Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-01 / 179. szám
Történettudomány és a társadalom A téma nem új, az elmúlt évtizedben többször is foglalkoztak vele tudományos fórumokon. Aktualitása azonban nem csökkent. Ezt bizonyította a Történelem es Közgondolkodás címen a közelmúltban Egerben megrendezett tudományos tanácskozás szinte minden eloadasa, es nyílt, helyenként szenvedélyes, termékeny vitaja is. Ez nem csupán a tanácskozás sok műfajúságával magyarázható, hanem azokból a fogalmi, értelmezési, hely zetmegi télesi és egyéb külőnDűegekből, amelyek a történészek között, az egyes tarsadalomtudomanyi ágazatok es az úgynevezett közvetítő mechanizmusok (iskola, művészetek, tömegkommunikáció) képviselői között részben objektív indítékokból fennállnak, s amelyek a munka módszereinek, eszközeinek, a velük szemben támasztott lényegeben azonos, de a gyakorlatban mégis különböző műfaji és funkcionális követelményekből erednek. A szak- tudomány nem alkalmazkodhat az aktuális napi ooliti- kai igényekhez, csupán segítheti azokat, a milliók szemléletét formáló tömegkommunikáció különböző fórumainak pedig sokkal közvetlenebbek a politikai funkciói. Így például a köz- velemenvformalasban. benne a tömegek történelmi szemléletének alakításában. A történelemszemlélet formálására hivatott valameny- nvi fórum feladatait megvizsgálva nem azt kell mérlegelnünk, hogy korunk emberének műveltségében milyen helyet foglal el a .történelmi elem”, hogy miképpen kell értelmezni a történelmi műveltséget mai világunk ben — ez is jelentős kérdés —, hanem bonckés alá kell venni azt is: hogyan fogadják be a történelmi műveltséget, mennyire vált a történelem szocialista tudat- formáló erővé hazánkban. Ez azonban rendkívül bonyolult; egzakt módon nehezen mérhető. Ahhoz, hogy megközelítőleg reális képet alkothassunk a „közvélemény” történelmi twdatszint- jeről, az első és legfontosabb vizsgálandó tényező: a történettudományi kutatómunka helyzete, tudományos megalapozottsága és hitele. Ezt vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az elmúlt két évtized minden tekintetben termékeny időszak volt. Ezen a téren nem a megjelent művek száma a mérvadó, noha nem lebecsülendő. A lényeg azonban az egész tudományág szemléleti, módszertani fejlődése. A széles körű hazai és nemzetközi forrásbázisra épülő, a történeti fejlődést a maga összetettségében láttató tudományos müvek gyarapodása, amely — szerényteienseg nélkül — nemzetközi elismerést vívott ki a magyar történettudománynak. F.z természetesen folyamat, amelynek nem értünk a végére, s figyelembe véve az új. megválaszolásra váró kérdések, valamint a tudományok fejlődésének törvényszerűségeit. nem is érhetünk a végére. Ez állandó küzdelem. Ezt a küzdelmet a dogmaíizmus béklyóitól, a marxizmus—leninizmus érvényesülését gyengítő nézetektől vitákban megszaba ■ dúlt tudományág vívja a történelmi műit minél hitelesebb. megalapozottabb ábrázolásáért. Jóllehet sok még az úgynevezett fehér folt, azonban ma már megfelelő tudományos bázisa van tehát a marxista törtenetszemlelet formálásának. Fel kell tenni a kérdést: mi volt a kiindulópontja ennek a fejlődésnek? Első és legfontosabb feltétele az a politikai és ideológiai konszolidáció, amely felszabadította az alkotó szellemi energiákat a korábbi megkötöttségektől. Ez igényt és egyben ,i.öve- telményt támasztott és támaszt a tudományág művelőivel szemben. A kutatómunka legfőbb követelménye az ideológiai és a valóságfeltáró funkció dialektikus egységének ervenyesite- se lett. Az egyetemesseg éi - vényesítése mellett, és azon belül követelmény lett annak a földrajzi, történelmi környezet szerepének és hatásának számbavétele, amely népünk évezredes történetének alakulását mindenkor nagymértékben befolyásolta. Ennek az évezrednek, s még inkább a hozzánk legközelebb álló évszázadnak számos sorskérdését kellett újraértékelni, tudományos alapra helyezni. A z okok ismertek. A historizálás, majd a tudatosan nacionalista, soviniszta szellemű történetírással szemben álló, marxista történészek csak igen kis mértékben tudták ellensúlyozni ezeknek a hatását a tömegek történelem- szemléletében. Sőt, maga is a felszabadulást követő évek osztály-harcának követelményeiből kiindulva, s annak alárendelve kezdte meg azoknak a történelmi eseményeknek, személyeknek az „átértékelését”, amelyek, illetve akik népünk történetének sorskérdéseihez, jobbára pozitív hagyományaihoz kötődtek. A Dózsa vezette parasztlázadás, 1848—49, és annak kiemelkedő vezetői, az 1918—19-es forradalmi periódus, az illegális komPihenőpark a vakoknak Vakoknak és csökkent lá- téképességüeknek alakítanak lei parkot. Győrött, a József Attila lakótelepen. A lakótelep parkjából 300 négyzetmétert díszcserjékkel, élőső- vennyel elkerítenek erre a célra. A sétálóutak szélét jól kitapogatható szegélykövekkel díszítik, virágágyásokat telepítenek, s formatervezett padokkal és asztalokkal teszik még otthonosabbá a kis Ligetet. Valamennyi munkát három győri üzem dolgozói vállalták. Az Észak-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat győri üzemegységének szocialista brigádjai társadalmi munkában már el is készítették a hajlított csővázas padokat, amelyek úgy vannak kialakítva, hogy a csökkent látóképességű embereknek se okozhassanak semmiféle sérülést. A pihenőpark földmunkáit és díszítését a Győri Városgazdálkodási Vállalat dolgozói végzik el. a Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság pedig több száz cserjét, virágot küld faiskolájából. Mercurius-szentélyt tárlak Is! Szombathelyen Üjabb értékes leletek kerültek elő Szombathelyen a Romkertben, ahol a 455-ben földrengés következtében elpusztult egykori Savaria központjának, a császári - palotának. valamint a középkorban ráépült Karoling-vár- nak a maradványai lathatók. Az ásatások során a már feljárt vámházzal szemben felfedezték Mereurius szentélyének maradványait. Előkerült többek között két oltár, s egy töredékes Mercurius- szobor. A szakemberek gazdag leletekre számítanak a szentély környékéről is. ahol hajdú lakóépületék álltak. Az omiadékok alól máris meglepően vjó állapotban lévő falfestmények bukkantak «lő. munisták küzdelme, a felszabadulás voltak azok a „kulcstémák”, amelyeket meg kellett szabadítani a korábbi torzításoktól. Ezt az egyoldalú, javarészt poiitikai célzatú történetírási a munkáshatalom győzelme man erőteljesen determinálta a dogmatizmus, majd a revi- zionizmus, a különböző előjelű, azonban a hamis lu? datot konzerváló, vagy újratermelő történelemszemlélete. Mindezt felerősítette az úgynevezett közve:: tő mechanizmusok (oktatás, művészetek, tömegkommunikáció) „hatékony” munkája. Közismert, hogy Magyar- országon évszázadok óla a történelem hagyományosan fontos eleme volt a közgondolkodásnak. Az ideológiai- politikai munkának érthetően elsőrendű érdeke volt, hogy a múlt mindenfajta torzításával szemben, népünk reális képei kapjon saját múltjáról, annak legfontosabb esemtl veiről, történelmét meghatározó hazai es nemzetközi tényekről, folyamatokról, összefüggésekről. Nem „sorban rendezett” történeti példák kiemelésével, nem aktuális párhuzamoK- kal, hanem a marxista—leninista társadalomvizsgálat szellemében és módszereivel kellett és lehetett ennek az igénynek megfelelni. A tudomány olyan művelésével, amely a fejlődés ellentmondásain, az osztályerők küzdelmében megvalósuló történelmi folyamatok, a szükségszerűségek és a véletlenek közegében érvény esülő törvényszerűségek feltárásával érzékelteti a mához vezető történelmi múltat, s a múltnak a mában is haló pozitív és negatív elemeit. E z a fejlődés nem volt egyenesvonalú. Azt sem mondhatjuk, hogy a múlt módszertani, szemléleti problémáin már minden tekintetben úrrá lettünk. Tettenérhetők még egyoldalúságok, főleg történelmi közelmúltunk értékelésében, az utóbbi mintegy két évtized azonban megteremtette azt a szerény tudományos alapot, amelyre az erre illetékes fórumok a helyes történelmi szemlélet formálásáért végzett munkájukat építhetik. Vass Henrik, a Magyar Történelmi Társwtat ügyvezető elnöke Kozák András és Esztergályos Cecília G. B. Shaw Vissza Matuzsálemhez című darabjának egyik jelenetében. Fővárosi színházi levél Shaw - először Magyarországon A nyári színházi szezon különleges színei közé tartoznak évek óta a budapesti Körszinház előadásai. A hajdani városligeti BNV egyik kiszolgált kiállítócsarnokában jó íélkaréjban üli körül a közönség a színjét-, szederét, melyen többnyire valamilyen sajátosan eredeti földolgozást van alkalma megtekinteni. Történelmi és földrajzi távolságokat áthidalva, távoli es közelebbi világok legendái, mondái, hitregéi keltek itt életre, testet öltöttek például az ólesta- mentumi Énekek éneke szerelmesei éppúgy, mint a Gilgames vagy a Kalevala hősei. a Mahabharata sejtelmesfigurái és Till Ulenspiegel igazságkereső vidámsága. E sorból látszólag kilóg az idei bemutató, amely George Bemard Show Vissza Matuzsálemhez című drámáját vitte közönség elé. Ám rögtön megértjük a műsorválasztás indítékát, ha elolvassuk a színlapról, amit maga a szerző fűzött főcíméhez: Adalékok a modern bibliához. S valóban a Paradicsomba vezet az elejen, Ádámhoz és Évához. de olyannyira nem áll meg itt, hogy a következőkben még a jövő századba, a harmadik évezeredbe is átkalauzol bennünket. Egyáltalán nem a megszokott értelemben vett darab tehát Shawnak ez a nálunk még soha elő nem adott műve. Sőt, tulajdonképpen nem is egy darab ez, hanem öt egyfelvonásos sorozata, amelyet természetesen egy- végteben nem is lehetett volna egyetlen estén játszani. Ám e hátrány ezúttal könnyebbségre is szolgált, mert a művet átdolgozó, ma- . gyár színpadra alkalmazó és rendező Kazimir Károlynak így bátran nyílt lehetősége jócskán meghúzni, rövidíteni belőle. Alkalmat szolgáltatott hozzá számos I olyan korabeli aktualitás, amelyet az átlag mai néző egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen érteit volna meg. A tömörítéssel viszont Shaw közismert ironikus éietböl- cselete, szarkasztikus humora még hatásosabban érvényesülhetett. Gondola Iga zdagság ban valóban nem szuaöikódik ez a furcsa mű. Cselekményét viszont még akkor is nehéz volna elmondani, itt, ha e színházi levélre több helyünk adódna. Hiányzik ugyanis belőle az igazán egységes cselekmény — ami különben Shawnál időnként jellemző —. mivel inkább dialógusaival akarja kifejezni gondolatait. Ez természetesen nem általános írói gyakorlata, mint egyes értékelői MIÉRT SZÉP? Lakható világért Verset fogtam, nem ereszt. Kőnyomat — ez a címe és nem véletlen, hogy a kötet élén is ez áll. A köteten, amelynek már fehér borítója is üzenet azzal a Borsos Miklós-rajzzal. Milyen nyo- matot hagyunk a világra, a késői nemzedékre ? Nagy László tévéinterjúja jut eszembe, aki a jövő emberének — ha lesznek, mondta — azt üzeni, hogy csó- koltatja őket. Ha lesznek . . . Fodor András egy lakhatóbb világ emlékével sejtjeiben, memóriájának meg nem határozható raktárrészecskéiben szintén üzen a Kőnyomattal. Minden nyomat dokumentum. Veronika kendője is azzá lett, amikor a Fiú felszárította vele vérző arcát. Lenyomat a kőrétegek közé évmilliárddal szorult rovar kis teste is; életről üzen nekünk. „Lenyomat” a vers is, dokumentuma érzéseinknek, bizonyítványa önmagunknak a jövő előtt. „Jelentem hát: a választás / a mozgó tér folyvást szűkül.” Nem pusztán közérzetjelentés ez Fodor Andrástól. Egyetemesebb, embe- riség-mérétekben is megfogalmaz valamit. Ugyanakkor égetően itteni, nemzedékien fontos távirat. „Mondjak, a küzdő emberek / pusztulnak mindenütt.'’ A mások terheivel is viselések, a másokért magukat koptatok. Szavakba kellett foglalni már ezt; s olyan költőnek, aki abból a rajból való, amelyet azok a szelek röptéinek magasra. A felelősség verse ez, azé a feloldhatatlan konfliktusé, amelyet csak az él át, aki ha embert mond. azon embercsoportot, népet és nemzetet ért. De aki felelősségét intézménnyé növelve „végül csak egy kórházi ágy körül / vonhatja meg személyes / függetlensegének kordonét. ’ Sorvasztó dráma ez. A környező világ gépekkel, a gépek szemetével sivárul embertelenné, „a termékeny magányt már / nem védi hársfa, se sövény.” Értékeink — külsők és belsők — veszendőben. A környező világ környezetszennyeződése és lelki környezetszennyeződésünk kauzális kapcsot felT tételez. A félreállok vigasztalódnak, nem kell megérniük a világ lakhatatlanná válását. De a másokért vállalkozókban is ;— az érték hitvallói, a szellem megszáll- lőtt hívei ők a költő megfogalmazásában — fészekre lel a kétely: „Vagy tán folyamatos létünk is , örök öncsalás?” Hangyányi voltunk lehet-e mentség és védekezés a kuckóba húzódásra, a befelé fordulásra? A csigaházi individualizmus prófétai mintha mostanában tért nyertek volna; a megszállottakat „lassanként múzeumba csukjak”. Nagy kérdés, hogy a7. „alkalmazkodás uáltófu- tása" magatartási mimikri-e vagy változékonyságában is ránk kövesült állandósult- ság-állapot. Fodor Andrást, aki egy a sokat megélt ötvenesek felelősséget vállaló generációjából, érdekli és izgatja, mint gondol majd róluk — rólunk — az utód. S hogyan néz vissza majd ő a maga nyomatára? Ez a felelősségspirál az előre is gondolót foglalkoztatja; Fodor András jajkiáltása a világért, a temetett értékekért — mindannyian eleven urnák vagyunk — megszületésében is pozitívum. Van még miért kiáltani, tálán még nem késő. Minden S.O.S.-jelzésben, minden vészkürt-hangban emberi reménykedés van. a megmenekülés esélyének reménye. Igv ebben a nagy versben is; a sivárság apokalipszisét festő művész éppen a riasztó képpel akar rádöbbenteni arra, hogy a szakadék közel, próbáljuk meg elkerülni. Ezért a „...valaha otthonosabb volt a föld” rokkantó fölismerésében is ott munkál az a reménység, hogy talán még nincs késő emberiség-méretekben felnőtté válni, es a Paradicsomnak kapott bolygót lakhely-jogaiba visszaállítani. Nehogy kőnyomatunknak ne legyenek olvasói .. . Lesko László állítják, de ebben a műben ezt a módszert alkalmazza, nem kis gond elé állítva a rendezőket. (Lehet, hogy ezért nem adták eddig elő hazánkban?) A rendezőnek ugyanis nyilván nem elegendő a még oly okosan, szépen elhangzó mondatokat tolmácsoltaínia. hanem gondolnia kell a nézők látvány- igényére, a színpadi mozgásra is. A Körszínháznak — mondhatni — éppen ez az egyik lényeges specialitása: úgy ötvözni az előadást, hogy a legmélyebb bölcseletet is fölválthassa vagy keretezhesse a szinte revüszerü látványosság. Ez a koncepció kap teret ezúttal is, pedig nem kisebb problematika foglalkoztatja a színpadi történés részeseit, mint az élet és a halál ismétlődő folyamata, pontosabban: meghosszabbítható-e az élet, akár háromszáz esztendőre, kényszerű szükségesség-e a halál, s egyáltalán miért kell meghalnunk. Feleletet persze Shaw sem adhat végérvényeset és megnyugtatót ezekre az ősi kérdésekre. Ám mindenesetre ő. aki — Babits szavaival szólva — az ész és az éle embere, megtalálja a hangot, amellyel az értelmes életre hív föl, s a maga sajátos módján fesz hitet a jövő mellett. Nem minden malicia nélküli, amikor az Üdvhadsereg tagjai cédulákat osztanak szét a közönségnek ezzel a szöveggel: „Több napsugár, több napsugár — Ez az, amit a Világ vár”, de mégis ebbe sűrűsödik valami igazság abból, amit a shaw-i filozófia sugall e darabban. S végül is ez fölemelő gondolat, párosítva azzal a mélyebb sugallattal, hogy az ember, az emberiség eredendően magában hordozza azt az erőt. amely újabb korokra teszi képessé, mondhatnánk úgy is: újabb, fejlettebb társadalmak felé viszi. A hosz- szú élet — úgymond — tulajdonképpen magán az emberen múlik. Szórakoztatva gondolkodtat Shaw máskor is, itt is. Filozofikus és fanyar humorú, gúnyorosan bölcs eszméit Hevesi Sándor 19'20-as évekbeli, de máig friss fordításában közvetítheti a Körszínház népes együttese, köztük a legjelentősebb szerepekben Kozák András, Esztergályos Cecília, Drahsta Andrea, Verebes István, In- cze József, In ke László, Bitskey Tibor, Schubert Éva, Konrád Antal. A Körszínház előadásainak értékelésében évek óta ellentétes, heves vélemények csapnak össze. Nem is jogosulatlanul. Annyi mindenesetre biztos, hogy az idei bemutató is színháztörténeti esemény. L. T.
