Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-30 / 305. szám

Versek az utókornak Egywser le kell írni ezt is: hiessem, hogy csak egyféle­képpen szabad közelíteni azokhoz az értékekhez, me­lyeket a szőkébb pátria ad az irodalomnak, művészet­nek, társadalomnak. A tisz­ta öröm érzetével! Mert a tény, hogy itt táplálta fel magát mégha tarozó élmé­nyekkel az alkotó, vág)' in­nen ad hírt a világnak, ön­magában is pozitívum. Az öröm nélküli recezensek, kri­tikusok, a helyi értékekhez a kívülálló tzenvtelenségével közeledők — s vannak, ilye­nek! — többnyire maguk is elvetélt költők, prózaírók, vagy az újonnan érkezettet a „k eves a fóka, sok az eszkimó’ féltékenységével vizsgáztatók. __ Mindezt a zért mondtam el, mert va­lahonnan a „nem ismert tar­tományból” — Shaicespeare- rel szóltam — kötet érkezett a címünkre, az utókornak postazva: a költő egykor itt «it, e megyehatárok, kozott. A Magvető Kiadónál je­lent meg Czipri Éva A bng szwébe-n. című versgyűjtemé­ny® S ha az imént fanyal- gjácról esett szó, hadd njnsgtezzam jóérzéssel, hogy vannak, akik igazi gazda i az itt született értékeknek. Fodor András egy — és a iegäeilnisnseretesebib — azok tataül, akik kézen fogva jár­ni tanítják a költőnek, Író­nak még csecsemő szerzőket, vagy az inaszakadtakmak parancsolják: „Kelj fel és járj t” Neki köszönhető az, hogy ez a posztumusz kö­tet megjelent: úgy gondo­lom, jő szolgálat volt ez, & nunl minden érdek nélkül vaüait cselekvés, megérdem- k a tett nevet Harmincegy éves korában, tragikus körülmények ko­zott hunyt el a költő, aki­nek verseivel eddig csak fátyolra tokban tat alkottunk, összkép item alakulhatott mogyiaknak pedig kivált- képpen — számon kell tar­tani őt. Száztíz költeményből leg­feljebb néhányra futja egy napilap recenziójában. Any- nyira azonban mégis, hogy könyvespolc" ki bennünk lírájáról, határairól, belső torvenyeí- rűL Nem ismertem Czápri Svát, talán nem ismertek azok sem, akik úgy vélték, hogy ismerik. A kötet a fényképé. Fotó tei-bea és időben, dimenziókban ayúj- tóaó portré. Ez a válogatás azt bizonyítja, hogy tehet­séges ember vielt, aki érőiéi­ben is jelentős értékeket mu­tatott fel. Érzésvilágával, bo­nyolultságában mintha Tóth Foot idézné, érzékenységé­vel a személyiség határain kívüli dolgokra talán Gutái Magda első kötetének hang­vételét De nem is ea a lé­nyeges; Czipri Éva szuverén alkotó volt s ha a kitelje­sedésben meggátolta is a kérieUhetetlen, az irodalom- történetnek — nekünk, ao­kuJcnszavaPt idézve — t*ér, vas, tűz — elmondjuk, hogy kevés nála önemésztőbb. szenvedélyesebb, befelé előbb költőt ismerünk. Ha nem volna ménben általa- no* lás sánta, azt írhatnánk, -hogy Czipri Éva költészeté­nek alapvető témaköreit ezek alkotják: az élet ta­pasztalatainak rendszerezé­se, a szerelem, az anyaság félelmektől netm mentes örö­me, a kötődések, az isten- keresés és a tudatos — vagy tudat alatti ? — szembené­zés az elkerülhetetlennel. Helykeresésében van va valami reménytelen: ,fi por­ból az égbe menekülsz, s ott sem leled helped". A tiszta­ság utáini sóvárgás alapvető emberi, költőé eleme érzés- világának. „A beprogramo­zott szivek partjainál” szom­jazni; hány és hány verset írni nem . tudó embernek szikkasztó negatív élménye! Ö is akkor a legfelszabadul­tabb, amikor a Fodor And­rás által ide Méz és fenyő fejezetcímmel válogatott ver­seit írja: a szerelem, a csa­lád; a gyerek, az otthon nagy igézetét De a legfel- hőtleneöb érzéseket közvetí­tő sorok közé is beViperás- kodik egy-egy ilyen.: „kívül - rekednek az üldöző hadak’’! A népdalt bonyolultabb tisz­tasággal megidéző verseiben is tragikum van. Állandó légtornászi létben élhetett, az egyensúlyvesztés borzon­gató érzetével De — és eb­ben mutatkozik meg az em­ber! — nem magát féltette: „léptem ne vetsem el, / tár­samra figyelek”. . Hiányérzet leültem az íróasztalhoz, felütöttem a naptárt, aztán kinéztem az ablakon. Épüle­tek zárják körül a tenyér­nyi udvart A fű zöld, mint tavasszal, s a szél, mely a fenyő meg a nyír ágait ku- tzalja, akár áprilisi is lehet­ne. Szóval: sehál egy hópe­hely. Nem volt fehér kará­csonyunk, és minden jel ar­ra vall, hogy nem ródlival csúszunk át az óévből az újba... Egyszerűen az igazi til hosszas késése miatt támadt hiányérzetem. Nem nagy do­log, könnyen elviselhető ez az érzés, mégis zavar, hogy a hatalmába kerített. No, nem a jeges járdák, a lucs­kos utcák, a buszokat vesz- teglésre kényszerítő hóviha­rok hiányoznak, hanem az, ami a télből igazán kedves: a hópihék szállingózása, a hangokat elnyelő és vakítóan fehér takaró, a gyerekek ké­szíttette ormótlan hóembe­rek, a szánkókkal nyargalá- szó gyereksereg látványa most már tényleg elkelne. Hiányérzetem az ünnepek alatt is támadt, s úgy lát­tam, ezzel nem voltam egye­dül. Hiányzott a mozgás, a friss levegő, hát irány a hét­végi telek: nézzünk körül, hogyan viseli cl a természet a fekete telet. Ismerősökkel találkoztam odakint, akik nek ugyancsak soknak bizo­nyult a hosszú ünnep a la­kásban, s * harmadik na­pon ók is a teleklátogatás mellett döntöttek. S amikor ott álltam a parcella végén, megint olyan érzésem volt: itt bizony hiányzik valami. Hamarosan kiderült, hogy mi: három szép fenyőm kö­zül kettőnek lába kelt- Négy télen állták a sarat, négy ka­rácsony elmúlt úgy, hogy megkímélték őket, s lám eppen akkor estek neki lombfűrésszel, amikor olyan olcsón árulták a karácsony­fát, amire — emlékezetem szerint — nem mostanában volt példa. És hiányérzet vett erőt rajtam a buszon is, amikor a munkahelyemre jöttem. Ha nem tudtam volna, hogy munkanap van, nincs ez az érzés, de hát ez a nap a karácsonyi ünnepek és az újév közti négy munkanap egyike volt, és mégis, a ti­zenkettes szinte csak má­sodpercekig időzött a megál­lóban: alig akadt fel- és le­szálló utasa. Már attól tartottam, ez az érzés akkor sem kímél, ha a bolti bevásárlásaimat le­bonyolítom: hiányzik majd ez is, az is... Hát, nem volt mitől tartanom. Mindent ad­tak, amit kértem. Igaz, nem voltak különleges igényeim. Talán ha havat kérek... Mert az azért meg mindig hiányzikA n. f. Nagy, Mubevi éimei.ve a közösség — akkor is. ha csak két ember alkotja a közösséget —, az összeío- godzó kezek, a kalákában végzett értelmes emberi munka. Metaforái valóban megíoghatóvá teszik filozo­fikus verseit is. Katartikus élménye a felismerés: „fele­lek mindeneknek és felelek mindenekértHuszadik szá­zadi sámánénekei értünk szólnak. S bár határai van­nak költői érdeklődésének, egy-egy verssel kitágítja a határokat: Vietnam, Horten­zia Allendének. Ügy gondolom, költőt jel­lemez az is, kinek ajánl, kihez ír verset Czipri Éva anyjának, testvérének, de Bartóknak, Saint John Per- se-nek, József Attilának, es Bergmannak, Pilinszky nek, Antoine de Saint-Exupéry- nek, Weöresnek, Hatvani Dá­nielnek is szentel egy-egy kőitemenvt. Nem idezem ide azokat a verseket, melyek arra utalnak, hogy a szere­lemben sem talál t megnyug­vást, s azokat sem, melyek­ben a halálra készülődéi ér­zékelhető. Inkább öröksége­ként ezl a sort: „holtunkból virág és rozs sarjadÉs ezeket: „De az eszmélet nem hanyatlik. Csak más emlő­kön újra él Lesz majd aki eltávozik és Lesz majd aki itt marad és mindent szé­pen ahogy ütik / méltón a helyére ítél”. Ez most már a mi dolgunk. Még csak annyit, hogy verseit Szarvason, Budapes­ten és Kaposváron keltezte 1960 és 1974 között. Itt, a megyében — ahol költővé ' érlelték az évek — nem kapni a kötetét! leske lásni« | Smdafmkalátmn Világos látóhatár Dudák düranyögesetól, do­rombok dorombolásától, he­gedűk éneklésétől, furulyák turbékolásátől ói tekerők nyekergésétől hangosak ezekben a napokban a Ka­posvári Mezógazdasagi Főis­kola állatélettana eszmefut­tatásokhoz szokott tanter­mei. Több mint százötvenen érkeztek az ország szinte valamennyi megyéjéből á már hagyományosan dudais- kolámek nevezett nepzenei kurzusra. hogy — a már említett hangszereken kívül -— a brácsa, a bőgő, a tam- bura, a atera használata - nak bonyolultabb fogásait és a népiemét is megismerjék olyan kitűnő népművészek­től, mint Csoóri Sándor, Bi- rmyi József és mások, hogy olyan neves szakemberek előadásaim mélyítsék el el­méleti felkészültségüket, mint Olsvai Imre népzene­kutató, Kanyar József tör­ténész, Pesóvár Ernő, a ha­zai néptáncmoegalom ta­lán leglelkesebb misszioná­riusa és Andrásfalvy Berta­lan, a néprajz tudora. Azok a részvevők, akik egyelőre csak csekélyke élvezetet ta­lálhatnak az elő­adásokban és a közös próbákon, konzultációkon — mert kisiskolá­sok is vannak itt szép számmal, olyanok, akik ösz- szehasonlíthatat- lanul jártasab­bak a furulyázás- ban vagy a eite- razásban, mint a betűvetésben — a táncházi foglal­kozások légköré­ben oldódhatnak fel igazán. Egy­szóval : mint ha rum esztendeje minden nyá­ron és télen, most i* sikert ígért a ,,dudaiskola”. S ter­mészetesen a gondok is egy­re inkább, felszínre kerül­nek. Eredics Gábor, a nép­szerű V.ujicsics együttes ve­zetője, a Népművelési Inté­zet munkatársa elsősorban az eredményeket hangsú­lyozza. — Jártamban-kel lem ben azt tapasztalom: ez a vál­lalkozás mindenütt kedvező visszhangot keltett, ahol még nem sorvadt el teljesen a népzenei mozgalom. Ered­ményedre nemcsak a Nép­művelési Intézetben, nem­csak az MTA zenetudomá­nyi intézetében figyelnek, hanem a kicsiny települése­ken is. Úgy érzem, ez a kísérlet a le^iatásosabb va­lamennyi hasonló próbálko­zás között. De — sajnos — még mindig nem tudtuk át­törni azt a falat, mely a folklórt egyszerűen kizárja az állami zeneoktatásból — hazánkban mindössze két zeneiskolában tanítanak né­pé muzsikát is —, a közmű­velődés intézmény rend szere Kálmánchey Márton emlékezete Történelmi jubileumaink között ebben az évben sze­rei riven húzódik meg Kál­mánchey (Sánta) Márton ha­lálának 425. évfordulója, A korabeli reformátorok kö­zött kétségtelenül egyik leg­erőteljesebb egyéniség hatá­sa századokra kiterjedt A Kálmánchey család ősi fésake Kálmánche. mai ne­vén Kálmáncsa. Kalménchey Márton reformátor itt szü­letett 1500 körül abból a családból, mely ősbirtokos volt az akkori mezőváros­ban, s nevet is e helységtől vette. t-KAlf sánche hajdan jelentős ítmeeiödési központ, ahol a refomnáeió idején fő­iskola is működőik. Regi vá­rának romjai a XIX. század elején, még láthatók voltak.) Kálmánchey Márton al­sóbb iskoláit itthon elvégez­vén, 1523-tól a világhírű krakkói egyetemen tanult (Az intézmény évkönyvében saját kásával így van beír­va a neve: Mar tin us de KálmancheyJ Már itt kitűnt társai közül, akik 1524-ben őt választották meg az egye­tem magyar diákközössége számárává. Kálmánchey a krakkói egyetem levegőjében szívta magába azokat az esz­méket, amelyek későbbi re­formátort tevékenységét meghatározták. Tanulmá­nyai befejezése után megss- teri címmel tért vissza ha­zájába. Ekkor pnar a török támadás csapásai alatt por­ba hullott a középkor erős, hatalmas magyar királysága. Első állomáshelye, amiről tudunk, Gyulafehérvár. 1538-ban már kanonok, jog­tudor és a káptalani iskola rektora. Mint tanárról szép bizonyítványt állít ki róla egyik volt tanítványa, a kül­földöd Páduában élő Gyulai Torda Zsiamend, aki köny­vét a következő sorokkal ajánlja volt tanítómesteré­nek: „Művemet, mivel mind­két nyelvben <Jat>f\ Hörög) igen járatos vagy, és külön­féle tudományos műveltség­gel ékeskedel. neked aján­lottam, igen kegyes és tudós férfiú hogy megmutassam irántad lelkemnek némi há­láját” Kálmánchey Marám a tudós humaniták közétar­tozott. Felvilágoendott szel­leméivel kitűnt a segesvári hitvitán CT. ahol János ki­rály öt nevezte ki egyik döntőbíróinak. Krümárachev- nek a király előtt kinyilvá­nított véleménye mentette meg Szántai István kassai prédikátort a mágiyahalál- toL E vita után fordít hátat magas méltóságának, a egy­szerű vándorpcédiká torrá lesz. Ettől kezdve azért küz­dött haláláig, hogy a refor­mált hit legyen a magyar nép vallása. Egyes források szerint Németországban is járt, hagy megerősödjek evangéliumi hitében, s meg­fordult Svájcban is, hogy felvegye a közvetlen kapcso­latot a svájci reformáció ve­zéralakjaival Az 1540-ös évek elején már mint a re­formáció botor apxwtoia lé­pett fel Magyarország kü­lönböző vidékein. Az 1561-ik evben már debreceni prédi­kátor. Amint Debrecenbe jött. az őt jellemző hévvel és kitartással fogott hozzá a megkezdett reformáció ké­rész) üí viteléhez. Mint a re­formáció forradalmi szár­nyának képviselője, az egy­ház teljes megtisztításáért veszi fel a harcot. Igazi mép- saómok. Gyújtó szavaival gyorsain meghódította a deb­receni polgárokat, akik őt egymás közt csak „Márton doktor”-nask hívták. Már 1551-ben zsinatot hív össze Debrecenbe, hogy a vele tartó popokat tömörítse, és közös határozott hitvallás elfogadására bírja. Itt már a leghatároeottabb helvét szellemben működik, s emi­att az 1552-ben tartott ladá- nyl zsinaton ki is közösítet­ték konzervatív felfogású paiptársai. Ez azonban őt to­vábbi még keményebb és szenvedélyesebb munkálko­dásra serkenti. 1554-től két esztendeig Habsburg-uralom aía került Debrecen, s a becsi udvar menden módón akadalyoozu igyekezett a reformáció ter­jedését. A jeles prédikátor eiete is veszélybe került A királyi f óhad parancsnok és országbíró el akarta fogatni, hogy ki végeztesse. Ekkor Debrecenből Beregszászra ment és Pétrovies Peter ol­talma alatt folytatja réíor­ma tort tevékenységei. De elete itt is veszélyben forgott Egy fanatikus barát merény­letet követett el ellene, de szerencsére csak a lábán se- besítette meg. Ettől kezdve sántított. Innen ragadvány­neve: Kálmánchey (Santa) Márton. Erdélybe is ellátogatott, ahol gyújtó hatasü beszédei nyomán egymás után jönnek létre az új reformált eklé­zsiák. Ne csodái kozzunk ezen, hiszen Kálmánchey azt tanította, hogy Isten igéjé­nek hirdetője legyen egysze­rű és igénytelen ember. „Néki bár ne légyen drá­gább köntöse, hanem csak aki száz pénzt érjen, mert — úgymond — nem illik apostoli embernek a drága ruha; ő neki fizetése csak aranyi legyen, bog)- legyen mit enni és innia.” Arira is rámutatott, hogy az ó vallá­sának a híves Debrecenben, a Szilágyságban, Szatmar, Bereg U gócra és Szabolcs vármegyékbe® vámnak, vagyis a szinmagyarok kö­zött. Az ő vallása tehát „magyar vallás”. E jelszava még jobban pártjára vonta a tömegeket. Kálmánchey Márton nemi csák szóban, hanem írásban is küzdött eszméi terjeszté­séért. Irodalmi műveiről sajnos csak szűkszavú hír­adásból vagy ellenfelei köz­léséből va« tudomásunk. Hitvitázó és egyéb irattá — nyomdák hiányában — kéz­iratban forogtak közkézen. Erdélyi tartózkodása után 1556-ban tért vissza Debre­cenbe. Ekkor szűnt itt meg teljesen a római katolikus egyház, s lett Debrecen né­pié a helvét hit követője. Kálmánchey debreceni mű­ködésének mindenfele híre ment; s egyaránt nagy ha­tást váltott ki' barát és el­lenfél táborában. 1557-ben első református püspöke lett a Debrecem—Nagyvarad vi­déki egyházkeröleínek. Az életerős férfit azonban még ebben az évben, váratlanul súlyos betegség tairaadta meg. amely rövidesen vég­zett vele. Debrecenben halt meg. Itt is temették el 1557. december 21-én. Kálmánchey Endre pedig, úgy gondolom, nem készült fel megfelelően • rohamosan megnövekedett népzenei kínálat elfogadta­tására. Hadd fogalmazzak úgy: az áru eladására. Az az egyébként jó elképzelést, melynek célja: nyereségessé tenni a közművelődési ren­dezvényeket, talán használ az úgynevezett haknibrigá- doknak; a népi együttesek­nek azonban nem. Még « legkiemelkedőbbeknek sem. Eaen csupán a propaganda, a szervezés javításával segít­hetnénk. Bergics Lajos egy olyan megyéből érkezett, melybe« a lakosság csaknem negyven százaléka német ajkú, szerb, horvát vagy — kisebb rész­ben — székely. Ad-e segít­séget a dudái skäa a nem­zetiségiek és a visszaszár­mazott magyarok népzenei mozgalmának ápolásához és fejlesztéséhez? — ezt kér­deztem a pécsi Mecsek együttes veaetójétöl. — Feltétlenül. A kotta­anyag és az úgynevezett „hangzó” anyag az utóbbi években, örvendetesen gya- r apódat t. Kedvező jel, hogy ennek a kaposvári tanfo­lyamnak a programjába is bekerült a tamburások kép­zése. Nagy hiányosság vi­szont, hogy sem a magyar, sem a délszláv, sem a né­met népzene jellegzetes hangszerei nem kaphatók az üzletekben, sót; az egyik ke­zemen összeszámlálhatnám azokat a mestereket, akik valóban jó minőségű népi instrumentumokat készíte­nek az országban, viszony­lag nagy mennyiségben. A látóhatár mégsem olyan sötét. mint néhány esztendeje volt. Egyre több hivatalos szerv képviselője vesz részt a dudaiskola fog­lalkozásain, hogy más me­gyék számára tapasztalato­kat szerezze® egy hasonló kezdeményezéshez. Ezúttal Pécsről és Szekszárdiéi ér­keztek magas beosztású mű­velődési szakemberek; rend­szeres részvevőkké váltak olyan neves főiklóregyfitte­sek veaetői vagy tagjai, mint a muzsikás, a Guzsaly, a Kanizsa, a Jász, a Déli­báb. és a már említett Vu- jicsics, és sok mindent bi­zonyít, hogy a Kaposváron karácsony és újév között megjelent saéaőtven népae- raésznek legalább a hatvan százaléka még nem bír sza­vazati joggal... A szellem, úgy tetszik, ha­marosan szétfeszíti a palac­kot, visszaparancsolni azon­ban nem volna érdemes, ezért hát — új palackra vol­na szükség? Csikvár József, a Somogy megyei Művelő­dési Központ főm unka társa szerint mindenképpen. — A mezőgazdasági főis­kola vezetői hálát és köszö­netét érdemelnek, amiért a hónunk alá nyúltak, ■ re­méljük: támogatásuk ezután sem marad el. Az étkezte­tés, a próbalehetőségek, a szállás biztosítása azonban — objektív okok miatt — egyre nehezebb, s arra is kevés a pénzünk, hogy meg­felelő számú előadót hív­junk meg. Jó volna hát, ha más szervektől is annyi se­gítséget kaphatnánk, mint jelenlegi vendéglátóinktól. Lengyel András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom