Somogyi Néplap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-14 / 268. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Kertai Gyuláné — Nagyberény, Lenin u. 3. szám alatti lakos — Oktober 19-én megjelent panaszára az alab- biakban válaszolok. A nagyberényi vízmüvet tanácsunk minimális állami támogatassak saját épitöbrigádjával építette 12 évig. A Lenin utca lakói non kérték a hálózat építését. A mun­kák befejezése után az utca lakói részben cserélődtek, es ezután jelentkezett a vízvezeték-építésre az igény. Ennek lehetőségével 1982-ben kezdtünk foglalkozni, de eddig pénzügyi fedezet hiányában nem tudtuk megvalósítani a vezetékepiiest. Most sem ígérjük, csak reméljük, hogy 1983-ban el fog készülni. Tisztelettel: Győri lózsef a Ságvári Községi Közös Tanács elnöke — Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap 1982. október 9-én megjelent, Túl a megyehatáron című cikkével kapcsolatban az alabbi tá­jékoztatást adjuk. Somogy megyei lakosok más megyében akkor intéz­hetik átutalásos rendszerben hitellel történő vásárlásai­kat. ha központunk hozzájárulásával a kereskedelmi vál­lalatokkal megállapodást kötünk. A megállapodás megkö­téséhez ismét kértük központunk hozzájárulását, ezt azon­ban nem kaptuk meg. Megállapodás hiányában továbbra sincs lehetőség ar­ra. hogy somogyi lakosok a nagykanizsai áfész boltjaiban átutalásos rendszerben intézzek vásárlásaikat. Tisztelettel: Kanyar Ottó Bíró Latos osztályvezető, csoportvezető. OTP Somogy megyei Igazgatósága. Kaposvár Tv-iegyzet „fl maisai akarataiéi” s 0 M 0 G Yl NÉPLAP XXXVIII. évfolyam, 268. szám 1982. november 14., vasárnap Jó ellátással a kisközségekért Küldöttgyűlés a karádi áfésznál Az áfée»z-ek novemberben tartják ez évi második, ren­des küldött­gyűlésüket, ahol az I—III. negyedév eredményeit teszik mérlegre. Pénteken — a me­gyeben elsőként — a Karád es V'idéke Áfész hívta össze a küldötteket. N‘fh& könnyü helyzetben a szövetkezet, amelyhez 16 köz­ség és település tartozik, es ahol a lakosság szama az utóbbi tiz éviben mintegy 3 ezer lóvéi csökkent. A szövet­kezet azonban — igazodva a körülményekhez — jól szer­vezte a lakosság ellátását. Ezt igazolja, hogy' árbevételük a kilenc hónap alatt 112,3 mil­lió forint volt, ami tiz száza­lékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában, és ma­gasabb a tervezettnél. A jó ellátásnak, szerepe lehet a kisközségek einepteienedese- nek megakadályozásában — állapította meg a beszámoló. A jó' áruforgalmi munká­nak, a takarékos költséggaz­dálkodásnak is része van ab­ban, hogy a szövetkezet szep­tember 30-ig 7,2 millió forint nyereséget könyvelhetett el. amelyhez valamennyi üzemág hozzájárult. , Üj utakon járt a karádi áíesz elsősorban azzal, hogy továbbfejlesztettek az ipari tevékenységet. Az áfész ipari üzemek gyors termékváltásra kepesek es nyereségesek. Az ipar eredmen.veit végül is a lakosság, a szövetkezeti tag­ság élvezi. Azokból a for int ókból, me­lyen az ipari tevékenységből származnak, fejleszteni tud­jak hálózatukat, javítják az üzletek technikai felszereltsé­gét. és ezáltal emelkedik az alapellátás színvonala. Az ipari teveaenyseg tehat nem öncél. A jó munka eredmé­nyeként többet fordíthatnak a hálózat tatarozására ez évben, mint a megyei átlag. A szövetkezet munkáját a tagsag csaknem, egymillió fo­rint célrészjegy befizetésével segítette, es a szervezés to­vább folyók. Az elmúlt időszakról hatan mondtak véleményt Felszó­lalt az ülésén Bödö József, a Mészöv szövetségi titkára. El­ismerte az áfész kiemelkedő munkáját, amely nyereség szempontjából legjobb a me­gyében. Kérte, hogy olyan arukat termeljenek a tagok, amelyeknek piaca is van. Fontos feladatként jeiöiíe meg a további takarékos gaz­dálkodást. Sok tennivalója van a szövetkezetnek az ener­gia, a fűtés es világítás költ­ségei csökkentésében, amely magasabb a megyei átlagnál. Véget ért a Centrum-vásár Szombaton is sokan voltak a Dorottyában Egv középkorú hazaspar mondta el élettörténetet pén­teken, a 18.25-kor kezdődött riportműsorban. Olyan embe­rek emlékeztek, akik három évtizede szinte gyerekfejjel összekerülve még egy ágyat sem mondhattak magukénak. Ahogy mondani szoKas: nul­láról indultak. Sajnos sors­társaiknak többségé nem is jutott sokkal messzebbre azokban az evekben. Vagy beletörődve helyzetükbe, meghúzódtak a let peremén, vagy' életformát változtattak ugyan, de csak annyiban, hogy pénzt kerestek, ám azzal nem tudtak mit kezdeni. Hiá­nyoztak hozzá olyan ténye­zők. mint az akaraterő, a kedvező családi indíttatás, a tapas zta lat. Cigányok beszéltek. Tapé­tázott, poszterrel, sajat készí­tésű hímzésekkel dúsan dí­szített, csilláros lakásuk fo­teljében ülve tekmtetteK. visz- Sza keserves indulásukra, majd fokozatos gyarapodá­sukra. Jó volt hallgatni őket, peaig dicsekedtek. Eiegedett- ségüknek ugyanis sokszoros alapja, volt. Mindenekelőtt az, hogy két eredendően szorgal­mas, tisztességes ember talál­kozott. Olyan férfi és nő, akik elismerést érdemlő akaraterő­vel igyekeztek megmutatni, bizonyítani környezetüknek es önmaguknak: származásuk ellenére tudnak úgy élni. mint bármelyik szomszédjuk, ismerősük, aki pedig sokkal kedvezőbb körülmények közé született Hogy mi kell ehhez? Az akaráson, a munkán kívül helyzetük felismerése, élni tu­dás a lehetőségekkel. Az Megszépült hirdető­oszlopok Egyre nagyobb a reklám szerepe. Jól tudják ezt a nagyvállalatok is. ezért ké­szülnek mostanában szemet, vonzó oriáspiakatok. Nem mindegy azonban, hogy' mi­re ragasztják föl a plakáto­kat. Varga Sándorné, a Ma­gyar Hirdető megyei köz­pontjának vezetője elmond­ta, hogy kétszázezer forin­tos költséggel újrafestettek a hirdetőoszlopokat, beren­dezéseket Kaposváron, Sió­fokon, a Balaton déli part­ján. A vállalatok, a szövetke­zetek nem vállalnak ilyen munkát, ezért kisiparosok­ra bízták a berendezések átfestését. A városképet is emeli, hogy az oszlopok, táblák egyformán acélké­kek. utóbbira utalva talán nem is pontos a cím: ,,A magam akaratából...” Mert igaz, hogy a házaspár mindkét tag­ja becsülést vívott ki magá­nak szorgalmával, igényessé­gével, életmódjával, eloszlat­va maguk körül az előítélete­ket Es még valamit hadd je­gyezzek meg: ez a sokat szen­vedett, de boldog, elégedett emberpár olyan derűlátással gyűrte maga alá a szinte na­ponta eiebe tornyosuló aka­dályokat, hogy mindkettőjük életszemlélete, hitük a jóban, példa lehelne a csüggedéare hajlamosaknak, a küzdelmet oly könnyen feladóknak. Egy­más iránti hűségük, megérté­sük. gyermeknevelési elveik es eredményeik pedig olyan vonások, melyeknek értéke különösen akkor szembetűnő, ha összevetjük napjaink szé­gyenletesen magas válási ará­nyával. p , Két új produkcióról kap­tunk hírt a Magyar Tele­vízió pécsi körzeti stúdiójá­tól. A Roma-lieyyi villa vendegei címmel Josfay György rendezéseben való- sült meg az az alkotás, amely Kaposvár- egyik mű­vészeti emlékhelyét mutatja be. Azt, ahol Hippi-Rónai József magyaron .zagi évei­nek zömét töltötte, s ahol számtalan képet1 festett. A villa egyébként talalkozo­i Tegnap kora délután véget ért a Centrum Áruház egyhe­tes kaposvári vtndégeskedese. A hálózat harmincöt üzleté­nek képviseletében a pécsi áruház gárdája hozta . el a somogyi megyeszékhelyre a Centrum kínálatának néhány „morzsáját”.' Jót tett ez a Dorottya nagy­termében megtartott vasár a vevőknek, mert a megszokot­tól elterő választékot találták, á kereskedők pedig eleitek a vart üzleti hasznot, úgyhogy ők is elégedetten mentek el városunkból. (Még szombaton is sok volt a vevő es sok áru talált gazdára.) helyévé vált a szellemi élet kivalóságainak. Hogy kik fordultak meg itt, arról be­szélgetnek a villa mai ven­dégei, köztük a képünkön látható Takáts Gyula József Attila-díjas költő. A filmet Jánkomch Júlia szerkesztet­te. az operatőr Bárány G yörgy volt. íígyancsak Jősfáv György ren<fez.te az Előttem a ha­tár, ' uta nam a zsandar . . . című riirnet a oetyarkone Wunderlich József né üzlet­vezető elmondta: — Hétmillió forint értékű árut adtunk el, a kasszákba így — mivel jó néhány dolgot árengedménnyel lehetett ná­lunk vásárolni — több mint hatmillió-kétszázezer forint került. Az első nap volt a legerősebb, akkor másfél mil­lió forintot számoltunk össze zárás után. Csak néhány pél­dát említek: hoztunk több száz kabátot, és tíz-húsz da­rab maradt. Rengeteg méter­árut is eladtunk. Szinten na­gyon sok rongyszónyeget rak­tároztunk, s ezekből is alig egy-kettő volt mar szomba­ton. Idős juhász- és betyárivadé­kok mondják el a nagyapá­iktól hallott történeteket, éneklik el dalaikat, miköz­ben a műsor készítői sorra járjak a korabeli csárdá­kat, és megelevenítenék egy izgalmas betyártörténetet is. A műsor szerkesztő-ri­portere Füzes János, az operatőr ezúttal is Bárány ■ György. — Milyen tanulságokkal menneü haza ? — Volt vendégkönyvünk is, ebbe sokan beírtak; ötleteket meríthettünk belőle. Elége­dettek vagyunk, és sokat is tanultunk eöből az alkalmi aruhazDol. elsősorban a szer­vezet. az árukészlet összea, il­lata terén hozott rengeteg ta­pasztalatot a „kirándulás”. UjaoD meghívásokat is kap­tunk, ennek nagyon örültünk. — Ezek szerint nem ez volt az utolsó ilyen vásár? — Anúg nem lesz Kaposvá­ron Centrum, addig szívesen eljövünk, konkrét megállapo­dást meg nem kötöttünk, de valószínű, hogy nem végleges a mostani búcsú; 1983-ban megint szeretnénk megren­dezni a vásárunkat Kaposvá­ron. L. P. Kalinyini nyomdászok „ajándéka" Jó a hírneve a kalinyini nyomdakombinátnak. A sok­nemzetiségű ország minden zugában ismerik az ott nyomtatott könyveket, ké­peslapokat, brosúrákat. Most készült el például a Szovjet­unió köztársasagait bemuta­tó kiadványok egy-egy min­tapéldánya. Két kötetben megjelenik A Szovjetunió versben es prózában című kiadvány, mégpedig angol nyelven. Ez szinten a kalinyini mesterek munkáját dicséri. A jubi­leumra egyébként műveszi kivitelű képeslapokat is nyomnak. Szinte minden szovjet könyvkiadó rendelt valami­lyen könyvet, brosúrát a ka- linyiáknál. Ezeknek általá­ban sürgős az elkészítése, hiszen a Szovjetunió meg­alakulásának 60. évíorduló- ) jara várjak. Arra különösen büszlíek, hogy gyönyörű fotóalbumok hagyják el a kombinátot, olyanok, mint a Szibériai tüzek. Szovjet Tatárország. A külföldi olvasók szintén kapnak könyveket Kalinyin- ból. többek között az Elbe­szélések a Szovjetunió' né­peiről idegen nyelvű sorozat újabb darabjait. TÉVÉFILMEN A Róma-hegyi villa szetről es -művészetről. SOROK Gyanús — Sehol nem találom azt a novellát, amit teg­nap fejeztem be. Nem le­het, hogy Petrik szőtt ep- te? — kérdezi az iro a feleségéitől — Ugyan, ne nevettesd ki magad! Hiszen a gye­rek meg nem tud olvas­ni... Milliomoséknál Az amerikai milliomos elléhéredik, a szivéhez kap, aztán ezt mondja a titkáréinak: — Azt hiszem, infark­tust kaptam ... Na, mit bámul?! Fusson, és ve­gyen egy korhazat! Vendéglőben — Pincér! Ebben a sör­ben légy van! . — Hát ki ne akarná ‘ megkóstolni a mi pompás sörünket?! így történt Egy ismert gróf egy­szer kuszáit pénzügyéi rendezese céljából fölke­reste Rothschildot, aki munkájából föl sem néz­ve, így szólt: — Tessek helyet foglal­ni. — De uram — szólt a gróf indignálódva. — En X. Y, gróf vagyok. — Ezer bocsánat, szólt Rothschild —, akkor tes­sék talán két helyet fog­lalni ! A jámbor aggastyán Élt Szegeden egy ag­gastyán, akiről azt mond­ták, hogy már 103 éves. Ez az aggastyán jámbor, szelíd. istenfélő ember voll, es -Világeleteben pon­tosan eljárt a templomba. Annál nagyobb feltű­nést keltett, hogy egy va­sárnap nem jelent meg az istentiszteleten. , — Nem is megyek töb­bet — mondja az aggas­tyán. — És miért nem? — Mert úgy vettem ész­re, hogy az úristen eddig elfeledkezett rólam, most hát nem akarok többé a szeme elé kerülni. Szigorlaton Az egyetemen folynak a szigorlatok. Együk pax>- fesszor így' szól az együk gyengén felkészült ifjú­hoz: — Látja, kerem. Nagy’ Sándor ennyi, idős korá­ban már meghódította a világot. — Igen. csakhogy neki Arisztotelész volt a tana­ra! SOMOGYI“3'"’ Az fVTSXMP Somogy megye» Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-b.t Paá? László Szerkesztőséé: Kanosvár. Latiner Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár PL; SÍ. 7401. Telefon; U-510 U-5J1. 11-512 Kiadja • Somogy megvel Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor n. t Tel.: U-516. Postacím; Kaposvár. Pt.s SI, T401 Felelős kiadó: Balajeza János Terjeszti a IVlasvar Posta. Előfizethető a hirla okézhesitő posta hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés) díj esrv hónapra 34 Ft. oeevedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—060« Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár Május 1. u. ÍW. Felelős vezetőt Farkas Béla igazastd Kéziratokat nem ftrzünk met és sóra adunk viasza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom