Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-08 / 158. szám

Csillogott a Somogy Gyermek­foglalkozásokat vezetnek Negyven, elszánt pedagó­gus és gyermekfoglalkozáso­kat rendszeresen tartó nép­művelő a nyári vakációjából arra áldozott egy hetet, hogy közösen készüljenek föl az általános iskolások az eddi­ginél tartalmasabb, szórakoz­tatóbb szabadidős program­jainak megszervezésére. A tanfolyam műhelyül szolgált az igényes napközis pedagó­gusoknak, művelődési ház­ban tevékenykedő népműve­lőknek. Tavaly hirdette meg először a továbbképzést a Somogy megyei Művelődé­si Központ. Az idén vala­mennyi általános iskolában és nevelőotthonban megkap­ták a művelődési központ programját- A továbbképzés­re jelentkezők számával elé­gedettek. A pedagógusok és a népművelők elfogadták a továbbképzés anyagát, elis­merték szükségességét is. A jövő évtől kezdve a to­vábbképzési intézettel közö­sen szerveznek tanfolyamot a közművelődés és közokta­tás egységének szellemében. Műhely volt a »zó szoros értelmében is a marcali tanfolyam. A báb- és gye­rekjáték-készítés, a szövés, a fonás, az agyagozás alapjai­val ismerkedtek a tábor la­kói. Nem nehéz elképzelni, hogy szeptemberben a negy­ven pedagógus és népműve­lő körül nyüzsgőbb lesz az élet, a gyerekek nagyobb örömmel ülnek be délutá­A szegedi szakszervezeti néptáncosok országos feszti­válján kiemelkedő sikerrel szerepelt a kaposvári So­mogy táncegyüttes. A napok­ban tértek haza a Tisza- parti városból és máris szí­vós próbákkal készülnek olaszországi útjukra. — A szigorított minősítési rendszerben is csillogott a kaposvári együttes — olvas­tam a zsűri véleményében. Mi érett be a szegedi feszti­válra? Mosóczi István, az együt­tes vezetője három éve áll a Somogy élén: — Egyre komolyabb fel­adatokat adott magának az együttes. Az 1980-ban elkez­dődött felkészülési folyamat, most egy fontos állomáshoz érkezett- Két éve rendszere­sen részt veszünk a zala­egerszegi kamaratánc feszti­válon, tavaly Szolnokon, az országos fesztiválon mutat­koztunk be. — Mit jelentenék ezek a fesztiválok az -együttes éle­tében? — Fejlődést. Űj feladato­kat. Az együttes tagjaitól rengeteg munkát. A Somogy profilja: a ha­gyományokat, a táncfolklórt úgy állítják színpadra, hogy azok a ma emberéhez szól­janak. Az átírtabb, moder­nebb koreográfiák szintén a folklórelemeken alapulnak. é — Szegeden az arany mi­nősítés második fokozatát érdemelték ki. Ilyen minősí­tésű együttesünk még nem volt Nagyszerű eredmény. Hogyan tovább? — Részeredménynek te­kintjük az arany második . fokozatát. Szeretnénk egy lépcsővel följebb kerülni. — Solt fiatal táncos van az együttesben­— A három év alatt nagy gondot fordítottuk a fiatalí­tásra. De itt vannak a leg­jobb, legtapasztaltabb „öre­gek” is. Nagyon sokat segí­tenek nekem. ’ — Augusztusban Olasz­országba utaznak. — Meghívást kaptunk Condroipóba, ez egy észak­olasz városka az Alpok lá­bánál, Itt a Villa Marina, zenélő nyár elnevezésű fesz­tiválon veszünk részt. Két­órás műsorral készültünk. Két alkalommal lépünk föl. Hat nap után Bjelovárra utazunk, ahol három nap alatt újabb két föllépés vár ránk­h. n. nőnként a napközis termek­be, ahol a tanulás után nem kell tétlenkedniük. Az ötna­pos tanítási rend teljessé válásával a gyerekek sza­bad ideje is jelentősen meg­nő. A családi programok mellett a művelődési' intéz­mények is nagyobb szerep­hez jutnak, az igények kielé­gítésére azonban csak azo­kon a helyeken számítha­tunk, ahol erre fölkészültek. Az áj tanévtől jó pár éven át a napközis csopor­tok számának emelkedésé­vel számolnak az általános iskolákban. A gyerekfoglal- kozás-vezetőkre meg több feladat vár. A csoportok gyarapodása mellett a fog­lalkozások helyszínei is vál­toznak. Az iskolán kívüli programok összehangoltabb munkái követelnek az isko­láktól és a közművelődési in tozmenyektiä­A nevei bolt homokban sa­játos szerepük van a gyer- mekfoglalk ozásoknak. Nagy­szakácsi részvevőitől hallot­tam, hogy « nyáron negy- ven-ötven gyerek felügyele­téről es programjáról kell gondoskodniuk. A tanfolya­mom. tanultakat néhány nap múlva már hasznosíthatják is. Csumat fonnak a gyere­kekkel batikolnak, agyag- formákat készítenek. Az oktatás is hasznát lát­ja a foglalkozásoknak. A bábozással mar eddig is so­kan megkönnyítették az el­ső osztályosok olvasástanu­lását, személyiségfejleszté­sét A készségfejlesztésben szintén sokat jelenthetnek a hasznosan eltöltött napközis órák, az iskolán kívüli fog­lalkozások. Addig is, míg újabb tan­folyamok nem indulnak, módszertani diasorozatot bo­csátanak az iskolák az ér­deklődő intézmények rendel­kezésére. H. B Ördöngös kocsis, tudományos pásztor könyvespolc Magyarázatot Igényei a tény, hogy második kiadás­ban napvilágot látott könyv­re hívom föl a figyelmet. Az ok: az első kiadás a tavalyi könyvhéten pult alól fogyott el, a példányszám alacsony­nak bizonyult Dömötör Tekla A magyar nép hie­delemvilága című könyve most újra kapható. A nép­rajztudós műve olyan kiállí­tásban. jelent meg, hogy méltán tódulhat a szép könyvek versenyén. Értéke pedig esetleges díjjal sem fejezhető ki. Hiszen előzmé­nyei úgyszólván nincsenek, legfeljebb néhány munka, mint Roheim Géza 1935-ben napvilágot látott Magyar néphit és népszokások című összegzése vagy — érintőle­gesen — Diószegi Vilmos A pogány magyarok hitvilága, illetve a szerkesztésében megjelenít Az ősi magyar hitvilág című munka. Ahogy a szerkesztő írta: úttörő vállalkozás Dömötör Tekla műve, amely hatalmas ismeretanyag birtokában, az eddigi munkálatok figyelem- bevételével és saját gyűjté­seire, kutatásaira támaszkod­va összefoglaló képet nyújt a néphit valamennyi ágáról, ismerteti a néphitkutatás előzményeit, a szaktudo­mány eredményeit, gondjait, feladatait. A néphit tárgya­lása során áttekinti a ma­gyar népi hiedelemvilág mi­tikus lényeit. Fotóbiennálé Esztergomban André Kertész tárlata Országos fotókiállítással nyitják meg július 9-én, ma 17 órakor az esztergomi vár­múzeum rondellájában a 111. esztergomi íotóbiennálét. A 180 pályázó 1300 felvételéből 72 alkotó müveit javasolta kiállításra a zsűri. A meg­nyitón osztják ki az 5000 forintos fódáját, a 4Űfta, ääfifc­ve 30*W forintos díjat, vala­mint a három 2000 forintos ■ nívódíjat. Ezen a napon nyí­lik meg, 18 órakor, a Vár­múzeum Kassák-termében Andié Kertész New York­ban élő fotóművész tárlata is, a 30-as években készült magyarországi — köztük sok esztergomi' — felvételéből. Ez az a ritka eset, amikor a recezans nem kritikát ír, de a témakörök felvillantá­sával igyekszik hiányérzetet keltem azokban, akik még nem vették meg, vagy nem is látták a Corvina szép ki­adványát, melyet Köböl Ve­ra tervezett. Jómagam a Ma­gyar népiszokások, illetve A népszokások költészete című könyveibe voltam először „szerelmes”; somogyi anya­gukat kiváltképp örömmel olvastam. Szívesen adok helyt most az új, de már második ki­adású mű bevezetőjéből ezeknek a szavaknak: ^Az európai — s a magyar — néphitku tatáé nem régi diszciplína. Maga a néphit szó is csak a XIX. század­ban nyert polgárjogot. Ré­gebben babonáról, pogány­ságról, eretnekségről stb. beszélték, s az európai köz­nép (főleg a parasztság) kü­lön vallásos képzetei és gya­korlata nem képezték ko­moly vizsgálódás tár­gyát .. •” A néphit tudomá­nyos vizsgálata kezdetben — és ez a XVIII—XIX század fordulóját jelenti — a törté-' nelem tudomány iegédtudo- mányaként jelentkezett. A néprajztudomány kialaku­lása előtt egyszerűen babo- naságnak nevezték a néphit jelenségeit, melyekben való­ban fellelhetők a primitív társadalmi forma mágiái, a .kereszténység előtti vallások elemei, ugyanakkor viszont a vallási szertartások egy részének visszatükröződé­sében is. Már a témát jelző fejezet­címek is izgalmasak Dömö­tör Tekla rendhagyóan tel­jes könyvében. Említsünk, nehányat, majdhogynem ta­lálomra: Magyarországi bo­szorkányperek, Mitikus lé­nyek, Átváltozások, Kidére (ludvérc, mit-mitke), Hazajá­ró halottak, kísértetek, Ter­mészeti démonok — A vizek lakói, Az erdők lakói, A ga­bonadémon —, Az ördög és cimborái, Luca, Gyermek­ijesztők, A váltott gyermek, A rontás, Szerelmi varázs­lat... Ügy gondolom, mind­azokban, akiknek gyermek­éveik valamiképpen a falu­hoz kapcsolódnak, egy-egy i fejezeteim emléket lók fel Jóslás, babvetéssel a tódat rejtett zugaiból. Eggyel-eggyel a néphit ma­gát erősen tartó elemed kö­zül magam is találkoztam, téli tollfosztások idején, pet­róleumlámpa világa mellett. A „tudományosokkal”: tál­tossal, garabonciással, tudós pásztorral. De a védtelen embert megnyomó vagy meglovagló ron tokkal is. Hogy mennyire fontos ez a könyv, mi sem bizonyítja jobban, hogy a gyerekkorom óta eltelt harminc év alatt azok is feledték e „vérfa­gyasztó” történeteket, akik akkor a meséiéi voltak. Őr­ző könyv ez, és segít eliga­zodni abban, „honnan jöt­tünk”: kimutatja a jelensé­gek eredetét, elhelyezi azo­kat minőségük, helyük sze­rint Emellett átfogó képet ad a' néprajzkutatás töréne- téről, ami a témát illeti. S hogy még szemléletesebben bontakozzon ki előttünk a magyar néphit gazdagsága, hatvanegy fekete-fehér és tizenhat színes fotó, is il­lusztrálja Dömötör Tekla összegző munkáját. 'Élmény- szerző könyv ez, bátran el­mondhatjuk. Nincs híján somogyi gyűjtési anyagnak sem, s ezek egy részét szin­tén fotók — Gyertyás László felvételei a múzeumi anyag­ból — teszik érzékletessé, így a somogvegresi, kaka­sokkal díszített vőlegénying — „férfiasságfökozS!” ■—, a vályogfalú ház alapjába épí­tett imakönyv alakú kő, a nőtlenül elhunyt legény ha­lotti vőlegénykoszorúja, és a somogyudvarhelyi Duca-szék is látható a könyvben. L I­HÍREK A nap 4.55 órakor kél. és 20.42-kor nyugszik; a hold 22.17-kor kél, és 6.39 órakor nyajfüdk. A várható időjárás: M» országszerte túlnyomóan napos Mő lesz és csak a keleti, északkeleti megyékben lehet átfutó zápor. A többfelé erős, időnként viharos északnyugati, északi szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül várható. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 23 fok lesz. jÚLIUS [~8 CSÜTÖRTÖK Ellák — Fogadóórát tart dr. Nagy Sándor, Kaposvár 1. számú választókerületének ország- gyűlési képviselője holnap reggel 10 órától 1 óráig a városi tana esem. — Üj lőtér építését kezd­ték meg Mennyén társa­dalmi összefogással. A mun­ka jelentős részét az orszá­gos viszonylatban is kiemel­kedő eredményeket elért lö­.vészklub tagjai végzik. A kiviteli terveket az Agrober egyik szocialista brigádja készítette, a helyi termelő­szövetkezet a földmunkákat végzi, a községi közős ta­nács pedig anyagot biztosít az építkezéshez. — Tovább fejlődik a ház­táji sertéstenyésztés a bar­csi Vörös Csillaghoz tartozó hat községben. Tavaly 7790, az idén a szerződések sze­rint kilencezer hízót értéke­sítenek az állattartók a szö­vetkezeten keresztül. — Zászkaliczky Tamás or­gonaestje lesz holnap este nyolc órakor a kőröshegyi műemléktemplomban. Köz­reműködik a kaposvári taní­tóképző főiskola kórusa. — Lakótömbök-,játszó terek. A kaposvári ifjúsági ház népszerű sorozatának kővet­kező helyszíne a gyakorló általános iskola lesz, ahol szombaton délelőtt tíz óra­kor kezdődnek a gyermek­programok. Disco hajó a Tiszán Sétahajó-járatokat indí­tott a Tiszán a szegedi Vo­lán. A 150 személyes Tihany vízibusz augusztus 22-ig, hétfő kivételével mindennap közlekedik. A 18 órakor in­duló járat disco hajó. le­mezlovassal, magnózenével, a hajó tatján táneolási le­hetőséggel. — Autók a vonaton. Sze­mélygépkocsik, utánfutók fuvarozását is vállalja nyá­ri főidényben a vasút Bu­dapest és Drezda között, a Metropol expresszel. Az utasnak az autót továbbító vonat hálókocsijában kell utaznia. — Koncert. A római Acido és a berlini Gruppe Drei Gauntry rockegyüttesek ad­nak koncertet ma a Kill ián György Ifjúság és Üttörő- művelődési Központban. Az előadás este 8 órakor kez­dődik. — A vakok éjeiéről ren­dezett kiállítást a Vakok és Gyengénlátók Országos Szö­vetsége Somogy megyei Szervezete Siófokon. A ki­állítást ma délelőtt nyitják meg a járási-városi könyv­tárban. — Négy ‘ mezőtúri fazekas alkotó-tervező népi iparmű­vész műveiből nyílik kiállí­tás holnap délután 4 óra­kor Szentendrén a Pest me­gyei Művelődési Központ­ban. A tárlat ízelítőt nyújt a mezőtúri fazekasok mun­kásságának hagyományai­ból, míves tálakból, tányé­rokból, kancsókból. Szerkesztőség! ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 140 évvel ezelőtt, 1*42. július 8-án született, és 77 éves korában. 1919 júliu­sában hunyt el Bérezik Ár­pád novellista, színműíró, a Magyar Tudományos Akadé­mia ta?ja. Eredetileg: jogot végzett; l8€4-től a helytartó­tanácsi. majd a miniszterel­nökségi sajtóosztály tisztvi­selője. 1872-től pedig vezető­je. 1904-ben vonult nyuff*- Iomba. Írói pályáját versek­kel kezdte, de csaktiafnar megjelentek szerzőjüknek jó nevet szerző elbeszélései. A Borsszem Jankó állandó munkatársa voK, a Pesti Napló heti tárcaírója, de legnagyobb sikerét színda­rabjaival aratta. Első4 műve 1862-ben került színre a Nemzeti Színházban, efcső si­keres operettjét pedig öt év­vel később. 18«7-ben mutat­ták be. A fertálymágnások címmel. A Kisfaludy Sándor szerelméről szóló Himfy-da- laival (1898) megteremtette a magyar irodalomtörténeti tárgyú vígjátékot, ismertebb, s a korabeli közönség előtt népszerű vígjátékai voltak még: Az igmándi kis pap. Nézd meg az anyját, A pro­tekció; színműveit 1912-ben öt kötetben jelentették meg. — Kovács Kati és az Uni­versal együttes ad hangver­senyt holnap este nyolc óra­kor Balatonbo-gláron, a »za- badtéri színpadon. — N égy kamionnal indí ­tották útnak' az oroszlányi szénbányáktól azokat a vá­gatbiztosító berendezéseket, amelyeket a marokkói fosz­fátbányák számára gyártot­tak a vállalat gépüzemében. Az 1980-as budapesti nem­zetközi vásáron nagy díj at nyert berendezést kitűnő eredménnyel próbálták ki a joussoufiai foszfátbányában, és két újabbat rendeltek. — A KalaitensAfmesí T*m~ tamúzeum hangversenysoro­zata ma kezdődik- A Ma­gyar Rádió' fúvósötöse ad hangversenyt este 9 órakor. Négy hangversenyt tartanak a nyáron a postamúzeum udvarán. — Kiállítás nyílik Remé­nyi Katalin ötvös és Kolozs­vári G. Miklós grafikus munkáiból pénteken 17 óra­kor a barcsi II. számú álta­lános iskolában. Rendőrségi felhívás Öreglak-Baláti hegyből július 3-án, szombaton dél­után eddig ismeretlen kö­rülmények között eltűnt Horváth Tímea 7 éves öreg- lak-Baláti laikos. Személy- lenása: kb. let)—HO centi­méter magas, vékony test­alkatú, arca kerek, haja szőke, rövid, göndör. Szeme fekete. Korábbi fül-műtéte miatt, kns.se nagyot hall. Ru­házata: piros blúz, sötét szoknya, cipőt nem viselt. A rendőrség kéri, aki a kislány eltűnéséről vagy tartózkodási helyéről felvi­lágosítást tud adni, illetve aznap a Kaposvár—Balaton - boglár közötti úto®> közleke­dett és a kislányt vagy ahhoz hasonló gyereket lá­tott, jelentkezzen személye­sen, levélben vagy telefo­non a Somogy megyei Remd- őrfőkapitányság bűnüldözési osztályán (a 11-300-as tele­fonom. a 21—79-es melléken) vagy a legközelebbi rendőr- kapitányságon, -őrsöm vagy rendőrnél. SOMOGfl NÉPLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom