Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-26 / 226. szám
Az ősi Sztarica — maketten ŐSZI NAPOK KAUNYINBArsi Ä fehér kövek városa A dombok között hallgatagon, méltósággal hömpölyög a Volga, Nagy idők néma tanúja. Sajátos hangulata van ennek a folyónak — éppúgy, mint a partján fekvő egyik legrégibb városnak, Sztaricának. Évszázados’ kereskedőházak, templom- tornyok sokasága, építészeti remekművek Kalinyintól hetvennégy .kilométerre. Évszázadok viharos, zaklatott történelméről beszél minden. Az Uszpenszkij kolostorban berendezett múzeumban makett idézi a település első formáját, amelynek kialakulását a történészek az ezerkétszázas évek végére teszik. A fából készült, védőfallal körülvett erődítmény először a tveri hercegséghez tartozott, majd ámi- kor a moszkvai ' nagyherceget, III. Ivánt választották meg, Moszkvához csatolták. A város a nevét valóban III. Iván fiától, Andrej Sztaric- kijtól nyerte, aki a XVI. század elején kapta meg a hercegséget. Rövid, békés korszak kezdődött. Föllendült az építkezés, felújították a városközponttal szemben, a Volga túlsó partján épült Uszpenszkij kolostort. A kolostorban levő székesegyház azokból a fehér kövekből épült, amelyek oly gyakran föllelhetők a nagy múltú városban, A Volgának ezen a szakaszán a mai napig megtalálható ez a fehér kő, s akkoriban nemcsak a helyi építkezésekhez teremtett kitűnő feltételt. Sok fehér követ szállítottak innen Pé- tervárra, Moszkvába és más Vol- ga-parti városokba is* A kőbányászat XVIII. századi föllendüléséig sok viharos, véres esemény történt itt. Csak néhány villanás a régmúltból. Az utolsó Szta- rickij herceg meggyilkolása után. Rettegett Iván idején a cár fennhatósága alá tartozó város lett; a XVII. században a lengyel—litván seregek kétszer is ostromolták es fölégettek, de a pusztításnál mindig erősebb volt itt az élni akarás. •A kőbányászat mellett élénk kereskedelmi központtá fejlődött Sztarica. Ma is tisztelettel emlegetik Matvej Alekszejevics Csernyatin építészt, aki élete java részét itt töltötte; az ő tervei alapján építették klasszicista épületek, kovácsműhelyek, kereskedőházak sorának sokaságát. Ennek a munkásságnak köszönhető javarészt a város lenyűgöző, mai arculata. Igaz, a második világháború óriási sebeket ütött ezen a képen, pótolhatatlan értékek pusztultak el. Az óvárossal szemben, a Volga túlsó partján új város épült, a dombtetőn égPuskin Múzeum Bemovóban \ benyúló hósi emlékmű. Az öt közös sírban tizenkét és fél ezer, a városért harcoló katona és partizán nyugszik. Híd ível át a Volgán, összekötve a tegnapot a mával. A békés építőmunkának ma itt fontos része a múlt emlékeinek föltárása, megőrzése. Folyamatosan és következetesen restaurálják az építészeti emlékeket, az orosz művészet kincsestárába tartozó létesítményeket. A városon átvezet egy út, amelyet Puskin körútnak is neveznek. Ma autók dübörögnek rajta, hajdanában a nagy költő lovas kocsival járta végig nem egyszer. Moszkva és Pétervár között utazva. Érthető, hogy ez a vidék Puskin-emlékekben rendkívül gazdag. A jelentős málnatermeléséről elnevezett kis falu, Malenyiki határában hatalmas, ősi park. Fehér kőoszlopon Puskin képe, mellette sorai: „Nem kérek málnát, csak minél többet jöhessek ide!" Néhány kilométerre Bernovóban áll a Vulf-kastély: ma Puskin múzeum. Százötven éve a család vendégeként hatszor volt itt a nagy költő, és átutazóban legalább húszszor megpihent. Kéziratai, rajzai vitrinekben, íróasztala — ahol az Anyegin hetedik részét írta — nyitva; a szobák berendezése eredeti. Itt is, mint annyi más Puskin-émlékhelyen minden év június 6-án emlékünnepséget rendeznek. A jelentős kulturális rendezvényre tízezrek jönnek el, költők, írók. művészek találkoznak olvasóikkal. Most csend van. és ősz. A kastély előtti mesterséges kis tóra — amely körül any- nyit sétált gondolataiba mé- lyedve a költő — zizzenés nélkül hullanak a sárga levelek. Vörös Márta Fotó; Gyertyás László Az TTszpenszklj kolostor kaputemploma Lakható lakásokért Amikor két esztendeje beköltöztünk új lakásunkba, sebtében elrendeztük a bútorokat. Nem éppen szerencsésen. Hogy mennyire nem, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ráérős' hétvégeken azóta is tilitolizunk a szekrénysorral, meg a többi tartozékkal. Az építész tervez, ám nem rajta múlik, hogy ötletei valóra válnak vagy sem. így a lakásokat otthonossá — lakhatóvá — kell varázsolni. De hogyan? E kérdésre igyekszik választ adni immár tizenhét éve a Lakáskultúra című folyóirat, amelynek legutóbbi száma a napokban került az újságárusokhoz. Mindjárt az első oldalakon ötleteket kapunk egy hatvan négyzetméteres — átlagos — lakótelepi lakás berendezéséhez, s megszívlelendő tanácsokat apróbb-na- gyobb gondjaink orvoslására. Egy otthont berendezni, bizony, nem egyszerű dolog, és nem is olcsó mulatság. Éppen ezért figyelemre méltó az az írás, amely a mini lakásokhoz ad — olcsó és egyszerű anyagok segítségével — hasznos tippeket. Néha nemcsak az árakkal van gond. Sokszor „minden pénzt” megadnánk egy-egy testre szabott bútoréit, ám nem kapni. A szerkesztők most induló sorozatukkal barkácsolásra ösztönöznek. Rajzok segítségével egy-egy sajátos bútordarab elkészítését mutatják be. A lakás dísze minden használati tárgy, akár vázáról, akár egy egyszerű edényről van szó. Épp ezért igyekszünk telszetobeket vásárolni. Mondjuk sima poharakat. egyszínű lábasokat, tálakat. Ám de nem kapni! Ahogy a lap felelős szerkesztője, Balogh János írja, a gyártónak nem érdeke az egyszerű tárgyak készítése. Ezen kellene változtatni — olvasom. S érzem: az ízlésdiktatúra ellen egyelőre csak szélmalomhaícot vívunk. N. J. Szüret — szabad szombaton Együtt a gyerekekkel — Szervusz1 Látom, ügyesen dolgozol. Hány vödörrel szedtél eddig? — Hááát... Talán harminccal. — Valóban? — kétkedem. | A tőkéről nagy erővel lepett le egy „megtermett” fürtöt, s így szól: — Lehet, hogy csak huszonkettőt. Vagy tizennyolcat. Hogy is tudhatná, hogy mennyit, hiszen még számolni sem tanult, olyan pici. Kiáltásoktól hangos a szárszói szölöshegy. Szombat van, s az iskolások együtt szüretelnek a szüleikkel. akik boldogan segítettek csemetéiknek a munkában. Voltak, akik kicsalták az egész családot. Pedig ahogy az anyukák, apukák elmondták, lett volna tennivalójuk a ház körül és jólesett volna egy kis pihenő az egész heti ha jtás után. Gyermekeik és a nevelők lelkes invitállására azonban szívesen jöttek dolgozni, hogy együtt töltsék ezt a hétvégi délelőttöt. (Tegyük hozzá: hasznosan!) A tanulók mosolyát, örömét latra lelkesen versenyeztek a kis közösségek. A hugik, az öcsik is szorgalmasan töltögették vödreiket. Tízórai, egy kis pihenővel. Vannak olyan nagymamák, akik egy percre sem ülnek le. Ko- pasztják. a lugast, hadd teljen az unokák vödre. — Jól halad a munka? — Közel járunk az ötvenedik vödörhöz. Tudja, kedveském, nagyon szeretünk szüretelni. Újra fiatalnak érezzük magunkat. Eszünkbe jutnak a regi, puttonyos szüretek, az esti bálok — mondja egy nagymama. De a többiek keze sem áll meg egy pillanatra sem. Ezen a szabad szombaton jócskán besegítettek a szülők, nagyszülők, a családtagok a gyerekek munkájába. Ennyivel is több keresete lesz a diákoknak. Az Egyesült Vörös Qsillag Tsz pedig elégedettem örömmel nyugtázta a teljesítményeket. Hasznos munkát végzett a nagycsalád. (Utóirat: két hét múlva megint találkozunk. Szülök, gyerekek, nevelők. Hadd fogyjon a gazdag termés!) Skerleez Zsuzsanna a balatons/.árszói általános iskola úttörő újságíró- szakkörének tagja A műhelymunka Weeber Klára és Szabados János kiállítása Rendhagyó képzőművészeti kiállításnak adott otthont Kaposváron a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ. Weeber Klára és Szabados János Munkácsy- díjas művész műhelykiállítása azért rendhagyó, mert föltárul a néző előtt a művek születésének néhány mozzanata is. A szobrász Weeber és a festő Szabados nemcsak a kiérlelt müveket mutatja be, hanem a vázlatokat is. Összefoglalóan azokról a munkákról is tudomást szerezhetünk, amelyek állami megbízásra készültek. Weeber Klára: — Kiállításunkat valóban műhelybemutatónak szántuk. Így azok is. akik elsődlegesen a „végeredmény”, a mű iránt érdeklődnek, bepillanthatnak műtermünkbe, az ott folyó munkáról valamilyen elképzelés alakulhat ki bennük. Meg aztán gondoltunk a gyerekekre is, akik ezt az intézményt látogatják. Ez a kiállítás elsősorban a fiataloknak szól. — A műteremben gyakran megfordulnak-e érdeklődő vendégek? — Fiunkkal többször eljönnek a barátai, hogy megnézzék. épp mi készül. Ha netalán egy gipszöntést látnak, lenyűgözve nézik ... Az általános iskolások a rajztanárokkal együtt szinten gyakran megfordulnak nálunk, volt eset, hogy egyszerre ázázan nyüzsögtek a műteremben. Jártak nálunk a tanítóképzősök is. ■ — Alkalom ez a kiállítás arra is, hogy összefoglaljuk, milyen alkotásokat készítettek állami megrendelésre. Nézzük, mik valósultak meg! Szabados János: — Az álmaim. 1965-ben készítettem egy üvegablakot a fonyódi Sirály-szállóhoz. Nemreg jártam ott. az üvegablakot benőtte egy akác... 1971-ben készült el a kaposvári autóbusz-pályaudvarra egy pan- nóm, 1973-ban a Budapesti Kertészeti Egyetemre egy márványmozaikom, majd 1977-ben a nagyatádi kórház falára egy mozaik, az idén a kaposvári népfrontszékházba szintén egy mozaik. Ezek mind pályázaton díjazott tervek alapján születtek. — Melyik a legkedvesebb? — A budapesti. Azért, mert az építés« eleve számolt azzal, hogy egy falfelületre képzőművészeti alkotás kerül. Hagyott, hogy dolgozhassam ... — Ez az a bizonyos márványmozaik, ugye? — Igen. Majdnem elfelejtettem : köztéri munkáim sorába tartozik a kaposvári Váremlékmű is. Weeber Klára: — 1964-ben készítettem az első megbízásos munkámat. Az egri gyermekvárosba egy leányfigurát mintáztam, ezt követte a barcsi rendelőintézet elé került szobrom. 1973-ban mintáztam meg Vaszary János portréját, 1974-ben a mezőgazdasági szakközépiskolában lett elhelyezve MóriczRészlet Szabados lő no« kaposvári mozaikjáról domborművem. Balatonfüre- den Borsos Miklós, volt tanárom ajánlására több emléktáblát készítettem. 1977-ben leplezték le Kaposváron Ady emléktáblámat, s abban az évben készült el egy kútíigu- ra terve; ennek a végleges helye a Munkásőr soron lesz, szemben az eredeti elképzeléssel. amely szerint a Béke— Füredi városrészben kellene állnia. Rém kellemetlen helyet szemeltek ki az ivókút- nak a Béke—Fürediben. — Újdonság a kiállításon, legalábbis a kaposváriaknak, hogy Szabados János most elsősorban grafikákkal szerepei. — Nem szeretem a grafikát. az egyedi, műves grafika ellenben nagyon vonz. Ugyanaz a témája grafikáimnak is, mint a festményeimnek, de ez a sajátos technika bensőségesebbé teszi a látványt. Más a kapcsolatuk a nézőkkel is a grafikáimnak, mint a festményeimnek. Tíz, éve rajzoltam utoljára.' Ügy érzem, ezek a grafikák visz- szahatnak majd a festészetemre: sokkal jobb munkák fognak ezután születni. — A balatonboglári kiállításon már érzékeltük, hogy változik a festészete. — Igen, abban az időben kezdődött el valami. — Hogy ítéli meg: Somogybán mennyire fontos a képz.ömű vészét? — Itt élek; en ezért felelősséggel tartozom. Sokkal kevesebbet kapok vissza, mint amennyit én adni szeretnék. Olyan a somogyi kép- zőművészet, mint az a színész. aki akár az öltözőben is eljatszhatja a szerepét... Nekem jólesne a közvetlenebb érdeklődés a képzőművészét iránt. Weeber Klárától azt kérdeztem. milyennek tartja Kaposvár köztéri szobrait.-— Jellegtelennek — válaszolta. — De a varos se más. Épp ezert lehetne „földobni” megfelelő képzőművészeti ai- kotásokal. Nagyon rossz helyen van Bors István Alakos- kodó című szobra; lehetne jobb helyet taláLni neki, de ez itt nem közügy. Az én kútfigurámnak is teljesen alkalmatlan helyet jelöltek ki, aztan körültalpaltam a várost. hogy ke lessek egy megfelelőbbet. Szabados János: — A mecenatúrának élnie kellene azzal a lehetőséggel, hogy a helyi képzőművészek ismerik a szakmát, meg kellene hallgatni a tanácsaikat. Ha nem tudunk azon változtatni, hogy ne erezzük magunkat idegennek a megyében, nem változik semmi. Képessegeink alatt dolgozunk . .. Horányi Barna SOMOGYI NÉPLAP
