Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-29 / 228. szám

/ RÖPLABDA WB H SPORTS PORtSPORTC )ort»sport®SDo| TsportSPOmá SpÖftSPDRTSDQr8 Kardzsali röplalidázók érkeztek A bolgár röplabdasport élvonalába tartozó többszö­rös bajnok, Arda férfiegyüt­tese érkezett vasárnap Ka­posvárra. A Somogy és Kar­dzsali közötti testvérkapcso­latok további erősítését szolgálja ez a sporttalálkozó is. A bolgár csapat még csak a bajnokságra való föl­készülés, az alapozás idő­szakában van. s így hazánk­ban is oapi két edzést tart. Smell ett természetesen igyekszik ismerkedni ha­zánkkal. Hétfőn este a K. Dózsa vendéglátását élvezve bemutató edzést tartott a külföldi gárda, és szakmai tapasztalatcserére került sor a kést együttes között. Szere­pel naég a programjukban a szennai falumúzeum meglatogaiása, városnézés, pécsi kirándulás, valamint ma délelőtt 10 órakor a fo- nyóch sportcsarnokban a ZTE gárdájával játszanak edzőmérkőzést; utána hajó­val átruccannak Badacsony­ba. A 15 fős bolgár delegáció penteken reggel utazik ha­Szomorú hétvége Tábori Bár az időjárásra nem le­hetett panasz, a hét végén mégis szomorkodtak a tabi sportbarátok, akik a röp­labdapályára látogattak. Mind a férfi-, mind a női csapat elvérzett a Bakony Vegyész elleni küzdelem­ben. Nem termett babér Esztergomban a Balatoni Hajózás gárdájának sem, amely meglepően jól kez­dett, de aztán a meglepetés­ből mégsem lett semmi: ér­vényesült a papírforma — azaz a hazaiak győztek. E három vereség után térjünk át örömtelibb találkozókra! Mindhárom kaposvári csa­pat pályára lepett, s mind­három győzött is, közülük kettő Szombathelyen. A Dó­zsa több mint egy év után térhetett haza győztesen ide­genből, a SÁÉV SC pedig hazai szurkolótábora előtt bizonyíthatott — az NB II- ben első ízben. Az eredmények: Nők: K. V. Izzó—Szombathelyi TK 3:1 (—6, 2, 0, 2) Izzó: Varga, Pintér, Oláh, Csonka, Bodis, Simonére. Csere: Novák, K-nstaly. Ed­ző: Vérmés Károlyne. Az első játszmában 6:2- es vezetésnél érthetetlen rö­vidzárlat után a hazaiak ju­tottak előnyhöz. Főként Si- monné lelkesedése azonban átsegítette a csapatot a holtponton, s a következő három játszmában az ellen­fél már összesítve is csak négy pontot tudott szerezni. Bakony Vegyész—Tabi Vi­deoton 3:2 (10, --13, 12, —13, 8) Tab: Nagyné, Zalotainé, Ökölvívás Korai búcsú az OB-tól A vasárnap véget ért or­szágos ökölvívó-bajnokság­nak három kaposvári részt­vevője is volt, nekik azon­ban már korábban „véget ért” a küzdelem. Mindhár­man búcsúzni kényszerültek, az első összecsapás után, s így kaposvári szempontból sikertelennek könyvelhető el a szereplés. Benke Gyula az 54 kg- osok mezőnyében lépett szo- rítóba, s mindjárt az első mérkőzésén a későbbi győz­tessel, a Bp. Honvéd ver­senyzőjével. Botos Tiborral került szembe. Nem véletlen hal, hogy egyhangú ponto­zással a bírák az ellenfelét jelölték győztesnek. Nagy Zoltán 67 kg-ban indult, elő­zetesen az ő sorsolása lát­szott a legkönnyebbnek. A kaposvári fiú azonban nem igazolta a várakozást; a pak­si Torma ellen türelmetle­nül öklözött, nem tartotta be a taktikai utasítást, miha­marabb előnyt szeretett vol­na szerezni. Megfeledkezett a védekezésről, s így sorra kapta a kontraakciók „fej- fájdító” eredményeit. Végül ellenfele döntő fölénnyel nyert. Vörös Attila egyből az első számú kiemelttel, a honvédos Füzesy Zoltánnal került szembe. Szokásos harcmodorában, kéményén küzdött, és szinte végig irá­nyított, sorozatos szabályta­lanságokra kényszerítve el. lenfelét. Végül — hatalmas füttykoncert kíséretében. — a bírák mégis Füzesyt hir­dették ki győztesnek. Mm sportműsor k Labdarúgás Megyei bajnokság. elha­lasztott mérkőzések; Fo­nyód—Csurgó 15 ó (Pole- csáfc), Latinca SE—ViBKM Vasas 16 ó. (Jutái). Barátságos nemzetközi ta­A Rákóczi tesbdarúgó-csa- ita ma külföldön vendég- erepel. A területi bajnok­ig listavezetője a saomszé- ds Jugoszláviába utazott a reggel és Belováron ját- ;ik a helyi csapattal edző- lérkőzést. A kaposvári gyüttes még nia visszatér lagya ror szagra. Cjra megkezdődött a Szó­ik. gyermekek tornája Ka- osváron a Toldi iskola texr- atermében. Az érdeklődök linden csütörtökön 18—19.30 özött vehetnek részt a fog­lakozásokon. Érdeklődni és elentkezni telefonon a Kil- an ifjúsági művelődési köz. ontban is lehet. : a]. Kozó; SiéflMd Bányász— FK Kozanak (jugoszláv). Sió­fok, 16 ó. Edzőmérteőzés: Mészteg­nyő—Nagyatád. Mesztegnyő, 16 ó. Ifjúsági, és sercfülőkuipa. Ifjúságiak, a kezdési idő 15 ó.: Marcali—Karad. K. Gaz- dász—Siófok. Barcs—K Rá­kóczi, VBKM Vasas—.Nagy­atád. Serdülőié, a kezdési idő 13.36 ó: Tab—Balatonke- res-ztúr, K. Közlekedési SE —Sióink (Cseri úti pálya), Barcs—K. Rákóczi, Kapos- gép VE—Nagy írtad. Egy SÁÉV-leütés, amely az első hazai győzelemhez is hozzájárult Szakályné, Guzmics, Ángyán, Angyal. Csere: Váncsa. Ed­ző: Nagyné Garas Gizella. Óriási küzdelemben — ha­zni pályán — a Tab ütőjá- tekosaá a döntő helyzetek­ben elbizonytalanodtak, s így nem sikerűit győzniük. Bakony Vegyész ifi—Tabi Videoton ifi 3:0 Férfiak: K. Dózsa—Szombathelyi TK 3:1 (—4, 9, 10, lh) Dózsa: Mester, Torma, Witz, Horváth P., Búzás, Je- zeri. Cere: Horváth S„ Ba­logh G. Edző: Witz István. A gyors játékot képviselő főiskolások a második játsz­ma közepéig biztosan ve­zettek. A Dózsa ekkor vál­toztatott játékstílusán, és si­került fordítania. A csapat főleg igyekezetből. lelkese­désből vizsgázott jelesre. Külön kiemelkedett Horváth P., Witz és Torma teljesít­ménye. SAÉV SC—Keszthely 3d) (8, 10. 9) SÁÉV-. Török, P. Nagy, Vidák, Hervai, Kovács I., Burcsa. Csere: Döbörhegyi, Lábodi. Edző: Török Tamas. Első hazai mérkőzésén a SÁÉV ötven perc alatt ..le­rohanta” ellenfelét., és siker­rel mutatkozott be a mint­egy 50—60 főnyi közönség­nek. Különösen Hervai ját­szott kiemelkedően, rajta kívül még Burcsa nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Esztergom—Balatoni Hajó­zás 3:1 (—14, 10, 3, 6) B. Hajózás: Kaposi. Tóth Á., Tóth Tyúkos, Molnár G., SzÖllősi. Csere: Kovács, Végh. Horváth. Edző: Tyú­kos Lipót. A tartalékos siófoki gárda az első játszma megnyeré­se után szinte megijedt, a lehetőségtől, s a végére ide­gileg elfáradt. Egyedül Mol­nár G. teljesitmaenye érde­mel dicséretet. Bakony Vegyész—Tebi Vi­deoton 3:0 (10, 13, 12) Tab: Nagy, Horváth (5„ Horváth L., Eigner, Farkas, Patakfalvi. Csere: Lukács, Kapcsánál, Sternóczky. Ed­ző: Nagy Károly. A hazai csapat gyenge já­téka még játszmanyerésre sem volt elég. Bakony Vegyész ifi—Tobt Videoton ifi 3:0 Aratlak a kaoasvári lovasok Nyolc versenvszamból öt­ben kaposvári győzelem szü­letett, s az összesített ered- menyhirdetésnel is a Ka­posvári Mezőgazdasági Fő­iskola csapata bizonyult a legjobbnak a hétvégi lovas- baynokságon, amelyet Nagy­cenkien rendeztek meg az agrar felső, és középfokú oktatási intézmények sporto­lói részére. A kaposvári fő­iskolát nyolc lovas képvisel­te tíz lovat Az intézmény eredményes szakmai mun­káját jelzi, hogy a nyolc versenyző közül hét (!) sa­ját nevelésű. A versenyszá­mok összesítése alapján az 1982. évi agrár díjugrató bajnok Vincze Zoltán, a ka­posvári Munkácsy gimnázi­um tanulója lett; a díjlovag" ló bajnok pedig Rajz Kata­lin, a Móricz Zsigrnond Me­zőgazdasági Szakközépiskola tanulója. Mindketten a Me­zőgazdasági Főiskola Lovas­iskolájában ismerkedtek meg a sportággal, s jelen­leg is ott gyarapítják tudá­sukat. A kaposvári helyezettek. Pótló díjlovaglás: 3. dr. Széli András (Márna nevű lován), könnyűosztályú díjlovaglás; 1. Rajz Katalin (Legény) ... 5. Rajz Katalin (Ármány), kezdő lovak díjugratása: 1. Schaller Gabor (Római) ,... 6. dr. Széli András (Márna), egyfordulós díjugrató csa­patverseny ; 2. Kaposvár, egyéni értékelésben: 3. Vin- ezé Zoltán (Üszög), 4. Szarka Ferenc (Babér), középosztá­lyú díjlovaglás: 1. Rajz Ka­talin (Legeny) ,.. 3. Rajz Katalin (Ármány),.. 5. Foki Károly QPinokkió). Staféta ugratás: 1. Vincze Zoltán (Üszög) és Szarka Ferenc (Babér) ... 3. dr. Széli And­rás (Márna) és Haál Gábor (Reklám), 4. Schaller Gábor (Romi) és Vincze Zoltán (Ipoly). Kitartásos magasug- natás: 1. Vincze Zoltán (Kor­hely), 2. Szarka Ferenc (Ba­bér). A KAPOSVÁRI CmCOBGTAR PÁLYÁZATOT HIRDET terv- és munkaügyi osztályvezetői állás betöltésére. Feltételek: legalább szakirányú főiskolai végzettség és középfokú munkaügyi tanfolyam, 3 éves- szakmai gya­korlat, vagy középiskolai végzettség és felsőfokú mun­kaügyi tanfolyam, 5 éves szakmai gyakorlattal. Büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítvány és kö­zépfokú politikai végzettség szükséges. A pályázatokat a vállalat személyzeti vezetőjénél kell oeadni (hétfőtől péntekig fél 5-ig, szombaton 1 óráig), az eddigi működés megjelölésével. Fizetés megegyezés, szerint. (221756) Elvesztek IQ Kaposvári 10 HÚSKOMBINÁT ÄRUÄTADÖJA 36 Kaposvári húskombinát aruátadöja feliratú bélyegzők. HASZNÁLATUK 1982. szeptember 20-tól ÉRVÉNYTELEN (221767) SZEPTEMBER 29 SZERDA Mihály A nap ä.39 érakor kél, és 17.29 kor nyugszik; a hold Äi.'23-kor feel, és 1*H érakor nyugszik, A várható időjárás: Számottevő eső, Sietve szél i^m Hmb. a ■cpo- gati és északi országrészben többnyire erősen, máshol általában mérsékelten felhős lesz áss ég. Délelőtt erősen párás, több helyen ködös 1«*« az idő. A legmagasabb nappaJf hőmérséklet ma* swerdán kora délutánra 21—26 Celsius-fokra emelkedik. Barátsági találkozók, gyűlések A Hazafias Népfront So­mogy megyei Bizottságának vendégéként megyénkbe lá­togatott Ervin Sheib, az NDK-kultúra igazgatója. Hétfőn a kapolyi tsz-szel és arz ottani háztáji gazdasá­gokkal ismerkedett, tegnap Nagyatádra látogatott, s a kórház megtekintése után barátsági gyűlésén vett részt. Ugyancsak tegnap este Ka­posváron ott volt a megyei eszperantoszervezet által szervezett barátsági gyűlé­sén is. Ma Barcsra utazik, ellátogat a Dráva múzeum­ba és barátsági gyűlésen ta­lálkozik a Sefag barcsi gyá­rának dolgozóival. — Az afroázsiai népek szolidaritási szervezetének (ÁPSO) Nun Abdul Rázzák főtitkár által vezetett kül­döttsége a Magyar Szolida­ritási Bizottság meghívására hazánkba érkezett. A kül­döttség tárgyalásokat foly­tat a Magyar Szolidaritási Bizottság es társadalmi szer­vezeteink vezetőivel a köl­csönös kapcsolatokat érintő kérdésekről. — Batiadaanondo verseny. Tegnap rendeztek meg Ka­posváron az Arany János balladamondó verseny me­gyei döntőjét; ezen 16 kö­zépiskolás diák indult. Az első két helyezett — Kere­kes Éva, a Táncsics és Ka- ponya Edit, a Munkácsy gimnázium tanulója — kép­viseli Somogyot az országos döntőn. — Kiosztották a Smohay­alapítvány díjait. A 25 ezer forintos díjat az idén El Kazovszkij budapesti festő­művész nyerte ei. — Munkavédelmi vetélke­dőt rendezett a siófoki Kő­olaj vezeték-építő Vállalat KISZ-bizottsága tegnap a vállalat központjában. Nyolc csapat versengett. — Megemlékezés a név­adóról. A kaposvári mód­szertani bölcsőde Martos Fiona szocialista brigádja ünnepi irodalmi összeállítás­sal emlékezett meg a na­pokban a brigád névadója születesenek 8S. évfordulójá­ról. — 1 •einreei folklores tee a kielcei népi együttes lép föl pénteken 19 órai kezdettel a kaposvári Latinca művelő­dési központban. — Melon Toyin otárás* a pokolba címmel jelenteti meg az Akadémiai kiadó mongol es angol nyelven azt a mongol kéziratot, melynek eredetije a leningrádi orien­talisztikai intézetben talál­ható. A hasonmás kiadást a somogyi származású Lőrincz László gondozta. — A Merkur leltározás miatt ezen a héten a gépko- csiatvételi sorszamokat nem tudta rendelkezésünkre bo­csátani. Legközelebb egy hét múlva, szerdai számunkban közöljük. ücncstot est» 8-ig Telefen: , 11-510 4S évvel ezelőtt, 1937. szeptember 29-én fe­jezték be a Zala megyei Bu- dafanusztán az első magyar- országi ipari termelésre al­kalmas olajkút fúrását, *hogy néhány héttel később meg­kezdjek ebből az olaj kiter­melését. Mint ismeretes: az olajbányászat kőolaj és föld­gáz kitermelésére irányuló te­vékenység. Első feladata a föld felszíne alatt általában nagy mélységben, ezer mé­ter alatt előforduló kőolaj és földgáz felkutatása. Az „olaj csapdákat” Budafán is földtani és geofizikai mód­szerekkel nyomozták ki, maid mélyfúrással győződtek meg a kutatás eredményének helyességéről. A kőolaj és földgáz termelése általában mélyfúrással, fúrólyukakon keresztül történik. A lemé­lyített fúrólyukakat bélés­es őr akattai biztosítják és az «gyes rétegeket a fúrólyuk fala és a béléscső rakat kö­zé benyomatott, ott megszi­lárduló cementtejjel különí­tik el egymástól. Az olajtá­roló réteget a cementezés után a fúrólyukba leeresztett peri orátorból („puskából”) kilőtt golyókkal teszik hoz­záférhetővé, vagyis biztosít­ják, hogy a rétegből a kő­olaj és a földgáz a fúrólyuk­ba áramoljék. Rendkívül enerkiaigényes világunkban nagy jelentősé­ge van minden magyaror­szági olaj- és földgázkútnak; az ezeknél tevékenykedő olajbányászok fölkészültsé­gükért, eredményes, iő mun­kájukért elismerést érdemel­nek. Íz énekverseny döntője A Zeneakadémián a múlt éjjel véget ért a nemzetkö­zi Kodály—Erkel énekver­seny dalkategóriájának küz­delemsorozata, amelyen ti­zenheten indultak. A döntő­be hat versenyző jutott. A nemzetközi zsűri az 50 ezer forintos első díjat nem adta ki; a két, egyenként 25 ezer forintos második díjat Ar- dó Máriának és Kovács Bri­gittának, a harmadik díjat Tóth Jánosnak és a szovjet Larisza Kurgyumovának, a különdíjat Benza Györgyi­nek és a román Liliana- Margareta Bizineche-nek ítélte. — Kazettás, övegbetétes egy- és kétszárnyú ajtók gyártását kezdték meg a csepregi Épületasztalos­ipari Szövetkezetben. Az aj­tók üvege kétrétegű, s faka­zetták fogják egybe. — Óriási mammutagyarra bukkantak a Szovjetunió északi, európai területén, Vorkuta város közelében. A különlegesen értékes lelet 56 kilogrammot nyom és hossza — bár a vége, saj­nos, letört — két és fél mé­ter. — Üj termékkel jelentke­zett a Herbaria Gyógynö­vényforgalmi Vállalat: Mo­relia néven gyógynövényki­vonatokat tartalmazó keser­nyés üdítő szörp került for­galomba, felliteres üvegek­ben. MáV-tájékoztaíú A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy a vasutas nyugdíja­sok és igényjogosult családtag­jaik „Visszavonásig* érvényes” felülbélyegzéssel ellátott piros színű, arcképes igazolványait 1982. október i. és december 31. között kicserélik. A MÁV kéri nyugdíjasait, hogy az igazol­ványcsere miatt a közölt idő­ben keressék föl nyilvántartó főnökségeiket. Az igazolván*?*®: kiállításához eery darab 4x4 cen­timéter nagyságú, fé! évnél nem régebbi fénykép szükséges. Az igazolvány kiállítás» díja 10 fo­nat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom