Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-31 / 203. szám
M « Í-V K! V VILÁG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK! ARA: 1,40 Ft SOMOGYI NÉPLAP XXXVIII. évfolyom, 203. szem K LAPJA 1982. augusztus 31., kedd Országos tanévnyitó Az 1982—83-as oktatási év országos tanévnyitó ünnepségét vasárnap délután tartották Debrecenben, ahol Köpeczi Béla művelődési miniszter mondott tanévnyitó ünnepi beszédet Bevezetőjében meleg szavakkal köszöntötte a pedagógusokat — pályakezdőket es nyugdíjasokat v, á gyerekeket és szüleiket, majd igy folytatta: — Azt akarjuk, hogy az iskolák munkáját belső nyugalom, állandóság. következetesség jellemezze. Ezt az állapotot fel kell használnunk arra, hogy emelkedjék az oktatás színvonala, növekedjék eredményessége, jobban érvényesüljön hatása. • Ma az élet minden területén a minőséget tartjuk elsődlegesnek, a minőségtől pedig elválaszthatatlan a tudás. Éppen ezért: tanulóktól és pedagógusoktól, az oktatásügy valamennyi munkásától meg kell kívánni az értelmes fegyelmet, amely nem tesz engedményt a műveltség rovására. Ebben az évben vezetjük be a heti 5 napos tanítási rendet, amely körül sok vi- Ut voit, szülök es pedagógusok köreben egyaránt. Ezzél a változással új helyzetbe került a család is. A hosz- szabb hétvége legyen mindenekelőtt a családé — mutatott rá Köpeczi Béla — a családban végzett közös munkáé, a közös művelődésé, a közös szórakozásé és a pihenésé. — Minden űj tanév kez- ■ dele űj elhatározásokat szül tanulóban, pedagógusban, szülőben. A megújulásnak ebben az évente visszatérő elgondoLkodtató és cselekvésre ösztönöző hangulatában kérem: tegyenek meg mindent, hogy a következő tanév valamennyi óvodában, általános és középiskolában, egyetemen és főiskolán eredményes legyen — mondotta befejezésül a művelődési miniszter. Vállalatok erőfeszítése » az export fokozásáért Mit tesznek a hazai iparvállalatok, hogy az év ele- jei terveikhez képest nagyobb mértékben növeljék exportjukat, gyorsabban bővítsék eladásaikat? A módszerek különbözőek. Akad,, ahol a termékszerkezet korszerűsítésével és új gyártmányok kivitelének növelésével próbálkoznak, másutt a kooperáció szélesítése révén szállítanak több terméket külföldre. Tény, hogv sok helyütt hozzányúlnak a tartalékokhoz, többnyire azonban ott sikerül az exportot nagyobb mértékben növelni, ahol .nagyobb kockázatot is vállalnak. A Mezőgep-tröszt — az egyik legjelentősebb hazai exportáló vállalat — az idén a múlt esztendőhöz viszonyítva mintegy 30 százalékkal növeli a nem rubel elszámolású kivitelét. Rugalmasan alkalmazkodva igyekének kihasználni a piaci lehetőségeket, s adott esetben igen rövid határidőre is vállalnak megrendeléseket. ' Az Industrialexport mintegy 15 százalékkal több terméket exportál az idén nem rubel elszámolású piacra, mint a múlt esztendőben. A Komplex ' Külkereskedelmi Vállalattal közösen paradi- csomfeldoigozö üzemet exportál Nigériába. Az évente 2 ezer tonna paradicsomsűrítményt és 450 tonna ivóiét előállító üzem személyzetét Nigériában és hazánkban egyaránt magyar szakemberek tanítják be, termesztési rendszert is szállítanak a nigériai partnernek. A berendezéseket több hazai vállalat — a Láng Gépgyár, a Hódmezővásárhelyi Mező- gazdasági Gépgyár — készíti. a tervezést a Mélyéple-rv végzi. Az üzem kivitelezésére Nigériában vegyes vállalatot hoztak létre, melyben 10 százalékos részvénytulajdonnal rendelkezik az exportáló Komplex Külkereskedelmi Vállalat, illetve az I Industrialexport. Még az idén megkezdik a szállításokat. A Magyar Kábel Műveknél — ahol az elmúlt években több milliárdos fejlesztést hajtoHak végre — fokozatosan űj termékeket fejlesztenek ki annak. érdekében, hogy a szabad vezetékek exportja mellett növeljék a nagyobb technikai fel- készültséget igénylő szigetelt termékek kivitelét. Az idén a balassagyarmati kábelgyárban új, korszerű üzemcsarnokot helyeztek üzembe, ahol kis feszültségű. műanyag szigetelésű, erősáramú vezetékeket és kábeleket gyártanak., A terméket a nemzetközi előírásoknak megfelelően fejlesztették ki, és külföldi szervezetekkel már minősítették is. Az új gyártmányból több százezer dollár értékben szállítottak az első félévben a Közel-Keletre. A Medicor Műveknél elsősorban korszerűbb üzleti formákkal bővítik 'a vállalat nem rubel elszámolású . exportját. Például fokozatosan növelik a nem anyagjellegű termékek exportját, az idén először külföldön felépülő kórházak tervezését. Az Algériában felépülő kórházak terveiért több millió doflárt kap a -vállalat. A Magyar Posztógyár szakemberei a hagyományos piacokon elsősorban kooperációval növelik kivitelüket, és jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy új piacokon is fokozzak eladásaikat. Több éve sikeres kooperációt folytatnak egy NSZK céggel: a külföldi partner technológiát ad át a hazai vállalatnak, és minden évben jelentős mennyiségű gyapjú méterárut vásárol a Magyar Posztótól. A kooperációt bővítve 1983-ban új termékesalá- dot fejlesztenek ki, szintén az NSZK-parfcner technológiai segítségével. A Május 1. Ruhagyárban jelentős erőfeszítéseket tesznek, hogv felsőruházati cikkek európai piacán tapasztalható lanyha kereslet ellenére is növelhessék eladásaikat. A vállalat az idén januárban kapta meg az önálló külkereskedelmi jogot bőr, illetve szőrme ruházati cikkek kivitelére. Ennek eredményeként az idén szerződést kötöttek egy olasz céggel irhakabátok gyártására és exportjára! Jelenleg már folyamatosan szállítják Olaszországba az új terméket. Négynapos szimpozion A szennyvíz ellen Javasolták a tudósok, hogy az ezredforduló idején már egyáltalán ne terhelje szennyvíz a Balatont. E javaslat a tegnap Veszprémben kezdődött szimpozionon hangzott el, amelyen a Balatonnal kapcsolatos, négyéves modellkísérlett kutatómunka eredményeit összegezik. A kutatásokat - együttműködve végezte a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (IIASA), a Magyar TuBALATONI HÉTVÉGE Vékony a földkéreg. Több mint hétezer méterre fúrtak a'föJtl méhébe az Azerbajdzsán SZSZK ban lévő kis sztyeppéi városka, Szaatla mellett. Még a harmincas években felkeltette a tudósok figyelmét egy geográfiai különlegesség, nevezetesen az, hogy a városka körüli területeken a földkéreg lényegesen vékonyabb, tehát a kutatások . itt eleve nagyobb sikerrel kecsegtetnek. Képünkön: A fúrótorony — belülről. Valamennyi technológiai folyamat automatizált (Fotó: TASZSZ—APN—KS) Piaci tarisznyák Vörös posztó sokak szemében. Kedden és pénteken, e két „pulóveres napon” az egyébként is nehézkes közlekedés már-már elviselhetetlen órákat szerzett az autósoknak... Főként ezért ..vörös posztó” a Kiüti bazar, amelyet a hivatalos nyelv illedelmesen iparcikk- árusító helynek, a balatoni közönség pedig egyszerűen, , ám találóan pulóverpiacnak nevez. Nos, vörös pdsztó ide, közlekedési dugók oda, a piac volt, van.... és minden bizonnyal a jövőben is létezni fog. Érdekek érvelnek mellette. és bár az érdekel- .tek közül csak a város haszna mérhető, gyanítom — nem egyedül —, hogy e sátrak. bódék táján nem himbálóznak üresen a tarisznyák. Nos, a május 14-től szeptember 14-ig nyitva tartó piacon 240 úgynevezett bérletes és 30 alkalmi árus, kapott helyet az idén. Közülük a bérletesek 1920 ezer forint, az alkalmi árusok pedig 240 ezer forint hely- penzt fizettek. Ez az összeg — meg az idén átadott autóparkoló bevétele (210 ezer forint) — Siófoké. Hogy ezenkívül mennyi pénz forgott itt — ,s mély zsebekbe, kasszákba került végül —, lehetetlen megállapítani. Csak egyetlen ' tapasztalatomat hadd mondjam el. A legutóbbi piaci nap végén véletlenül tanúja voltam egy spontán elszámolásnak. Az árukészítő kisiparos tartotta a markát, a kereskedő pedig — föltehe- tőleg a napi bevételből — lila ötszázasokkal rakta tele. Sokáig .rakta. Amikor pirulva elfordultam — mert mégiscsak illetlen dolog les- kelődhi —, még mindig rakta .. . Az idényben 3(j piaci nap van, s persze a forgalom nem mindig egyforma. Most már a. piaci nép is gyérül, hiszen rohamosan fogy a vendég a Balaton-parton. A hét vegén szomorú, esőverte arccal megérkezett az ős/., s úgy tetszik, .maradni akar. F’edig szombaton délelőtt még strandidő volt, es sodolmányos Akadémia és az Országos Vízügyi Hivatal. E kutatásokban mintegy harminc hazai és húsz külföldi — szovjet, egyesült államokbeli, kanadai, angol, holland és finn — tudós vett részt; ők a legkülönbözőbb tudományágakat, igy például a biológiát, a hidrológiát, a matematikát és a közgazdaságtant képviselték. Az interdiszciplináris munka egyik célja azoknak a jellegzetessségeknek a föltárása volt, amelyek általános érvényűek a sekely tavakon. A kutatás másik célja a Balatonhoz kötődő speciális kérdések megválasztásara irányult — hogy elősegítse a sürgető intézkedések helyes megszervezését. A tegnap kezdett négynapos munkaülést több mint tíz ország mintegy hatvan kutatójának részvéteiével tartják. Szilvaszezon, paprikadömping Segítség a Nagyatádi Konzervgyárnak Dömpingcikk lett a paradicsom és paprika. Főzheti kiki kedvére. A lecsóval is úgy vagyunk, mint a halásziéval: ahány ház, annyi szokás. Ki így tanulta, ki úgy. És ha vendégek érkeznek, nem tudjuk, hogy kinek járjunk kedvébe.. Fodor Árpádnak, Del-Somogy legnagyobb konyhája, a Nagyatádi Konzervgyár termelési osztályvezetőjének szerencsére nincsenek ilyen gondjai, noha ő igazán sok személyre készít (készíttet) lecsót. Náluk a lecsó szabvány szerint fő. Ha például hazai piacra készítik, nem lehet kevesebb paprika benne, mint harminc százalék, s az is szigorú előírás, hogy mennyi paradicsomot használhatnak föl. Fodor Árpádnak most az uborka okoz gondot. Az. időjárás késlelteti a szedést, ugyanakkor gyorsítja az érést, s így igazán merésznek kell lennie annak, akú,. meg akarja mondani, hogy mennyi kerül még a földekről a gyárba. Az azonban már most bizonyos, az idén rekord mennyiséget dolgoznak föl uborkából; eddig 5700 tonnát tartósítottak különböző módon. Hollandiának például 1590 tonnányit, vöröshagymával. A Szóviet- uriió boltjaiba pedig 2500 tonna fokhagymával, sok sóval és kevés savval. kan fiirödtek, napoztak is. Eltűnődtem a lassan szürkére változó ég alatt, valahol Sóstó és Siófok között az Aranyparton, miközben a csalódott íürdőzők összecsomagolták holmijukat s indultak a szállások, táborok felé. Talán --én is most fürediem a Balatonban az idén utoljára? Pár órája, amikor verítékezve kiszálltam a kocsimból. nem sejtettem, hogy a nyár a balatoni idény, a mai napon búcsúzik. — De hát bizonyára lesz még jó idő. és hátravan a vénasz- szonyok nyara — vigasztaltam magam. Igen. Itt általában szépek a szeptemberek, s néha még az októberek is. A. túlságosan • igénybe vett tó majd megnyugszik a csendesedő táj ölelésében, s a túlságosan igénybe vett emberek idegeire is jótékonyan, hat a szőlőérlelő évszak tűnődő, öregemberes szava. Azért egy kicsit elszorult a torkörrí. . . Már megint egy nyár, egy balatoni idény Igen ... Megint egy esztendő. Sz. A. Átadták Barcson az erdészeti és vízügyi szakközépiskola új kollégiumát. A 200 személyes létesítményben 50 négy ágyas szoba, tanulószobák és társalgók kaptak helyet. Az új kollégium 30 millió forintba került, s a barcsi ESZKV építette Hogy mi került tegnap a Nagyatádi Konzervgyár kon- dérjaiba? A már említett paprikán, paradicsomon es uborkán kívül másodvetésü zöldbabot dolgoztak föl. A műit héten kezdődött a .saw.!»., vaszezon. s végéhez közetédi’k az őszibarackbefőzós. Szeptember végén, október elején az alma és a körte jön, ugyakkor várják az első prr- tamin paprika. > sárgarépa-, zeller- és paszternákszállít - mányokat. Mindehhez természetesen sok munkáskéz is kell. Kárpáti Jenöné, a gyár munkaügyi osztályvezetője mondotta: diákok nélkül nem menne vagy csak nagy nehézségekkel. A nyáron például naponta átlag -hetvenhét tanulót foglalkoztattak — ott, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. S bár.tegnap megkezdődött a tanév, ismét diákok népesítik , be az üzemet. A csurgói gimnáziumban vasárnap volt az évnyitó, s tegnap reggel már érkeztek Atádra az első'tanulók. Ők a csomagolásban és a tartósításban segédkeznek a hét első hat napján. S ha a nrunka úgy kívánja, a hétvége sem lehet szabad. A kertészeti egyetem húsiz hallgatója ugyancsak. Nagyatádon tölti a szakmai gyakorlatot, Mint hallottuk, szívesen jönnek, hiszen nemcsak tapasztalatokat szereznek, hanem segíthetnek is. A jövő héttől regi vendégeke* várnak: a nagyatádi gimnazisták és szakközépiskolások épp tizenöt éve segítene^ itt minden ősszel. Most egy-egy hétig 174 diák dolgozik. Lesznek újoncok is: tegnap délelőtt tartották az ünnepélyes tanévnyitót a helyi szakmunkásképzőben, ahol az idén megkezdik a konzervipari szakmunkás- képzést. , Az igazgatóval. Jéger Ferenccel beszélgetve külföldi piac mellett szó esett a hazairól is. Mint hallottuk: az . atádi konzervgyár konyháján javában kísérleteznek a mesterszakácsok. Most például egy alkoholos tartalmú befőttet próbálnak ők is előállítani. F.z hamarosan az üzletek he kerül. S talán eljut határainkon túlra is — hogv öregbítse a gyár hírnevek N. J.