Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-08 / 236. szám
Gyászjelentés M-éShr fájdalommal tudatjuflk, hogy a legdrágább felesége édesanya, nagyanya, dédnagy- anya dékán end kéné hosszú szenvedés után 74 éves korában elhunyt. Temetése 1982. október 12-én kedden délután fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. 0414) * * • Fáié szívvel értesítem rokonaimat, ismerőseimet, hogy szeretett Feri bácsink, SZÉKELY FERENC MÁV-nyugdíjas, . hosszú betegség után szeptember 2-9-én elhunyt, 86 éves korában,. Temetése október' 12-én, kedden délután fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben, özv. Ambrus Istvánná, Kaposvár, Szegfű a. 46. (228771) • * * Mély fiáid alommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerettek, hog^ műnkatarsunk, SZABD JÓZSEF szakoktató nagyatádi lakos 138®. október 3-án 32 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése október il- én du. 2 órakor lesz a Nagyatádi temetőben. Nagyatádi 524. sz. Sz akmu nkás képző Intézet dolgozói. (62346') * * * Fájdalommal és megtört szívvel tudati uk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, hogy drága édesapánk, nagyapánk, dedn agy papánk, CZINK JÓZSEF voH mez öcsökön yai lakó*. !W eves karában, hirtelen elhunyt. Temetése október 11-én. hétfőn d-u. fél 3 órakor lesz Kaposváron, a Nvugati temetőben. Gyászoló családi a. (228767) • • * Mély fiáid alom mat tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LIPPAI JÁNOS zamárdi dohányáru-kereskedő, 3?m. október 4-m, váratlanul elhunyt. Gyászolják: szerető felesbe, fiai, menyei, unokái és a Somogy megyei magánkereskedők. • • • Fájdalommal tudatjuk: mindenkivel. akik ismerték és szerették. hogy szeretett testvérem, sógornőnk, keresztanyám, nagynénink és rok ontunk. Özvegy gömbös pAlní Mészáros Margit, volt Kaposvár. Bajcsy-Zsilinszky u. 31,a. szám alatti lakos. hoee- szű szenvedés után. október 5-én elhunyt. Temetése október 19-én. pénteken 14.30 orakor lesz Kaposváron, a Nyugati temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek. akik felejthetetlen ha_ lőttünk. SZENCZ LAJOS / temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (228782) BZH532H Családi ház eladó. Cser énfa. Fő u. 12. szám alatt. Érdeklődni a 32. sz. alatt lehet. (3422) Siófokon, Fő u. 124. sz. alatt háromszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Megtekinthető: hétvégeken. (3398) Mernyén a Latinra Sándor u. '44. alatti ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni Mernyén, a Jókai u, 15. sz. alatt. (226666) Eladó 760 n-Öl telken kétszobás, elő- szobás, konyhas, melieképület ekbő 1 álló ház. Érdeklődni a helyszínen mindennap. Kaposvár, Körtönye-hegy 20. (3321) Balatonmaria- für. dón ikervilla építéséhez társat keresek. Érdeklődni: Kapotsvá r, V eszp- rém utca 4., szombat. vasárnap kivételével egesz nap. (2»57ó7) Nagy méretű családi ház, állattartásra alkalmas, sürgősen eladó vagy kisebbre cserélhető. Leveleket 238706. számra a hirdetőbe kerek, (228708) Háromszobás, földszinti, OTP-köl. csönös lakásomat családi házra cserélném. Telket — esetleg lebontható épülettel is — vennék Kaposváron. Ka posvár, Béke u. 91. fszt. 3. (328706) Kétszobás, összkomfortos, központi fűtéses szövetkezeti lakás eladó kp-ért -4- OTP-átvállalás- sal. Érdeklődni: 17 óra után. Kaposvár, Arany J. u. 74. I. lh. m/2. Pintér Ferenc. (228702) Siófokon a Fő u. 124. sz. alatt háI romszobás. gázfűtéses családi ház eladó. Megtekinthető hétvégeken. Kaposváron panorámás házhely, gyümölcsössel és kertes családi ház eladó. Érdeklődni: 18—20 óráig. Kun Béla U. 35. (228766) Budapesti 2 szóba! összkomfortos lakást cserélek kaposvárira. Ajánlatokat : „Minden megoldható” jeligére. ' 228756. számra a hirdetőbe kérek. (226TS6) Belvárosi, felújításra váró. 3 szobás családi híz, garázzsal eladó: Kaposvár. $ József Attila utca 26. Érdeklődni : esténként és hétvégeken: Vörös Hadsereg n. i- r. em. és Szántód között 60— pi"> n--'.'1 telkei vénnek. Cím a kiadóba-'. (3373)' Eladó Baiatonsza- badi falu, Honvéd u. a1'üti ház. nagy 'kerttel. mel- léképü letek ke!. (S*'"<?1) Kauosiijlakon, a Petőfi u. 4. számú 1'"”. oo-ziqsági énü- lettel. 1600 n-öl ház- h-é ugyanott szőlő, gyümölcsös is o' ad ''. Prdeik ”'í'^í: Kaoosmérő. Kossuth u. 16. (2718716) Siófok, Fő* u. 1"«. srá.mú lakóházban egyszobás, egvkön vb ás és fürdőszobából álló lakrészt életiá "adék fizetése mellett pr/ved.O Iá lló,, illetve háza én ár résziére tavaszi beköltözhe. tő «?■»«« e| átadná-nk C- • ‘’rvV'^n. Siófokhoz közel fekvő beköltö7v‘-o+ő üres házat. Cím : Farkas László Vasvár. Petőfi u. 56. Hatéban 400 n-öl szőlő + présház eladó. Érdeklődni: Bat-é. November 7. u. 43. _________C33V9V) K ap osy ár. Szigetvári u. 48. számú ház. kertes. eladó. Szíjártó József. Barcson a Jókai utca 1. szám alatti: előszoba, konyha, kamra, kétszobás 1 akóház. kitű nő helyen 236 möl te- 1 ékke 1, k ész pénz ért eladó. Érdeklődni lener: levélhetesetleg Nometh Jáno-snénái. 1A67 Budapest VT., F,ötvös u. 9. I. em. R. l'QO^-) Eladó Kaposváron a Cseri-dűlő 28. sz. alatt ,ga T-dá lkod m éb ész etre a lka 1 más nagy teVk. két szoba. kpnyhás ház- istállókkal és egyéb melléké-mL letekkel. 1 Telken szántó. gyümölcsös kb. négyzetméteres tó. ka^ ' ó ]j"- >•» t1 ^r*t. található. Érdeklődni a heh'S-rtnen és a Tö’-öcskei u. 28. SíZ. air'.tt lehet o r-’' r nap. t3315) I.ellén a Széchenyi u. 12. Bizámú iker családi ház fie- ]e rés^ eladó. Érdeklődni ugyanott. Kaposváron 25*0 n- öl telek eladó. Érdeklődni: Micsurin u. 2’. ry>?ro*) F*nrló t*” pcxs'TT*en 1 hold főki. Cím: Pétenv'. Kaposvár, Rippl-Rónai u. 19. _____(.W4) S ürgősen, áron alul eladó Bala tons'- entgyörgy. József A. u. 6. sz. alatt 71*; n-öl házhely. Érdeklődni Kaposvár. Zaranyi lakó- tdü 2l0/b. TTT. 2. Molnár (hétköznap). (33679 Balaton déli partján v!/közelben ny.?. rálát kprések. P ír>r Péter Siklós, Kállai Éva u. 37. rznsa) Kaposváron, a Bajos v-Zs. u. 96. szám alatt lévő. kertes V ^ b v rvrvn q _ li beköltözhetőséggel c •• -vj. É vleklődná : csak szombaton és vocknao, másikai, ' Mer n'r esz entim i klós, Kossuth u. 23. __(2287^7) S iófokon három- szob'ás, ossz kom foltos, loggid s. gázfűtéses. központi O^^-ÖrökL lak^s azonnal beköltözhetően rész- le^fiz^tés ■;7vál1 adással is eladó. Cím: n'qr*.p/'cb.áz u. 2*. Te- lecon: 11-687. 17—**) rrttr, ________ (335*) M ike, a Kossuth utca 46. számú csa1~-Ji v-áz n#igv kelttel e’adó. Érő okiŐd- ni a helyszínen, •Trr»c,suth urna 135. alatt. 74*0 Nagyatád, Rákómd út 71.. számú, két-' c-.-'.bác rürdőszobás ház. fiatal lőlugassal. állattartásra alka^ras területtel . • beköltö^ *»+ő- e n e1 ad■'). í*'f*81746) Két és fél szobás szövetkezeti lakás e 1 ad ó >'ap p-sv á ron. Érdeklődni 48-as I.fjii-ság útja 42. TT. em. 1. (3403) Ül szOvetflwazeti lakást, vagy kisebb családi házat vennék Kaposváron a Beloiannisz utca környékén. Leveleket .ármegielö- i'f-.itsel kérek, cím Horváth László 9662, Kemenesmagaßi. Tu- 1 ox u. 42.____ÚC4Ő4) M afcalibam az ősz Ferenc utca végén, zárt kertben eladó kétszobás családi ház 246*9 n-öl területen. Az üres terület külön házh"Ívként is eladó. Gazdálkodásra, állattartásra is alkalmas. VíHanxn. víz van. Érdeklődni a helyszínen. Szőlőhegy utca 39. Szennámé, vagy Mezöcsoko- n'-p. Latinca u. 6. alatt._________(3877) Kétszobás, e--’vos családi ház eladó. Kaposvár, Szalma I. u. ló. Érdeklődni 17 óra után a 13-766-ös t e 1 efon számon. _______(34 <ri G álosfán a Dózsa György u. 56. szám- alatt buszmegállónál két szoba, konyha. előszoba, spe- "Hó újszerű ház 860 n-ö! telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen Beirt ánién.ál. (3411) BMW 2.8-as személygépkocsi eladó. Kaposvár, Nyár u. 2í>. (228671) UL-es löOO-as Polski Fiat eladó Böhö- nve, Fő utca 67. sz. alatt. (328722) ZU-s TraJ'ant Spéci ál eladó. Megtekinthető hétfőtől péntekig 1(7—19 óráig Kaposvár, Honvéd u. 16 /A. Gróf Ferenc. _______ (3891') J ó állapotban 121O6- as Zsigulii (fe^ér) eladó. Érdeklődni TT7 óra után. Vörös, Kaposvár. Beke u. 89._______________(33129) F D-s s 100-as Skoda eladó. Kapo®\'ár, Honvéd u. 16 c. II. em. 3. '(3381) LAKÁS Széfcesfehérvári belvárosi, kétszobás. 4’5 m2-es. gázfűtéses tanácsi bérlakásomat hasonló kaposvárira • cserélném. I. emeletig. Érdeík- 1 ödn i: B óidi z sá rné. Kaposvár. Béke u. 65. ÉTI. 3., 16 után. (228684) összeköltözök! Ha_ rom szobás tanácsi lakásomat két kisebbre cserélnem. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni 5 óira után, 14-519. Kaposvár. (3350) Import tapéták érkeztek a Kaposvár B er z seny i u. 44. sz. Tapétából) ba. (3309) Kétajtós szekrény, dohányzóasztal, íróasztal székkel eladó. Kaposvár, sávhiáz I. lh. 17. _______________(*m6rí9) Ü j, vámkezelt Siemens sztereó rádiómagnó és 2 db HS—280 hangfal eladó. Kaposvár. Déli esmajor 2., főiskolai kollégium 20. szoba. ___(933683) T extilanvag tarolására alkalmas he- L\-iséget bérelnénk 59 négyz etániéter felett. Ajánlatokat a Lady Ruházati Sz'vetkezet címére. Kaposvár. Április 4. u. l. kérünk. (87377) R edőnykésTftéfrf rőyWj határidőre mindenfajta ablakT-a és ajtóra (tok nélkülire is) mű-- anvágból és alurmni- tumból garaanciával vállalok. Szűcs Mihály, Kaposvár. 48- as ifjúság útja 36. (3t227j Varrni tudó. gyesen lévő kismama bedolgozást vállalna. Kisiparosnak is. Ajánlatokat ...Női szabó'’ jeligére, 228710. számm a hirdetőbe._____(238710) K oszorú kötéséhez fenyőgally kapható. Kaposvár, József u. 47. __________(VH4) S zőlődaráló eladó. Kaposvár, Kassa u. 2 a_ íSSí^fi) Egy jó állapotban levő rekamié. használt konyhabútor és esy gyenmekágv eladó. Kaposvár. Kossuth L, u. 64. 4 óra után.______(3338) M atematikából, fizikából heti 2 ó>*a körre petá ló ta ná rt keresek gimnazista les nyoim részére. Ajánlatokat ..Korrepetálás” jeligéire a kiadóba í341ő) Siesrta gázkál'-hát vennék. Gvufi'ic/a ]J:^rné Afész. (62265) 300 síkpala eladó. Kaposvár. Ka«*^ u. 24. (228677) Interlokk g érvro- u-qt vállal női szabó kisiparos. Sui-ák Tstvánné, B^’a- tonszaibadi. Vak Bottyán ú. 2^ ___________ (623*9) r spró(>)íjSivha 4v*> 5 x7 nagyságú koksz- t i7° ou (termokoksz) eladó, összes tartozékkal. Kaposvár. vörösnek Utca 27. (33389 Esküvői ruhakíi- Tö-niegességek kölcsönzése a Délinél szombati nyitva- tartással. Budapest XII.. Greguiss u. 6. (63^5) Menyasszonvi ruhaikü 1 öndeges ségek, kx>szorúslány ruhák irmiportany ágból alakra igazítva kölcsönözhetők. Szom. bat délig nyitvatar- tás. Haramia János- né. Szigetvár, Széchenyi u. 8. Telefon : 331. Balatoni kert tulajdonosok ! Ezfi«tfe- nyőkülönlee'ességek, kékesezüstö^ék; osziootuiák. kték- arany tufák. borókák. gömbciprusók, rn a^.óliák. ki’ii önleges örökzöldek. Fér v ^kertészet Zárná rdi-felső. Zalka Máté u. 35. Árusí- tá s hétvég eken. (JM)77j S7abadidőpartrierAt. házastársát, élettár. (S.B+ megkeresi'"*''. KAPCSOLAT 9700. Szombathely. - pf. 983. Kérje tájéko^fs- tónkat. (18723*0 Fejőstehén bikabor) ával. 7 hón» oots vemhes üsző eladók. Hetes. Vorosilov u. 5. (3412) Redőnykészítést és Reluxa szerelést ’’ b’lök. ppfmor Jóizsef Pécs, József U. 44 . 7621. . (160390) Kétéves kékfrankos európai. gyökeres szőlővessző rnéor«2nde)h.ető i*2 Ft db. Rá ez Lajos, Sop ron, 1stv á n hí ró u. 1. 0266206) Egyedülálló, középkorú nő idős nénit vagy bácsit* lakásért gondozna Kaposváron vagy környékén. Ajánlatokat 228665. számra a hirdetőbe kér. (228665) Hímezni teadő fiatalasszony bedolgo. zást vagy hímzést vállal. Ajánlatokat 238664. számira a hirdetőbe. (228664) Garázs sürgősen e&adó. Berzsenyi u. 41. szám alatt-. Érdeklődni : Kaposvár. Vak Bottyán u. 46, Ki*. 18 óra után.. _________ M esterhegedűk, brácsák eladóik- Sopron. Crjteleki u. 32. Bellái Ferenc. (2562*089 Másfél éves HAJDÚ BIO AUTOMATA mosógép eladó. Érdeklődni a 16-190- es kaposvári telefonon. 13—16 óráig. (3317) Komfort ha romláng os gáztűzhely ny omá sesökk ént Ő- vel. 2 db palackkal, egy Fico 70-es asztalitűzhely eladó. Mosoni. Kaposvár. Nádor U. 37. (330H) Piros, panorámás babakocsi. gverek- járóka és félautomata Albalux mosógép eladó. Érdeklődni: Vörös*, Kaposvár, Béke u. m. (3328) Eladó kétszemélyes rekamié, csíkos ; 2 gurulós fotel: 2 puff. új állapotban. Érdeklődni ee*ész nap. Kaposvár. Béke u. 99. fsz. 1. házfelügyelőinél. (228716) Értesítem kedves vevőimet. { hogy használtcftók kereskedésemet meg- nvitottam. Nagykanizsa. Báthori u. ló. sz. alatt. (Autóbusz- állomás mögött.) ka ohatók: szekrénv_ sorok. heve r ők, asztalok, lakberendezési tárgyak i Oá- losiné. (22872Ó) Mindennemű kár- rá toarrvuin ká t vá )fl alok. Siófok, Batthyány u. 21. Almása Attila kárpitos. (62296) r~' álla*^°<'v*an i*=*vő WDK konyhabútor • • Érdek’Süni a M arcai! könyv esboltban. (62286) Jó állapotban lévő kétszemélyes rekamié, 2 fotellal olcsón el adó. Kaposvár. Nosz.Iopv G: u. 10. I. eim. Roista. CKWTSÓ) Nagyvirágti folyton nviló olasz évelő S7<°*srfű palánta kapható „ tövenként 5 ' Ft, Toron vj ker- tiészn él. Békéscsaba, Botyánszki u. 27. (20S72ff) Jólelkű nénit keresni nk 3 éves kisfiúnk mellé. - fiél napra. Dénes Mik- 1 Ö.S, Kaposwr, Búzavirág u. 32. m3. (228788) ALBÉRLET Szoba-konyha kiadó. Fekete. Kaposvár, Hegyalia u. 64 a. (228714) Külön bejárattal, központi fűtéses. bútorozott szög a. zuhanyozó. főzőfülke 0 rő rés-ere albérletbe kiadó. Kaposvár, Csalogány u. 10. (3311) Külön bejáratú szoba kiadó. Kaposvár. Kanizsai u. 63. 16 óra után. (S2R718) Kaposváron, belvárosi házban konyha-. ív. rdőszobah asznál aúal szoba kiadó rövidebb időtartamra. Jelentkezéseket 3409. számra a kiadóba. (3400) Pályázatot hirdetünk az 1983. első negyedévben induló kötetlen tartású, szakosított. 430 férőhelyes se a r v a s m a r h a t e 1 e oünkre (vaszari típus) egy telepvezetői. főskolai végzettséggel, két mű szakvezetői, technikusi végzettséggel. munkakör betöltésére. Szolgálati lakást biztosítunk. Fizetés: 4/1981. MÉM— MŰM sz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Csak leinformálható személyek jelentkezését . várjuk. Jeierit.ke^^si határidő: 1982. november 30. Petőfi Mg. Tsz. Váróiig 7214. /QOAOP> A Balatonszárszói Afesz felvételre keres gyakorlattal rendelkező szakképzett könyvelőket. Jelentkezni lehet személve- sen vagy levélben Balatonszárszó, Rózsa u. 1. sz. alatt. A Kisfaludy utcai általános iskola keres két takarítónőt azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet az iskola gazdasági vezetőiénél, Kisfaludy a. 26 á. (221 im A Kutasi Á Haimi Gazdaság szakosított tehenészeti telepére egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkező telepvezetőt keres. Fizetés megegyezés szerint,. Lakást biztosítunk. Jelentkezés a sz arva s m arh a-ag a zat vezetői énél. Kutason, a gazdaság köz- PonHában. (221787) A ..Kanizsa Bútorgyár” Kaposvári Gyáregysege felvesz férfi nyugdíjasokat az alábbi munkaterületekre gépkocsivezetőt 5 tonnás IF A-tehergép kocsira, fűtőt, udvari segédmunkást, őrportást. Jelentkezés: Kaposvár. Katona József ‘ u. L munkaügyi csoportnál. >87420) A kaposvári Postagarázs felvételre keres középfokú végzettséggel rendelkező forgalmi előadót adminisztratív munkakörbe. gázfűtéses kazánhoz vizsgázott fűtőt, f ; valamint portást háromímű szakos beosztásba. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Nagy gat utca 7. (Mező I, u.) (87474) Szilvaaszalást végzők figyelem! A Zala megyei Zöldért korlátlan mennyiségben, megfelelő minőségben aszalt szilvát vásárol A felvásárlási árral, minőségi előírással és csomagolással kapcsolatos felvilágosításért forduljon a területileg illetékes zöldért ki- rendeltséghez. ;t CÍM: ** " Zalaegerszeg, Teskándi u: 2. Tel.: 11-333 Nagykanizsa, Miklósfai Hűtőház Tel.: 12-260 Keszthely, Hévízi u. Tel: 12-378 Zalaszentgrót, Hűtőház, Türjei u. Tel.: 150 vagy Zöldért Központ, Zalaegerszeg; Kosztolányi u. 12—14. Tel.: 14-565/13 VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT! ZALA MEGYEI ZÖLDÉRT A SomoíT megyei Temet&eDési Vállalat nagyatádi kirendel Mgéhes kirendeltségvezetőt keres Érettségi, vezetői gyakorlat szükséges. Jelentkezés írásban, önéletrajz megküldésével a Kaposvár, Mező Imre u. 2. címre. 07448) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház: 19 órakor: KÉGYENTC. Csiky-bérlet. BEMUTATÓ. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 éfy este 7 órakor: SZUPERZSARU. Szabad Ifjúság: de. 10. du. 4. 6 e« este 8 órakor: MEGÁLL AZ IDŐ (14). Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: SZANDAKAN (18). Siófok: este 7 órakor: DÖGKESELYŰ (14). Marcali: este 7 órakor: HELYRE VAGY BEFUTÓRA. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor; CSAK SEMMI PANIK ... TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05—10.50: Iskola teve. 14.10— 16.00: Iskolatévé. 16.17: Műsorismertetés. 16.20: Hírek. 16.25: Szülők iskolája. 16.55. Postafiók 250. 17.10: Reklám. 17.20: Ablak. 13.20: Az Országidézbol jelentjük .. . 1S.OO: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Eisti mese. 19.30: Tv-níradó. 20.00: Delta. 20.25: Dániel. 20.55: A hét n'i u tárgya. 21.00: A fele sem igaz ! 21.30: FiaíaloK órája. 22.30: Tv- híradó 3. 22.40—0.10; Gyerekkocsi. Svéd. film. Budapest 2. 30.01: Beszédtéma — beszéljünk róla! 20.40: Richie Cole and Alto-Madness. 21.10: Tv-hiradó 2. 21.30: Reklám. 21.36—22.35: Egy asszony. Olasz filmsorozat. Jugoszláv tv 16.30: Videooldalak. 16.40: Tv- szinház. A teraszon. 17.06: Magyar nyelvű tv-napló. 17.40: Hírek. 17.46: Búzavirág. 18.15: Tv- naptár. 18,45: A fiatalok szava. 19.16: Rajzfn-m. 19.2L: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.56: Reklám. 20.00: Jean Christophe. 20.55: Reklám. 21.00: Könnyűzenei adás.. 21.45: Tv- napló. 22.80: Dura Jaksác ««züle- tésienek. 150. évfordulójára. 23.3U: Hírek, Osztrák tv 9.30: Orosz nyelvlecke. ifl.OO: Is-kolatéve. 10.30: Humoreszk. Am-erikai fűm. 12.15: Expedíció az állatok btroda Imában. 17.24: Halló Spencer. 17.55: Jó éjszakát. g y erek ek! 18.00: P anoptikum. Í8.30: Mi. 19.00: Osztrák kepek. 19.30: Tv-hiradó. 20.15: Az Öreg. 21.20: Georg Thorn alias történetei. 22.05: Sporthírek. 22.15; Éjszakai stúdió. 23.ló; Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ .4.25—7.59: Jó reggelt' 8.00: Hírek. 8.20: Mai kulturális programok. 8.27: Egy kis figyelmet kerek! 8 37: Thomafi Reecham vezényli a Royai Filharmonikus Zenekart. 9.12: N emzetiségevn k zenéjéből. 9.33: Száll az e.nek. 9 53: Lotitósorsoláis. 10.00: Hírek. L0.<>5: Hétszínvirag. 10.35: Forradalom. költészet, emberség, magyarság. 10.40: Fuvo»zene tanci#tnmw3h«n. M.59- Lottóeredmények. 11.00: „Lucifer » vol- tam” . ... 12.00: Deli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12,40: Reklám. 12.45: Hétvégi panoráma. 14.©2: Műtét után. 14.33: Keresztes Mihály nótáiból, 14.44: Magyarán .szóivá. 15.90: Hírek- 15.05: Revkalamz. 16.36: Cíl emsek: Zongoraverseny. 15.55: Műsor- ajánlat. 16.00: Halló, itt Berlin! Halló, itt Budapest! 17.00: Hírek. 17.05: Nóták. 17.35: Magánerőből. 18.00: Filmzeaoe. 18.12: Reklámdoala/uz. 18.15: Hói volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk! 18.28. Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.36: Hídfők a végtelenben. 20.36: Operettkedvelőknek. 21.30: Helyszinrajz. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Üj Zenei Üjság. 23.20: Alekszandr Ognyivcer operaáriákat énekel. 24.00; Hírek. 0.10: Melód taton Írtét 1.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádfrö reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz pere külpolitika. S.30: Hírek. 8.35: Messager és Lopez operettjei bői. 9.21: Háttérbeszélgetés. 9.50: Reklám. S.óS: Lottosorsolás. 10.00: Zene- dékHőtt. 11.30: Hírek. 11.36: Tánczenei koktél. 12.30: Hírek. 12.36: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Népi muzsika. 13.15: Nyolc rádió nyolc dala. 13.45: Időjárásién víz dlásriedentés. 14.00: A Petőfi rádió zenedéiután.ja. 17. W): Térkén esi útnavaló. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.35: Pophuilám. 19.36: Reklám. 19.40: Régi nóta, híres nóta. 20.30: Hírek. 20.35: Központban a szabadidő. 21.3&: Citerazene, 21.45: Popműhely. 22.30: Nem szent- írás! 23.00: Hírek. 23.20: A tegnap slágereiből. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű víz.j elzőszoigálat. 3. MŰSOR 8.57: A kiáTlftótérmék programjából. 9.00>: Tsikobarádió. 9.30: Dzsessizarchi'Aim. 9.41: Bellini: A. káló«. 12.12: Zenekari muzsika. 12.55: Pillanatkép. 13.00: Hírek. 13\07:. Gpzisdu Elek: Az étien farkas. 13.17: Orosz kamarazene. 14.30: Ifjú magyar muzsikusok. 15.00: Népdalok, néptáncok. 15.25: Mefistofele. 16.36: Népzene- kedvelőknek. 16.59: Bach-kantáták. 18.10: Üj Zenei Újság. 19.00: Hírek. 19.05: Charley nenje. 19.35: A Bécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye. Kb. 21.00: Világújság. Kb. 21.20: Opera-művész- lemezek. Kb. 22.15: A Slmdió 11 íelvéteíeibőL 22.42: OIRT hang- j étekfesztivál. 23.30—23.33; Hírek. Idó>aras. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.06: Zenés kívánságok. 17.20: Hétköznapok közgazdasága. 17.30 : Mű vés/, éti magazin. 18.00: Hétvége, 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Nemet nyelvű műsor. SOMOGYI NÉPLAP m