Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

Fontosabb a pénznél Angol kocsifékező berendezés Budapesten, a Ferencvárosi Rendezőpályaudvaron fordítják meg: a Dunántúl és a Ti­szántúl vasúti forgalmának mintegy kilencv en százalékát. A két gurító domb naporáa átlagosan négyezernyolcszáz kocsit rendez. Ennek a munkának egyik fontos, de egyben legveszélyesebb részét a ..sarusók" végzik. A pályaudvaron a munkaerőhiány pótlására kísérletképpen négy vágányon angol gyártmányú hidraulikus kocsifékező berendezést he­lyeztek üzembe, amelyhez nem kell kezelő személyzet, minimális karbantartást igényel, csökkenti az árukárt és ami a fő: balesetmentes Nem maradt nyitott kérdés Filmet vetít a propagandista Gmbmági veeefäk beszá­molóikban vissza-visszatérS panasz — vagy vélt mentség a bajokra — o munkaerő­hiány. „Nem tehetünk róla — tárják szét ilyenkor a kar­jukat a mentegetőzők —. ha egyszer nincs elég munká­sunk, mérnökünk. Hiába ígérünk és fizetünk magas béreket, sorra hagynak itt bennünket legjobb szakem­bereink”. Szó, ami szó, a munkaerő­nek az a természete, hogy oda áramlik, ahol többet fi­zetnek. De néha akkor is odébb áll, ha másutt sem fi­zetnek neki többet Verseny a munkaerőért Amióta népgazdaságunk az intenzív fejlődés nehe­zebb útját járja, s a válla­latok kezdték szembetalálni magukat a krónikus munka­erőhiánnyal a munkáske­zekért folyó versenyben, igen látványos módon változtak a munkakörülmények. Szállo­dákkal vetélkedő munkás­szállások, a bejáróknak ké­nyelmes buszok, étkezdék, higiénikus fürdők teszik ké­nyelmesebbé és kulturáltab­bá a dolgozók életét, nem is szólva a nehéz fizikai mun­kát megkönnyítő technikai korszerűsítésekről. Csakhogy ma önmagukban ezek sem bírnak kellő vonz­erővel. Van valami kevésbé kézzelfogható, ami mindjárt a kereseti lehetőségek után, sőt, gyakorta azokat meg­előzve esik a latba: a jó munkahelyi légkör. Érthető, hiszen a munka­erő nem egyszerűen terme­lési tényező, hanem érző és gondolkodó, eleven hús-vér ember, idejének javát mun­kával, munkahelyen tölti el, s egyáltalán nem mindegy számára, hogyan érzi ott magát. Nem lehet teljes ér­tékű annak az embernek az élete, aki a munkát csak szükséges rossznak érzi, csak eszköznek, amellyel megvált­hatja jogát és lehetőségeit a szórakozáshoz és pihenéshez. S ami fontosabb: nem lehet teljes értékű az ember mun­kája, ha ott, ahol azt vég­A főtéren lévő bisztró elé egy Trabant kanyarodott. Vezetője kannákkal igyeke­zett a közeli kúthoz vízért. — Somogyacsai . .. Innen és a többi társközségből is gyakran jönnek ide vízéri, mert az ott levő kutak saj­nos egészségtelenek, vizük alkalmatlan emberi fogyasz­tásra. Különösen ott jelent ez gondot, ahol apró gye­rekek vannak, 'kénytelenek innen vinni a jó ivóvizet... Pécseit Gyula, a Török- koppányi Községi Közös Ta­nács elnöke monda ezt. Be­szélgetésünkön, részt vett Kiss Pál vb-titkár és Gyenis Ferenc, a pártvezetőség tit­kára is. — Nincs olyan falugyű­lés, pártnap, tanácsülés, párttaggyűlés, ahol ne ke­rülne szóba az ivóvíz. Szo­rosadon a tsz kutat íuratott, s Kára községben is hamaro­san megtörténik ez. Megala­kítjuk a törpevízmű társu­latot, biztosítjuk, az egészsé­ges ivóvizet. Somogyacsa nem szerepel ebben a terv­ben, de ott is megoldjuk ezt a régi gondot. Ebben is a Koppányvölgye Tsz megérté­sére, segítségére és a lakos­ság összefogására számítunk. — Nagyon kellene új szol­gálati lakás a körzeti ápo­lónőnek és a védőnőnek. A mostam ugyanis csaknem száz eve* epület. Elkezdték 2*. sztiksegtelemitl rw**z vi­szonyok nyomasztják, dühí­tik, idegesítik, töltik el szo­rongassál nagy keserűseggel, sértik igazságérzetét vagy em béri méltóságát. A vezetői stílus értéke Ha bárkit megkérdezünk, hogy miért szereti a munka­helyét. vagy épp ellenkező­leg, miért akar elmenni on­nan. hogy a munka kedvére való vagy nem. elsőként többnyire a munkahelyi ve­zetőjét minősíti. „Megbecsül­nek, jól ki tudok jönni a főnökömmel” — hangzik a válasz. Vagy épp ellenkező­leg: „Kibírhatatlan. ember, nem tudok megmaradni mel­lette”. A vezetői stílusnak pénzben ugyan alig kifejez­hető, mégis vitathatatlan gazdasági értéke van. A dol­gozók elvárják, de meg is becsülik közvetlen vezető­jükben a szakmai és politi­kai tudást, a szervezőképes­séget. a határozottságot, a jó emberismeretet. Ne higgyük, hogy a „liberális”, a min­dent elnéző, a mindenkinek kedvezni igyekvő vagy épp nepszerűseghajhaszó vezetőt szeretik. A tehetetlen, hatá­rozatlan, intézkedni képte­len főnököknek épp úgy nincs tekintélye, mint amennyire meg tudja mér­gezni a légkört maga körül egy-egy igazságtalan, a kri­tikát nem tűrő vagy megtor­ló, a hízelgőkre támaszkodó helyi kiskirály. Az egysze­mélyi felelősség megkövetel­te erély, valamint a társa­dalmi rendünk szelleméből fakadó és a dolgozókat ér­telmes cselekvésre mozgósí­tani egyedül képes demokra­tizmus: ez a korszerű veze­tési stílusnak két legfőbb, nem ellentétes, hanem egy­mást feltételező alappilléré. Munkahelyi közérzet A demokratikus vezetési stílus persze még nem azo­nos a munkahelyi demokrá­cia eleven működésével. A dolgozók jó munkahelyi köz­a pénz tartalékolását, s ha összegyűlik a szükséges ösz- •szeg, hozzálátnák az építés­hez. Sép számmal akadt örven­detes esemény is: Kárán és Somogyacsán jó ütemben fo­lyik a járdaépítés. Somogy- döröcskén a napokban nyitja meg a karadi áiész az új vegyesboltot. A tanács adott erre a célra épületet és pénz­zel is hozzájárultak. — Együttműködési szerző­dést kötöttünk a fogyasztá­si szövetkezettel és a lakos­ság érdekeit szolgaló fejlesz­tésekhez, új boltok, vendég­lők építéséhez, a meglévő«: felújításához mi is hozzájá­rulunk — mondták a tanács vezetői. Megszűnt az iskola zsúfolt­sága: megvásárolták a GOV- nak a községben levő tele­pet, s itt helyezték el az al­só tagozatot. Ide került az iskolai konyha, az etkezde. Van ebben külön szobájuk az úttörőknek is, és itt ka­pott helyet az iskolai könyv­tár is. Meg ebben az évben elkez­dődik Törökkoppányban az új posta, mellette pedig a takarékszövetkezet építése. Társadalmi összefogással kö­zel az iskolához sportpályát is építenek. Segít ebben a tsz is azzal, hogy gépeket tid. A Somogy megyei Gabo- riaíorgaimi es Malomipari érzetéhez az is elengedhetet­len, hogy magukénak tudják üzemük valamennyi ügyét, erezzék: van beleszólásuk annak életébe, munkájába. A rossz munkahelyi lég­kör okaként nagyon gyakran a munkahelyükön tapasztal­ható szervezetlenseget jelö­lik meg az emberek. Ha nincs anyag, eszköz, alkat­rész. ha nincs megrendelés, ha késnek a szállítások, ha rossz a kooperáció, ha nem illeszkednek pontosan a te­vékenységi körök, ha értel­metlen és felesleges munká­val telik az idő. s ha aztán a semmittevést kapkodással, rohammunkával kell pótol­ni .. . — nos, mindez valóban lelket-idegeket roncsoló fe­szültséget okoz. A szervezet­lenség általában mint vala­mi személytelen, arc nélkü­li. megfoghatatlan ..sorscsa­pás” jelentkezik a felszínen, amiért senki sem felelős. A dolgozók azonban tudják, vagy legalábbis ösztönösen érzik, hogy igenis minden ilyen hibának van felelőse, meg ha az láthatatlan is a modern termeléssel járó munkamegosztás bonyolult kapcsolatrendszerében. Vi­lágossá és rendezetté tenni ezeket a viszonyokat, magas színvonalra emelni a munka- es üzemszervezést: az egész­séges munkahelyi közérzet­nek ez is az egyik fontos komponense. A mértéktartás kötelesség Végül, attól is függ, hogy milyen a kollektíva. A kö­zösség egyénekből áll; az ember nemcsak szenvedő alanya lehet a rossz munka­helyi közösségnek, hanem oka, forrása is. És megfor­dítva: ha jó a légkör, akkor annak megteremtője a kö­zösség minden tagja. Senki sem kívánhatja, hogy vattába csomagolják minden munkahelyi kelle­metlenség es bosszúság ellen védve. Van egy természetes mértéke a munkahely „szo­ciológiai ártalmainak”, ame­lyet el kell és el lehet visel­ni. Ám mértéket tartani va- iamennyiönk erdeke es köte­lessége is. K. I Vállalat pedig úgy. hogy a Szorosadon épülő termény- tárolójuktól ide szállítják a fölösleges földet a sportpá­lya. feltöltésére. Jövőre az NDK-ból úttö­rőket. Székesfehérvárról az Ikarus gyárból pedig spor­toló .fiatalokat várnak a községbe. A Csészmei erdő mellett, az igen szép kör­nyezetben levő Török-kút- nal elkezdtek egy ifjúsági tábor építését. A megyei if­júsági alapból kaptak ehhez 100 ezer forintot, 20 ezret pedig a tanács ad. A köz­ség fiataljai nagyon sok tár­sadalmi munkát végeznek itt. — Mérlegre tettük a befe­jeződött pártoktatási év ta­pasztalatait. Amikor a vál­lalat pártvezelósége a három alapszervezet tevékenységét értékelte, azt is vizsgálta, hogy mi volt a jó és mi nem. Ez elősegítette az ősszel kezdődő új oktatási év fel­adatainak meghatározását és — mondta Sülé Vilmos, a Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat pártvezetöségenek titkára. A nyár mindenhol a fölké­szülés ideje a partoktatásra. A Délviépnél a vállalati pártvezetőség ezután tár­gyalja meg az új pártokta­tási év feladatait. A tan­anyagot már megrendelték a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltségén. Az ötéves ok­tatási , terv alapján pontosan tudják, hogy a három alap­szervezet milyen tanfolya­mot szervez az ősztől. Az előző évben a központi telep. — Különösen sokat dolgo­zott Mészáros József KISZ- titkár, a tsz ágazatvezetője. Sokat tett a táborért Knéber József, Herczeg , Károly, Ta­kács Árpád, Kovacsik Ist­ván, Steinbacher János — sorolja Gyenis Ferenc, a pártvezetőség titkára. Munkájuk azért is dicsére tes, mert a fiatalok többsé­ge nem Törökkoppányban. hanem a társközségekben la­kik. Ha szükség van a társa­dalmi munkára, otthon is le­het rájuk számítani. Bizo­nyíték erre az. hogy a múlt évben 1,2 millió forint volt a társadalmi munka, az idén az ev első felében pedig el­az irodaház alapszervezete a Fejezetek a magyar mun­kásmozgalom történetéből elnevezésű tanfolyam anya­gával ismerkedett. Most az 1. számú főépitésvezetőség pártszervezete tanulmá­nyozza majd ezeket a kér­déseket. Ök egyébként az előző évben a társadalompo­litikai kérdések tanfolyamát végezték el. Az ősztől a köz­ponti telepiek a szocialista kultúra es ideológia kérdé­seivel, az irodahazbeliek pe­dig a gazdaságpolitikai kér­désekkel ismerkednek. — Kilencvenen kezdték el a három taníoíyamot — mondta a párttitkár — es hetvennyolcán fejezték be. — Miért morzsolódtak le? — Elsősorban azért, mert közben kiléptek a vállalat­tól. Aztán volt olyan is, aki szült. Az okoz gondot, hogy a hallgatóknak csak a fele parttag. A kommunisták egy érték már a 700 ezer forin­tot. A tanács végrehajtó bi­zottsága Somogydöröcskén tartotta ülését. Az óvodai nevelés, az óvodák helyze­te szerepelt a napirenden. Azért ott került sor erre a tanácskozásra, mert egyín gyermekintézményük ebben a községben van. Egyúttal megnézték azt is, hogy mi­ként halad az óvoda tető­szerkezetének felújítása. Er­re 130 ezer forintot költe­nek. Rendszeres már, hogy a vb-, illetve a tanácsüléseket a társközségekben tartják. Augusztusi tanácsülésük például Somogyacsan lesz, ahol a tanácstagi csoport számol be munkájáról. Ezekre meghívják azokat is, akik a közéletben vég­zett munkájukkal bizonyí­tották : felelősséget éreznek településükért. Ülésezett a pártvezetőség is. Gyenis Ferenc, a párt- vezetőség titkára mondta: — A tsz elnöke, Matesz Pál — a pártvezetőség ter­melési felelőse — számolt be a szövetkezet gazdálkodá­sáról. Ha az időjárás enge­di jó termést takarítunk be. Tavaly a tagság a tsz-en keresztül 17,5 millió forint értékű állatot értékesített a háztájiból, az idén ennél nagyobb öszegre számíthat­nak. Kedvezően alakult, fej­lődött a melléküzemág is, évente 10 millió forint ter­melési értéket állítanak elő a vas- és faipari részlégnél, a varrodában. Ennél is ör- vendetesebb: százötven em­bernek biztosítunk a mellék­üzemágban állandó munkát, jó keresetet. Ssalsi László része valamilyen állami vagy politikai iskolába jár, A má­sik részük vezetői beosztású, magas szintű politikai vég­zettséggel. — Van-e elképzelés az ő politikai továbbképzésükre? — Arról beszélgettünk, hogy őket elméleti konfe­renciára, marxista körre küldjük egyetértésben a vá­rosi pártbizottsággal. A vál­lalati pártvezetőség szerint ennyi idő kevés a megszer­vezésre, éppen ezért a követ­kező oktatási évtől tervez­zük. A százhuszonhét part­tag közül mintegy huszon- ötnek-harmincnak felső-, il­letve középfokú a politikai iskolai végzettsége. Elsősor­ban rájuk gondoltunk, a ná­lunk új forma alkalmazása­kor. Az ugyanis valóban nem helyes, hogy ezekre a szemináriumokra küldjük őket. — Fejlődött-e a vitakész- seg a tanfolyamokon? — A párt.vezetőség megál­lapítása szerint változó volt a megjelenés a foglalkozáso­kon. Összességében jónak tartottuk, az összképből azonban kirítt az irodaház tanfolyama. Itt volt a leg­rosszabb a megjelenés ará­nya, s a föl-készültséget fi­gyelembe véve, az aktivitás sem volt kielégítő. A vidék­re járáson kívül oka ennek a már említett sem megfe­lelő kiválasztás is. Ugyanak­kor a központi telepen' — ahol elsősorban fizikai dol­gozók voltak a hallgatók —, nagyon jó volt a részvétel. Az 1. számú főépítés vezető­ségen a fizikai dolgozók sokkal rendszeresebben men­tek el a foglalkozásokra, mint az alkalmazottak. Ná­lunk jói fölkészültek a pro­pagandisták. s a szemleltetes is megoldott: a filmtől a magnetofonig, a térképtől a történelmi dokumentumokig sok mindent felhasználtak. Kiváltképp sikerült növelni az érdeklődést azzal, hogy kiegészítették a tananyagot, a napi bel- és külpolitikai eseményekkel, sőt a vállalat; tevékenységét is kapcsol­ták a témákhoz. örülünk annak, hogy nyitott kérdés nem maradt. A hallgatóknak három év után alapfokú po­litikai végzettségük lesz. A vállalati pártvezetöség irányításával mind a három alapszervezet ugyanazokat bízza meg a propagandista teendők ellátásával, mint tavaly. — Nagyon jó előadok — dicséri okét Sülé Vilmos. — Most is elküldjük őket a propagandisták fölkészítő je- re. Mindig jól gyümölcsöz" tetik, amit ott hallanak. Lajos Géza SOMOGYI NÉPLAP ÖRÖMÖK ÉS GONDOK Törökkoppányi változások Kannákban viszik Somogyacsára a vizet

Next

/
Oldalképek
Tartalom