Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-27 / 174. szám
Palesztin ellentámadás Maris hatalmas vihar kerekedett Jasszer Arafat vasárnap tett nyilatkozata körül! A palesztin felszabadítást szervezet vezetője hat amerikai képviselővel folytatott eszmecserét az izraeliek által körülzárt Nyugat-Be j- rutban. Utána, aláírásával megerősített nyilatkozatában kijelentette: a palesztinok -j- bizonyos feltételekkel — elfogadják az ENSZ valamennyi, a Közel-Keletre vonatkozó határozatát. Begin nem érti Emlékeztetőiül hadd említsük meg: a Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozata kimondja: a térség összes országának — beleértse Izraelt — joga van ahhoz, hogy békében, elismert határok között éljen. Éppen e két fontos határozat körül gyűrűzik évek óta a vita. A palesztin mozgalom és Izrael kölcsönösen bizalmatlan egymással szemben. Tel Aviv szövetségese, az USA azt a feltételt szabja, hogy csak akkor hajlandó közvetlen tárgyalásra a PFSZ-szel, ha az elfogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. A palesztin vezető állás- foglalása rendkívül reális megközelítésről tanúskodik, a helyzet józan értékeléséből fakad. Az izraeli hadsereg által körülzárt Nyugat- Bejrútból, ahol a palesztin mozgalom vezérkarával együtt hat-nyolc ezer harcost fogtak ostromgyürűbe, Arafat nyilatkozata a szó leg- saorosabb értelmében diplomáciai ellentámadás. Más kérdés, hogy a bejelentést ki-ki a maga szája íze szerint magyarázza. Bizonyos amerikai körök szerint ez egyértelmű Izrael állam elismerésével. Némely palesztin források viszont jelzik, hogy nem erről van szó. Más palesztin vezetők nem titkolják elégedetlenségüket, mondván, ilyen nagy horderejű kérdésről csupán a Palesztinái nemzeti tanács hivatott dönteni. Az állás- foglalás tehát legföljebb Arafat. személyes véleményét tükrözi. Izrael — a várakozásnak megfelelően — újabb propagandafogásnak minősíti a palesztin vezető nyilatkozatát. A Reagan-kor- mány pedig nem tartja kielégítőnek a PFSZ vezetőjének állásfoglalását. Sajnálatos, hogy Arafat nyilatkozata sem amerikai, sem izraeli részről nem részesült olyan fogadtatásban, mint amilyent érdemelne. Nyugat-Be jrútból most olyan gesztust tettek, amely kiindulópont lehet a közel- keleti békés rendezéshez. Kár lenne elszalasztani az alkalmat, hiszen a bombázással, a tüzérségi párbajjal és a polgári lakosság elleni barbár támadással úgysem lehet kicsikarni a rendezés politikai feltételeit. A bejrúti biokád A libanoni kormány utasította New York-i ENSZ- képviselőjét, hogy haladéktalanul tegyen panaszt a Biztonsági Tanácsnál a súlyos polgári áldozatokat követelő, a főváros puszta létezését is veszélyeztető izraeli agresszió miatt. Az izraeli légierő a negyedik egymást követő napon bombázta Nyugat-Bej- rút déli kerületeit, palesztin menekülttáborait, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet központi intézményeit. A ledobott. gyújtóbombák nagy tüzeket okoztak. Hétfőn az izraeli ne- hézlövegek és ágyúnaszádok több órán át lőtték ugyanazokat a köi-zeteket. Folytatódott a tűzpárbaj egyfelől az izraeli csapatok, másfelől a palesztin ellenállás és a libanoni baloldal ütegei között. A támadásinak több mint száz halottja és sebesültje volt. Az izraeli hadsereg a hét végén az áramszolgáltatás átmeneti kikapcsolásával súlyosbította Nyu- gat-Bejrút blokádját. Az agresszió eszkalációját elítélve Safik el'Vazzan libanoni miniszterelnök rámutatott, hogy a zsaroló taktikát követő Izrael célja a politikai erőfeszítések meghiúsítása, a Habib-misszió alá- ásása. Tel-Aviv a Bejrútot bekerítő izraeli csapatok vé- delmezésével indokolta a rendszeres légitámadások felújítását. Samir külügyminiszter szerint Izrael így akarja megértetni a PFSZ-szel, hogy a palesztin gerilláknak nincs más választásuk, el kell távozniuk Bejrutból és egesz Libanonból. Bejrúti. elemzők szerint nem lehet kizárni, hogy Izrael átfogó katonai akcióval próbálja elejét ven.ni egy olyan politikai rendezésnek, amely a PFSZ felFiistfelhő jelzi az izraeli bombák becsapódását a palesztin menekülttáborokra értékelésével, amerikai elismerésével járná. Miközben Philip Habib amerikai elnöki megbízott Szíriái, szaúd-arábiai és egyiptomi látogatását követően Rómába, majd Londonba utazott, ahol Husszein jordán királlyal találkozik, a libanoni kormány összeállította azt a munkaokmányt, amelyet szerdán terjeszt az Arab Liga Taífban összeülő hattagú külügyminiszteri bizottsága elé. Eszerint Libanon elvet minden részleges és szakaszos megoldást, ellenzi, hogy a Bejrutban bekerített palesztin gerillákat az országból való végleges eltávozásuk előtt átmenetileg Eszaik-Libanonba és a Bekaa-völgybe telepítsék át.. Ugyancsak szembehelyezkedik minden, nem libanoni katonai erő jelenlétével. Az izraeli kormány —a libanoni és az amerikai kormánnyal egyetértésben — elvetette a palesztin gerillák szakaszos kivonásának tervét. Libanoni mohamedán és baloldali körökben felháborodást keltett, hogy Basir Gemajel, a jobboldali mili- cisták parancsnoka a hét végén hivatalosan is bejelentette: a falangista párt jelöltjeként indul az esedékessé vált köztársasági elnökválasztáson. A szunnita főmufti határozottan < ellenezte. hogy az izraeli megszállás árnyékában válasszák meg az ország új elnökét. Valid Dzsumblatt, a haladó 4nemzeti mozgalom elnöke az izraeli tankok, az izraeli— libanoni különbéke. a fasiszta diktatúra, a falangista párthegemónia jelöltjének minősítette Basir Gemajelt, rámutatva, hogy a falangista párt és a jobboldali milíciák szorosan együttműködnek az izraeli megszállókkal. Pokolgépes merénylet áldozata lett Fadl Dani, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet párizsi irodájának vezető-helyettese. A merénylők elmenekültek. Családi perpatvar Schmidt Kanadába utazott Ronald Reagan amerikai elnök és munkatársai elfogadták Helmut Schmidt kancellárnak azt az indítványát, hogy az Egyesült Államok és Nvugat-Európa kapcsolatainak jelenlegi állását nevezzék „családi perpatvarnak” — ezt a végkövetkeztetést vonta le vasárnap San Franciscóban Klaus Bölling, a bonni kormány szó.'ivAe azután a beszéd után. amelyet a kancellár egy zártkörű klubban mondott. A klub szabályai értelmében a beszéd szövegét nem hozzák nyilvánosságra. Bölling szavai szerint Schmidt ,.az NSZK-nak az atlanti szövetségen be.üli magatartása alapos magyarázatával áttörést ért el abban a vonatkozásban, hogy az amerikaiak nagyobb megértéssel viseltessenek Bonn álláspontja iránt”. A kancellár egyúttal azt is hangsúlyozta. hogy „a kelettel való konfrontáció révén nem lehet fokozni a nyugat biztonságát”. Mint az előző napokban Houstonban és San Franciscóban. Schmidt ezúttal is másodlagos jelentőséget tulajdonított a földgázügylet kérdésében támadt nézeteltéréseknek, követelte a nyugat szoros együttműködését gazdaságpolitikai téren. A legfontosabbak azok a megbeszélések voltak, amelyeket George Shultz-cal, az Egyesült Államok új külügyminiszterével folytatott. A kancellár környezetében a látogatás első mérlegét pozitívnak tartják. Hangsúlyozzák, hogy Schmidt és Shultz messzemenően egyetértett a megvitatott kérdésekben. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a további konfrontációk elkerülhetők legyenek az atlanti szövetségen belül. Nem tévesztik azonban szem elől a kancellár környezetében azt, hogy Reagan elnök, ha rom legbefolyásosabb munkatársa — William Clark nemzetbiztonsági főtanácsadó, Caspar Weinberger hadügyminiszter és Edwin Mee- se elnöki főtanácsadó — a libanoni válságra hivatkozva — „nem talált módot, hogy a kancellárral találkozzék”. Schmidt visszatért Shultz San Francisco melletti otthonába. és ott együtt vacsorázott Henry Kissinger volt külügyminiszterrel és Li Kuan Ju szingapúri miniszterelnökkel. A kancellár tegnap este továbbutazott a kanadai Vancouverba. Háromezer gyilkosság Salvadorban fél év alatt további háromezer embert gyilkoltak meg, és folytatódnak a kínzások, de a Rea- gan-kormány mindezt elpa- lástolja. hogy tovább fegyverezhesse a juntát. .— adta hírül a The Washington Post. Az amerikai kormány jelenteni készül a törvényhozásnak. hogy a salvadori rendszer „erőfeszítéseket tesz” az emberi jogok megvédésére, és ellenőrzi fegyveres erőit, hogy azok ne kínozhassák, gyilkolhassák a polgári lakosságot. Egy ilyen tartalmú jelentés a feltétele annak, hogy a Pentagon további, sok millió dolláros katonai segítséget nyújthasson a felszabadító erők elleni harchoz. Amerikai emberi jogi szervezetek, illetve a San' Sal- vador-i érsekség adatai szerint az ország „biztonsági erői” 1982. első felében csaknem háromezer újabb politikai gyilkosságot követtek el. Legutóbb az amerikai nagykövet emelte fel szavát, amikor a rendszer emberei brutálisan megkínozták egy humanitárius szervezet megbízottját, aki gyógyszert, osztott szét a rászorulóknak. „GYILKOS MŰHOLDAK” Lépéshátrányban a diplomácia! Az amerikai légierő egyik korszerű, F—14-es harci repülőgépe — a törzs alatt jól látszanak az indulásra kész rakéták (Fotó __ AP__MTI__KS) A Reagan-kormányzat — sajátos, feje tetejére állított logikával — azt a nézetet vallja, hogy amíg a 80-as években nem fejezik be az amerikai hadászati rakétanukleáris csapásmérő erő minőségi átépítését, vagyis amíg nem lesznek ismét fölényben a Szovjetunióval szemben, nem lehet szó a fegyverkezési versenyt korlátozó érdemi megállapodásról. De hát mit érhet el a washingtoni adminisztráció azzal, ha mostani ötéves programjában mintegy 1500 milliárd (másfél billió!) dollárt költ el a legkorszerűbb hagyományos és nem hagyományos harceszközök rendszeresítésére? Az úgynevezett hadászati „triád” — a szárazföldi telepítésű MX rakéták, a Trident-atomtenger- alattjárók és a legújabb B— 1-es bombázók — nagyarányú fejlesztése semmi esetre sem lesz képes tartósan megváltoztatni a hosszú idő alatt kialakult, megközelítően egyenlő hadászati erőviszonyokat. Azt a veszélyt azonban felidézheti — és ennek mind több jelét látjuk —, hogy a Pentagon által kezdeményezett fegyverkezési verseny új formájával szélesedik a tárgyalási mechanizmus és a reális megegyezés közti szakadék. A fő problémát voltaképpen az jelenti, hogy a hadi- technikai „frontáttörés” általában előbb következik be, mint ahogy azt a gyakran évekig elhúzódó két- és többoldalú tárgyalás követni tudná. Ennek során mind nehezebben áttekinthető és ellenőrizhető a fegyverzet- fejlesztés mindenfele „fékrendszere”. Vegyük szemügyre például az utóbbi időben lelassult, majd pedig stagnáló SALT-folyamatot. Noha már 1979 nyarán aláírták a SALT—2 szerződést, a washingtoni ratifikálás elmaradt, a hozzácsatolt és egyes támadó harceszközfajták fejlesztésének tilalmat kimondó jegyzőkönyv érvényességi halal/a a múlt év decemberének végén lejárt. Azóta a Pentagon tábornokai és a mögöttük álló „héják” úgy érzik, szabad kezet kaptak. Az óceánon túl már mind többször hallani a 70-es évek elején megkötött SALT—1 — a rakétaeiháritó rendszereket korlátozó előírás — mellőzéséről. Ha majd ugyanis — érvelnek Amerikában — szolgálatba állítják az MX- eket, silóik védelméről gondoskodni kell. A fegyverkezés lépéselőnyét a diplomáciával szemben, más tények is igazolják. A Nvugat-Európába szánt, rendkívül pontos amerikai Pershing—2-es rakéta és a robotrepülőgép (cirkáló rakéta) kipróbálása es tömeggyártásának előkészítése ugyancsak megelőzte a múlt év végen Genfben kezdett szovjet—amerikai eszmecserét. Sőt. a NATO-ta- nács több mint egy évvel a tárgyalás előtt — 1979 decemberében — már döntött az „eurohadászati harceszközökről”. Ha — mint mondják — 1983 őszéig nem sikerül kompromisszumot kötni a közepes hatótávolságú európai rakéta-atomfegyverek számának csökkentéséről, a határozatot a NATO előreláthatóan végrehajtja, S itt következik a diplomácia újabb dilemmája. A tapasztalat egyértelműen bizonyítja: ha bármilyen új fegyver egyszer már rendszerbe kerül — ide sorolható a neutronfegyver is —, sokkal nehezebb elérni a kivonását, mint alkalmazásának eltiltását. Az Egyesült Államok egyelőre nem akar semmiféle, a leszerelést előmozdító lépést tenni. Ellenkezőleg. A fegyverkezési hajszát igyekszik a világűrre kiterjeszteni. A kozmoszba telepítendő irányítási rendszer kikísérletezésére az űrrepülőgépek fedélzetén elhelyezett lézer és más fegyverek — például a „gyilkos műholdak” — kifejlesztésére irányuló igyekezet jól érzékelteti a Pentagon célját. Egy régebbi nemzetközi megailapodas tiltja ugyanis a nukleáris eszközök űrbéli elhelyezését, ez a tilalom azonban nem vonatkozik az egyéb, merőben új típusú fegyverek Föld körüli pályára állítására. A példa egyértelműen szemlélteti, hogy a fegyverkezés-korlátozási tárgyalások és szerződések politikai gépezetének fordulatszámát az adott szférában messze meghaladja a haditechnikai forradalom rendkívüli felgyorsulása. A zöld asztalnál ülő diplomaták és katonai szakértők ma már tehát új helyzetben vannak. Komplikálja dolgukat, hogy az új tényezők gyakran fel sem mérhetők tudományos pontossággal. A diplomácia lépéshátránya, s nyomában a bizalmatlanság, kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Ilyen bonyolult helyzetben mindennél inkább szükség van az érintett hatalmak nagyfokú önmérséklésére, az érdekek kölcsönös figyelembe vételére, a katonai-hadászati egyensúly fenntartására. ■ S. F.
