya. A küldöttközgyűlés után erről beszélgettünk Asztalos Far­kas Mihály elnökkeL — Tavaly 64 honismere­ti gyalogos, motoros, fürdő- és világjáró túrát szervez­tünk, ezeken tagságunk hat­van százaléka vett részt Összesen 84 múzeumot, 54 műemléket, 33 arborétumot, természetvédelmi tájat te­kintettünk meg.. A Duna-ka- nj*ar, Szentendre, Hévíz, La­la Karos szerepeit progra­munkban, a Vág völgye és Szocsi. A Kaposvár környé­ki erdőket is többször fölke­restük. Az idén 50—55 túrát tervezünk, az első gyalogtú­rát szombaton tartottuk, 35 résztvevővel a tókaji park­erdőben. Idei első külföldi útjuk célja Isztambul lesz: húszán utaznak oda. repülővel. Ezen kívül fölkeresik a dobsinai jégbarlangot, a V ihor látót is. A csoportos kirándulásö­kon továbbra is ötven szá­zalékos vasúti kedvezményt kapnak. A természetjárás iránt a Az Oneriin csatád. Az angol tv-filmsorozal újabb folytatása LA nem kívánt úlitárs) arról szói, hogy Baines meghozza Argentínából Albert „hagyatékát”. Az elhunyt férj tervei akár gazdaggá is lehetik ÍJizabeth-et; útra kel tehát Buenos Airesbe -r- de nem egyedül... A X,3. részt ma este 20 órai kezdettel sugározza a Téve fiatalok is érdeklődnék: a szakosztály 29 tagja meg ál­talános, illetve középiskolás. A felnőttek száma 371. A legeredményesebb túrázók­nak járó oklevelet ezúttal tizenkilencen kapták meg. Közülük is kiemelkedik a nyugdíjas Brédl Lajosné, aki a 64-ból 33 túrán vett részt. Jól felkészült vezetők irá­nyítják. ezeket a csoporto­kat A szakosztálynak 11 vizsgázott túravezetője van. Egy-egy út előtt előadást hallgatnak meg. Tavaly az Őrségben tett kirándulásuk előtt Együd Árpád tartott tájékoztatót Kéthetente van klubnapjuk a Killián Ifjú­sági és művelődési központ­ban, ezeken 80—100 tag vesz részt. Kegyeleti és emléktúrákat is rendeznek az idén. Ka­posvár felszabadulásának évfordulóján városnéző em­léktúrát tartanak, az ősszel pedig Csicsóba is ellátogat­nak, a bolgár hősök emlék­művéhez. Ot község ötletei Tejcsarnokból lesz az ifjúsági klub Nemrég tárgyalta meg és fogadta el a Balatonszent­györgyi Községi Közös Ta­nács az idei év fejlesztési tervét. A legnagyobb volume­nű beruházás a szentgyörgyi artalános iskola bővítése lesz, amelynek kivitelezési mun­káit a Lala megyei Állami Építőipari Vállalat végzi. A ísörzetesített iskola nyolc tan­teremmel 360 kisdiák étkez­tetését biztosító korszerű konyhával és tornateremmel bővül. A kiviteli tervek azt is, tartalmazzák, hogy korsze­rűsítik a meglevő tanterme­ket, szebb. külsőt kap az öreg épület. A munkák összköltsé­ge meghaladja* a húszmillió forintot, s várhatóan az 1984—®5-ös tanéyet már a megújult iskolában kezdhetik a környékbeli diákok. A társközségek közül Hol­ládon a régi tejcsarnokból alakítanak ki ifjúsági klubot. A fiatalok a nagyrészt társa­dalmi munkával összegyűlt pénzből már húszezer forint értékű felszerelést meg is vásároltak. A lakosság kéré­sére kertbarát kört is szer­veztek itt, és építenek egy korszerű autóbuszvárót. Az itt lakók felajánlották társa­dalmi munkájukat a járda­építés folytatásához. A So­mogy megyei Moziüzemi Vál­lalattal. megállapodtak, hogy Balatonberény után rendsze­ressé teszik a filmvetítéseket a többi kisközségben is: Kor­szerűsítik a balatonszent- györgyi filmszínházat, ahol ezentúl hetente lesznek majd vetítések. Az ígéret szerint az úgynevezett sikerfilmekben sem lesz hiány. A csendháborító Ősidők óta létezik. Váro­sainkban rendszerint emele­ti lakásokban található, ahonnan előszeretettel do­bál tejfölös poharakat, égő cigarettát, csirkecsontokat, s robbanékony periódusai­ban alkalmilag használt esz­közöket. A csendháborító tagbasza­kadt, vézna, köpcös, lomha járású, réveteg tekintetű, veres orrú, mint a Petőfi megverselte Orbán. Már a kora reggeli órákban — zse­bében két oldalról literes üvegekkel megtámogatva — derűlátó képpel igyekszik az ismeretlenbe. Üstöké bozon­tos, öltözéke kusza,/ tisztasá­ga enyhén szólva kétségbe vonható. Ha az utcán egy­magában ballag, a kocsmák 'zenéjét fújja fogai között. Ősapátokba verődve hatása nyomasztóbb■ . Cezaromániás, azaz ural­kodónak képzelt maga:. Gyakran, hangosan utasít­ja rendre családját, és nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy békés szomszédok felmenőit hosszasan emle­gesse. Lépcsöházak borzon­gattak meg hangja hallatán. Hozzátartozói az ajtó előtt tébláboluflk, míg alábbhagy a „herkules-erejü” dühön­gése, vagy álomba üvölti magát. Akkor lassan ^ vi&z- szaszivárognak. . A csendháborító szívós és életrevaló. A megfélemlített család védi őt a hatóságok­tól. Azok távol is tartják magukat. Nem figyelmezte­tik, nem utasitják rendre, és nem fosztják meg tőle a kö­zösségeket. Hiányától bizo­nyára nagyűr támadna: nyu­galmasabbak., csendesek le­hetnének az otthonok . .. De ősidők óta létezik, és rendszerint az', émeleti laká­sok egyikében található ... B. T. ■fcrka, SOROK Sötét jövő — A jövómet egyébként sötét fátyol borítja. — Szegény fiú... Miért ? — Mert egy fényképész­nél kaptam állási Dicséret Gustáv éjnek Mején tántorog haza, s gügyög­ve állít be a hálószobába. A felesége megjegyzi: — No, ma megint szé­pen eláztál. Gustáv megkönnyebbül ­ve mondja: — örülök, hogy tetszik. Modern mese A férjemnek mostanában mindennap új mesék, jut­nak az eszébe. — Gyermekkönyvet ír? — Dehogy! Adóbevallást készít!... Felvilágosodás A kis béka így szól: — Most tablettát szedek. És ezentúl nem kell fél­nem a gólyától. i Kecsegtető — Van már terve az első. napra, amikor büntetése letöltése után szabadlábra kérül? — kérdezi a börbön­igazgató. — Két tervem is van: egy bankfiók és egy ékszer­üzlet. Érdemes-e? Egon Schöberl ellátogat egy parasztgazdaságba. — Egyáltalán érdemes-e még tehenet tartani? — kí­váncsiskodik. — Hiszen ol­csó konzervtej már min­denütt kapható ... Sóhaj — Sehogy sem értem, hogy az emberek miért, hajszolják folyton a pénzt. Hiszen vannak szebb dol­gok is: ékszer, bunda, autó, utazás! Müélvezök Az egyik vámpír meg­kérdi a másiktól: — Szereted a zenét? — Igen. Különösen szí­vesen hallgatom a Bécsi vér című keringőt... Kellemetlen — Tudod, hogy az orvos­ságoknak gyakran kelle­metlen mellékhatásuk le­het? — Hát persze! A gazdag nagynénim á sok orvosság­nak köszönheti, hogy már 92 éves... m NÉPLAP Aj MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár P£.S 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megvet Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinca Sándor ti. 2. Tel.: 11-516. Postacím: Kaposvár. Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft, egy évre 400 IU Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár/ üzemében. Kaposvár. Máius 1. u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk mes. _ és nem adunk yíkka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom