Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-01 / 204. szám
» Tisztelt Szerkesztőség! igán furcsa ügyben kerem segítségüket. Vejem, Mes- terházy Sándor és leányom Törökkoppányban a Kossuth Lajos utca 51. szám alatt laknak, illelvé laktak 1982 februárjának első napjáig. Akkor vöm katonai szolgálatra bevonult, leányom és unokám pedig hozzam költözött. Gondoltak, kérik a lakásnál az áram kikapcsolását, mivel vám leszereléséig nem költöznek vissza, az én javasló-' tómra mégsem tették, hanem fizették a megállapított átalányt. 250 forintot. Bíztunk a Dédász jó munkájában és vártuk, hogy az elszámolásnál visszafizetik a különbözeiét. Legnagyobb meglepetésünkre azonban még nekünk kellett volna 830 forintot fizetni. Hogyan lehetséges az. hogy valaki rendszeresen fizeti az. átalányt, az áramot vem használja, smégis fizetnie kell? A 250 forintos átalányt is soknak tartottam, mivel a világításon kívül csak a mosógép, a centrifuga., a lemezjátszó, az 50 literes hűtőszekrény és a Minivizor tévékészülék fogyasztott áramot. Igaz. villanybojler van a lakásban, de az már évek óta üzemképtelen, s így nem is használtak. Kerem segítségüket. Tisztelettel: Horváth Ferencné Törökkoppány. Kossuth Lajos u. 76. Tisztelt Szerkesztőséül Árammérők részére óraszekrényt akartunk vásárolni. Mivel a fonyódi Tüzép-telepen nem tudtuk beszerezni, azt tanácsolták, hogy próbáljuk meg a szemben, levő Építőipari Szövetkezet asztalosrészlegénél megrendelni. A hivatalos ár 450—500 forint között van. A műszaki osztályon vállalták az óraszekrény elkészítését, de a legnagyobb megdöbbenésünkre a megszabott ar többszörösét, 2500 forintot számoltak föl. Lehetséges, hogy egy ktsz annyit kér az elvégzett munkáért, amennyit akar? Tisztelettel: Barabás Károly né Fonyodiiget, Rozgonyi u. 25'1. Elfemeteff opálerdő Izgalmasnak ígérkező expedícióra készülődnek a tatai amatőr geológusok. Egy több millió éve eltemetett — vulkáni hamuval fedett — erdő pontos helyét szeretnék földeríteni a Zemplénben. Méghozzá olyan erdőét, amelynek fáit opállá , alakították a hajdani geokémiai folyamatok. Az előzmény az, hogy a kutatócsoport tagjai néhány átopálosociott fatorzsmarad- ványra bukkantak nemrég a hegység egyik festői völgyében. A leletek közül az egyik eredetileg mintegy derék vastagságú ősfenyő kövült gr vIÉmrfejjú töyzsdarabja- Tökéletes épségben rajzolódnak ki ezen a fa évgyűrűi: olyan élésen, hogy a hozzáértők még > a mintegy tízmillió évvel ezelőtti klímaviszonyokat is nyomon követhetik. Megragadó.» a törzsmarad- váriy színösszetétele. Kétharmada ugyanis porcelánfehér, helyenként halvány rózsaszínben játszik, egyharmada pedig ébenfeketén csillog. A színekből rekonstruálni lehet az egykori természeti jelenség mozzanatait, x. A fák meseszerű opáloso- dása érdekes földtörténeti eseménysor következménye.' A tataiak még az ősszel szeretnék lebonyolítani a zempléni opálexpedíciót. Felújították az orvosi rendelet Változások az atáái betegellátásban Befejeződött a körzeti orvosi rendelő felújítása Nagyatádon, ^ hq négyzetméter alapterülettel bővített épületben jobb körülmények között -láthatják el' a betegeket. Négy körzeti orvosi rendelőt, nagy várót és fektetőt alakítottak ki. Helyet kapott itt egy mini laboratórium is — hogy a legszükségesebb vizsgálatokat el lehessen végezni —. s fölszereltek egy EKG-keszüie- ket. így megvan a lehetőség az ügyeleti, szolgálat rendezésére is. A négy körzet orvosa ezentúl hétköznapokon éjszakánként a lakásán tart készenléti szolgálatot, októBefejeződlek a salzburgi ünnepi játékok Verdi Falstaff jának előadásával — Herbert von Karajan vezényletével — fejeződött be az idei salzburgi ünnepi játékok gazdag eseménysorozata. Több mint egy hónapon át 111 előadásban gyönyörködhetett a közönség: 33 operát és 25 drámai müvet adtak elő. A zenekari hangversenyek számát — az előző evekhez képest — ezúttal valamelyest csökkentették. A művészi siker mellett az anyagi sem volt jelentéktelen. A jegyek 99.6 százaléka — csaknem 155 ezer darab — elkelt, s a rendezvények bevétele meghaladta a várakozást bér elsejétől pedig összevont körzeti orvosi ügyeletit hoznak létre — itt nemcsak a nagyatádi, hanem a segesdi, a somogyszobi, a há romfal e.s az ötvös-kónyi betegeket is ellátják. A hétvégeken ügyelő orvosoknak a munkáját egyelőre csak egv személy- gépkocsi segíti, de várhatóan a jövő év végéig kiépítenek egy URH-lancot, s így a 334-es telefonon a régi nagyatádi járás valamennyi településéről hívhatják majd az ügyeletet. Fogorvosi ügyelet azonban továbbra sem. lesz — viszont a rendelőintézetben szombatonként is ellátják az oda fordulókat.. Hétközben éjszakánként a szakorvosok otthon is fogadják a fogfájósokat, s ha valaki mégsém bírná ki reggelig, akkor az ügyeletes orvosok vállalkoznak a foghúzásra, hiszen megvan hozzá minden felszerelésük. Nem lesz gyermekorvosi ügyelet sem. A beteg kicsiket hétköznap otthon . várják a körzeti gyermekorvosok, hétvégeken a körzeti ügyeletes orvosok látják el a rászorulókat, szükség esetén beutalják őket a kórházba, ahol egyébként minden sürgős esetben segítenek az ügyeletesek. A fontos rendelkezésekről és a változásokról Nagyatád több pontján is helyeznek el majd tájékoztatót. Trópusi idő, új kártevők Az idei nyár időjárása kissé fölborította a természet rendjét, s #. városgazdálkodási vállalat kaposvári kertészetének tervét is. Papp Beid net, a kertészeti részleg vezetőjét a nyárutó munkairól kérdeztük: — Mikor ültetik ki az új virágolcal a megyeszékhely tereire? * — Majd csak szeptember végén, hiszen javában nyílnak meg a nyári virágok. Egy hónap múlva ültetjük a kétnyáriakat... — A mostani teendők? — Negyvenkét emberrel dolgozunk. Sövényt nyírunk, a íákrót leszedjük a sarjat, tányérozunk, folyamatosan kapáljuk a virágokat és kaszáljuk a füvet. Régen nem volt ilyen „trópusi” nyár, most sokkal gyorsabban nő a fű: kéthetenként vissza kell térnünk ugyanarra a helyre. A Deseda strandjának füvesítése is a mi feladatunk. — Meg csak augusztus vége van, s mar megjelentek a sárga levelek. — Ez szintén a különös időjárásnak köszönhető, bennünket is meglepett. Sajnos. új növény betegségek is megjelentek: a sárguló platánokon pedig egy eddig nem ismert állati kártevőt találtunk. A kaposvári iákon soha nem volt még liszthar- mat, most ettől fehérek a Cseri üt fái. Fölborult hát a munkatervünk: mindig arra a területre megyünk, ahol épp a legnagyobb szükség van ránk Az idén először bérgépeket is igénybe kell Vennünk. Pillanatkép - búcsúzában Egy kis fapavilonban árusított a Zöldért üzletvezetőiéként Fonvódligeten. Feri bácsiként ismerte mindenki, és szívesen álltak sorba is a boltja előtt. Áruja mindig friss volt — ezt a Zöldért kirendeltségtől kapta —, s különösen a gyümölcs jó minőségű. Ha nem kapott megfelelő minőségű árut, nem adta el. Szem- és fül- tanúja voltam, amikor egy tízéves kisfiút lebeszélt arról, hogy kukoricát vegyen, mert a java elfogyott, a selejtet pedig nem adta pda . .. Bízott a vásárlókban. Nem látott ki a pavilonból a dinnyére, vihették — de „fehér holló’’ volt a lopás. Nem károsították meg a vásárlók Feri bácsit, aki nyugdíjasként mar második éve tért vissza ebbe az idényüzletbe. Megértette azt is. ha németül, vagy' valamelyik szláv nyelven kérték tőié az árut. Megállása nem volt egy percre sem. Áruátvétel, megrendelés, összeállítás, az áru elrakása — hogy „mutasson” is a zöldség, gyümölcs — no, és az eladás. Kora reggel már ott állt a posztján, és a lemenő nap még ott találta munkahelyén. Sasvári Ferenc ebben a kis pavilonban csaknem félmillió forint förgalmat , ért el a : nyáron. Elszámolásai rendezettek. Jövőre is visz- s zavarják. D. Z. Az ifjúsági turizmus fellendítése céljából a Rács-Kiskun megyei KISZ-bizottság kezdeményezésére ifjúsági szállóvá és szabadidőközponttá alakítják a használaton kívüli tanyai iskolákat. Elsőként az 1924-ben épült volt nagybugaci iskolát tették rendbe és alakították át — társadalmi munkával — mindössze 21 nap alatt. Az új tanyai szálló 40 vendégnek nyújt szállást, étkezési lehetőséget (MTI-fotó — Karáth Imre felv. — KSj Közös feladataink A Béke és Szocializmus legújabb száma A létező szocializmus és a kommunisták felelőssége címmel közli a folyóirat. Ib Nörlundnak, Dánia Kommunista Pártja KB Végrehajtó Bizottsága tagjának cikkét'. A szerkesztőség kérésére Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, az államtanács elnöke interjúban Ha drágább is, pocsékoljuk Felháborított a látvány, amely Balatonfenyvesen az áfész Vachot S. utcai boltjának udvarán tárult elém: kenyér, péksütemény hívta föl az arra járók figyelmét . — ezeket a sütőipari termékeket,ugyanis odaöntötték az utcai kerítés mellé . .. Érthetetlen az a közöny és hanyagság. ahogyan a boltban megmaradt kenyérrel bánnak. Föltételezem, hogy mindez az álész vezetőinek egyetértésével történik, különben nem gyakorolnák a módszert a járókelők szeme láttára. Vajon otthon is ilyenek ezek a dolgozók vagy csak a közvagyont prédál- iák“’ Horváth .1. Károly Balatonfenyves tájékoztatja a lap nemzetközi olvasótáborét Kambodzsa belső helyzetéről, a párt tevékenységéről, a megújhodás három esztendejének sikereiről és a megoldandó feladatokról. Németh Károly, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára A tömegek bíznak a pártban című cikkeben elemzi a párt és a tömegek közti viszonyt, s megállapítja: a pártnak és a népnek közös feladata, hogy végrehajtsa az MSZMP XII. kongresszusának határozatait. Ennek fő feltétele adva van: a párt bízik a tömegekben, a tömegek bíznak a pártban, A Francia Kommunista Párt XXIV. kongresszusáról számol be Danielle Blei t- rach. az FKP Központi Bizottságának tagja. Űj párt születik című riportjában a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban szerzett tapasztalatairól számol be Vszevolod Ribakov, a szerkesztőség munkatársa. Izrael újabb közel-keleti agressziójának gyökereit tárja föl Rafic Sani butin. ■ a Libanoni Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja. Versenyeredmény Virágos hangulatban érkezik haza a férj. — Ne haragudj, drágám — dadogja nagy nehezen —; együtt voltam a barátaimmal, és versenyt ittunk. — Ezt latosa. És ki volt, a második ? Főnök szemszög — Maga tizenkét év óta egyszer sem volt beteg — mondja a főnök a könyvelőnek. — Ebből látom, hogy nincs elegge kihasználva ... Az egyik hamis Két barátnő beszélget: — Mary mesélte, hogy a nagybátyja igazgyöngy nyakláncot ajándékozott, neki. — Nem hiszem. Vagy a nagybácsi nem igazi, vág;/ a gyöngy hamis . .. Bravúr * — Maga »7. egyetlen tengerész, aki megmenekült az elsüllyedt hajóról — Igenis! — Hát akkor gratulálok ... Hogyan csinálta? — Jelentem: éppen szabadságom voltam. Gyógyíthatatlan — Szeretlek, drágáéi — mondja a beteg az ápolónővérnek —; nem akarok meggyógyulni, hogy veled maradhassak. — Nem is fogsz meggyógyulni, drágám • — nyugtatja meg a nővér a beteget. — A főorvos, aki szerelmes belém, a műit-' kor látta, hogy csókoló-- zuiík.:. Szokás dolga — »Nincs egy cigarettád ? — Nincs. Leszoktam róla. — A dohányzásról??? — Nem, a cigarettaosz- togatásról! Cenzúra — Hát te, hej voltál Bili? — Kórházban. Cenzúráztak. — Cenzúráztak? — Igen. Kivágtak belőlem néhány fontos részi. Házastársak — Vedd tudom ástll — mondja a feleség —, hogy többé egy szót sem szolok hozzád . .. — Rendben van — aó hajt föl a férj. — De röviden! mmm NÉPLAP Az M«5ZMr Somogy megyei Bizottságának lapja. PőszerkesrtÓ! JÁVORI BfÜLA FfVswerkesT-tö-h.: Paá! Szerkesztőség; Kaposvár. Latiné* Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár PC.: 3L 7401. Telefon: ll-U*. U-511. 11-512. Kiadta a Somogy mentei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latupa Sándor m- &■ Tel.: 11-516. Postacím: Kaposvár. Pf.; Jl. 1491 Felelős kiadó: Ralaicza János. Törleszti a Maevar Posta. Előfizethető a hírlap kéz besitz postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési dn egy hónapra ;4 Ft. negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft. Index: 25 967 ISSN »133—060« Készült a Somogy meervel Nvomdaipari Vállalat kaoo.'ívan üzemeben. Kaposvár Máiu« l. tj. JfL Felelő« vezetA: Farkas BeJa íea/.*•#*• Kéziratokat nem Órzunir raat ám CM«« 1-UftdK ómt. Kulcsos ház turistáknak