Somogyi Néplap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-03 / 258. szám

Tisztelt Szerkesztőség! A József Attial u. 7 a. és b. épületeknél nincs udvari világítás, s ez a korai sötétedés miatt különösen balespt- veszélyes. Fokozza a veszélyt, hogy a két házat jelenleg tatarozzák. A munkások az úttest félét elfoglalták, szél­pakoltak, ahogy csak tudtak. Ráadásul sehol egy jelző­tábla, ami figyelmeztetne a veszélyre. Az építkezés nincs elkerítve, a vasállványok egymásra vannak rakva. A gye­rekek ezt }átéknak nézik, pedig könnyen balesetet idéz­het elő. Kérem az illetékeseket, mielőbb intézkedjenek. Lakó­társaim, nevében ezt előre is megköszönöm. Tisztelettel: tfj. Balogh László Kaposvár, József A. u. 7. 1/3. Tisztelt Szerkesztőségi Lakásomban két éve rendszertelenül fűtehek. Szám­talanszor fordultam már az IKV-hez és a lakásszövetke­zethez, de megnyugtató választ sehol sem kaptam. Ugyan- annyi fűtési díjat fizetek, mint bárki más, akinek a la­kásában meleg van. Én is meleg otthont szeretnék, ezért kerem most mar az Önök segítségét. Tisztelettel: Szlotta József Kaposvár 48-as it'iűság útja 40. ITT. lh. f9.7. 2. Már a télre készülnek EJS] "CCM ■ J I d ■] jjB XXXVIII. évfolyam, 258. szám 1982. november 3., szerda Ki tud többet a Szovjetunióról? Politikai vetélkedösorozat indul Az egyelőre még csapa­dék-, főként hómentes Idő minden órája aranyat ér a mezőgazdaság és a szabad ég alatt dolgozók számára. Igái es Bonnyapuszta kö­zött, a 66-os út mellett azon­ban már a téli útvédelemre készülnek a KPM űtőrei. Pap Gyula területi osztály­vezetőtől kaptunk ez ügyben felvilágosítást. — Október elejétől folya­matosan helyeztük el mind a hófogó rácsokat, mind az önmentő anyagokat a kriti­kus útszakaszokon, vagyis az emelkedőkön, nagyobb kanyarokon, ismert hótorla- szos helyeken. Azért kezd­Kapos varon, a Kisfaludy utcai álta­lános iskola 89 felsőta- gozatos di­ákja meg­alakította a kaposvári áfesz iskolaszövetkezeti csoport­ját. Elsősorban a munkára nevelés, a fogyasztási szö­vetkezeti mozgalom, a kö­zösségi elet megismerése a cei. A jogszabályok betartá­sával tartottak meg alakuló viiesüket, ahol a fiatalok az áfesz szervezeti felépítésé­ről, a testületi szervek, a választott vezetőségek mű­ködéséről kaptak tájékozta­tást, es megválasztották a tisztségviselőket. Az iskola es az áfesz koaott létrejött megállapodás értelmében az iskolában létrehoztak egy büfét. Ehhez a berendezést — 3 hűtő­szekrényt. pultokat, mérle­get, szeletelőgépet — és az árut az. alész adta. A kiszol­gálást azokra az iskolaszö­vetkezeti tagokra bízták, akik kedvet éreztek a ke­reskedő szakmához. A bolt élelmiszereket. kakaót, szendvicset, üdítőt, gyümöl­csöt. tanszereket es más cik­keket hoz forgalomba. Az 50 ezer forint értékű árut a kselic áruházból szállítják. tűk elég korán, mert a ké­sőbb esetlegesen jelentkező csapadék nehezítené e mun­kálatokat. — Milyen előzetes védel­mi munkák folynak ezen kí­vül? — A különböző sótároló helyeinken — szerte a me­gyében — fűrészport, homo­kot, sót keverünk össze. Ta­pasztalatunk szerint ez a keverék éppúgy megfelel a célnak, mint a jóval költsé­gesebb so. — Mikorra fejezik be a munkát? — November 15. a határ­idő. Jó ütemben haladunk. Már az első hónapban kenői számolhatnak be: a büfében 25 ezer forint érté­kű áru t-aláit gazdára. Fog­lalkozik a szövetkezet köny­vek árusításával is. Az iskolaszövetkezet a for­galom után 5 százalék juta­lékot kap. amelyet a köz­gyűlés határozata szerint használhatnak fel. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 65.. a Szov­jetunió megalakulásának 66., valamint a magyar— szovjet barátsági, együttmű­ködés! es kölcsönös segítség­nyújtási egyezmény aláírá­sának 35. évfordulója jegye­ben, immár tizedik alkalom­mal hirdetik meg a Ki tud többet a Szovjetunióról? cí­mű politikai vetélkedosaro- zatot. A Művelődési Minisz­térium. a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság, a Lap­Az Állami Biztosító tájé­koztatása szerint meg min­dig sok autó- es moionuiaj- doitus nem jelentkezett a pénzéért azok kozui, akik egesz evre befizetlek a kö­telező gepjarrnü-f-eielósseg- bizvosítás aiját. A díjfizeté­si kötelezettség ugyanis idén július 1—tol megszűnt, s a biztosító a sajtó útján kérte ügyfeleit — a tapasztalatok szerint nem keilö ered­ménnyel —, hogy jelentkez­zenek visszajáró pénzükért. Akik ezt eddig nem tettek meg, a dijigazolo lap es a csekkek felmutatása ellené­ben a biztosító, illetve a ta­karékszövetkezetek vala­mennyi fiókjánál még min­dig kérhetik személyesen, vagy postai utón a többlet­ként befizetett összeg visz- szatérítését. Az ügyfél je­lentkezése nélkül a biztosító a pénzt nem tudja elkülde­ni, mert a befizetett díjakat nem név, hanem rendszám alapján tartják nyilván. A második félévi díj visz- szafizetésén kívül más gond­jai is adódlak az utoDbd idő­ben a gépjármű felelősség­biztosítással kapcsolatban a biztosítónak, s ez sok autós­nak már komoly anyagi ká­rokat jelent. Egyre több ugyanis a bejelentés arról, hogy a másoknak kart oko­zó gépjárműtulajdonosok a legszüksegesebb adatok hát­rahagyása. a kár elismerése nélkül elhajtanak a hely­színről, komoly gondot es anyagi veszteséget okózva a megrongált autó tulajdono­sának. Feltehetően sok autos azt hiszi, ha felfedi kiletét, a kárt neki kell megfizet­nie. Az 1982. július 1-én élet­be lépett minisztertanácsi rendelet azonban csak a fe­lelősségbiztosítás díját töröl­te él, maga a biztosítás to­vábbra is létezik, s az Ál­lami Biztosító téríti meg a gépjárművel okozott károkat kiadó Vállalat és a Szovjet­unió című folyóirat szer­kesztősége rendezvénysoro­zatával arra ösztönzi a kö­zépfokú tanintézetek diák­jait, hogy mind jobban meg­ismerjek a Szovjetunió éle­tet. erősítsék a magyar es a szovjet fiatalok kapcsolatát, barátságát. Az 1982—83-as .tanévre meghirdetett vetélkedő részt­vevőinek ismerniük kell a Szovjetunióra vonatkozó is­kolai tananyagot, a Szovjet­unió című folyóirat ez évi az autósok es motorosok he­lyett a vétlen károsultaknak. A kárt okozó kilétet, a bal­eset körülményeit azonban ismernie kell, mert csak en­nek aiapjan dönthető el, hogy valóban gépjármű okozta-e a bejelentett anya­gi kárt, illetve személyi sé­rülést. Mündig öröm, ha kortárs író művet látnatjuk színpa­don. Meg nagyobb az előadói erdem, ha ósoémutatonak lenetünk tanúi. A Fonomun- kas Kisszinpad ezt tette, Hajnóczy Peter: Dinamit cí­mű darabjai állították szín­padra, es mutatták be az együttes mellett működő klub kereteben. Első megné­zés után is állíthatjuk: e da­rabnak jelentős helye lesz az együttes eieteben. Egy közösség — mert a Fonomunkas esetében erről van szó — vállalkozásának lenettűnk tanúi, amit ez az iras nem minősíthet, mon­danivalójának megfejtésére is csak kísérletet tehet. Hajnóczy Péter vívódások­kal terheit életének, látomá- sos világának ha nem is a legjobb, de életszemléletet jól jellemző darabját dol­gozta fel a csoport. A több síkon futó cselekmény egyik fontos szála: a munkásból lett értelmiség helyzete nap­jainkban. Ez az a szál, mit igen jó érzékkel ragadott meg Vértes Elemér rendező és a többi közreműködő. Eh­hez élményanyagot saját életük is szolgáltatott, hisz legtöbbjük a munkásból lett értelmiségi létet éli. A két­Fantasztikus tömegű szőlő termett egy kísérteti ültetvé­nyen a Siiclós közelében levő Göntér-hegyen: hektárra át­számítva 66 ezer kilogramm fürtöt szüreteltek a külön­legesen kiképzett kordonok­ról, ami körülbelül tízszere­se a nagyüzemi átlagnak. Magyarországon ekkora ter­mést még nem adott szőlő. A roppant szőlőmennyiségnél is fontosabb eredmény azon­ban a művelési mód rend­kívüli olcsósága, hiszen egy liter bort: mindössze három forintos önköltséggel termel­tek meg. A színhely: a Villany-Me- csekaljai Borgazdaság Kom­binát siklósi szőlészeti üze­me. A kísérletet, Laczkovich Miklós üzemigazgató olasz- országi tanulmányutjan szer­zett tapasztalatok aiapjan 1—8. számaiban megjelölt cikkeket, valamint a 9—12. es az 1983. évi 1—3. számai­ban közölt írásokat es fény­képeket. 1 — A műveltségi játékra a gimnáziumok, a szakközép­iskolák, az egészségügyi szakiskolák, a szakmunkás­képző intézetek, a gép- es gyorsíró iskoiak, az önálló koli égi uniók négy-négy tagú csapaiai nevezhetnek be. Az iskolai vetélkedőkön osztályonként, taiíuiocso- portkent egy-egy csapat ve­het részt, s az iskolákat a tovaboi fordulóban csak egy csapat képviseli. Minden megyebői egy szakmunkás­tanuló és két középiskolás csapat jut az országos terü­leti döntőkbe. A nyolc orszá­gos elődöntőben legjobban szereplő 16 csapat vesz részt a jövő év április 5-én sorra kerülő két döntőben. A jelentkezési lapokat ez év november 10-ig várjak a megyei tanácsok művelődési osztályai, illetve a Lapkiadó Vállalat magyar nyelvű szovjet lapok olvasószolgála­tának vetélkedő csoportja címére. szereplős darab díszlettel is hangsúlyozott korlátot állít szereplők és nézők, alkotók és befogadók közé. Kaszas Ferenc szuggesztiv, helyen­ként magas művészi értékű, játéka pedig valóban dina- mitot varázsol a nézői szék alá. A robbanószer azonban nem jön működésbe, késlel­teti ezt a divatos nosztalgia­hullám talán legismertebb szántanak íelesenduiése is. A „Sohase mondd . . kez­detű Hernádi Judittdal így válik groteszkké, de ugyan­akikor véresen komollyá is. Ennyit az előadásról. Ám ami ezt követően történt, az legalább ennyire fontos. A darab megtekintése után beszélgetés, vita követke­zett. Elmondtak céljaikat az alkotók, véleményüket a nézők. Manapság so­kan bírálják a fiatalságot a vitázó kedv és a vitakészség hiány miatt. A többféle né­zet összeütköztetése, a kü­lönböző álláspontok szembe­állítása csak segítheti az al­kotói folyamatot, a néző szá­mára pedig megkönnyítheti a jobb megértést. Erre volt jó példa a Fo­nómunkás klub százhuszon­kettedik foglalkozása. szervezte meg. Az 1960-ban telepített olaszirizling és hárslevelű fajiakat magában foglaló ültetvényen három — egyenként 606 méter hosszúságú — sövény szőlőt alakítottak ki, mégpedig szu­perma gasságu kordonokon: három és fél méter maga­san. A tőkék valóságos sző­lőfákká vastagodtak és tere­bélyesedtek, A hatalmas súly megtartása vegett villany­oszlopokkal és drótkötelek­kel erősítették -meg a tartó­rendszert. A siklósi szakember véle­ménye szerint a kísérletben részt vevő szőlőfajták meg­felelő tápanyagutánpótlással genetikailag hosszú távon is képesek ilyen, sőt meg en­nél is nagyobb terméshoza­mokra. Az üzemi kísérletet a kezdetétől számított öt év elteltevei 1984-ben értékelik. Egy osztrák kérdezi — Mondjátok, sógor! Nálatok egy egész városrészt le­zárnak, ha epxtenek valamit? — N yugod) meg, sogar. Csak akkor, ha tehetik.., (Kiss Brno rajza) Jól működik az iskolabolt Az első iskolaszövetkezet Kaposváron Autósok kallódó forintjai a biztosítónál Vita a dinamiton Kísérleti szőlőültetvény rekordja Siklóson Minősítés — Maga tizenkét év óta egyszer sem volt beteg — mondja a főnök a könyve­lőnek. — Ebből látom, hogy nincs elegge kihasz­nálva! Kaland A negyvenéve* esű­nyacska Micike egy napon piros arccal, lihegve nyit be a munkahelyére. — Képzeljetek — mond­ja lelkesen —, az autóbu­szon egy férfi simogatni, ölelgetni kezdett! Mire az egyik kolleganő­je megjegyzi: — Azért gyorsan nézd meg, megvan-e a pénztár­cád.. Női dolgok — Én stem eme*« ezt a Jenót! . — Miért? — Egyszer azt mondja, hogy szeret, másnap meg esküdözák, hogy elvenne feleségül. Titok — Mondd. Vera, tudsz te titkot tartani ? — Igen; csak az a baj. hogy mindig azoknak mondom el, akik nem tud­ják tartam a szájukat.... Végre — V égre-ve juhara sike­rült rábeszélnem a felesé­gemet. hogy ad ja el a zon­gorát, és tanül jón meg fu- volázni ... — De hiszem azzal ts lármát csap! — Igaz. de közben ‘leg­alább nem énekelheti Kedd — Vezető k-artárs mrft írjak a kirakatba? — Írja azt, bogy kedden szünnap. — Tessék mondani, hány dével kell - írni a keddet? — Tudja mit? írjon hét­főt, azzal nincs kompliká­ció. Jobb ötlet — Hozzám jönne felesé­gű!, Giziké? — Jobb ötlete mncs? — Volna. De az illető hallani sem akar rólam! SOMOGYI ^ Az MSZWP Somoer megy«l Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BFtA Paál Lás*f< Szerkes7tő«éc : Kaposvár La ti se? Sándor u 2. Postacím: Kaposvár Pf.: sí. *4dl Telefon: 11-530. 13-511. 11-512 Kiadta a Somogrv meszel bankiadé Vállalat. Kaposvár. Latinra Sándor s. t*' Tel.: 13-516. Postacfm: Kaposvár. Pf.: 51. 7401 Felelő« kiadó; Bala.teza János r erieszti a Mae.yar Posta. Előfizethető » hirtVn kézbesítő posta híva tál oknál és kézbesítőknél. Előfizetési df.i eey hónapra 34 Ft oeevedévMI 102 Ft. tél évre 204 Fi* egy évre 400 Ft Index: 25 WTf ISSN 0133—060? Készült a Somogy mei?y«6 Nyomdai oarj V ál iái at kaposvári üzemében. Kaposvár Maius i. ti- Ü3. Felelős vezetőt Parkas Béla igazan^ Kéziratokat nem órzön* éB s~tp adunk viasza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom