Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-16 / 165. szám

Tiszteit Szerkesztőség! Ifj. Baláss József né — ' Somodor, Kossuth u. 119. sz. alatti, lakos — július 8-án megjelent panaszával kapcso­latban az alábbi tájékoztatást adom. Szekeres Lászlót és birtokíársdit 1978. szeptember 21-én kelt határozattal kötelezték a Somodor, Kossuth u. 117. sz. alatti lakóház felújítására. A határozatot meg­fellebbezték, majd . felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amelyeket elutasítottak. Mivel a helyreállítási munkákat nem végezték el, 1981. július 13-án határozattal kény­szer-helyreállítást rendeltünk el. A munkák elvégzésére a Mernyei Községi Közös Tanács V. B. szakigazgatási szer­vét jelölte■ ki a határozat, amelyet Szekeres László meg­fellebbezett azzal, hogy az epület közben olyan romossá vált, hogy felújítása nem gazdaságos. Vállalta a bontás elvégzését. Ezt elkezdte, de még nem fejezte be. Április 23-án és május 12-én tartott helyszíni ellen­őrzés során megállapítottuk, hogy Szekeres László a bon­tást nem folytatta, ezért kétezer forint pénzbírságot szab­tunk ki, és 40 napos határidőt állapítottunk meg a mun­ka befejezésére. Ha nem tesz eleget kötelezettségének, újabb pénzbírság kiszabására, majd kényszerbontas el­rendelésére kerül sor. Tisztelettel: Bakonyi Gyula a Kaoosvári Járási HiVa-tal csoportvezető-helyettese Tisztelt Szerkesztőség! Július 3-án Somogyszilba utaztam a 17.10-es busz- szál. Magyaratádra érve a somogyszili járat befordult Patalomba, holott a közvetlen patalomi járat 10 perccel korábban ment oda. Egy utas nem volt se oda, se vissza. Amikor folyton a gazdaságosscigot emlegetjük, nem pazarlás ez? Tisztelettel: Demeter Zoltánné Somogy szil TV-JEGYZET XXXVIII. évfolyam, 165. szóm 1982. július 16., péntek TÖBB A BÍRSÁG Társadalmi ellenerők a kereskedelemben Több mint ezernyolcszáz vizsgálatot végeztek az év első felében a sbmogyi ke­reskedelemben és venöégiá.- tásban a szakszervezeti ke­reskedelmi társadalmi ellen­őrök. A csaknem négyszáz ellenőr többsége részt vett a munkában. Különösen a Ka­posvári Cukorgyár, a Pa- anutfonó-ipari Vállalat ka­posvári gyára, a Villamosbe­rendezés és Elektronikai Vállalat Kaposvári Villa­mossági Gyára és a Tanép társadalmi ellenőri csoportja tett ki magáért, az átlagos­nál jóval több ellenőrzést vé­gezték. Az SZMT munkatár­sai is több mint hat&záz vizsgálatot tartottak. összegekben, de akadt a bír­ság mellett más figyelmez­tető „eszköz” is: megrovás, szóbeli és írásbeli figyelmez­tetés, kel hónapra érvényes bércsökkentés. A vendéglátó üzletek osz~ talyba sorolását hetvenkét egységben nézték meg. s ar­ra a megállapításra jutottak, hogy a vállalatok és szövet­kezetek a türelmi időszak­ban nem tettek meg min­dent azért,- hogy az osztály­ba sorolás feltételeit bizto­sítsák. Megnyugtató volt vi­szont, hogy a korábbihoz ké­pest jelentősen javult az üz­letek környezeti tisztasága. Az idegenforgalmi terüle­ten működő nyolcvanhét egységnél a fogyasztói ér­dekvédelemmel kapcsolatos vizsgálat legfőbb megállapí­tása; az üzemeltetők ezúttal tudatosabban készültek fel a szezonra. mint az előző években. Negyven helyen nem tapasztaltak hiányosságot: kielégítő illetve megfelelő volt az általános rend, a kör­nyezet kulturáltsága, az áru­kínálat, a vásárlók tájékoz­tatása. Az áruk minősége, az egységek 67 százalékánál megfelelt az előírásoknak. A vizsgált egysegek 21 százalé­kánál viszont kifogásolták az árak feltüntetésének elmu­lasztását. Sí írnok metamorfózisa Naív, cártisztelö emberként érkezik Pétervarra Avroszi- mov nemes, ahol az a meg­tiszteltetés éri, hogy írnoka lehet a dekabristák bírósági tárgyalásának. Bulat Okud- zsava hőse olyan, mintha Dosztojevszkij valamelyik regényébe belehelyeztek vol­na egy gogoli. még inkább buigakovi figurát. De az is bizonyos, hogy az orosz iro­dalom kedvelőinek Tinyanov prózája is eszébe jut a re­gény olvastán. Két kiadást ért meg magyarul az okud- zsavai mű, és népszerű — a Kaposváron színpadi pro­dukcióként is bemutatott — Merszi, avagy Sipov kaland­jai című regénye is. mely­ben egy szélhámos Tolsztoj gróf megfigyelése helyett mesékkel kábítja a cári tit­kosrendőrséget ... Harma­dik regenye a könyvhéten je­lent meg Dilettánsok utazá­sa címmel. Okudzsava műveinek ha­táselemzése — egy átfogó jelentőségéhez méltó írás — nem mehet majd el amel­lett, hogy ezek a regények (noha ’ alapos kutatásokra épülő tényanyagokra alapo­zódtak), mégis egy különös perspektívából ábrázolják az időszakot, illetve a társa­dalmi viszonyait. Oiyan bé­kaperspektíva ez, ahonnan azért a legmagasabbra is ellátni; csakhogy mulatsá­gosan torzulnak a figurák. Éppen ezert az irónia, a ma­ró szatíra sem idegen Okud- zsavatol, sót eszköz. A Szegény Avroszi-movban Komputer­verseny Japán legnagyobb elektro­nikai konszernje, a Hitachi bejelentette, hogy még szep­tember vége előtt bemu­tatja a világ leggyorsabb számítógépét. A HAP—1-nek elnevezett szuperkomputert a tudomá­nyos kutatásoknál végzett hosszadalmas matematikai számítások nagy sebességű feldolgozására szánják. Meg­vásárlását azonban feltehe­tően kevesen engedhetik meg maguknak, mivel ára minden bizonnyal meghalad­ja a 12' millió dollárt. Ennyiben szabta meg ugyanis saját „világrekorde­re” áfát a konkurens Fu­jitsu cég. Fujitsuék alig egy héttel ezelőtt jelentették be, hogy ők is létrehozták a vi­lág leggyorsabb számítógé­pét, a VP—200 névre hall­gató szuperkomputert. A Hitachi szóvivője szerint a HAP—1 gyorsasága felül­múlja az alighogy megszü­letett vilagrekorderét. egy romantikus fiatalember aki még zöld — válik bizo- zonyos értelemben éretté. Kezdetben Pesztvel ezredest, a köztársasági eszme hívét, az egyenjogúság hirdetőjét sátáni gonosztevőnek látja; vad, lázas álmaiban is meg- megjelendk félelmetesen. Mi­re a cselekmény derekáig, s az utolsó fejezetekhez érünk, Avroszimov, a kétszáz lel­kes jobbágyfalu ifjú birtoko­sa már íogolyszabadító gon­dolatokkal játszadozó, áldo­zatkész ember, aki többe- kevésbé tisztába jött a hata­lom igazi arculatával, a manipuláció sohasem tiszta eszközeivel. Álmok, lázak kavargása, a pétervári aranyifjúság dolce vitája, ra­dikális eszmék, dilettáns forradalmárok, korhely tisz- tecskék, hajlamos széplá­nyok — micsoda gazdag tár­ház, s mindez egyetlen re­gényben! Gát György „javítóvizsgá­ja” volt ez a tévés produk­ció. Egy elrontott Paraszt Hamlet után most az okud- zsavai mű. Az írnok meta­morfózisa sokkal jobban si­került, mint a mrdusai pa­raszt tragédia rendezése. Meg akkor is, ha budai helyszínekre ismerünk a pé­tervári történéskor. A kor­hangulatot jól idézte meg: az alakokat is kitűnően fes­tette. Kitalálta — vagy a szükség vitte ra —, hogy az Avroszimovót alakító ztudo­rai Pétért „szinkronizálja”, ha jól hallottam Szakácsi Sándorral. Szakácsi hangja sokkal hajlékonyabb. Egy sereg karakterszínészt vont be a játékba, köztük Koltai Róbertét, Máté Gábort, Po­gány Juditot, Gáli Oszkárt stb. Sajnos, Pesztyelnek — Kun Vilmos játszotta — nem adott hangsúlyt. Az avroszimovi álmok sem je­lenlek meg a képernyőn. Mégis, hatásos munka ez; a pótvizsga sikerült. A több mint ezernyolcszáz ellenőrzés során kétszázhúsz esetben voltak elégedetlenek a társadalmi ellenőrök a ke- reskedeimi és vendéglátó egységekben szerzett tapasz­talatokkal. Az SZMT köz- gazdasági és szociálpolitikai osztályára június 29-ig ér­kezett följegyzések szerint 51 400 forint volt az az összeg, amelyet a társadalmi ellen­őrök által felvett jegyző­könyvek alapján bírságként kiszabtak a szabálytalansá­gokért. Ez 43 százalékkal több a múlt év ,első felében kirótt bírságnál! Csupán a második negyedévben 30 600 forint büntetést vetettek ki 500 és 4000 forint közötti Csofores a vízhiány oka Kaposváron Több olvasónk telefonált tegnap szerkesztőségünkbe, hogy Kaposvár nagy részén nincs, vagy csak ritkán van víz. Mint a vízműnél megtud­tuk szerdán Fonyód térsé­gében csőtörés következett be a regionális vezetéken, s ez okozta — s egy ideig még okozza — a fogyasztói panaszokat. A szakemberek dolgoznák a hiba kijavítá­sán, de a panaszok teljes megszűnésére .csak ma, az esti órákra lehet számítani. Addig is a vízmű a Kali- nyin városrész vízellátását szakaszosan tudja megoldani úgy, hogy a csúcsidőkben (6 —8, 11.30—14 és 17—19 órák között) teljes, a közbeeső időpontban pedig csökkentett nyomással látja el a lakóhá­zakat ivóvízzel. A város más területén a kritikusabb he­lyeken két vízszállító kocsi­val igyekeznek enyhíteni a vízhiányon. L. L. — Na jó, bemehetsz, 6e csak öt perce«. moly rajza) Kempingek az Ezüstparton Ha a déli part kemping­jeiről esik szó, érthető mó­don mindenki a Siotóur tá­boraira gondol. Kevesen tud­ják, hogy például Siófokon a városi tanácsnak is van két kempingje — a Zichy Mihály es az Ezüstpart —, amelyeket a fürdöigazgató- ság dolgozói — 24-en — gondoznak. A vendégek — hazaiak es külföldiek egy­aránt — ezeket a táborhe­lyeket - is kedvelik, hiszen például az ezüstparti sáto­rozol? közvetlenül a Balaton partján laknak. Mátrai Jó­zsef gondnok elmondta, hogy jelenleg 70 százalékos a „töltés”, a két kempingben, amely átlag 600 sátort, il­letve lakókocsit képes befo­gadni. A tanácsi táborhe­lyek , mellett egy ABC, há­rom zöldségbolt, egy má­sodosztályú bisztró és két negyedosztályú büfé, vala­mint kölcsönző áll a vendé­gek rendelkezésére. Esztergomban fogadják a nemzetközi Duna-túrát Vasarnap minden bizony­nyal sok nézője lesz Eszter­gomban a 12 órától erkező nemzetközi Duna-túrának. Az Ingolstadtbói múlt hó­nap végen indult 27. TID- ben a magyarokkal együtt mintegv 800-an vesznek részt. Első magyarországi pi­henőbe: \ ükön, Esztergomban csatlakoznak a 10 ország ha­jóihoz a mosonmagyaróvári Mosom—Duna-túra és a Szentgotthárdról érkező Rá- ba-túra tagjai. A városi ta­nács vezetői fogadást adnak az egyes országok túracso­portvezetői számára és át­nyújtják a város emlékpla­kettjét.. Este a Duna-szige- ten népzenével aláfestett nemzetközi gúlyaspartit ren­deznek számukra. Magyarországi útjukat a magyar természetbarát szö­vetség szervezi. A népes me­zőny, amelyben a magyaro­kon kívül JHDK-beli és cseh­szlovák hajósok vesznek a legnagyobb számban részt, hétfőn a Szentendrei-sziget csúcsán. Kisorosziban köt ki. Itt tábortüzet gyújtanak. Kedden érkeznek Budapest­re. Három napot töltenek a fővárosban, maid Dunaújvá­ros, Paks és Baja után Mo­hácsnál hagyják el a Duna magyarországi szakaszát. Akik csak két napot időz­nek a fővárosban, azok Er­csiben is kikötnek. Végül kéthónapos, több mint 2060 kilométeres víziutjuk au­gusztus vegén a bulgáriai Szilisztrában zárul. (MTI) Remény — Mondja, kérem — kérdi a fiatal író a szer­kesztőtől —, van egyálta­lán remény arra, hogy az elbeszélésem megjelenik az önök folyóiratában? — Hát persze! Minden ember halandó, en sem élek örökke! Tudja — Kudlacsek. miért nem veszed el özvegy Kovács­nál. hiszen úgyis minden estédet nála töltőd! — Nem tehetem. Ha el­venném. hova járnék min­den este? Bor Az étteremben a vendég egy pohár bort kér az ebédhez. — Vöröset vagy fehéret parancsol? — kérdi a pin­cér. — Mindegy, színvak va­gyok! A vendégért Felirat egy presszóban: „Nálunk mindig a ven­dégnek van igaza. Ha ön­nek az a szokása, hogy a cigarettahamut a csészé­be veri. akkor szóljon a pincérnőnek, és a hamu­tartóban fogja felszolgálni önnek a feketét.” Bíróságon — Uram, maga miért rugdosta a felesegét ? — Azért kérem, mert jólnevelt férfi nőre nem emeli a kezét... Salamon Két barát beszélget: — Salamon királynak kilencszáz felesége volt. — Szeretnem tudni, mivel táplálta őket. — Engem inkább az ér­dekel. hogy ő mivel táp­lálkozott . .. Utánzó Az impresszárió meghal- , lotta, hogy egy kezdő pa- rtídista enekel. Odament hozzá és ezt mondta: — Nem értem, miért foglalkozik maga holmi utánzásokkal. Nagyszerű tenorhangja van. és en hajlandó vagyok szerző­dést kötni magával egy hangversenyeik! usra. — Ugyan kérem — mo­solyodon el a parodista — egyáltalán semmi hangom sincs. Amit az előbb hal­lott, az csupán Caruso- utanzásom volt! Az MSZMP Somos? Bizottsagana* tapj*. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paái Lásrl«- Szerkesztőség- Kaposvár. Latme# Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár PL: 31. 7W1. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy ineg.ei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinra Sándor a. 2. Tel.: 11-510. Postacím: Kaposvár. Pf : fi. ?40i Felelős kiadó: Ralajc/a János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlankezbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési cin egy hónapra ;i4 Ft. negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft. egy évre 400 Ft. Index: 25.%'? ISSN 0133—0608 Készült a Somosív meével Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemeben. Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelő« vezetői Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem Őizunk még es nem adunk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom