Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-14 / 215. szám
Az: ,,U Fleku'-ban Mh@B a s@rf Az egyik cseh népdal azt zengi: ,.Ahol a sort főzik, ott a jó világ ..Erről tanúskodik a prágai „U Fleku” étterem is. Egész évben tolonganak itt a hazai és a külföldi turisták. El üldögélnek a nehéz tölgyfa- asztaloknál, s szopogatják a nedűt, amelynek hírneve már régen túlszárnyalt Csehszlovákia határain. A bájos falfestményekkel díszített vendéglőt mindenki ismeri. A kis sörfőző, a kulisszák mögött, ahoi a híres-neves flekkbeli 13 fokos sör születik, a látogatók előtt titokban marad. Az ó{,on óra az > u F,ekl1” feliratú cégérrel Épp ez volt az kat az W99-bcn alapított sörözőbe oka annak, hogy felfedező útra indultam a Flekkbe. Kísérőm, az ottani sörfőzőmester, Ivan Chramosil volt. Mint ő maga mondta, a sörfőzéshez merő véletlen- ségből jutott. Gyermekkorában erdész szeretett volna lennni, nem jutott azonban be az erdészképző iskolába, így hát a sörfőzést tanulta ki. 1971-ben lépett munkába az „U Fleku” sörfőzőben. Minden kezdet nehéz. Az' új sörfőzőmesternek „meg kell hódítania a sört”, saját szájíze szerint kell kialakítania, sajátos zamatot kell teremtenie. Hiszen ahány rör- főző mester, annyiféle sör. Minit minden művésznek, a sörföző mesternek is saját, egyem „kezjegve” van. A mester megérzi azt a pillanatot, miikor kell valamit hozzátennie vagy éppenséggel mikor kell óvakodni attól, hogy valamilyen helytelen mozzanatot kockáztasson meg. A cseh sörfőzőtudomány hagyománya Ivan Chramosil személyében folytatódik. A legkisebb csehszlovák sörgyárban kifejtett tízévi tevékenysége folyamán sok dicséretben volt része. S nem csupán laikusok részéről — az „U Fleku” sörözőbe ugyanis valódi szakértők járnak. Föltettem neki a -kérdést, hogyan is főzik az ilyen nevezetes sört. A recept nem titok, mondotta. A sörgyártáshoz négyállandóan csábítja a turista (Foto — Orbis—KS) féle malátát, használnak: a pizenit (ebből készül a világos sör), és három különleges fajtát: a münchenit (a bajort), a karamellest és a pörköltet (színest), amely a sör barna színét adja. A malátát ledarálják a daráló- gépen, majd a főzőhelyiségbe kerül, a cefréző szűrőkádba, ott meleg vízzel keverik. A meleg víz és az enzimek hatására a maláta megcukrosodik. malátakivonat keletkezik belőle, s azt cseh komló hozzáadásával katlanban főzik. Majd szűrőn megy át. ez a komlót leválasztja, s létrejön a fiatal- vagy újsör. Ezt 50 Cel- sius-fokra hűtik a -hűtőkádban. onnan a permetező hűtőbe kerül, ahol 5 fokos er- ■■ ...... , A BarbaraRegi vita, hogy mi a kultúra es mi nem az, de ez a vita most. úgy hat új fénybe kerül. A vita színhelye ezúttal az NSZK. Ott, Frei- burgtól nem messze, a Fe- kete-erdóben. a szép nevű Barbara-ezüstbanya 392 méla« melvsegeben vagyunk. A táróban páncélozott betonbunkert latunk. Bejáratánál serény cipekedes folyik. A munka vezetője készséggel ad felvilágosítást: atomháború esetére pakolnak ide, mikrofilmeket. Miért? Azért, hogy a 270 millió mikrofilmkocka megőrizze — a túlélőknek — a ..nemet kultúr - örökseget”. — Elsőrendű kulturális értékekről van szó — mondja —, amelyekről a mikrofilm- gyűjtés 2000-ig tart. Kézenfekvő a következő kérdés: mit tartanak kultúr- értéknek, kuituróröksegnek. Mi van a filmeken? S ugyanilyen természetes lehetne a válasz: magától értetődően Goethét éss Schillert, s persze Thomas Mannt es Bertold. Brechtet. meg Beethovent, Bachot és Brahmsi, nem is szólva Kantról. Koch- ról és Einsteinről. Igen, a nemet kultúrörökség elképesztően gazdag. Annyira, hogy még a 270 millió mik- rofiímkockát is kitölti. Csakhogy a felvilágosítás — enyhén szólva — megdöbbentő. bánya titka — De sok. Laz ott más is. Nem hiányoznák majd Rommel tábornok 1941—43-as afrikai hadjáratának iratai, a hitleri „vaj helyett ágyút” kampány dokumentumai, s persze a Harmadik Birodalom kancellári hivatalának aktai. élükön Hitler személyes irataival. Történelmileg érthető ez. Egy kérdés azonban meg hátramarad azért. Vajon miért nevezik a Barbara- bánya bunkerjének tervezői- szervezői mindezt „kuitúr- örökségnek”? Z. P. Gázszünet! Értesítjük T. gázfogyasztóinkat, hogy 1982. szeptember 15-ém 12-től 17 óráig Siófok egész területén gázszünetet tartunk. Kérjük, gázkészülékeiket szíveskedjenek elzárni. KÖGÁZ-üzem Kaposvár (204986) jedesi hőre hűtik le. Az így lehűtött újsör tizenhárom napig erjed, utána átviszik az ászokpincébe, s ott a hordókban még további négv héten at forr. Ezután a sór a vendéglő pinceiébe kerül, onnan pedig a legendás termekbe ... M. K. Hivatalos devizaárfolyamok szeptember 14-től Vételi Eladási árf. 10C egységre Demonem forintban Angol font 6 601,53 6 614,75 Ausztrál dollár 3 691,92 3 699,32 Belga frank 80,30 80,46 Dán korona 432.47 433,33 Francia frank 545,49 546,59 Holland forint 1 406,94 1 409,76 Japán jen 1000 147,11 147,41 Kanadai dollár 3 107,80 3 114,02 Kuvaiti dinár 13 185,25 13 211,65 Norvég korona 557,10 558,22 NSZK-márka . 1 544,51 1 547,61 Olasz líra (1000) 27,38 27,44 Osztrák schilling 219,65 220,09 Portugál escudo 43,77 43,85 Spanyol peseta 34,06 34,12 Svájci frank 1 804,48 1 808,10 Svéd korona 620,60 62«. 34 Tr. és cl. rubel 2 597,40 2 602,60 USA-dollár 3 838,13 3 845,81 Az áflamkozi megállapodásokon alapulo hivatalos árfolyamok változattanul o június 8-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Építők, építtetők, figyelem! — Nem, nem; ezek nem szerepelnek a mikrofilmeken. — Hát akkor mi az ördögöt vettek föl rájuk? — Hivatalos aktákat — így a tárgyszerű válasz. — Például a német birodalmi kamarai bíróság döntéseit. 1573-tól 1806-ig; Köln városi tanácsának jegyzőkönyveit 1396-tól 1798-ig; személyes iratokat Bismarck kancellártól. — És nem sok erre a célra 270 millió filmkocka? Fonyódon az építőipari szövetkezet telepén új ipari részlegünknek tokozott ipari, mezőgazdasági kapcsolók, elosztók előszerelésére szabad kapacitása van. Rövid határidős megrendelést is vállalunk. Ugyanott FÖLVESZ Ü N K villanyszerelő, lakatos és műszerész szakmunkásokat. Bérezés: teljesítmény szerint. Jelentkezés: Fonyódi Építőipari Szövetkezet, Fonyód, Bláha Lujza u. 26. (204976) , AA ■. főt _■ aÄU' 1 I \.. ' SZEPTEMBER A nap 6.T9 érakor kél. és 18.59 órakor nrnjfszík; a hold 2.04 órakor kél. és 17.48 órakor nyugszik. 14 KEDD Szeréna várható időjárás: Időnként k isse megnövekszik a felhőzet, eső nem valószínű. Az eleinte gyenge, változó irányú szél később megélénkül, és északira, északkeletire fordul. Hajnalban és reggel szórványosan köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 24—28 Celsius-fok között alakul. Népzenei találkozó A háromnapos programban. amely több ezer érdeklődőt vonzott Kecskemétre, ' tizenöt együttes, 28 szólista, öt tancospár, illetve csoport s ugyanennyi zenekar mutatkozott be. A mintegy 400 szereplő között többen voltak a fiatalok, mint az idős hagyományőrző előadók. Vasárnap deielőtt a találkozó zárásaként fiatal népművészek mutatkoztak be az Erdei Ferenc Művelődési Központban. — Kiállítás nyílt tegnap Reich Károly grafikusművész alkotásaiból a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. A kulturális centrum fennállásának jubileuma alkalmából rendezett tárlaton 31 grafika lát, ható; ezek a Bulgáriában gyakran vendégeskedő művesz élmenyeit tükrözik. A kiállítás — amelyet Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete nyitott meg — egy hónapig látható a Népköztársaság útjai kulturális központban. — Negyven ezeré vés őskori műhelyt tártak föl a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei Sajószentpéter közelében. Egy középkori kolostor kutatása közben akadtak rá. A múzeumban megkezdték a bükki kultúrához tartozó leletanyag feldolgozását. — Doktorrá avatták az Erkel Színházban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen idén végzett 405 orvosjelöltet. Közülük 87-en summa cum laude 244-en cum laude és 77-en rite minősítéssel nyertek el a diplomat. — Kurszk és Veszprém testvérvárosi kapcsolatainak jegyében a Szovjetunió életét es népgazdaságát bemutató/kiállítás nyílt Veszprémben. az MTI-foto képanyagából. A kiállítás bevezetője a szeptember 20—25. közötti Veszprémben rendezendő magyar—szovjet barátsági napoknak. — Szakszervezeti napok kezdődtek Székesfehérváron a megyei pártbizottság oktatási ‘igazgatóságán. A megnyitón Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese a szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről és feladatairól tartott előadást. fimatörjátékfilm-szemle Eredményhirdetéssel és a díjnyertes alkotások vetítésével zárult vasárnap Tatán az első országos amatőrja- tékfil.m-szemle. A találkozón 45 alkotást mutattak be. Az egyik első díjat Baják András és Szánthó Tamás szombathelyi alkotópárosnak ítélték, „öttől hétig” című, a másikat a budapesti Paulovics Péternek „Eine kleine nachtmusik” című alkotásáért. Egy második, egy harmadik és több különdí- jat osztottak ki. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 — A félvezetők szerkezeti hibáival, ezek hatásával foglalkozó ötnapos nemzetközi továbbképző iskola kezdődött Gyöngyösön. A Magyar Tudományos Akadémia védnöksége alatt a műszaki, fizikai kutatóintézet által rendezett összejövetelen a hazai szakembereken kívül 14 ország, köztük a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Japán /meghívott tudósai tartanak eloadasckat. — Kommunista műszakot tart a Csepel Müvek Kaposvári Nehezgépgyára szombaton délelőtt 6-tói 12 óráig. — Háromőhnapos turnéra indult vasárnap a Postás Szimfonikus Zenekar. A Milánói Opera staggione (utazó) társulatával Verdi Trubadúr című operáját mutatja be az NSZK, Hollandia, Belgium, Svájc es Luxemburg nagyvárosaiban. Kocogónap Vásárhelyen A Magyar Rádió, az Express utazási iroda Csong- rad megyei kirendeltsége, illetve a Csongrád megyei Hírlap, az edzett ifjúságért mozgalom szervező bizottsága rendezésében szeptember 19-én. vasárnap délelőtt Hódmezővásárhelyen kerül sor a VII. futófesztiválra; ez egyben a Magyar Rádió népszerű futó- és kocogónapjainak 18. rendezvénye. A rádió 8.50-től 10.30-ig helyszíni közvetítésben számol be az eseményről. A 25 éves Debra Sue Maí- fett nyerte az amerikai szep- ségkirálynő címet. Képünkön: a Miss USA ’83 Atlantic Cityben megrendezett verseny győztese — Zárnak a strandok a Balaton-parton: szeptember 15-én befejeződik a nyári fürdési idény. — Megnyílt a kerámiabi- ennálé a Pécsi Galériában. Nagy József . országgyűlési képviselő köszöntötte a művészeket, akiknek több mint kétszáz munkáját állították ki, majd atadta a biennále dijait. Az első díjat Szalai íjászló, a második díjat Geszler Mária, a harmadik díjat pedig Orbán Katalin keramikus kapta. Az Ipar- művészeti Vállalat díját Kecskeméti Sándornak, a KISZ Központi Bizottságának díját Fekete Lászlónak, a siklósi kerámiaszimpozion különdíját Fusz György keramikusnak ítélték oda. 130 évvel ezelőtt, 1.852. szeptember 14-én született Győrben, és L909-b«v 57 éve« korában halt meg Magyaróváron Cserháti Sándor növénytermesztő és növémy- netnesítö, a hazai tudományos növénytermesztés megalapozója. Miután elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát. több évig a hallei, illetve a lipcsei egyetemen tanult. Hazatérve a magyaróvári gazdasági akadémián lett tanársegéd, 1878-tól tanár, s 1904-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig az Akadémia kísérleti telepének vezetője. Ugyancsak halálág vezette a kezdeményezésére létesült Országos Növénytermelési Kísérleti Állomást. 1898-ban részt vett a Kísérleti Közlemények megindításában. Fő munkája, az Általános és különleges növénytermesztés, ma is alapvető szakmunkának számít. Növénytermesztési, trágyázást és nemesítő fajtakísérletei az egész országra kiterjedtek Jablonovski Józseffel együtt számtalan ismeretterjesztő előadást tartott az alföldi tanyavilágban, s nagy energiával igyekezett terjeszteni a búza sűrűsorú vetését. Állattenyésztési kérdésekkel is eredményesen foglalkozott. A hazai és a külföldi szaklapokban sok figyelmet keltő tanulmánya jelent megZrinyí-emlékünnepség Szigetváron vasarnap megemlékeztek az 1566-os hősi várvédelem évfordulójáról. A városi vezető testületek és a lakosság képviselői megkoszorúztak Zrínyi Miklós szobrát. 7~ A szentendrei szabadtéri néprajzi muzeum szakemberei legutóbbi gyűjtőüt- juik során több új, értékes műtárgyhoz jutottak. A múzeum birtokába került egyebek mellett a jánossomorjai logadalmi kápolna, eredeti berendezési tárgyaival együtt. Szentendrén tervbe vették, bogy a skanzen területén egy eredeti alföldi fogadót rendeznek be. — Legkevesebb 39 személy vesztette életét vasárnap a svájci szerencsétlenség során, amikor egy személyvonat belerohant egy Zürichtól 16 kilométerre keletre levő vasúti a ljárón áthaladó autóbuszba. A busz nyugatnémet turistákat szállított. húsz házaspárt és egy egyedülálló személyt (valamennyien 40—50 év közöttiek). A szerencsétlenség következtében a buszvezető és 38 turista meghalt, egy személy eltűnt, több mint 60-an megsebesültek. Mindeddig nem tisztázták, hogy a sorompók miért nem voltak leengedve, műszaki hiba vagv mulasztás történt-e. A sorompót kezelő asszony megsérült, amikor az összeütközés következtében tűz ütött ki. és sokkos állapota miatt eddig semmiféle információt nem adott. — Nagyvállalati sakk versenyt rendez az Agrober vállalat KISZ- és szakszervezeti bizottsága szeptember 18, án, szombaton. — Kutyák iállítás nyílik szeptember 19-én, vásár nap reggel 9 órai kezdettel Jászberényben a Május 1. parkban. — Vetítettképes élménybeszámolót tart holnap a kaposvári Tungsram klubban Svajda József Indiáról és Thaiföldről. A rendezvény délután öt órakor kezdődik. A beszámolót sztereó- diszkó követi. Busz-szerencsétlenség Az indiai Punjab áHam- ban 34 ember vesztette életét. amikor egy vasúti átjáróban egy autóbusz belerohant az éppen áthaladó szemmel vvonatba. A halálos áldozatok közül 31-en a szikh vallási mozgalom letartóztatott aktivistái voltak, ketten rendörök. A 34. halott az au- ( tóbusz vezetője. Az autóbusz további 22 utasa súlyos sérüléseket szenvedett. — A SIOTOUR értesíti kedves vendegeit, hogy a balatonszentgyörgyi Csillagvárban 1982. szeptember 16-tól 26-ig műszaki felújítás miatt a látogatás szünetel. (87394) — l9g2. szeptember 15-én Barcson országos allat_ es loirako- dovasar lesz. (872öí>)