Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-16 / 165. szám
Lehetővé Sette egy kormányressefeiet Versenytárgyalás, szabad árkalkuláció az építőiparban Július elsején életbe lépett áz a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a gazdaság különböző szektoraiban — így az építőiparban az áruszállításban, a szolgáltatásban — a versenytárgyalásos rendszer alkalmazását. Azt jelenti ez, hogy a beruházó, a megrendelő mielőtt konkrét rendelését megadja a kivitelezőnek, versenytárgyalást hirdet: azt az ajánlatot fogadja el, amely számára a legkedvezőbb. Ez a módszer általánosan elterjedt a nemzetközi kereskedelemben. Régóta részt vesz ilyeneken a külkereskedelmünk is, a versenytárgyalásos rendszert sok ország belföldön is alkalmazza, az állami beruházások egy részét nem is engedik másként, csak verseny-ártárgyalás után kivitelezni. Hazai bevezetése most egész sor pénzügyi, ár- és más jogi szabályozást igényel. Minderről, valamint a versenytárgyalások, várható eredményeiről érdeklődött az MTI munkatársa az Országos Anyag- és Árhivatalban. A versenytárgyalásos forma alkalmazása mindenekelőtt az építőiparban merült fel. Az ágazat hatékonyabb gazdálkodása, árrendszerének tökéletesítése, a kiviteNaponta 4100 napilap Többen olvasnak politikai műveket lező munkájának gyorsítása már régebben napirenden van. Ehhez járul, hogy a meglévő építőipari kapacitás es a beruházási korlátozás olyan piaci helyzetet teremthet, amelyben a kivitelező munkát keres. Az eddigi beruházásoknál az építőipari vállalat a kapott tervek alapjan dolgozott, nem voit érdekelt a kivitelezési költség alakulásában. Tehetett ugyan ésszerűsítő javaslatokat a munka során, de nem akkor, amikor elvállalta azt. Versenytárgyalásnál a megrendelő közli, mire van szüksége, megadja annak legfontosabb paramétereit, majd meghirdeti a pályázatot, s a jelentkezők árajánlataikkal versenyezhetnek. A rendelet egyébként felhatalmazza a Pénzügyminisztériumot, hogy ha hitelből illetve állami keretből terveznek beruházást, egy adott körben kötelezővé tegye a versen ytárgyalást. Igaz, egyelőre még nem alakult ki a piac, a munka hiánya nem egyformán érintette az építőipari vállalatokat. Annak érdekében, hogy a versenytárgyalásokra valóban csak a vállalkozó kivitelezők jelentkezzenek, a versenyt hirdető szerv vagy vállalat kikötheti a jelentkezéskor bizonyos összeg letétbe helyezését is, amit felelőtlen és megalapozatlan ajánlattételnél megtarthat bánatpénzként. Azt is figyelembe kellett venni, hogy az árképzés bonyolult, adminisztratív munka, s Magyarországon általános a kalkulációs kötelezettség. A versenytárgyalások esetében könnyítésnek számit. hogy a kivitelező ugyan továbbra is köteles elkészíteni kalkulációját meghatározott területen, de ha a megrendeld. nem igényli, nem kell azt rendelkezésére bocsátani. Már a versenyfelhívásban kiköthető, milyen mélységű legyen a kalkuláció. Mivel néháijy területen hatósági árak vannak érvényben, az új szabályozás lehetővé teszi, hogy verseny- tárgyalás esetén a kivitelező szabad áron kalkuláljon. Ilyen esetben az az ár az elfogadott, amit a szerződő felek kikötnek. Mindezek figyelembe vételével sokakban felvetődhet: ezzel az új lehetőséggel nem emelkedik-e majd az árszínvonal. Az árhivatal véleménye szerint, ha kivitelezői kínálat jön létre a piacon — márpedig ez előfeltétele a versenynek — nem növekedhet az árszínvonal. A megrendelőnek létérdeke, hogy a számára legelőnyösebb ajánlatot fogadja el. A versenytárgyalás győztese az a vállalat lehet, amelyik észszerű feltételeket kínál, nyereségét elsősorban a fajlagos költségek csökkentésével növeli. A versenytárgyalásos módszert a népgazdaság minden területén alkalmazni- lehet, szakemberek szerint ettől gyorsabb mozgásba lendülhet egész gazdaságunk. A jogszabály ma is lehetővé teszi például, hogy a felhasználó közvetlenül a gyárból vásároljon. A ruhaiparban sok kiskereskedelmi vállalat kikapcsolja a közvetítő nagykereskedelmet, és a számára legmegfelelőbb partnertől közvetlenül veszi meg a termékeket. A cél az, hogy a közvetítőcsato-mák kötelező jellege megszűnjön. Persze a nagykereskedelem és a termelőeszköz-kereskedelmi vállalatok szerepe továbbra is megmarad. szép számú ilyen kötet található az üzemi könyvtárakban. Az elmúlt években növekedett a pártfolyóiratok iránti érdeklődés. Elsősorban a politikai napilapok — mindenekelőtt a Népszabadság és a Somogyi Néplap — olvasóköre bővült. Nagyatádon a családok 23 százalékához jut el a Nép- szabadság es 64,5 százalékához a Somogyi Néplap. Naponta 4100 politikai napilapot kézbesítenek az újsághordók a lakásokba. Ezen kívül több mint 200 pártfolyóirat, 100 Útközben és több száz egyéb politikai jellegű kiadvány kerül a városi olvasókhoz. Uj telepen,új környezetben zolók,, lakatosok, villanyszerelők es mások vettek részt a munkában. — Megérte? — Eírt a rövid kérdést az igazgatónak és a kisvállalkozás vezetőjének is föltettük. Sziivási József: — Feltétlenül. Több mint tizenötmillió forintba kerül egy ilyen gépsor, ha úgy vásároljuk. így nem egészen egymillióba került a gyárnak. Egy év alatt több mint háromszáz tonna pántolószalagot lehet ezzel készíteni es így körülbelül kétmillió forint nvereseget termel a sor évente. A távlatokra is adott tapasztalatokat a nekünk szokatlan forma. Ezután többféle kisebb nagyobb gépet magunk fogunk készíteni — hasonló kisvállalkozások segítségével — nem varunk az importlehetőségekre vagy a hazai gyártók szállítási ígérgetéseire. Falusi Lajos: — Megérte. Sokat gondolkodtunk, töprengtünk a szép feladat megoldásán. Fersze mindenhonnan a legjobb szakembereket igyekeztünk összegyűjteni a teambe, de meg így is volt néhány kritikus pont, előfordult, hogy néhány pillanatig nem bíztunk a sikerben. Apró alkatrészek akarták hiányukkal. ..megbuktatni” a vállalkozást. De ilyen esetekben is segített a cég. Végülis bejött a dolog. Anyagilag sem jártunk rosszul. Hetvenezer forintot kapott a csoport — így szólt az előzetes megállapodás — ezt a pénzt természetesen az elvégzett munka arányában osztottuk fól. Végül ** igazgatót akartak jnegfogwra A politikai nevelőmunka fontos eszköze a politikai irodalom és a pártsajtó. Az agitációs és propaganda munkában, a tájékoztatásban nélkülözhetetlenek e kiadványok. Hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasók megismerjék a közelmúlt és a jelen politikai eseményeit, megértsék az összefüggéseket. A nagyatádi városi pártvegrehajtó-bizottság megvitatta a politikai irodalom terjesztésének városi tapasztalatait, meghatározta a feladatokat. A testület megállapította, hogy különösen kiemelkedő a konzervgyár, a céinagyár, a Danuvia 4. számú gyára, a kórház, valamint az 1-es, a 2-es számú általános iskola terjesztői munkája. Hagyományai vannak itt a politikai irodalom népszerűsítésének, jól működő terjesztői hálózat alakult ki. A terjesztők munkáját rendszeresen értékelik es a lehetőségeikhez képest erkölcsi es anyagi elismerésben részesítik. A számottevő eredmények ellenére van még Nagyatádon néhány olyan alapszervezet, ahol erre a munkára nem fordítanak keliő gondot, rendszertelen a politikai irodalom terjesztése. Ezeken a helyeken hathatos intézkedést kell foganatosítani annak megjavítására. Örvendetes, hogy több helyütt állandó vagy aiKalmi kiállítást rendeznek a politikai művekből: könyvismertetőket, író—olvasó találkozókat szerveznek. Az üzemi híradók és faliújságok szinten hozzájárulta«. a politikai irodalom nepszerüstlesehez. Több munkahelyen rendszeresek a könyvakciók, a könyvvásárok. A politikai irodalom ter- jekzteseben nagy szerepe van a városi könyvtárnak. Jelenleg li ezer politiKai tartalmú mű — az állomány 20 százaléka —" all az olvasók rendelkezésére. Az olvasottságuk fokozatosan emelkedik: a múlt évben az összforgalomból 16 százalék volt az arányuk. A könyvtár különböző módon segíti elő, hpgy az erdekiödüKi.el megismertesse új szerzeményeit. Cikk-bibliográfiákat jelentet meg, kdnyvkiállítá- sokjMk rendez. Ugyancsak Meg nincs készen a telep: feszített ütemben dolgoznak az iparosok, de a szociális épülethez vezető út mellett már virágok díszlenek és csaknem másfélszáz tehén ismerkedik új „lakásával”. A barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet történetének egyik kiemelten jelentős fejlesztése van megvalósulóban Darány határában. Ezerhúsz férőhelyes szakosított tehenészeti telep épül csurgói faszerkezetből, csaknem ötven millió forintos költséggel. Példa lehet sok tekintetben ez a beruházás. Előrelátás, szervezettség, pontosság, ebben a három szóban foglalható össze az, ami kezdettől fogva jellemzi ennek a telepnek a megvalósítását. A földmunkák elvégzése után az elmúlt év áprilisában kezdtek az építkezéshez. A cél akkor az volt: olyan ütemben kell végezni a munkákat, hogy egy év múlva megkezdhessék a telep fokozatos.folyamatos betelepítését. Azt. hogy milyen ütemet, milyen szervezettséget kívánt ez, azok tudják a legjobban, akik ott dolgoztak. Tény, hogy május 13-án megérkezett a telepre az első hatvanhét tehen, illetve vemhes üsző. Állategészségügyi meggonAz eredmény önmagáról árulkodik „Fusiztak" egy gépsort dolásokból különösen körültekintő módon, fokozatosan tart azóta is a benépesítés. Példa lehet ez is, de az is, ahogy már a múlt év nyarán hozzákezdtek a valóban iparszerűen, két műszakban működő telep dolgozói gardájának megszervezéséhez. Pályázatot írtak ki, megismertetve a dolgozókkal a korszerű telepet, az ott végzendő munkavállalóval szemben támasztott igényt. Önkéntes volt a jelentkezés és szép számmal akadt vállalkozó. Ezt bizonyítja az, hogy rendelkeA hogyan elhangzásakor körülbelül 1981. decemberét írták. Az új gépsor pedig most a próbaüzem végénél tart. Tar Sándor üzemvezető kalauzolt a pántolószalag gyártó gepek között: — Jól működik a *or. csak apróbb hábbk akadtak zésre áll a szükséges munkaerő. Nekik a tavasz folyamán már oktatásokat is tartottak. Még tart az építkezés, de már parkosítanak, csinosítanak és úgy tervezik, őszre befejezik a munkákat. Közben fokozatosan érkeznek a telep új lakói, sőt az elmúlt hetekben már megszülettek az első kisborjak. A telep megépítése igen nagy anyagi áldozatot jelent, ennek megfelelően minden itt dolgozótól különösen ■ nagy körültekintést, szakszerűséget, pontosságot, kívánnak meg. Nagy értékű gépsorral gazdagodott a Kaposvári Kefe- és Műanyagipari Vállalat. Ez önmagában nem különös esemény, hiszen a fejlődő üzemek általában gyarapodnak, új berendezéseket, gépeket állítanak munkába. Mégis érdemes erről a gépsorról a szokásosnál egy kicsit több szót ejteni, mert nem a megszokott módon került a vállalathoz. Sziivási József igazgató az előzményekről elmondta: — Igen nagyok a belföldi igények a ládapántoló szalag iránt. A nálunk megtermelt mennyiségnek többszörösét is tudtuk volna értékesíteni. Úgy terveztük, hogy egy nyugati gépsort vásárolunk. Megerle volna, mert néhány év alatt megterülne az ára. A lehetősegek azonban közbeszóltak, dollár híján nem sikerült nyélbeütni a vásárlást. A nagy' igények viszont megmaradtak. Azon kezdtünk el gondolkodni, hogy miként lehetne mégis növelni a termelést. Gépsorra szükség van, de hogyan ... június közepe, a próbák kezdete óta. Szeretjük ezt a berendezést, jól jártunk vele. Ne kerülgessük tovább: a gyár édesgyerekét nem készen vásárolták, hanem meglevő részegységekből, itt tervezett és itt készitett darabokból a Kaposplast szakemberei rakták össze. Falusi Lajos vegyészmérnök, főtechnológus: — A kérdés annak idején elhangzott, az ötletet tulajdonképpen nem volt nehéz kitaiáini! Magad uram ha szolgád nincsen... A gépet meg lehet itt is csinálni. Ez volt az alapötlet. A vállalat vezetősége minden támogatást megadott, összegyűjtöttünk egy tizenkét tagú csoportot és erre az alkalomra alakult magánvállalkozásként munkaidő után megterveztük es föiépitettük a gépsort. Néhány részegyseget selejtként a nyergesújfalui Viszkóza gyártól vett a cég. néhányat pedig mi terveztünk-meg. A tervezést januárban megcsináltuk, februárban pedig megkezdődött a „selejtek” fölújítása, az új egységek gyártása. Mérnökök, műszaki raj— Munkaidőben vállalati feladatként, avagy túlórában szintén feladatként nem lehetett volna kiadni az új gépsor elkészítését? — De lehetett volna. Korábban is előfordult hasonló: kisebb-nagyobb textilipari gepeket alakítottunk át magunknak. Ám úgy jóval lassabban ment volna. Nem azért mert az emberek lazsálnak, hanem azért, mert amúgy is van elég munkájuk, amely kitölti a munkaidőt. Viszont ugv gondoltuk, az emberek bizonyára akarnak pénzt keresni, es bizonyára keresnek is: azaz kisebb nagyobb intenzitással otthon maszekolnak valamit. Tiszta sor: miért ne ..fusizzanak” úgy, hogy itt a vállalat kerítésén belül találjak meg számításukat, a maguk és egyben a cég hasznára is. Az eredmény: import gép helyettesítése, hiányzó, az országban sokhelyütt szükséges ladapánt-szalag előállítása ... (Hogy olvasóink jobban értsék: az a szalag, amellyel egynémely nagyobb holmi — bútor, háztartási gép és hasonló — össze van csomagolva, s amelyet otthon hatalmas ci bálás után tudunk csak leszedni a vásárolt dolgokról. Szóval az eredmény... De mit soroljuk? Hiszen elégséges annyi, amennyit úgyis elárul magáról. Luthár Péter SOMOGYI NÉPLAP