Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-29 / 202. szám
A hét három kérdése fiZ ESEMÉNYEK CI MSZBVflKBBN HÉTFŐ: A/ izraeli fegyverek árnyékában megtartott libanoni elnökválasztáson a lalangi.sta milícia parancsnoka, ‘ Basir Cérnáiéi arat győzelmet. — Ismét Spadoltni alakít kormányt Olaszországban, változatlan összetétellel. KEDD: Bonyolódik a nyugati földgáz/óta: bírósági keresetek és ellen keresetek, amerikai megszorítások két. francia vállalattal szemben. — A hetvenesz- tendős Erich Honecker köszöntése. SZERBA: Az iszlám konferencia Niger fővárosában tanácskozik, közvetítési kísérletek Irak és Irán között. — A lengyel , belügyminiszter a reakciós erők által szervezett rendbon-, tas veszélyeire figyelmeztet. CSÜTÖRTÖK: Nehézségek a nyugatnémet kormánykoalícióban. — Világszerte bírálták az amerikai hadügyminiszternek a tartós nukleáris háború lehetótiégelxal kifej lett nezeteit. PÉNTEK: Feladatának sikeres teljesítése után visszatért a loiare az ürtrojka, a világ második úrnatósnője- vel. — Spanyolországban feloszlattak a parlamentet es október vegere rendkívüli . valasztasoaat inak ki. — Nyugai-Bej- futból megkezdődött a palesztin es szirsai egysegek szárazföldi utón torienő elvonulása. SZOMBAT: Az arab külügyminiszterek eriekeziete Tuniszban az ara b csúcskonferencia 'előkészítésére. ! A legújabb események • tényében hogyan alakul a közel-keleti válság? A palesztin harcosok többsége eltávozott már Nyugat- Bejrútból s a hét végen — többszöri idő- és útvonalmó- dosítas után — megindulhattak a Szíriába tartó, országúti konvojok is. A bejrúti dráma, minden jel szerint, lezárulóban van, de ezzel csupán egyetlen fejezet ért vé^et a Közel-Kelet maratoni válságában. A kérdőjelek száma nem csökkent, inkább szaporodott. Az első kérdés a közvetlen színhelyre, Libanonra utal: a palesztin gerillák távozása után mikor-hagy jálj: el az országot a benyomult izraeli csapatok, s hogyan történik meg a Szíriái arab békefenntartó erők visszavonása? A kelet-libanoni Bekaa-völgy körüli izraeli. csapatmozdulatok a nyomás fokozódásának s egv újabb összeütközés lehetőségének veszélyét jelzik. Libanon belső békéjének megteremtése sem ígérkezik könnyűnek, a falangista milícia-parancsnok, Basir Ge- maje! elnöksége azzal fenyeget, hogy két és fél évtized alatt immár negyedszer, újabb polgárháború veszi kezdetét. Az új elnök első tervei, hogy a jobboldali fegyvereseket bevonja a kormány hadsereg be s feloszlatja a baloldal védelmi osztagait, az Izraellel folytatott külön-, béke-tárgyalások hírei tovább fokozhatták a nyugta- Lanságot. Mindehhez kapcsolódik a második kérdés: mit tesz ilyen körülmények között az arab világ? Tuniszban a külügyminiszterek az újabb csúcstalálkozóról tárgyalnak . — ez előreláthatólag szeptember második hetében tartaná üléseit Marokkóban. Feszült figyelemmel kísérik világFolytatódott a PFSZ gorilláinak kivonulása Nyugat-Bejrút ból. Képűnkön: palesztin harcosok a ciprusi Larnacában szerte a palesztin- mozgalom következő lépéseit is: kérdés, hogy a PFSZ miként tud alkalmazkodni az új, sok té- kintetben bonyolultabb harci feltételekhez? A PFSZ számára rendkívül fontos lenne, hogy maradéktalanul ki* tudja aknázni a kedvezőbbé vált politikai-diplomáciai körülményeket, a nemzetközi közvélemény tekintélyes részének rokonszenvét. Felvetőn döt't például egy emigráns kormány megalakításának gondolata, ettől eddig különböző meggondolások visszatartották a PFSZ-t. A közel-keleti válság, ha lehet, még tovább bonyolódik. Valóban ideje lenne, a szocialista javaslatok szerinti, átfogó rendezésnek, egy igazi békeértekezlet összehívásának. “í Milyen fejlemények voltak az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok „gázvitájában”? Eddig viszonylag kevésbé ismert amerikai és 1 nyugat- európai vállalatok neve szerepel a világsajtó címoldalain; megismerhettük a kompresszorgyártás technológiáját; a bonyolult jogi eljá^- rásokat. Mindezek tartozékai annak a ,.gázvitárak”, amely Washington és több nyugateurópai partnere között bontakozott ki. kai kormány büntetéssel sújF tóttá; s a vita kölcsönösen bíróság elé került. Ezzel együtt nincs helye a túldra- matizálásnak. de azoknak a leegyszerűsítő nyilatkozatoknak sincs igaza, amelyek szerint semmi sem változik Washington és Párizs viszonyé ban. Sokfajta véleményt idézhetnénk, a nyugati sajtó igazán bőven kommentálja a gázvitát, de különösen találóan érezhettük a The Washington Post megjegyzését:* az Egyesült Államok a szankciókkal a kelet és a nyugat erőpróbáját akarta ( kierőszakolni. de lépései a gyakorlatban egy nyugat-nyugati erőpróbát idéztek fel... * “5 Miért mutatkoznak a * nyugtalanság 'jelei Lengyelországban? Lengyelország folytatja konszolidációjának hosszú és korántsem egyszerű útját. A gazdaság hejyreállításának és reformjának; a bizalom erősítésének; a társadalmi gondok megoldásának programja olyan körülmények teremtését szolgálja, amelyek lehetőséget adnak a szükségállapot mielőbbi megszüntetésére. Ez a folyamat önmagában is eleg feladatot adna, amelyek megoldását azonban különösen nehézzé teszi, hogy a reakció.. a . határokon túljtól s a határokon belül megpróbálja utóvédharcokra mozgósítani a megtéveszthető, befolyásolható csoportokat. A nyugtalanság ^legújabb hullámára egy évforduló szolgáltatott közvetlen okot. Két esztendeje. augusztus utolsó napján kötötték meg azt a gdanski megállapodást, amely párbeszéd eredményeként, hivatottnak tűnt- lezár- I ni a társadalmi vitákat. Csakhogy nem ez történt, hanem a Szolidaritás-szakszervezet szélsőségesei a követelések eszkalációjával zűrzavarba taszították az országot. Az. évforduló a párbeszédet. at ésszerűség szellemét szolgálhatná (erre célzott beszédében Glemp érsek is több százezer zarándok előtt), csakhogy jobboldali- ellenforradalmi erők tüntetésekre, utcai csaták kipro- vokálására akarják felhasználni. R. E. Idő előtti választások Spanyolországban Csak a*. operáció segíthet Feloszlatták a parlamentet ' Két hónap múlva minlegy 24 millió spanyol állampolgár ismét- az urnák elé járul. A királyi rendelet — amelyet hivatalosan péntek este hoztak nyilvánosságra, a parlament feloszlatásáról, és idő előtti választás (október 28.) megtartásáról intézkedik. Calvo Sotelo miniszterelnök, a televízió nyilvánossága előtt, jelentette be az új politikai fejleményt, melyet szerinte az elmúlt másfél év „zavaró eseményei” tették szükségessé. Marcelino Camacho, a munkásbizottságok főtitkára a parlament feloszlatásával kapcsolatban azt a véleményét hangoztatta, hogy „a hatalom bajai olyanok, amelyeken csak az operáció segíthet”. »Hozzáfűzte: „olyan új kormányra van szükségünk,, amely megtartja ígéreteit, és folyama kis párbeszédet alakit ki a szakszervezetekkel”. A kommunista párt főtitkárhelyettese, Jaime Balles- terős, azt fejtegette, hogy a „demokráciára rossz fényt vet ha egy kormány akció- képtelenné válik”. „A kommunisták nem látványos, hanem a valósághoz igazodó tartalmas programmal kívánnak választóik elé lépni a választási hadjárat során” — mondotta. A jelenlegi kormány a 350 tagú parlament megválasztásáig a helyén marad. Az előrehozott választás „erőltetett menetnek” ígérkezik: szombat , hajnalban például nyilvánosságra- hozták, hogy a pártoknak már szeptember 12-ig be kell jelenteniök: egyedül indulhak-e, vagy koalícióra lépnek más politikai csoportokkal. ’ Kissvállalkozás Nem sajtóhiba, hogy a kisvállalkozást megtöltöttük meg egy „s” betűvel. A Kiss-vállalkozás hivatalos neve „Kissinger Associates Inc” — s az iroda, amelynek fő- munkatarsai között a névadón kívül olyan személyek szerepelnek, mint lord Carrington volt külügyminiszter vagy Scowcroft volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, aki negyedmillió dolláros honorarium fejében ad szakértői véleményeket. Például arról, hogy a politikai és gazdasági élet várható változásainak milyen kihatásai lehetnek egy-egy üzletre. Csak remélni lehet, hogy a tekintélyes iroda tanulmányai körültekintőek lesznek. Különösen hasznosnak ígérkezne például egy — a Fehér Háznak címzett — tanulmány a stratégiai egyensúly megváltoztathatat- lanságáról vagy a szankciók értelmetlenségéről. Igaz, a mai amerikai politika légkörében ez még túlságosan nagy vállalkozásnak tűnhet... (Réti) Zöldre várt... A volán mögött gyilkolták meg Ottawában egy útkeresztez.ő- desben a zöld jelzésre várakozó Atilla Átika ezredest, a török nagykövpt-ség katonai attaséját. Egy ismeretlen telefonáló szerint a merényletet egy szélsőséges örmény szervezet követte B tudósok elégedettek Maradéktalanul elégedettek a tudósok a földre pénteken este visszatért három szovjet űrhajós munkájával. Leonyid Popov, Alekszandr Szerebrov és Szvetlána Sza- vickaja (képünkön) végrehajtotta a rá bízott feladatokat: 24 kísérletet végeztek a Szaljut—7 fedélzetén. Több sorozat felvételt készítettek a föld felszínéről, szovjet, francia és csehszlovák berendezésekkel folytatták a már korábban megkezdett csillagászati és geofizikai vizsgálatokat. Elvégezték egy nagyon fpntos,' az űrállomásokon folytatott tevékenység előtt új területeket megnyitó biotechnológiai kísérletet is: kipróbálták hogyan állítható elő a súlytalanságban nagy tisztaságú, biológiailag aktív anyag. ~ Kutatási programjukban fontos szerep jutott az orvosi vizsgálatoknak, amelyek legtöbbjét Szvetlána Szavickaja végezte. Egymaga nyolc orvosbiológiai kísérletet hajtott végre, s ezek rengeteg adatot szolgáltatnak a kutatóknak arról, hogyan alkalmazkodik a női szervezet a tartós súlytalansághoz. Mint Oleg Ga- zenko akadémikus, az orvosbiológiai problémák intézetének igazgatója, az űrutazások orvosi programjainak irányítója elmondta, a Szaljut—7 fedélzetén végzett vizsgálatok nem hoztak semmiféle váratlan eredményt, s a tudósok1 várakozásának megfelelően bebizonyították, hogy a férfiak és a nők szervezete lényegében azonos, módon alkalmazkodik a súlytalansághoz, a 7, űrutazás idején őket érő hatásokhoz. Szavickaja útja az első adatok alapján ítélve bebizonyította: nincs semmi alapvető akadálya annak, hogy a jövőben a nők is gyakori részvevői legyenek az űrállomásokon végzett munkának. Ismét Giovanni Spadolini alakított kormányt Olaszországban. Az új római kabinet összetétele megegyezik a bukás előttivel Miután az Egyesült Államok képtelen volt elfogadható gazdasági ellenjavaslato- kat tenni a .szovjet—nyugateurópai gázüzlet megakadályozására, a politikai nyomás eszközéhez, a szankciókhoz folyamodott. Nyugat-Európa azonban nem hagyta magát eltéríteni, egyrészt saját, közvetlen érdekeltsége miatt, másrészt joggal tart attól, hogy visszavonulása, minden területen újabb erőszakos lépésekre bíztatna az amerikai gazdasági versenytársat. A La Havre-i kikötőből, a Borodine nevű francia hajó fedélzetén elindult tehát az első három ' kompresszor a rigai kikötő felé. A szerződés teljesítésére á francia kormány kötelezte az amerikai Dreaser-cég franciaországi leányvállalatát. A texasi monopóliumot az ameriÁ Szőlősgyöröki Béke Mg. Termelőszövetkezet azonnali belépéssel fölvesz egy központifűtés-szerelőt és egy lánghegesztőt Jelentkezni a lakatosiizem vezetőjénél lehet. (87123) Juhászati ágazatunk fejlesztéséhez kvalifikált, leinformálható juhászt, juhászcsaládot veszünk tel FIZETÉS: '1 a fesz bérszabályzata szerinti teljesítménybér, Lakás van. i Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet a tsz személyzeti vezetőjénél, illetve a tsz. fóállattenyósztójénel. CÍM; Ralatonederies-TörekpusZ/ta 8312. (87225) Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat (SZÖVÄL) pályázatot hirdet termelési igazgatóhelyettesi állás betöltésére Feltételek: szakirányú egyetemi vagy főiskolai képesítés, ötéves szakmai (lehetőleg kivitelezői) gyakorlat, vezetői ambíció. Igény esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés írásban, rövid szakmai önéletrajzzal vagy személyesen a vállalat központjában:- Tamási, Deák F. u. 38. (87213)