Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-31 / 203. szám
Tízpontos játék halfogással Ifjú horgászok között Fonyódligeten Napfényben fürödnek a nyárfák. Para vont függönyt a túlsó part lankás hegyei elé. Tengert láttató illúzió, hullámverés viszont sehol. Az opálos, lomha tükrü tónál fecskeraj esi vitel — seregnyi apró es nagyobb gyerek . . . Az egyik épp föláll. Kezében hosszú, könnyű hor- gaszbot. Több mint két és fél meteres. Ütemesen mozdul előre-hátra . . . Egy lendítés — s már halljuk a szaraz koppanast. — Talalt! — rikkantják harman-negyen is. Egy .horgászvetélkedö kellős kózepebe csöppenünk — szárazon. Mert a résztvevők épp céibadobásban versenyeznek. Tizenöt, illetve húsz meterre a „rajt”-tól egy-egy jókora műanyag tál pirosük: abba kell (vagy kellene) beletalpalniuk 20—40 grammos ’ végólmokkal. Goal Ferenc tanar irányítja ókét, s ha kell értékeli teljesítményüket. És ügyel, hogy a vetélkedő sportszerű legyen. Az is! Hiszen a versenyzők társaik előtt bizonyítanak a sokat ígérő pontokért. A horgászzsinór végén lengő ólom Roppanása jelzi ügyességüket. — Ez már az utolsó felvonás —mondja a szakállas, szemüveges tanár. Régi ismerős; ott serénykedik mindig az ifjúsági versenyeken. — Már csak ezek a pontok hiányoznak, s az összesítés után. holnap eredményt hirdetünk ... Augusztus középén verték föl sátrukat az ifjú horgászok Fonyódligeten, az úttörőtábor területen.- A Mohosa Somogy megyei Intéző Bizottsága üdültette őket —jutalomként. Hivatal Nándor, az IB ifjúsági felelőse, a tá- borvezető elmondta: a téli horgasztanfolyamokon és klubok foglalkozásain készítik föl az ifjúsági horgászbajnokságok versenyzőit, s a tavasszal rendezett városi-járási vetélkedőkön, illetve a megyei seregszemlén eredményesen szereplő kisdobosokat es úttörőket hívták meg Somogy egesz területéről. 1— Tüske azért vári bennem — mondta a laborvezető —harminckét horgászegyesülethez juttattuk el a meghívókat. Elküldték a jelentkezési lapokat, mégis tízzel kevesebb gyerek érkezett, mint amennyit fogadhatunk ... lai Zoltán, aki elsőéves szakmunkástanuló lesz Kaposváron az 503-asban. és a nyolcadik osztályba lépő Beck Csaba. Mindkettő negyedik helyezett volt a megyei vetélkedőn : Csaba gyermekkategóriában, Zoltán a>z ifik között. Kisebb társuk, Simon Péter lelkesen meséli, hogy milyen szép dévért fogott. Itt van Marcaliból Holtó István (ő meg csak ötödikbe megy), es Böhön.véről' egy hlrtelenszőke hatodikos, Tóth G. Tamás. Néhány napja a táborban ünnepelte a 12. születésnapját. Egy hónapja Gyékényesen rekordlistás angolnál fogott. („Kilencven centi volt a hossza!”) Kiderül, . hogy négyéves kora óta horgászik : júliusban Somogyot képviselte a Debrecen melletti Fancsikán, az országos ifjúsági horgászvetél'kedőn. — Sokat horgásztatok? — Mindig, ha jó volt az idő. retek gyarapítása és a horgászverseny. — Mindez természetesen játékosan, hiszen jutalom- üdtiiesre jöttek a gyerekek — egészíti ki Bausz Ferenc, a taborvezetö egyik helyettese. A program is rugalmas: ha viharos' volt az idő, filmet vetítettek, játékos halis- mereti vetélkedőt rendezitek, „tízpontos játek”-ot. Es a közös* megmozdulásokon kívül is ki-ki kedvére- horgászhatott. Tíz napig tartott a halíögó verseny, a végén összesítették az eredményeket. Bemutatót tartott a táborban Németh István, a megyei intéző bizottság veir- senycsapatanak vezetője. Sátranként,i csapatverseny is volt (ezt a 11 A nyerte meg). A halfogásban és az összetettben a siófoki' kisdiák jeleskedett: Drescher Attila. Nyomában ott volt a barcsi Bary Attila és Horvath Péter Gyékényesről. — És az eredmény? — Nem panaszkodhatunk; valami mindig akadt. S egymás szavaba vágva soroljak: bodorka. devér, sneci szén tgyörgy-keszeg ... :— Volt ponyrt is ... Hű! Mikor az az egyik srác mellől a botot vízbe1 rántottá . . . önfeledten nevetnek. És elmesélik, hogyan történt. Ez is élmény volt mindenki— Eredményes volt a táborozás, és sikeresebb is, mint a tavalyi — összegezi tapasztalatait Hivatal Nándor. — A gyerekek igénylik ezt. s hogy továbbra is a horgász csapatok élmezőnyében legyenek a somogyiak (kevesen tudják, hogy A kategóriás, azaz NB I-es a felnőtt halí'ogócsapat!), meg többet kell ■ foglalkozni a fiatalokkal. 1WK. — Hogy töltöttetek az időt? — Jól. Remekül! — válaszol szeles mosollyal két fiú, Varga Béla es Bausz Erik.. Veseiek; most nyolcadikosok. Par szót váltunk, s mar itt vannak a többiek is, szoba- * társaik: Nagybajomból Sza— Pontos tervet készítettünk — mondja Hivatal Nándor. — Megalakult a ta- bortanács, és a résztvevőkkel megbeszeltük a többfordulós vetélkedő feltételeit. Két fő ága volt: az elméleti isrrveTáborzáráskor jó közösségi munkájukért- az ifjú horgászok közül a ligeti nagyta- bor vezetőjétől.'Vass Imre kapott dicséretet, s hármán Gáál Mariann, Pere László, Drescher Attila — oklevelet. Kuruc* Ferenc Devizaárfolyamok „BUB IV” augusztus 31-től D&rittmwm Afigo! Ausztrál dolln Belga frank Dan korán© Francié frank Holland forint Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz lira (1000) Osztrák schilling Portugál escudo .Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. es Cl. rubel USA-dollár Vételi Eladási Arf. 100 egységre forintban 640,76 6 654,0* 3 732,06 3 739,54 80.93 81;09 445,45 446,35 556,61 557,73 1 413,94 1 416,78 149,68 1 49,98 3 086,68 3 092,86 13 185.25 13 211,65 579,28 580,44 1 555,28 1 558,40 27,52 27,58 221,18 221,62 44.94 45,02 34,44 34,50 1 827,64 1 831,30 629,18 60,44 2 597,40 2 602,60 3 819,77 3 827,41 Az őllomkozi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. június 8-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. bútorok kiállítása és vására (augusztus 31-töl szeptember 11-ig) a PÉCSI ——BARANYA— LAKBERENDEZÉS) ÁRUHÁZ Pécs, Bojcsy-Zsilinsrky út 1*. T,: 14-577Bemutatásra kerül a „BUBIV” minden terméke. LAKÓSZOBÁK, SZEKRÉNYSOROK KÁRPITOZOTT GARNITÚRÁK és egyéb kiegészítő bútorok. , n ÖNRE IS SZÁMÍTUNK . .. AUGUSZTUS A nap 6.« árakor ké4, és 19.28-kor nyugszik; a hold 18.18-feor kél, és 2.23 óra kor nyugszik. KEDD Erika várható időjárás: Lassau fölszalad a felhőzet — elszórtan azonban még lehet esd, zápor. A szél helyenként megélénkül. Hajnalban több helyen is köd képződik. , A legmagasabb nappali hőmérséklet me, kedden IS—24 Celsius-fok között lesz. A Balaton vizének hőmérsékleté 30 fok. — Első díjat nyert a Vikár Béla Vegyeskar vasárnap az arezzói nemzetközi kórusverseny folklorkaíegó- riajaban. A kaposvári együttes Bárdos Lajos Somogyi népdalokra írott feldolgozásainak előadásával érte el a magyar énekkari mQzgalom történetében egyedülálló sikert. Kapoliemlékfa Harságyon Kapoli Antal Kossuth-di- jas fafaragóra emlékeztek' vasárnap Somogyharságyon. A dunántúli pásztormüvészpt kiemelkedő algája negyed- százada hunyt el a Szigetvár közeli falucskában. Az évfordulón Kapoli-emlékfát állítottak föl a falu temetőjében, ahol a népművész sírja van. A három méter magas tölgyfarönk Szatyor Győző népművész alkotása. — Tudománypolitikai szeminárium kezdődött Helsinkiben. A három napig tartó finn—magyar tanácskozáson a két ország tudománypolitikái irányelveit, a tervezés és végrehajtás rendszerét hasonlítják össze. — A Stéindl-hagyatékból származó iratokat most ajánlotta föl a híres építész ükunokája az Országgyűlési Könyvtárnak. A nyolcvan éve halott mester a magyar historizáló építészét egyik legkiválóbb képviselője volt, a Parlament épületet is ö tervezte. — Vakmerő produkcióvá készül Belgrádban Gojko Szpiric. A 30 éves bűvész egy szögekkel kivert faládában összeláncolva, háromezer méter magasságból,helikopterről „ejteti le” magát. s a zuhanás utolsó szakaszában nyitja csak ki a ládában elhelyezett ejtőernyőt. E mutatvánnyal. Szpiric a bűveszek Oscar-díjara pályázik. — Csehov-drámát próbálnak a budapesti Katona József Színházban. A „Manó” főszerepeit Cserhalmi György, Rajhona Adám, Csonka Ibolya. Horváth József és Vajda László alakítja majd az október 16-i bemutatón. A drámát Zsámbe- ki Gábor rendezi. Tűz az iskola pincéiében A hét vegén tűz ütött ki Debrecenben egy átadás előtt álló négyszintes, 16 tantermes iskola pincehelyiségében. Az elektromos hálózat gyulladt meg; a tüzet rövid idő alatt eloltották. A jelentős anyagi kár nem akadályozza a tanítás megkezdését. Megyénkben Somogycsicsó külterületén gyulladt ki a termelőszövetkezet egyik 150 K típusú traktora. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók oltották el., 'A kár jelentős. Szerkesztőségi ügyelet n este 8-ig ®1 Telefon: * 11-510 W — Zárnak a kempingek. Tegnap 12 kemping zárta kapuját a déli parton, s már Csak hat táborhely fogad vendégeket Sóstón, Zg- márdiban, Földvárorg Fonyódon és Szemesen. — Csaknem ezerkétszá* rászorulóról gondoskodnak megyénk nyolc -szociális otthonában. Az öregek napközi otthonaiban mintegy ezer- háromszáz idős ember részesül ellátásban. — Kihúzták a nyerőszámokat a Képcsarnok Vállalat ajándéksorsjegy-sorsolá- sán. Még nem jelentkezett a 260., a 490., az 1053., az 1165., és az 1168. sorszám tulajdonosa a kaposvári Va- szary-teremben, ahol átveheti jutalmát. — A kincsesbányai vájárok — a Fejér megyei Bauxitbányák dolgozói — érték el első helyet a III. országos vetélkedőn. A győztes csapat tagjai, külföldi utazást nyertek. Járványos megbetegedések Augusztus utolsó heteben a mezöberényi strandot látogató 63 gyermeknél heveny bélhurutos megbetegedést észleltek. Két esetben kimutatták a vérhas kórokozóját. A Békés megyei Köjál augusztus 27-én azonnal felfüggesztette a strand működését, s megtette a szükséges intezkedeseket. — Az ötödik földrengést észleltek tíz napon belül Kaliforniában. Berkeley egyetem szeizmografiai ' állomása szerint — a Richter-skála szerint 3.8 fokozatú — rengés epicentruma Berkeley- töl mintegy 43 kilométerre ’ délre volt. — Gyümölcs — gyümölcs... A dinnyekörte nem azonos a dinnyével, így tévésén jelent meg augusztus 22-i számunkban, hogy a nagyatádi ^ ifjú kertbarátok dinnyével szerepeltek a fonyódi kiállításon. Azt ugyanis nem termelnek, dinnyekörtét és Vilmos-kórtét azonban igen. Változások a balatoni menetrendben A MÁV értesíti az utazó- közönségét. hogy a balatoni utószezonban — a csokiként utasforgalom miatt — 1982. szeptember 6-tól 25-ig változások lesznek a személyszállító vonatok közlekedésében. Megszüntetik a Budapest— Tapolca között, a Budapest Deli pályaudvarról 13.05-kor induló es ellenirányban 13.25-kor érkező gyorsvonatpár közlekedését. Munkanapokon nem közlekedik a Budapest Deli pu.-ról 10.35- kor induló fonyódi személy- vimat. A Nagykanizsáról 14.45-kor induló személyvonat munkanapokon Fonyód —Budapest között a Fonyódról 16.20-kor induló személyvonat menetrendje szerint közlekedik, s ezért 18.50 helyett 19.25-kor érkezik Budaipest déli pályaudvarra. Vasárnap a vonat változatlan menetrenddel közlekedik. Ritkítják a hétvégi forgalmat is. Re.szlet.es felvilágosítást a pályaudvarokon adnak. 80 évvel ezelőtt, 1902. augusztus 31-én Sátorai ja újhelyen született, es 75 eves korában, 1977-ben hunyt el Budapesten Révész Géza vezérezredes, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a KIMSZ egyik alapító tagja. Eredetileg ezüstkovács szakmát tanult, s fiatalon részt vett a Budapesti Szabadság Munkás- képző Egylet szervezésében. Megalakulásától tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idejen harcolt a Vörös Hadseregben, majd a Tanácsköztársaság megdöntése után Ausztriába, illetve Csehszlovákiába emigrált. Hazatérve, a KIMSZ-ben végzett fontos szervezői munkát. 1922-ben ^zonban letartóztatták, <y tízévi fegyházra ítélték, .de 1924- ben fógoiycserével kikerülhetett a Szovjetunióba. OH végezte el a műegyetemet és mérnök tiszt lett a Vörös Hadseregben. 1.943-ban Csel- jabinszkban politikai felvilágosító munkát végzett a magyar hadifoglyok között, 1944 szeptemberétől a kijevi partizániskola parancsnoka. A szovjet hadsereg soraiban részt ‘ vett hazank felszabadításában. 1945-tól az MKP központi vezetőségének káderosztályán dolgozott, 1948-ban aJtábornagyként főcsoportfőnök a Honvédelmi Minisztériumban, majd a néphadsereg főfelügyelője. Az ellenforradalom leverése után mint honvédelmi miniszter jelentős szerepet játszott a hadsereg újjászervezésébe«. Munkásságát sok magas kitüntetéssel ismerték el; liptói l9€7-ig Rács-Kiskun megye országgyűlési képviselője volt. — Évadnyitó társulati ölest tartottak tegnap a debreceni Csokonai Színház tagjai A társulati ülésen részt vett és felszólalt Kö- peczi Béla művelődési miniszter is. — Szoknya gyártását kezdték meg — szovjet megrendelésre — az Elegancia Ipari Szövetkezet somogyvári üzemében. A többféle színből, anyagból készülő szoknyából tízezer darabra kaptak megrendelést. t Lezuhant mintegy 30 méter magasból, s korházba szállítás után meghalt Csá- szi Péter 30 éves sportoló', aki vasarnap a hármashatár- hegyi repülőtéren végzett siklórepülést. A baleset okát bizottság vizsgálja. . — Koncertet rendeztek a mohácsi síkon levő történelmi emlékhelyen az 1526-i csata évfordulóján. A tömegsírok és kopjafák környezetében a Bakfark lanttrió adott hangversenyt — a reneszánsz művekből. Mérgezett vadkacsak A napokban tömeges vad- kacsapusztulást eszleltek a Fejér megyei Pátka melletti víztárolónál. Az elhullást valószínűleg az okozta, hogy a horgásztó partján nemrég vegyszerezett zöldtakarmányt fogyasztottak az állatok. A mérgezés ügyében a közegészségügyi szervek vizsgálatot indítottak. — Halálra gázolta a vonat tegnap hajnalban a jakó—nagybajomi vasútállomástól háromszáz méterre a 26 éves Ben ke József böhö- nyei gépkocsivezetőt. — Három tonna hasist koboztak el a rendőrök a dél-franciaországi Narbon- na közelében. A mintegy 30 millió frank értékű csempészáru a tengerfenéken volt elrejtve, nem messze a parttól, több acélhordóban. Alighanem ez az eddigi legnagyobb fogása a francia hatóságoknak. — AZ AUTOKOZLEKEDÍSl TANINTÉZET személvgepkocs'i- vezetői és vezetői engedéllyel rendelkezők részére gepjármű- kezelöi tanfolyamokat indít szeptemberben Kaposváron. Jelentkezés: Kaposvár. Berzsenyi u. 2. szeptember 10-ig. Telefon: 11-147. (87228) — A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola POLYGLOT Nyelviskolája angol, francia, magyar (mint idegen nyelv), német, olasz, orosz, 'portugál és spanyol nyelvekből 5 hetes intenzív NYELVTAN 10.1. Y AMO ív AT hirdet kezdő, közép és haladó fokon. Jelentkezés a Mezógaz- dasaeri Főiskola Idegennyahrl Lektorátusán, személyesen vagy a 13-526-es telefonon. 4*2*19)