Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-19 / 194. szám
NEVELÉSRŐL Első osztály Jurtatábor Visegrádon Az Express Ifjúsági utazási iroda hagyományos programja az általános iskolás gyerekek jurtatábora a Duna-kanyar- ban; itt lovagolni is megtanulhatnak. Képünkön: hat gyerek egy jurta előtt (MTI-fotó — Horváth Éva felv. — KS) % Az életmód a tudományban és a propagandában A Politikai Főiskola Közleményeinek 1-2. szántáról — Divattéma lett az életmód — írja A szocialista életmódról című tanulmányában Lick József. — Valóban, az utóbbi egy—másfél évtizedben alig volt követhető azoknak a tudományos műveknek, tanulmányoknak és publicisztikai írásoknak a sora, amelyek e témakörben napvilágot láttak. Szerzői a legkülönbözőbb megközelítésben, értelmezéssel és igénnyel fejtették ki véleményüket arról, hogyan élünk — miként dolgozunk, pihenünk, művelődünk, milyenek a kapcsolataink egymással, a közösségekkel —, illetve miképpen kellene megszervezni napjainkat, tevékenységünket. A baj gyökere ott van — utal rá Dick József —, hogy, mindmáig tisztázatlan magának az életmódnak a fogalma is, illetve elképesztően sok definíció használatos hazánkban. A legszélesebb értelmezésbe jóformán minden belefér, ami meghatározza magatartásunkat, törekvésünket, befolyásolja szemléletünket. Anyagi, tárgyi tényezők éppúgy, mint tudati elemek, folyamatok, erkölcsi normák, értékek. De mikor és mitől válnak ezek szocialistává? Az e kérdésre adott válaszok között ■még nagyobb a tarkaság. Persze, nem csoda — írja a szerző — hiszen a tudomány adós a szocialista életmód Eleinte nem értette™ viselkedésüket. Még ha azt is hitték, hogy mi vagyunk az arcvonal összeomlásának okozói, az sem indokolta ezt az embertelen viselkedést. Az egyszerű emberek — függetlenül attól, hogy melyik nemzethez tartoznak — az egész világon egyformák. Alapvetően jóindulatúak. Ugyanazok az emberek azonban felbujtva, fanatizálva, tömegben kegyetlenekké válnak. 1937-ben Berlinben — diákkoromban — voltak német barátaim. Behet, hogy azok közül is itt menetel valamelyik, és este kilökne a meleg szobából, nem törődve’ azzal, hogy mi történik velem. Hitler fanatizálta a németeket — ezt már láttam, annak idején Berlinben is. Maximálisan felkorbácsolta a nacionalizmust, aztán belehajtotta népét elméleti kimunkálásával. Ezért is tapasztalható kuszaság a propagandában, amelytől viszont választ várnak a tömegek. Nem tudományos fejtegetéseket, hanem a maguk nyelvén megfogalmazott, de természetesen megalapozott és meggyőző cikkeket, műsorokat — arról, hogy melyek életmódunk helyes, azaz követendő elemei, és melyeket kell kerülni mint társadalmunktól idegent. A válaszokba óhatatlanul bekerülnek szélsőséges, illetve nem éppen tudományos magyarázatok, vélekedések is. Az ilyenek azonban csak akkor csökkennek a minimé1 lisra, ha „a társadalomtudományok feltárják a konkrét körülményektől függő életmódelemeket”. Ezért tartja fontosnak a szerző, hogy a tudomány „felfedezze a valóságban a szocialista értékeket”, illetve meghatározza ezek kibontakozásának feladatait. > A főiskolai közleményekben szélesebb érdeklődésre tarthat számot még Andres Jenő írása a társadalmi tervezésből, PompoT Istvánné cikke a háztáji és kisegítő gazdaságok szerepéről, illetve Izsák Lajos Polgári ellenzéki pártok és pártaiakí- tási kísérletek Magyarországon 1944—1945- cimű dolgozata. Európa leigázásába. Elhitette velük, hogy a zsidók, a lengyelek, az oroszok ala- csonyabbrendű népek, s ők, a németek „übermenschek”. S minket, magyarokat is alacsonyabbrendű népnek tartanak, ezért bánnak így velünk.» Nem sikerült másodszor sem huzamosabb ideig zárt alakulatban tartam a magyar katonákat. Ezen a február 2-á.n egy százados próba Ikojolt vele. Nem erőszakkal, kiabálással, hanem érvekkel, meggyőzéssel. Ezt el is fogadták a katonák. — Emberek! Álljunk sorba — mondta. — Nem harcról van szó, egyszerűen arról, hogy egységben jobban megvédhetjük magunkat fagytól, éhezéstől. Minden ellenvetés nélkül majdnem százan állták be a sorba. Eleinte ment is Hamarosan újra benépesülnek az iskoják. Sok diák a többinél is nagyobb izgalommal néz a tanév elé. Valami ú'at kezdenek életükben: elsősök lesznek. Most kell belépniük abba az iskolába. amely évekig munkahelyük, második otthonuk lesz. Ha első osztályosokról esik szó, többnyire mindenki azokra a kisgyerekekre gondol, akik hátukon táskával. édesanyjuk kezét fogva indulnak iskolába, ök az igazán kezdők, velük kell törődnünk a legtöbbet. Különösen, ha nem jártak óvodába. Valamivel nehezebb azoknak a gyermekeknek is, akiknek a családjában nincsen iskolába járó nagyobb testvér. Nagyon fontos feladatunk, hogy ne keltsünk félelmet gyermekünkben az iskolával kapcsolatban. Ne azzal próbáljuk nevelni, fegyelmezni, hogy „majd az iskolában másképp lesz”, ott ezért vagy azért kikapsz a tanító nénitől . . . Még akkor sem, ha esetleg nekünk, szülőknek rossz emlékeink vannak a régi iskoláról. Akadhatnak, akik égy gondolják, minek kell akkora ügyet csinálni abból, hogy iskolába megy a gyerek. Majd megszokja. De mikor és hogyan?! Az így vélekedők elfeledkeznek arról, hogy még a felnőtteknek is milyen „nagy ügy”, ha valami újat kezdenek, új munkahelyre kerülnek. Fontos feladatunk: megértetni a kis elsőssel, hogy most majd ő is „dolgozni” kezd — úgy, mint' mi. Csak neki a toli a szerszáma >meg a ceruza, a munkafüzet, a tankönyv. Sok újat, érdekeset fog tanulni, de a tanulás mellett sok játék is várja az iskolában. Hogy a gyerek őrömmel, várakozással menjen napról napra iskolába, sokat segíthet a közösen megvett iskolai fölszerelés, a táska és a többi eszköz. Meg az. ha már ismeri a tanító nénijét; ő évkezdés előtt meglátogatja kis elsőseit. Mindez segít lelkileg is előkészíteni. A szülőnek egyet nem szabad: nem szabad mutatnia, hogy félti gyermekét az iskolától A középiskolában, a szakmunkásképző intézetben kezdő nagyfiúkról és lányokról sem haszontalan beszélni. Sok új tanár, új tantárgy, ismeretlen követelmény lesz az ő életükben is. Mindezek kissé bizonytalanná tehetik őket a középiskolában. Künwnden rendben, legföljebb a sorok bomlottak föd, a menetelés nehézségei miatt. De hát nem is az volt a fontos, hogy lépést tartsanak, jobbra igazodjanak, mint a gyakorlótéren. Ezt nem is követelte senki. Este a tüzek körül is együtt maradt a csapat, bár ez eddig is így volt, minden szervezés, nélkül is. Megint az éjszakai szállással lett a baj. Szokás szerint tele volt minden használható ház németekkel. És a falu is kicsi volt A mieink padlásokon, ólakban, csűrökben keretek menedéket. Nem jutott azonban mindenkinek hely. Egy-két elfogadható padláson kívül alig adódott más lehetőség. A legtöbb kis szalmatetős háznak nem -is volt padlása. Reménytelennek látszott a helyzet. Vagy tovább kell menni a csapat egy részének vagy kint tölteni az éjszakát a hidegben. De az egyenlő lett volna az öngyilkossággal. Valahonnét a sötétből szóváltás, majd kiabálás hallatszott, aztán néhány lövés dördült. Rosszat sejtve siettünk oda. Nem volt valószínű a partizántámadás, inkább a németekkel történt összeütközésre lehetett gondolni. Közelebb érve, az egyik ház mellett csoportosulás látszott. Néhányan futva jöttek «zenbe. Egy nyitott ajlönösen a kisebb iskolából indulókat meg az egyes tantárgyakból gyengébb eredményt fölmutatókat. Sok gyermeknél változást hoz az is, hogy elkerül a szülői ház-, tói. kollégista lesz, s így az eddigiektől eltérő életrendet, szokásokat kell' — ráadásul rövid időn belül — elsajátítania. Sokat segíthet itt a komoly beszélgetés. Ha a szülők elmagyarázzák ne- fyi, hogy szorgalmas, becsületes tanulással képes lesz megfelelő eredményeket elérni; s ne csüggedjen el a kezdeti gyengébb eredmény esetén se, ne essen kétségbe, ha problémái lesznek a kollégiumi beilleszkedésben. Egyszóval: önbizalmat kell adni az elsős tanulóknak. Ne felejtsék el a szülők, hogy nekik van a legnagyobb tekintélyük a gyermek előtt. Ezért kell biztatniuk a gyermeket a szülőknek is. A különböző főiskolákra, egyetemekre kerülők — a „gólyák” — munkáját is segíthetik a szülők, ha tekintélyükkel hatnak gyermekükre. Leginkább annak a tudatosításával, hogy a felsőoktatási intézményekben is a rendszeres, szorgalmas tanulás adja a jó tanulmányi eredményt. Nagyon helytelen nézet, hogy a főiskolán nem kell év elejétől tanulni, elég a vizsgák előtti pár nap; jórészt emiatt lesz gyenge az eredmény. Sajnos eléggé/ elterjedt a hallgatók körében a „csak kettes”. az „éppenhogy átjutni a vizsgákon”-féle beállítódás — ennek kára később is jelentkezik. Amikor az illető hallgató szakemberként kezd dolgozni, és hiányos a szakmai fölkészültsége ... Jó lenne, ha a szülők is segítenének szétoszlatni ezeket a káros nézeteket, és a maguk eszközeivel elősegitenék, hogy első éves lányaik, fiaik az év kezdetétől szorgalmasan készüljenek választott hivatásukra. Ha csak ebben segítenek a szülők, ez sem kevés, ha pedig megkövetelik felnőtt fiaiktól, lányaiktól a kulturált viselkedést, a művelt emberre jellemző magatartást, jelentős támogatást is nyújtanak a főiskolák nevel őrnunkájában. A Következő hetekben sok első éves vág neki az ismeretlen útnak. Segítsük őket, hogy jól tóduljanak, s figyeljünk arra, hogy jól haladjanak a megkezdett úton. Dr. Szelénéi Gábor tón világosság szűrődött ki. Az ajtóban németek, kezükben puska. — Piszok, kurva németek, valakit meglőttek — kiáltották a sötétben. — Weg da, weg? Verfluchte Ungarn! — hallatszott az ajtóból. Szitkozódás. zűrzavar. Egy katonát ■ támogatnak. — Mi történt? — kérdezem, amikor a közelembe érnek. — Meglőttek ... Jaj, az oldalam! — panaszkodik egy magyar. Nem messze még égett a tűz. odavittük a sebesültet. Lefektettük a hóra. Valaki fát dobott a tűzre. A föllobbanó láng fényében megvizsgáltam. Baloldalt vérzett a mellkasa. Szerencséje volt, mert csak érintő lövést kapott. Az egymástól 15—20 cm-re levő bemeneti és kimeneti nyüás azt mutatta, hogy a lövedék nem hatolt a mellkasba. A maradék jódot és az egyetlen — utolsó — sebkötöző csomagot felhasználva, bekötöztem. Közben előkerült a százados is. Kikérdezte a szemtanúkat, megpróbálta tisztázni az incidenst. Kiderült, hogy egy csoport bement az egyik házba, ahol németek tartózkodtak. A németek szokás szerint, kezdték őket lókdösni kifelé. Ebből dulakodás, majd verekedés lámádé. (Folytatjuk!! Dr. Viczián Antal a hómezökön HÉTVÉGI /TÁJoLÓ Hosszú hétvégé elé nézünk. Bizonyára mindenki talál majd a programokban igényének, hangulatának megfelelőt. Mint ismeretes, az alkotmányün- nepi események központja a 900 éves Fonyód lesz megyénkben. Már reggel fél kilenckor megkezdődik a műsor a sportpályán: rádióamatőrök, modellezők tartanak bemutatót, majd a 10 órakor kezdődő nagygyűlés után a Somogy Táncegyüttes lép föl. Tizenhárom órakor nyitják meg a Karikás Frigyes gimnáziumban a mező- gazdasági és ipari kiállítást. A fonyódligeti táborban maseiUusztrációkbóL rendeznek bemutatót, a sámdorte- lepi strandon vidám ügyességi versenyt szerveznek, Ba- la/tonfenyvesen lovasbemutató lesz A íonyódi művelődési házban Kertész Sándor somogyi képzőművész kiállítása várja a látogatókat. Az új ordacsehi klubban Bernd Ritter NDK-beli énekes lép föl. A Somogy című folyóirat fonyódi különszáma alkalmából író—olvasó-találkozót rendeznek a fonyódi nagyközségi pártbizottságon 19 óra 30 perctől. Ezen dr. Laczkó András, Takáts Gyula és Fodor András vesz részt. Szántódfc>usztán Barátság címmel nemzetiségi kulturális találkozóra kerül sor. Bogláron mindhárom napra terveztek. Augusztus 20- á® már 10 órától műsoeokr kal szórakoztatják a közönségét a művelődési házban. Folklór jellegű föllépéseket követ majd a megyei borverseny eredményhirdetése, lesz a sportpályán női futball is. Tizenöt órától várdombi műsorokat rendeznek bohócparádéval, divatbemutatóval. Huszonnegyedikén 9-kor Szőlőskislakon tartják meg a járási ifjúsági találkozót. Bogláron is peregnek az események: újra lesz nőd foci, 15 óráitól pedig a Platán strandon bábjáték. A szüreti felvonulás 17 órakor kezdődik; 18 (kától lovasbemutató, borárverés, magyamótarnűsor, majd utcabál a strand előtt. Huszonkettediké«. 10-kor a sportpálya lesz az események színhelye: különböző versenyek, karatébemutató — ez az ígéret. Délután labdarúgó-mérkőzések várnak közönséget. Hogy ezeken a rendezvényeken még md minden szórakoztatja Boglár vendégeit? Népművészeti vásár, galambkiállítás, üzemlátogatás borkóstolóval a Balatonboglári Állami Gazdaságban, kézimunka- kiállítás stb. Kőröshegyen a műemlék templomban pénteken. 23 órakor Virágh Endre és a pécsi Nevelők Háza kamatraikórusa ad hangversenyt a Cantus Pannoni cus keretében. A Dráva menü nyár augusztus 20-i eseménye; nemzetiségi találkozót rendeznek Szulokban; 10 órától ünnepi nagygyűlést tartanak, 10 óra 30 perctől a barcsi Boróka, a lakócsai Dráva, a szuloki néifiet nemzetiségi együttes szórakoztatja a közönséget. Délután sportrendezvények Lesznek, este sváb bál a művelődési házban. Barcson a „határőrvaros” avató ünnepséget 14 árakor tartják, ezt szórakoztató műsorok követik a Május 1. parkerdőben. Nagyatádról, a Gábor Andor Művelődési Központból kaptuk a hírt, hogy szombaton 19 órakor Ember a végtelenben címmel diaporáma műsort rendeznék, ezt rajzfilmvetítés egészíti ki. A megyeszékhely en ma este a kaposvári nyár *82 keretében színjátszoműsorra kerül sor a Ra pp 1- Rónai -emlékmúzeum parkjában 20 órától. A MÁV-állomástól 19 óra 30 perckor indul autóbusz ide, Rippl-Rónai válla jelzéssel, és vissza is szállítja majd a résztvevőket. A műsorban, föllép a Fonó- munkás Kisszínpad Mrofek A nyílt tengeren című ab- szurdjával és a dunakeszi Radnóti Színpad Per Ofewi Enquist Trdbádok éjszakája című színművével, amely Strindberg életének drámai epizódját eleveníti föl. A kaposvári mozik Közöl a Vörös Csillag a Földrengés Tokióban című színes japán katasztrófaÉibnet ajánlja. Képünk ebből való. A Szabad Ifjúságban 16 órától a Rákóczi hadnagya című magyar filmet játsszák Bitskey Tiborral és Vas* Évával a főszerepben. Sok nemzedék látta már esst a történelmi kalandfämet, most újabb nézőgeneráció ismerkedhet meg vele. Tizennyolc és 20 órakor a Sörgyári capriccio című színes, magyarul beszélő csehszlovák alkotást vetítik. Bohumil Hrabal kisregényéből Jrn Menzel rendezett filmet Magda Vasaryovával és Rudolf Hrusinszkyvel a főszerepben. Jellegzetes cseh humort képvisel a mű. Emlékeztetőül : Hirabal és Menzel Oscar-díjas művet is alkotott, a Szigorúan ellenőrzött vonatokat... A mozimúzeumban ma és holnap a Csillagok háborúját, 21-ért és 22-én elő játszásban a Szelíd Vadnyugat című amerikai filmet vetítik. A Krénusz kertmozi ajánlatar: ma és holnap a Szívzűr, szombat— vasárnap a Csapda a zsoldosoknak. Őrsvezetői nagydíjat kapott egy kaposvári kislány Kovács Krisztina kaposvári, Bagó Ildikó tiszakécskei és Gulyás József szigetvári úttörők nyerték el az Esztergomi Városi Tanács , őrsvezetői nagydíjáf. A testület, az alkotmány évfordulója tiszteletére ezúttal nyolcadik alkalommal írta ki helytörténeti országos pályázatát a gyerekeknek. A nagydij plakettjét és a velejáró emléklapot tegnap a tanácsülésen vették át a kis helytörténészek. A győztesek egy hétig a város vendéged.