Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-01 / 230. szám
Új színfolttal gazdagodik Kaposvár: egvre több buszmegállóban találunk esztétikus ülöalkalmatossagokat. Dr. Vékony Lászlót, a városgazdálkodási vállalat műszaki igazgatóhelyettesét kérdeztük : — Hány illőkét helyeztek el eddig ? — Kilencvenhatot. Jóreszt a Honvéd utcai forgalmasabb megállókban, de ezt a megoldást alkalmaztuk például a köjál előtt és a Mező Imre úti csomópontban is, — Hőimet szerezték be • szekeket? — A Trióitól vettak, illetve Siófokról kaptuk kölcsön, Százhetven forintba került darabja. — Várható-e. hogy a többi autóbuszmeaailóba *> tesznek néhányat? — Igen, A kihelyezett ülőkék valója*»»« kísérleti darabok. Ha beválnak, az utazóközönség megkedveli őket es esztétikai szemponté ból is megfelelnek, meg többet szerzünk, be. B .1 Öreg eanber nem ven ember . ♦Takács Éva rajz») Tisztelt Szerkesztőség! Több társammal együtt Kaposváron tanulunk. Nik- lán lakunk, nem messze a megyeszékhelytől, mégis bonyodalmasak az utazásaink. Legutóbb, szeptember 12-én a Hcviz—Pécs között közlekedő busszal szerettünk volna visszautazni a kollégiumba. Nem sikerült. A busz elején sok utas volt, hátul azonban még volt állóhely. Mondtuk a vezetőnek, hogy be kell érnünk a kollégiumba, de ő csak az öreglaki állomásig akart elvinni bennünket. (A vonalra három órát kellett volna várnunk!) Közölte, hogy neki még hat utast jel kell vennie, akik reggel vele jöttek. Nem tudtuk, hogy az autóbusz vezetője állóhelyet foglalhat utasainak. Elkeserítő, hogy megváltjuk a ta- nulribérletét. és mégis azon kell töprengenünk: hogyan érünk be a hétfői első órára és a kollégiumba. Tisztelettel: Miseta Rózsa főiskolai hallgató Nikia. Rákóczi u. 3#. I Tisztelt Szerkesztőség! A Kaposvár. Búzavirág utca 1—7. sz. tömb előtti útszakasz baleset-veszélyességére szeretném felhívni az illetékesek figyelmét. A veszélyforrás kettős: az — egy korábbi csörepedés miatt alámosott — úttest több helyen beszakadt, és javítása csak ideiglenesen — kavicsfeltöl- téssel — történt meg. Az amúgy is gödrös útszakaszon való közlekedést még nehezíti az ott parkoló gépkocsik és a nem kellőképp belátható útkanyar. Baleset eddig szerencsére még nem történt, de sürgős intézkedésre lenne szükség. Kérjük, hogy a KPM erre az útszakaszra helyeztessen ki sebességkorlátozó, illetve Megállni tilos! táblát, mivel a parkolási lehetőség kb. 50 méterre az úttól, az e célra kialakított helyen biztosítva van. Tisztelettel: Bállá Zoltán Kaposvár. Búzavirág u. I®. és 7 aláírás XXXVIII. évfolyam. 230. szám 1982. október 1., péntek OKTÓBER 4-TÓL Gyermekvédelmi hetek Somogybán Több programmal vária az éideklödőket október első félében a megyei gyermekvédelmi hetek rendezvénysorozata. Az ünnepélyes megnyitó vasárnap lesz Kaposváron a Killián György Ifjúsági és Üttörö-rnűvelödé- si Központban, s több érdekes előadást is hallgathatunk. Szó lesz az ifjúságvédelem feladatairól, az állami gondozásba vételről, a fiatalkorúak, bűnözésének alakulásáról Somogybán. Ugyanitt a nevelőotthonokban élő gverekek munkáiból rendeznek kiállítást. Október 11-én a kaposvári középiskolai diákotthonban, 13-án pedig az 503-as sz£kSZÉKSOR AZ UTCÁN rmmkaskepzö konégiumában tartanak, előadást a fiatalkorú bűnözésről. A diakok azon a héten két alkalommal részt vehetnek nyilvános bírósági tárgyaláson is. és utána ex-tekelik majd a tapasztalatokat. A Somogy megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztályának szervezésében a lonvódi továbbképzési intézetben Baranya. Tolna, Zala és Somogy megye nevelőotthon- igazgatóinak, szakfelügyelőinek. gyermekvédelmi és gyámügyi főelőadóinak tartanak háromnapos továbbképzést. Marcalibám Oktober 7-én összevont városi-járási rendezvény lesz a gyermek- és ifjúságvédelem időszerű kérdéseiről, maid 12-én ankét a város gvermek- és ifjúságvédelméről. Nagyatádon — és a járásban — 12- én kezdődik a program; előadásokat tartanak a fiatalkorúak bűnözéséről, a gyermek- és ifjúságvédelem, ről. a veszélyeztetettségről. Október 15-én a Siófoki Városi Tanács nagytermében Gyermekbűnözés, gyermek- szabálysértés címmel hangzik el előadás; Boglárlellén is beszámolnák az ^illetékesek az ifjúságvédelmi munkáról. Sós folyók A Massachufsétts Institute of Technology egyik kutatója Peru egyik elhagyott vidékén sós vizű folyókat fedezett fel. Ezek az Amazonas mellékfolyói.' s olyan sósak, hogy .vizüket sem a törzslakosok, sem az állatok nem isszák. A kutató beszámolt arról, hogy az Amazonasmak az Andokban lévő forrásterületein számos’olyan hely található, ahol szabadon látható a kősó. A hegyképződés során a geológiai mozgások erős nyomása alatt a só fogpéphez hasonlóan prése- lődött s présel ödik ki a szikla repedésein a felszínre. A kutató több méter magas, a talajból felnyúló sótűket látott. Ezekből származik a folyó sótartalma. Különösen sok sót hord magával a Huallaga. az Amazonas egyik legnagyobb An- dok-beli mellékfoivc' E folyó egyik kánya. . .alá ugyanis egy hatalmas sótömböt ölel körül, s abból szívós lepusztító munkájával már egy csaknem 8 kilométer hosszú és 100 méter magas — ragyogóan fehér — sószirtet tárt fel. A sós folyóban nincsenek halak, s a repülőgépről jól látható, hogy partjukon 40 méteres sávban hiányzik az erdő. (Jj buszmenetrend Kaposváron Somogyiak a képernyőn Bambini di Praga Vietnami sorsjáték Ma lép érvénybe a helyi buszközlekedés új menetrendje a megyeszékhelyen. A hétköznapokon kevesebb változást hoz ez az újdonság, a szabadnapokon és a munkaszüneti napokon többet. A 13-as Volán forgalomszervezői az ötnapos munkahét és tanítási hét eddi- di tapasztalatait, valamint a lépcsőzetes munkakezdés újdonságait is figyelembe vették a mától használatos rend kialakításakor. Változás, hogy munkanapokon, tehát hétfőtől péntekig csúcsidőben a húszas, a huszonkettes és a huszonötös A habarovszki műegyetemen a közeli fotogrammetria különböző eljárásait fejlesztették ki biológiai-orvosi feladatok megoldására. Ezek gyakorlati megvalósításához a jénai Zeiss Művek fotogrammetriai készülékeit alkalmazták. Az ún. szimultán sztereoíotogrammetriai eljárás lehetővé tette sík-se- gédtükrök segítségével a teljes mért felszín megörökítését. A szimultán sztereofoto- grammetria eljárásakt az járatok ŰtvorcaJán sűrűbben mennek a buszok. Ugyanakkor — a megváltozott forgalmi szokások miatt — szombaton a reggeli órákban kevesebb megy majd, mivel munkába járók nincsenek, s az igények csökkentek. Viszont a „kertba- rát”-járatok — tehát a 15- ös és a 14-es — sűrűbben közlekednek, mint regebben. Az új menetrendfüzet a gépkocsivezetőknél és az elővételi pénztárakban megvásárolható. A Volán ígérete szerint ma .reggel már minden buszmegállóban is meg lehet találni az új rendről tájékoztató táblákat. antropológiában használják az emberi test dimenzioná- lis jellegzetességeinek érintés nélküli értékelésére, a testfelszín részletes topográfiai adatainak a vizsgálatára. A hagyományos antro- pomefriai eljárásokkal a sztereofotogrammetriát egyes ortopédiai és művégtagokkal kapcsolatos feladatok megoldására használják. Ez utóbbiaknál a páciens csontképződésének folyamatát figyelik a művégtag viselkedésének elókeszitese közben. Szakonyi Károly hatreszes tévéfilmje, a Dániel ma jelentkezik először . a képernyőn. Hőse egy fényképész. aki akarva-akaratlanul beavatkozik az emberek életébe. A Szálkái Sándor rendezte .sorozat műfaja: filmszatíra. A címszerepet Husz- ti Péter alakítja, s játszik majd az epizódokban Bordán íren. Tordy Géza, Pager Antal, Gobbi Hilda, őze Lajos, Andai Györgyi és a képünkön látható Koltai Robert, a Csikv Gergely Színház Jászai-díjas színművésze. ö lesz a főszereplője egyébként a szintén ősszel képernyőre kerülő Cserének is, amely Jurij Trifonov regényéből készült. Gothar Kotlái Róbert a Danicl-ben Péter filmrendező egyik jelenetet Szófiában forgatta. A mű színpadról, is ismert: a szolnoki Szigligeti Színházban Jurij Liubimov rendezte meg, ő állította színre a Taganka Színházban is. A Csere — ez a motívum a trifonovi prózában gyakori — egy ember erkölcsi leépülésének története. Ugyancsak őszi bemutató lesz Gazdag Gyula filmrendező néhány évvel ezelőtt főkent, megyeszékhelyünkön forgatott tévéfilmje, a Bambini di Praga. Bohumil Hrabal cseh szerző groteszk hangvételű kisregényéből kaposvári színészekkel készítette Gazdag. Hrabal olyan művek írója, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio, a Díszgvasz stb. Színe tár Miklós Liszt Ferenc kalandokban sem szűkölködő életerői forgatott tévéfilmsorozatot. A nyolcrészes széria forgatókönyvet Marón I^ajos írta. A felvételek nemcsak hazai tájakon készültek. Liszt Ferencet. a nagy komponistát és zongoraművészt két színész játssza: az ifjúkorit Hegedűs D. Géza személyesíti meg, az aggot Darvas Iván állítja majd elénk a képernyőn. Szerepel az őszi sorozatban Spindler Bela, a Csi- ky Gergely Színház művésze iá. A vietnami minisztertanács rendelete lehetővé teszi, hogy nemsokára az egész országban hódolhassanak szenvedélyüknek a sors- játékkedvelők. Persze sokakat hagy cserben a szerencse, csalódottan tanulmányozzák majd a rózsaszín cédulát, amelynek betűi és szamjelzése sehogyan sem akar egyezni a kihúzottal. Vigaszdijat — száz dongát (körülbelül egyhavi átlagfizetést) nyer az, akinek sorsjegyép az utolsó szám a kihúzott nyertes szám mellett van. Egy héten két és fél millió szelvényt adnak ki, darabját öt dongért. Közülük 34 000 nyer ötven dongtól ötvenezer dongig terjedő összeget. Ezt mindig készpénzben fizetik ki; bár az utóbbi idő. ben bevezettek egy vegyes játék formát is, ezen pénzért egyáltalán nem, vagy ha igen, akkor csak a feketepiacon csillagászati áron vásárolható fogyasztási cikkeket, járműveket nyerhet a szerencsés játékos. A tárgy- nyereménysorsolás egy: k sztárja a Simson Star NDK lobogó, s néha még ennél is csábítóbb fődíj: egy hetven köbcentis Honda motorkerékpár villogtatja kecses vonalait a sorsolás eimelwemyemek díszhelyen. A gyógyítás szolgálatában Főnök Az anya rázogatja mélyen alvó lányát: — Kelj föl, kislányom! Már elmúlt hat óra... — Elfelejtettem mondani, hogy mától kezdve nem kell idejében fölkeltened, mama. — Miért? — Mert a főnők tegnap kijelentette, hogy nagyon tetszem neki. Recept Az orvos sókáig vizsgálja Gusztávot, de sehogy sem tudja megállapítani, hogy ma a baja. Végül mélyértelműen kijelenti: — Menjen haza, vegyen forró fürdőt, ezután sétáljon felöltő nélkül egyket órát! — És úgy véli, m. segít? — Nem. De majdnem biztosan tüdőgyulladást kap. azt pedig könnyen fölismerjük, es sikeresen gyógyítjuk... Nem én mondtam Az egyik nőt szerénysége ékesíti, a másikat a szépítöszere. • • • Ha valakinek Ores a feje. nem okoz neki különösebb gondot az, hogy magasan hordja az orrát. Valaha az volt a lénve- ges. hogy mit tudunk. Ma olykor sokkal fontosabb, hogy kiről mit tudunk. ♦ * * A7. ökölvívás az erőszakos érvényesülés legószin- tébb formája. * * * Jobb. ha az ember izgalomra vágyik es nem nyu^ galomra. ßn remélem a« emberiség megérti a saját jövőjét. • • • Bármin meg lehet «értődni — csak akarni keŰL * * * Könnyű valakit w*ért szeretni, amiért megérdemli. * * • Km bér t ervez, ember végez. * * * Minél idősebb az ember. annál több a frowtát- vonulás. Az MSZMP Somosrr megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.t Paá! LáoeW Szerkesztőséé: Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf.: 3L 7401. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy me evei Laoktadő Vállalat. Kaposvár^ Latinra .Sándor «. 1« Tel.: 11-51«. Postád«: Kaposvár. Ft.5 31. WW Felelős kiadó: Balajeza Já«to• Törleszti a Magyar Fosta. Előfizethető a hirlankézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél« Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft. neevedévm M2 Ft. fél évre 204 Ft, egv évre 400 Ft Index: 25 9C7 ISSN 0133—(*»08 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1. a. ML’ Felelős vezetői Parka® Béla ieazjZ»tö Kéziratokat nem őrzünk ajsg es nem adtunk vámsa.