Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-31 / 203. szám

0:2-ről egyenlített a Siófok ^SDort sport/SPorT/sPort Végleges gazdára lelt az Expressz—Somogyi Néplap-kupa A T.mném lányai m pontverseny Érdekes mérkőzésekkel, változatos küzdelmekkel ért veget Fonyódligeten az Ex­pressz—Somogyi Néplap-ku­pa. amely méreteit tekintve méltán tart igényt a legna- gyobbszabású somogyi tö­megsportrendezvény elne­vezésit. Vasárnap már nem volt olyan' kegyes az időjá­rás a résztvevők hoz, mint az első napon: esőpermetet ho­zott a hideg északi szél, így aki csak tehette — és már túl volt a mérkőzéseken — igyekezett a fedél alá vagy csomagolt, és távozott. A vi­haros idő beleszólt a menet­rendbe is. Röplabdában egy­szerűen nem lehetett foly­tatni a küzdelmeket, mert a szabadtéri pálya hossztenge­lyében fújó orkán nagyon irreálissá tette volna az eredményeket. Ezért' miután valamennyi csapatnak két- két mérkőzése volt egyaránt hátra, befejezettnek nyilvá­nították a küzdelmeket. Labdarúgásban is módosítani kellett a kiírást. A csapatok kérésének megfelelően a né­gyes döntőben nem körmér­kőzésekre került sor, hanem két elődöntőre — ezzel is le lehetett rövidíteni a progra­mot. De maradjunk is mind­járt ennél a sportáginál! A négy négyes csoportból' a DRW Kaposvár, a Bated KISZ I. csapata, a barcsi Sefag és a marcali Vörös Hajnal Tsz fiataljai .jutottak az elődöntőbe. Itt a barcsi­ak és a batéiak folytatták eredményes szereplésüket, s méltán jutottak a döntőbe. A két. győztes csapat találko­zója valóban nagyon izgal­mas — és tegyük hozzá: he­lyenként színvonalas — osz- szecsapásti hozott. A barcsi­ak jutottak vezetéshez, de a batéiak nemcsak egyenlí- tetieK, hanem talán az egész torna leglátványosabb góljá­val át is vették a vezetést; ez végül a győzelmüket és az elsőség megszerzését is je­lentette. A női mezőnyben a csoportgyőzelmeket a Ka­posvári Vasas Izzó és a Mar­cali Bőrdíszmű csapata sze­rezte meg — egyöntetű vé­lemény szerint' teljesen meg­érdemelten. Itt is nagy csata folyt, s 2:1-re az izzások bi­zonyultak a jobbnak. Egy időben a kézilabdában is vé­get é:-tek a mérkőzések. A férfiaknál a Nagyatádi Tsz- ker. a nőknél a Balaton­szárszó szerezte meg a győ­zelmet. A fakultatív programok közül erre a napra maradt a kötélhúzás; itt mindkét nemnél a Tanép nyert, s ez döntő volt. Közismert: a tö­megsport-akcióra kiirt kupát az a csapat nyeri el, ame­lyik a különböző sportverse­nyeken' összesítésben a leg­több pontot gyűjti. Mint ki­derült, a tanepesek nagyon készültek erre a rendez­vényre is Érthető, hiszen a korábbi két évben ők nyer­tek a kupát. Nos. most is sikerült nekik, s ez azt je­lenti, hogy végleg maguk­nál tarthatják. Jövőre tehát A kispályás labdarúgás dön­tő mérkőzése új kupáért folytatódik majd a vetélkedő. Az egyes sportágak végeredményei Kispályás labdarúgfs, fér­fiaknál: 1. Batei KISZ I.. 2. Barcsi Sefag. ?,. Vörös Haj­nal Tsz. Marcali. A döntőben: Baté—Barcsi Sefag 2:1 (1:1) V.: Ducsai, Műdig. A győztes csapat tagjaj: Horváth Gyula. Kiss János, NacSa József, Nógely István, Pájai István, Golubics Zol­tán, Ferencz Miklós. Góllö- vök: Nogelv, Ferenczi, illet­ve Vinkler. Nők: 1. KV Izzó, 2. Mar­cali Bőrdíszmű, 3. Szekszár­di Bőrdíszmű. kézilabda. Férfiak: 1. Nagyatádi Tsz.-ker. 2. Ka­posvári Húskombinát, 3. VBKM, Kaposvár. Nők: Ba­latonszárszó, 2. Kaposvári Tanép. 3. Oszlopán. Röplabda. Férfiak: Video­ton Tab. 2. Mosdos, 3. Bala­toni Halgazdaság. Nők: 1. Pamutfonó, Kaposvár, 2. Va­sas Izzó, Kaposvár, 3. Ka­posvári Kórház. Kosárlabda. 1, Nagyatádi Kórház, 2. Vasas Izzó. 1982. évi Expressz—Somo­gyi Néplap Kupa védője és végleges birtokosa: a Tanép női csapata Kaposvár. 31 pont. Pontversenyben a 2. a Pamutfonó, Kaposvár férfi­csapata 14. 3. a Vasas Izzó férficsapata, Kaposvár, 14. .1 R Ezúttal sincs telitalálat A 35. játékhét nyertes szelvénye: 1, 2, x, 2, x, x, x, 1. L 2. 2. 2, 2, — x. Ezen a héten telitalálatos szelvény és 13 talalatos szel­vény nem volt. A 11 darab 12 találatos szelvényre 300 >85 forintot fizetnek. A 11-esek 8588, a 10-esek 1243 forintot érnek. A labdarúgó NB II-ben is a vendég csapatoknak volt jobb napja vasárnap. Tíz mérkőzés közül -mindössze három pályaválasztónak Si­került a győzelmet megsze­reznie. Örömünkre a Siótoki Bányász is föliratkozott a meglepetésiistára. A Balaton- parti gárda egy. már vesz­tettnek veit mérkőzésén szer­zett újabb értékes pontot a listavezetőtől, s ezfcel tartja harmadik' helyét a tábláza­ton. A forduló nagy ^megle- petése az újonc Baja kecske­méti győzelme. Továbbra is kitünően szerepel a Bauxit­bányász: ezúttal Nagykani­zsáról tért haza döntetlennel. 22. sz. Volán—Siófoki Bányász 2:2 (2:0) Rákoscsaba. 3000 néző. V.: Szilágyi (Rúzsa. Seregi). 22. sz. Volán: Kertész — Csi- der, Vaszilev, Caríosik, Huszár — Goschler, Németh (Roik «9. perc), Aranyosi (Kaszás 60. pjprc) — Kikilaji, Kötni, Szakái. Edző: Halácsi László. Siófok: Horváth II. — Brett- ncr, Pardavi, Onhausz, Virág — Karasz, Bódi (Karolyi 8:1. perc), Száj ez — Ti eher, Horváth I., Sza­bó. Edző: Szőke Miklós. A mérkőzés elején ki­egyenlített kü/^delem folyt a pályán, a labda jobbára a két 16-os között vándorolt. A sí­kos talajon elsősorban a csa­tárok hibáztak mindkét olda­lon. Az első komolyabb lövés a 33. percben ment kapura, s ez.mindjárt góllal is . végző­dött. Szajcz nem messze a félvonaltól szabálytalanul szerelte Goschlert. A szabad­rúgásból a labdát Németh a kapu elé Ívelte, ott a labda megcsúszott Szajcz fejen, igy Kikilaji elé került, s ó előbb a jobb kapufára lőtte, onnét vágódott a hálóba. 1:0. A vá­ratlan gól zavart okozott a Bányász védősoraiban, s ez újabb gólt eredményezett a hazaiaknak. Kotul laposan csavarta — szögletből — a labdát a kapu elé, s az a meglepett védők mellett érintetlenül a hálóba jutott. 2:0. A 38. percben szépitési lehetőséget mulasztott el a Siófok. Karasz jó indításával Tieber elfulott a jobb olda­lon. de az élesen belőtt lab­dát Horváth 1. nem érte el 'a kapu torkában. A szünet után nagyon föl­javult a Bányász. Már az el­ső percekben magához ra­gadta az irányítást, s a Volán teljesen beszorult. Az 52. percben S2ajez jó labdával kiugratta a jobb összekötő helyén Szabót, ót Goschler gólhelyzetben fölvágta. A büntetőt Szabó értékesítette. 2:1. Két perccel később Hor­váth Il.-nek kellett bravúrral hárítani Kotul lövését. Ez­után ismét a somogyiak kö­Megyei Iqbdarúgó-bajnokság Négy csapat pontveszteség nélkül Végre valamennyi csapa­tunk pályára lépett a me­gyei labdarúgó-bajnokság­ban. Igaz, nem mindegyik találkozó tartott .90 percig. A Vasas—Kiss J. SE mérkő­zést — amire emberemléke­zet óta nem volt példa — azért kellett idő előtt félbe­szakítani, mert sérülések miatt a kaposvári csapat hat főre .fogyatkozott. Az ügy­nek bizonyára a SLASZ-ban lesz folytatása. Nagy versenyfutás van a tabella elén. Négy csapa­tunk — köztük a három volt területi együttes — még nem vesztett pontot. Barcs—Marcali 2:0 (2:0) Marcali, 300 néző. V.: Bá­lint. Barcs: Kótai — Cservölgyi, Er- rlelecz, Vinkler, Pörögi, Gölön­csér, Horváth, Burka, Nagy, Hol- dosi, Gulyás. Edző: Gíbizer Jó­zsef. Marcali: Barta — Zajcsuk, Héder, Hajdú 1., Beck, Hajdú II., Babina, Guricza, Luka, Ilia, Izsák (Csemaiovics). Edző: K is bo r só Imre. Jók: Kótai, Vinkler, Nagy, illetve Héder, Beck, Luka. Marcali ifi—Barcs ifi 1:2 Ivusza István ■Ti SOMOGYI KI NÉPLAP Latinra SE—Kadarkút 3:2 (2:0) Kadarkút, 100 néző. V.: Laskai. Latinra: Hajnal (Bordás) — Boroczi, Palkó. Mezei, Szécsenyi. Tóth I., Nyakas, Szekeres, Sóthy, Valter, Lóczi. Edző: Borsfái Gé­za. Kadarkút: Tráj — Bakonyi. Kereső, Hosszú, Púpos (Benke), Szigeti G., Németh, Jakab, Rác/., Miovecz, Kövesi. Edző: Schán György. Gőllövők: Valter, Sóti, Szécsényi, illetve Rácz, Hosszú. Jók; Bordás. Tóth I. , Valter, illetve Kereső. Rácz. Kadarkút ifi—Rákóczi ifi II. 0:9 Nagy Lajos Tab—K. Ga/.dasz 2:1 (2:0) Kaposvár. 1500 néző. V.: Hosszú. Tab: Kifia L — Spilák (Tóth), „Távozik ’ a pályáról az egyik Vasas Játékos Vend!, Kovács. Molnár. Kiss II.. Szónyi, Reichert Berki, Rei­chert .1., Majkó. Edző: Puha Jó­zsef. K. Gazdasz: Baksics — lu- róczi, Jezeri z., Jezeri L., Hege­dűs, Borbély," Buftsa, Bacsics (Benézik), Kelemen, Gregúricz, Dunár (Varga). Ed/.ö: Zsirai Kál­mán, Góllövők: Reichert J., Berki, illetve Barcsa. Jók: Vendl, Kovács. Reichert J., illetve Hegedűs. Burcsa. Zsirai Kálmán Somogysárd—Bogiári eile 2:2 (2:0) Sofnogysárd, 300 néző. V.: Auman. Somogysárd: Németh — Ta­kács, Máli, Göndöcz, Klenovics, Vancsura, Cziíra, Sági, Serei, Szukics, Lukács. Edző: Máli Miklós. Boglárlelle: Takács J. — Pintér, Rékási, Fejes, Nagy J., Riba, C’sépán, lakács B. (Nagy G.), Kalász, Takács Gy. (Má­tyás), Pusztai. Edző: Pusztai László. Góllövők: Serei (2). illetve Mátyás,'- Kalász. Jók: Né­meth. Vancsura. Serei. Sá­gi. Szukics. illetve Pinter, Feiés. Takács Gy., Pusztai. Somogysárd ifi—Boglár­lelle ifi 0:0 Fonyód—-K. Közlekedési SE 5:2 (4:0) Fonyód, 200 néző. V.: Ha- racsi. Fonyód: Gelencsér — Bodó, Kenéz, Nagy, Zámbori, Antal, Pernecz (Pasztusics), Roross, Biczó, Pintér, Zsirai (Kránicz). (Folytatás az 5. oldalon) vetkeztek. Az 57. percben Bódi ívelt be szögletet. Tieber éles fejese a léc alá tartott. Huszár.az utolsó pil-' lanatban féjjel azonban men­teni tudott. Két perccel ké­sőbb Tieber hatalmas lövése suhant el a jobb felső sarok mellett. A 61. percben Hor­váth alig a kapu mellé fe­jelt. A 65. perc végre meg­hozta az egyenlítést. Virág jó labdával indította Boáit, ö a bal szélen két .védőt is kicse­lezett. középre iveit, s Hor­váth 1. közelről biztosan a kapuba fejelt. 2:2. Ezután Tieber hatalmas lövését há­rította — nehezen — Kertész. A 72. percben Bódi nagy ere­jű lövése a felső lécet súrol­va került kapu mellé. Még Ugyanebben a percben Goschler csúnyán leterítette Onhauszt. de megúszta egy sárga lappal. A szemerkélő esőben is ki­tartó nézők, két eljentétes fél­időt .láthattak. Az első játék­részben jobbára , egymást ..kóstolgatták" a csapatok; ekkor a védelmek jelesked­tek. A középpályások nem tudtak egyik oldalon sem helyzetet teremteni, a táma­dóknak. igaz azok keveset is mozogtak labda nélkül. A szünet után egyértelműen a Bányász kezdeményezett, Horváth Il.-nek mindössze egyszer akadt dolga. Ekkor a Siófők nemcsak a döntetlent, hanem akár a győzelmet is kicsikarhatta volna. Jók: Bartosik, Huszár, Kikilaji, Kotul, illetve Pardavi, On­hausz, Bódi, Tieber. Molnár József A további eredmények: Hódmezővásárhely—Dorog 1:2, Sopron—Ganz-MA VÁG 2:0, Eger—Nagybátony 3:1, Salgótarján—Debreceni Ki­nizsi 0:0. Kazincbarcika — Volán 0:1. Keszthely—SZEOL AK 1:0, Székszárd—Özd 1:1, Olajbányász—Tapolca 1: 1, Kecskemét—Ba ja 0 :2. 1. 22. Volán 4 2 2 __ 8-4 6 2. Bauxiib. 4 2 2* — 4-2 6 3. Siófok 4 2 1 1 8-6 5 4. Pörög: 4 2 1 1 7-5 5 5. Sopron 4 2 1 1 6-4 5 fi. Volán 4 2 1 1 5-4 5 7. Székszárd 4 2 1 1 5-5 5 8. Debr. K. 4 1 2 1 6-5 4 3. Baja 4 2 — 2 6-5 4 10. Özd 4 l 2 1 5-4 i 11. SZEOL 4 2 mm 2 4-3 4 12. Hócímezóv. 4 2 — _2 6-fi 4 13. Nagybátony 1 2 — •> 6-8. 4 14. Keszthely 4 2 — 2 5-7 4 15. Salgótarján 4 1 1 2 6-6 3 16. Kecskemét 4 1 1 2 5-6 3 3 17. Ola.jbány. 4 1 1 2 í>-8 18. Eger 4 1 — 3 6-7 .‘2 13. Kazincb. 4 1 mm 3 5-7 2 20. Ganz-MAVAG 4 1 J. 3 4-10 2 Területi bajnokság Idegenben veszített a Rákóczi és a Táncsics Nem a legfényesebben si­került a vasárnapi forduló a területi bajnokságban játszó • somogyi csapatoknak. A leg­kellemetlenebb hír Sellyéről érkezett: a Rákóczi — telje­sen megérdemelten — elszen­vedte első vereségét az idei bajnokságban. Az átszerve­zés alatt' álló Táncsics nagy harcot vívott a listavezető Kisdorog otthonában, s csak minimális különbséggel ma­radt alul. Első győzelmét szerezte ebben az osztályban a Nagyatád. A csoport­újonctárs En.vinget sikerült két vállra fektetnie. Sellye—K. Rákóczi 3:1 (2:0) Sellye, 500 néző. V.: Osz- termajer. Sellye: Kollár — Schmidt, Vass, Krén, Lombosi — Gnlnbics (Otar- ties), Tóth L, Dudás — Tóth II. (Mózner), Varga, Szalóki, Edző: dr. Dunai Janos. Rákóczi: Horváth — Pető, zen- tai. Hámori. Csorba — Kakas. Czahula, Hanusz — Ródis. Szőke (Veber), Vékony. Edző: Csaba Cfábcur. 24, perc: egy part­dobas után kavarodás tá­madt Horvath kapuja előtt, Tóth I. fejjel Varga elé csúsztatta a labdát, s ő öt méterről a hálóba talált. 1:0. 37. perc: szabadrúgáshoz jutott a hazai együttes; Tóth I. 20 méterről a sorfal mel­lett csavarta a labdát a ka­puba. 2 :0 48. perc: a frissen beállt Vébernek közelről ' sikerült szépítenie. 2:1. 70. perc: Varga a félpá­lyáról indult meg a labdá­val. kicselezte a kifutó Hor- váthot. és beállította a vég­eredményt. 3:1. Jó iramú, küzdelmes, időn­ként. színvonalas mérkőzésen dőlt el a két pont sorsa. A sellyeiek gyors ellentáma­dásokra építették akcióikat, s ezzel sikerült sokszor zár vart kelteni a Rákóczi vé­delmében. Bár a szünet után közvetlenül hevesen táma­dott a Rákóczi, a jól sike­rült hazai cserék után ma­radt annyi erő, hogy az előnyt növelve joiztosan ott­hon tartsa a Sellye a két pontot. A szoros emberfogás nem ízlett a Rákóczinak. Jók: Varga, Tóth I.. Kollár, Schmidt, illetve Csorba, Cza- bula, Véber. Horváth László , Kisdorog—Táncsics 3:2 (2:0) Kisdorog, 700 néző. V.: Kain. Kisdorog: Kiss I. — Berning, Klein, Páli, Nagy — Horváth, Odor. Szajkó — Dobos (Kiss II.), Hosnyánszky, Mex. Edző: Ln- sonczi István. Táncsics: Füredi — Kovács, Hammer, Végh, Petrö — Varga L. Zsolt dr. (Varga II.). Balázs, rimer — György, Megyeri. Edző: Zsoldos László. 20. perc: a kaputól 18 mé­terre szabadrúgáshoz jutott a Kisdorog; Szajkó nagy gólt lőtt. 1:0. 35. perc: a Táncsics védői ismét, csak ' szabálytalanság árán tudtak szerelni; a meg­ítélt szabadrúgást Szajkó 20 méterről az elmozduló sor­fal között a kapu bal sar­kába lőtte. 2:0. 46. perc: a kitörő Varsa II. elől egy védő kézzel elütötte a labdát az ötösön. A lab-,- dát 11-esből Varga I. a bal sarokba gurította. 2:1. 57. pere: Szögletrúgás után a megtorpanó védők mellett Klein 14 méterről a bal »a- rokba fejelt. 3:1. , 86. perc: A kitörő Varga I., miután a kapust is ki­cselezte, az utána nyúlt és elhúzta a lábát. A büntetőt a „sertett" értékesítette. 3:2. Izgalmas, jó mérkőzést ví­vott a két csapat. A Tán­csics a mezőnyben csaknem végig egyenrangú ellenfél volt. A helyzetek alapján döntetlent érdemelt volna. Jók: Kisí, Pali, Hosnyánsz- ki, Horváth, illetve Hammer, Varga I., Varga II. Jurák József Nagyatád—Enying 1:0 (1:0) Nagyatád, 1200 néző. V.: Sárkány. Nagyatád: Szabó — Simon, Sl- moncez, Krafft, Utasi (Löki) — Kiss. Ecndrik. Mohácsi — Bors­fái, Takács (Miklósi), Pintér. Ed­ző: Fuisz János. Enying: Kötél — Tilhoff (La­katos), László. Jobbágy, Redli — Berec/ki, Seinjén. Cséhkis (Kiss) — Verbóczki, Gergics, Bende, Edzó: Saiga Géza. 10. perc: szabadrúgáshoz jutott az atádi együttes, s a labda t Krafft nagy erővel 18 méterről bombázta a bal alsó sarokba. 1:0. A jó iramú mérkőzésen a vendégek szórványos, de rendre veszélyes ellentáma­dásokra vállalkoztak. A küz­delmes találkozón megérde­melt hazai győzelem szüle­tett. Jók: Simon. Szabó, Utasi, Fendrik, illetve Kötél, László, Gergics. Harsányi Zoltán A további eredmények: Mázaszászvár—PVSK 2:2, Bonyhád—Komló 1:2, PBTC —Dombóvár 0:0, Boly—Mo- hács-Véménd 0:0, Paks—Sik­lós 0:0. 1. Kisdorog 3 3 — — ló-2 6 2. Sellye 3 2 1 — 4-1 5 3. K. Rákóczi 3 2 — 1 8-3 4 4. Dombóvár 3 1 2 — 3-0 4 5. Komló 3 2 — 1 5-4 <4 6. Táncsics SE 3 1 1 1 8-8 3 7. Nagyatád 3 1 1 l 5-5 3 8. MVTE 3 1 1 1 1-1 3 3. Siklós 3 1 1 1 2-4 3 10. PVSK 3 1 1 1 4-0 3 Il­-12. Bolv 3 _ 2 1 5-6 2 Enying 3 — 2 1 5-6 2 lő. PBTC 3 — 2 1 3-4 2 14. Máza szászvár 3 — 2 1 3-5 2 15. Bon.vhad 3 — 1 2 3-5 1 16. Paks 3 — 1 2 H 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom