Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-07 / 184. szám

A Venezuela Táncai nevű dél-amerikai folklóregyüttes a napokban mutatja be műsorát a Budai Parkszínpadon. Az ütvén tagú táncegyüttes „Venezuelai ritmusok’ című elő­adása hat alkalommal látható Budapesten. Művészeti veze­tő: Yolanda Morceno. Koreográfusok: Emerson Velasquez és Luis Castillo (MTI-fotók — Benkő Imre felvételei — KS) Névnap miatt zárva Csütörtök este Berzencén, néhány perccel háromnegyed nyolc után: fogytán a benzin, tankolni kellene. Ám hiába leányarodunk az új kút elé: sehol egy lélek. Legalábbis aki kiszolgálná. Berzenke­dtünk. s nemcsak mi. Két ju­goszláv rendszámú személy- gépkocsi utasai ugyancsak a kutast hajkurásszák — jog­gal. ugyanis a tábla szerint hétfőtől szombatig reggel hattól este tízig tartanak nyitva, vasárnap úgyszintén, bár ekkor csak hétkor nyit­nak, A jugoszlávolc egyre mérgesebbek, kiürült a tank, így alig néhány melert me­hetnének. ■ Űtitársaim felajánlják a segítségüket. Keressük az Ist­ván utca 105-ben Ledvinszki Lászlót, a kút vezetőjét. Idő­sebb nénike nyit ajtót. „Saj­nosba gyékényest kotrón van, valami ünnepséget tartanak. Különben nem ő dolgozik ma.” Újabb név, újabb cím. Az anyóssal beszélünk: „Nincs itthon. A gyékéhye- si . . .” Végül kiderül: egyéb­ként sem ö dolgozik. Újabb név. újabb cím. A szerencse mellénk szegődik. Találko­zunk a harmadik kutas öcs­csépel: „Lementek a kotróra, névnapot tartanak.” Hivatko­zunk a táblára, mindenre, de be kell látnunk:, ebből bizony nem lesz benzin. „A főnökük engedélyével már hétkor be­zártak.” Erről persze semmilyen felirat sem értesít. Mert ho­gyan is hangzana: névnap miatt zárva. N. J. Megnyitják a Patkós-csárdát Az utolsó simításokat vég­zik az építők es lakberende­zők a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati kapujának kö­zéletiéit a 33-as út mentén felújításra került egykori Patkós csárdánál. A betyár- világ. idején fénykorát élő és azóta pusztulásra . ítélt ven­dégfogadó felújítására a Jásznagykun Vendéglátó Vállalat és tiszaörs—nagy- íváiii Petőfi. Tsz fogott össze. A két vállalkozó fél nyolcmilliós költséggel ere­deti 1 formájában állíttatja helyre a • nádfedeles, torná­cos. népi jellegű épületet, és belsejet stilizált, egyedileg gyártott népi ihletésű búto­rokkal. népi iparművészeti díszítőelemekkel rendezik be. A két helyiségből álló. 450 négyzetméter alapterületű vendégfogadóhoz hangulatos szakmnasütőt létesítenek, amely bográcsos ételek sza­badban való főzésére is al­kalmas. Augusztus 18-án a hagyományos hídi vásár ide­jén . nyíló csárdában több' nyelvű étlap kínálja majd a hortobágyi, kunsági, hajdúsá­gi és a pusztai ételkülönle- gességeket. Világhírű fudósok Szentendrén A jö-yő század embereinek lehetséges életmódját es élet­feltételeit kutatják egy kö­zösségi lakótelep megtervezé­sén keresztül az Interdiszcip­lináris Tudományos Diákkör tagjai, különböző egyetem és főiskolák .hallgatói. Ennek a kutatási témának a jegyében rendezik meg augusztus 8. és 2-2. között második nyári egyetemüket Szentendrén, a Pest megyei Művelődési köz­pontban. A program kapcso­lódik az Eszperantó Ifjúsági Világszervezetnek az emberi települések mai helyzetével ; és jövőjével foglalkozó kon­ferenciájához. Az előadok kozott találjuk Elliot Aronsont, a világhírű amerikai szociálpszichológust, Bodonyi Csaba építészt, Czei- zel Endre genetikust, Ferge Zsuzsa szociológust, Kepes Györgyöt, az Egyesült Álla­mokban élő magyar szárma­zású képzőművészt, Kovács Géza jövőkutatót. V. A. Li- szicskin szovjet futurológust, Lóránd Ferenc pedagógust. Meg gyesi Tamás építészt, Jiri Musil csehszlovákiai szocio­lógust, . Nováky Erzsébet jö­vőkutatót, a Nemzetközi hírű Bernard Oudin francia épí­tészt, Siklaky István közgaz­dászt, Szűcs István szocioló­gust. és Vekerdy Tamas pszichológust. SO 1 OGYI NÉPLAP XXXVIII. évfolyom, 184. sióm 1982, augusztus 7,. szómból Pályázati felhívás Munkások és műszakiak együttműködéséért A népgazdaság és a vál­lalatok feladatainak ered­ményes megvalósítása az irányítás és végrehajtás minden szintjén növekvő követelményeket támaszt vezetőkkel es beosztottakkal szemben egyaránt. Az előre­jutás nagyrészt a mun­kások es műszakiak .ered­ményes együttműködésé­ből fakad, ezert a SZOT Műszáki Gazdasági Bizott­sága Közös erővel a mun­kások es műszakiam ered­ményes j együttműködéséért címmel , az idén is palyájati, felhívassál-fordul az 'érde­keitekhez. A pályázat célja, hogy el­sősorban az energia- és anyagtakarekossag, valamint a másodnyersanyag-haszno­sítás területén alkalmazható megoldások felkarolásával elősegítse az irányítás, a végrehajtás es az ellenőrzés módszereinek korszerűsíté­sét, ezek érdemi érvéhyre juttatását a .pályázók saját gyakorlati tevékenységében. A pályázat tartalmazza — a már elért eredmények konkrét, dokumentált bemu­tatása mellett — az előre­mutató javaslatokat is. A pályamunkák terjedelme legalább 10 és legfeljebb 20 gépelt oldal legyen. A pá~ Pénteken Mezőkövesden megnyílt a XV. Kis Jankó Bori emlékpályázatra érke­zett munkák kiállítása. Ezt megelőzően az eseményre érkezett vendégek és a me­zőkövesdiek megkoszorúz­ták Kis Jankó Bon szobrát. Pólik Mihálvné. a Matyó Nepműveszeti es Háziipari Szövetkezet elnöké méltatta a nemzetközi .hírű népi iparművészet, érdemeit a ma­tyó, népművészét megőrzé­sében és továbbfejlesztésé­ben. A mezőkövesdi művelődési ház nagytermében rendezett kiállítás anyagat a zsűri a pályázatra erkezett 965 al­kotásból válogatta. A pálya­Meglehet, az i időjárás okozta: figyelmetlenek vol­tunk tegnap délben mi. gya­logosok es .autótulajdonosok. Csupán. Kaposváron egyetlen óra alatt négy kisebb baleset­hez kellett kivonulniuk a rendőrség helyszínelőinek. Szerkesztőségünk előtt pél­dául egy Lada 1600-as es egy Polski Fiat 126-os sze­Ivázat. jelige«, a nevet. cí­met es a pályamű tartalmi kivonatát zárt borítékban kell mellékelni. A pályázat­ban foglaltak alkalmazásá­ra. illetve vállalati megva­lósításara vonatkozó véle­ményt — ^ vá Halat vezető­jének és szb- titkárának aláírásával — külön zárt bo­rítékban kell mellékelni. .'Nyilvánosan még meg nem jelent es más pályázaton részt nem vett munkák, il­letve vállalatoknál, intéz­ményeknél egy évnél nem régebben megvalósult megol­dások nyújthatok be. A beküldés határideje: 1083.' szeptember Í5. A pá­lyázatot. a SZOT Közgazda­sági és Életszínvonal ^politi­kai Osztályához kell benyúj­tani három példányban (Bu­dapest, Dózsa György út 84 b. 1415). Pályadíjak: 2-3 db 25 000 forint értékű I. díj és. oklevél, 3-10 db 10 000 'forint' értékű II. díj és oklevél. Elsősorban vállalati komplex, brigádok, szocialista brigádban dolgozó kollektí­vák es közvetlen termelés- irányítók pályázati részvéte­lét várják. Valószínű, hogy a felhívás nemcsak a mun­kások és fnűszakiak. hanem más szakemberek, kiskollek- tívák körében is jó vissz­hangra talál. munkákra a megújhodás a jellemző. Egyrészt korábban feledesbe merült népművé­szeti minták, lelhetők fel a térítőkön, ruhákon, más-, részt egyre több a mind in­kább divatossá váló fehér hímzés, s jól érzékelhető a kiállított munkákon a szí­nekkel való bátrabb variálás. A pályázat zsűrijének dön­tése alapján Kis Jankó Bo­ri-dijat kapott Márton Já- nosné népi iparművész észak-magyarországi - népi himzesmintak felújításáért, alkalmazásáért, továbbá a munka kivitelezői, az általa vezetett miskolci díszítőmű­vészeti csoport tagjai. mely gépkocsi karambolozott. Az erősebb jogán a Lada ve­zetője megfeledkezett arról, hogy- elsőbbséget kellene ad­nia a kisautónak. Hatalmas csörömpölés kíséretében ta­lálkoztak össze. Az anyagi kár megközelítőleg harminc- ötezer forint. Személyi sérü­lés szerencsére itt nem tör­tént. A somogyi mentősök A horgászok meg a vízvédelem Nem vagyok horgász, de mindig irigy érdeklődéssel figyelem őket, becsülöm ki­tartó optimizmusukat. Saj­nálom okét, ha meglep ben­nünket egy több napig , tartó esőzés, vagy hűvösebbre for­dul az idő Bármilyen rokonszenves hobbi is a horgászat, tapasz­talhatjuk a Baiaton-parton, hogy „melléktermékkel”, szemeteléssel jár. Sokan és sok szempontból ellenőrzik a horgászokat. A rendőrség, a Móhosz ellenőrző szer­vei vizsgálják a tagsági iga­zolványokat, területi engedé­lyeket, a horgászboiok szá­mát, a kifogott mennyiséget és még sok mást, de a part­es a víz tisztasága elkerüli a figyelmüket. Nem nézik azt, hogy a horgász milyen állapotban — sajnos sokszor ittasan — hagyta ott azt a helyet, ahol horgászott. Tu­dom, hogy nem ők a legár­talmasabbak a környezetre, az általuk otthagyott szemet nem agresszív magatartásuk következménye, hanem csu­pán figyelmetlenség, vagy egyszerűen olyan partszaka­szon telepednek le, ahol nin­csenek biztosítva a higiénia alapvető feltételei. Fel ■ kellene készülni a horgászok fogadására is, az ö és a saját érdekünkben — illemhelyek, melegedőhelyek, illetve szemétlerakóhelyek létesítésével. Nem tudom, voltak-e már tanúi a „beetetés” aktusá­nak? Öt perc alatt megta­nulhatjuk, hogyan lehet a már amúgy is gyanúsan zöld vízből daragaluska-levest kotyvasztani. .. A horgász által elhagyott szemét összetéveszthetetlen máséval: halpikkely, kenyér, kukorica, törött sörösüvegek, esetleg gilisztamaradvá­nyok. A tettesek mindezért csak részben felelősek, hi­szen nincsenek meg azok a feltételek, melyek között kulturáltabban hódolhatná-, nak szenvedélyüknek. Következetes ellenőrzésre és — ha kell — szigorú fele­lősségre vonásra van szük­ség, de ez sem elég, ha a természet kincsei iránt ér­zett szeretet és felelősségér­zet nem válik életformánkká. M. I. mégis úton voltok tegnap többször is. Elsősorban a bá- latonszemesi mentősöknek akadt munkájuk, mert sokan feledkeztek meg arról, hogy hétvégé közeledik a parton, s így a megsokszorozódott for­galom nagyobb figyelmet kí­ván — hajtottuk a kaposvári mentőállomás munkatársai­tól. »»» ........ T arj^a SOROK1 Kölcsönös gyami — Alig hiszem, Artur, hogy en lennék az első nő, akit valaha megcsókoltál... Nagyon is gyakorlottan csi­nálod. — Jó. jó... De te hon­nan tudod ezt? Orvosnál Nem tanácsolhatok ön­nek mást, mint azt, hogy vegyen napfürdöt. — Hideget vagy mele­get, doktor úr? Nem tudta Peti lehorzsolt á&rddel biceg az udvarról. Apja aggodalmasan kapja ölbe hároméves fiát. — Megütötted? Nem is hallottam, hogy itthon vagy. Válóper — Befejeződött a válópered? — Befejeződött és min­denben megegyeztünk. — Mi az a minden? — A lakás a felesége­mé marad, a gyerek az enyém, a vagyon az ügy­védeké. Lassúság Cicvamek rweseüi — Azért támadt zőröm a rendőrséggel, írtért túl lassan vezettem az autót. — Hogyan lehetséges ez ? — A tulajdonos utolért bjcüklin. Pistike Megkérd*: Pistiéit — Mi * legnagyobb kí­vánságod? — Az, hogy a vitamin a csokiban legyen, és ne a spenótban... Óvatos — Miért határozott úgy. hogy éppen ezt a bankot rabolja ki? V — Azért, mert « voH a legközelebb a lakásom - hoz... Nem szeretem túl sokáig őrizetlenül hagyni a lakást... Hiszen tudja, milyen nálunk a közbiz­tonság! Oroszlánízlés ■ •— Nem értem. hogy mer egy ilyen apró em­ber oroszlánszeliditö lenni! — De hiszen ez kézen­fekvő: annyira sovány, hogy az oroszlánnak nincs vá gusztusa. SOMOGtr^: Ai MSZMP Somorr megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paáf LászÍ4 Szerkesztőség; Kaposvár. Láttáé* Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár PL: 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadta * Somogy meg vei Lapkiadő Vállalat. Ka dos vár. I .a tinea Sándor u, 2. lel.: 11-516. Postacím: Kaposvár. PL: 31. 74« Felelős kiadó: Baiajcza Janos. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapLezl'esitő postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetést dn egy hónapra >4 Ft. negyedévre 102 Ft. fél évre .204 Ft, egy évre ion Ft. Index: 25 96? ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megy«I Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Máius 1. u. WL 1 . F.eJ el6s vezető: Farkas'. B éla . íaa/.gaté. KéziratQkat nem orvunk még. és them adtmfc vbasza. Divatos a fehér hímzés Népművészen kiállítás Egy óra — négy beleset

Next

/
Oldalképek
Tartalom