Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-01 / 152. szám
Salart-tárgyalások Az első érdemi találkozó Sál art: az első kézfogás Szerdán Genfben a küldöttségek érdemi találkozójával megkezdődött a Salart, a hadászati fegyverrendszerek korlátozásával és csökkentésével foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalássorozat. A két küldöttségvezető Viktor Karpov és Edward Roirny nagykövet A tárgyalások bizalmasak, azokról csak szűkszavú közleményeket fognak kiadni,'amint ez a SALT-tárgyalásokon is történt. Jól tájékozott körök szerint a tárgyalások első lépcsőiében az amerikai fél kénytelen megmagyarázni, hogy miért nem ratifikálta a SALT-II. szerződést, 0s ha nem ratifikálta, miért kész mégis betartani, ha pedig tiszteletben tartja 'rendelkezéseit. akkor miért hiúsítja meg hatályba lépését? Mint ismeretes, a három évvel ezelőtt, 1979. június 18-án, Bécsben aláírt SALT- megállapodásokkal szemben a Szovjetunió semmiféle kifogást nem emelt, de azokab csak hatályba lépésük, tehát a ratifikálási okmányok kicserélése után fogadja el teljes értékűeknek. A SALT-II. szerződésben és kísérő jegyzőkönyvében foglalt jelentős korlátozások és csökkentések elől az Egyesült. Államok „előremenekült" : drasztikus csökkentést javasolt azoknál a fegyverrendszereknek amelyekben a Szovjetunió rendelkezik fölénnyel, és jóllehet kijelentette, hogy „minden a tárgyalóasztalra kerül” a hadászati fegyvertár egyéb összetevőinek csökkentését szeretné minél későbbre halasztani. Szovjet részről mindenesetre világossá tették, hogy a Salart-tárgyalások a hadászati fegyverrendszerek korlátozásának és csökkentésének, nem pedig a hadászati erőviszonyok megváltoztatásának fóruma. Közlemény Jorge del Prado látogatásáról Az MSZMP Központi Bizottságának meghívásara június 21 és 30 között látogatást tett hazánkban Jorge del Prado, a Perui Kommunista Párt főtitkára. A perui vendéget fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Megbeszélést folytatott vele Yarkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára és Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese. Jorde del Prado látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Titkárságán. A szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken a két párt képviselői tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, pártjuk hazai és nemzetközi tevékenységéről, soron. Jevő feladatairól. Véleményt cseréltek a nemzetközi élet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a pártközi kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről. • * • Jorge del Prado szerdán elutazott Budapestről. A perui pártvezetőt a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. Női páros készül Nem a távoli jövőben... VARSÓ A kijárási tilalom megszüntetése Igen érdekes bejelentéssel szolgált szerdán Georgij Beregovoi, az űrhajós kiképző központ vezetője a Csillag- városba látogató francia újságíróknak, akik a szovjet— francia közös expedíció programjáról adnak tájékoztatást.: a központban két nő is készül — várhatóan a nem távoli jövőben — sorra kerülő űrutazására. Mint ismeretes, az űrhajózás több mint két évtizedes története során eddig mindössze egyetlen nö járt — még a kozmikus program kezdeti időszakában — a világűrben: Valentyina Tye- reskova, aki 1963. júniusában mintegy 71 órát töltött a világűrben. Tyereskova ma nem foglalkozik űrrepüléssel. Az amerikai „Shuttle” program keretében tervezik, hogy női kutatókat is eljuttatnak a világűrbe. Beregovoj elmondotta, a két űrhajósjelölt-nő indulásának időpontját még nem határozták el, de ők is a Szaljut—7 űrállomás látogatói között lesznek, és a rajtról majd a szovjet—francia expedíció visszatérte után születik döntés. Mindketten harminc év körüliek, férjezettek, az egyikük repülőmérnök, a másik mérnök. Varsóban június 30-val megszüntették az éjszakai kijárási tilalmat mind a fiatalkorúak, mind az idősebbek számára. Egyidejűleg ismét engedélyezték az ifjúsági klubok működését. Az éjszakai kijárási tilalmat, valamint az ifjúság számára fenntartott szórakozóhelyek működésének felfüggesztését — mint emlékezetes — a május eleji rendbontások miatt rendelték el. A varsói polgármester most a vajdasági honvédelmi bizottság és a rendfenntartó szervek képviselőivel konzultálva úgy határozott, hogy a májusi intézkedést hatálytalanítani lehet, .mert a fővárosban az elmúlt hetekben ismét megerősödött a közrend és a fegyelem. A bejrúti acélbilincs Népszámlálás Kínában Csütörtökön négymillió számlálóbiztos indul útnak Ninaban, hogy összeírja az ország lakosságát. A KNK. tórteneteben ez a harmadik népszámlálás, az előző kettőt 1953-ban, illetve 1964-ben tartották. A lakosság összeA ay or« listában acr. alábbi rövidítéseket használtuk: a Vásárlási utalv (ÍOOO Ft) b Wartburg Lim. tip. személygép kocsira utalvány c Skoda 120 L tip. személygépkocsira utalvány d Polski Fiai. 126 P tip. személygépkocsira utalvány e Orion hi-fi torony (42 300 Ft) f Videoton hi-fi torony (35 »00 Ft) £ Színes televízió (30 4)00 Ft) h Szerencse utalv. (30 00» Ft) i Otthon lakberendezési utalv. (25 004) Ft) 1 Iparcikk utalv. (25 000 Ft) k Zenesarok utalv. (20 OOO Ft) 1 Autonia-ia mosógép (12 900 Ft) m Televízió (io 000 Ft) n Vásárlási utalv. (íoooo Ft) o Vásárlási utalv. (9 uoo Ft) p Vásárlási utalv. (7 000 Ft) r Vásárlási utalv. (5 OOO Ft) s Vásárlási utalv. (4 000 Ft) t Vásárlási utalv. (3 000 Ft) u Vásárlási utalv. (2 000 Ft) A nyertes szelvényeket 1982. július 25-ig keli a totó-lottó ki- rendeltségek. az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó igazgatóság címére (1875 Budapest V.. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 2 Ö4>4 928 u 2 668 871 • 2 «10 741 o 2 686 310 h 2 616 554 p 2 602 123 f 2 622 367 s 2 697 »36 n 2 628 180 p 2 703 749 r 2 639 806 g 2 709 562 r 2 657 245 u 2 721 188 s 2 663 058 u 2 727 Ottl m írása egyelőre nem terjed ki Tibetre. A tajvani lakosok adatait a statisztikai kiadványok alapján dolgozzák fel. A felmérés a július elseji nulla órás állapotot rögzíti. Kína lakosainak számát egy- milliárdra becsülik. 2 732 814 r 3 662 447 P 2 736 627 i 3 569 886 J 2 744 440 o 3 5T5 <m n 2 74>1 879 k 3 581 51.2 n 2 773 505 P 3 587 32o El 2 779 318 r 3 598 9ÖJ s 2 785 134) i 3 604 704 r 2 796 757 T 3 610 577 r 2 802 570 6 3 616 300 r 2 808 383 t 3 628 016 r 2 814 106 1 3 63 3 829 í 2 820 009 P 3 6 39 C42 m 2 825 822 na 3 645 455 r 2 83-1 635 i 3 651 ?6£ 1 2 843 261 6» 3 637 081 & . 1 849 074 • 3 662 894 s 2 866 513 r 3 668 707 t 2 872 326 r 3 680 333 u 2 87-8 139 i 3 686 146 n 2 803 9Ö2 t 3 69i. a5M m 2 901 391 i 3 70S 585 n 2 918 830 t 3 709 398 o 2 930 450 2 936 269 ® 3 715 211 a P 3 721 024 u 2 942 082 r 3 726 837 o 2 947 895 s 3 732 650 u 2 9-53 708 s 3 738 463 u 2 ?59 521 s 3 744 276 u 2 965 334 u 3 750 088* h 2 yb8 586 n 3 7 )5 902 u 3 296 67-5 g 3 761 715 i 3 308 34)1 n 3 767 52« j * 314 114 0 3 7 < 3 341 u 3 33 1 553 R 3 779 154 u 3 337 366 3 784 967 u 3 364 805 k 3 790 78« u 3 360 618 g 3 802 406 u S 372 244 rí 3 824 032 na 3 378 057 « 77 424 051 f 3 395 496 w 77 429 864 m 3 407 122 j 77 435 877 n 3 412 936 1 77 441 49« í 3 430 374 g 77 447 303 j 3 436 187 t 77 458 929 k .3 46a 2Ö2 u 77 646 742 o 3 471 065 h 77 470 555 1 3 476 878 77 476 368 r 3 482 691 r 77 482 181 h 3 488 504 k 77 487 994 r 2 494 317 h 77 493 807 o 3 500 130 1 77 490 620 r 3 5L1 756 g 77 505 433 n 3 523 382 n 77 5L1 246 i 3 529 196 & 77 317 059 r 3 »36 (MM 1 77 *22 872 n 3 540 801 k 77 506 686 n 3 546 634 g 77 534 tü • Katonai és politikai érteleimben mind iojiogatóbb a Bejrút köré vom izraeli ostromgyűrű. A legfrissebb Araíat-interju szerint máris közel egypiillioU) az izraeii invázió áltál iöLdöntutóvá tett libanoniak es palesztinok száma, Tel Aviv egyik libanoni szövetségese pedig sósat aejteu>en kijelentette: ha a palesztinok nem teljesek az összes izraeli felté- . telt, akkor „a háború csak most kezdődik igazán”. Minden jel arra vall, hogy Basir Gemajel nem a sajat szaval la la mondta ezt. Begin parlamenti vitazárójaoan sem csinált titkot abból, hogy nem hajlandó párbeszédet folytatni az izraeli ultimátumról senkivel, legkevésbé a PFSZ-szel. A körülzárt Nyugat-Bejrút lakosságai, hatszázezer embert, egyszerűé n t úsznak te k i n ti, akiknek a sorsa .„a palesztin lépésektől'’ függ. Izrael katonai, Tel Aviv és támogatói politikai lépéseiből viszont világossá válik, hogy a támadók ezúttal nem éri a be kevesebbel, mint a PFSZ libanoni jelenlétének megszüntetésével. Ami a katonai lépés lehetőségét illeti, egybehangzó jelentések szerint a katonai ostromgyűrűt utcai harcra alkalmas alakulatokkal és járművekkel erősítik meg. A politikai-diplomáciai faktor fejleményei szintén egyértelműek. Izraeli részről percek alatt vetették el a PFSZ-nek Habib amerikai megbízotthoz eljuttatott és az izraeli követelések jórészét figyelembe vevő ötpontos javaslatát. Begin annak ellenére döntött így', hogy az izraeli parlamentben hajtha- tatlansága meglepően nagy ellenállásba ütközött. Az invázió bejelentését még 90:3 arányban hagyta jóvá a kne- szet. Begin mostani vonalát, tehát a „végső megoldást” már csak 60:47 arányban. Peres/., az ellenzék vezére. Begin riválisa, kereken kijelentette, hogy „az izraeli tamadas tülment meghirdetett célján”. Mindez arra utal, hogy az izraeli törvényhozásban erősödik azok hangja, akiket aggaszt az egyetemes nemzetközi felháborodás. Izrael számára eoben a helyzetben természetesen kulcsfontosságú az amerikai magatartás. Tel Avjvban kisebb sokkot okozott az inkább arab-, mint Izrael- barátnak mondott új külügyminiszter, George Schultz kinevezése. Beg.nék azonban valószínűleg nem alaptalanul bizna>k abban, hogy a félidős ' amerikai választás esztendejében a nagyhatalmú Izrael-iobby a múlthoz hasonlóan, ismét kiharcolja az izraeli akciós teljes amerikai támogatását. A Magyar Távirati Iroda tudósítója azt jelentette Washingtonból, hogv ez a .lobby', amely mögött hatalmas pénzügyi-politikai érdekcsoportok állnak, megkezdte „Shultz megdolgozását”. Cranston szenátor, e csoport egyik kulcsfigurája nem titkolja: az új miniszter kinevezésének kongresszusi jóváhagyása Shultz „közel-keleti állásfoglalásától” függ. Világos beszéd. És éppoly brutális, mint a bejrúti ostromgyűrű. Az izraeli hadijelentések „acélbilincsről” szólnak. Arról azonban hallgatnak, hogy ez a bilincs végső soron Izraelt is béklyóba veri. H. E. A Tab nagyközségi Tanács pályázatot hirdet Tabon a költségvetési üzem vezetői állás betöltésére A pályázatokat a nagyközségi tanács elnökéhez kell benyújtani, részletes önéletrajz és a képesítésre vonatkozó okmányok csatolásával. Építészmérnökök és üzemmérnökök jelentkezését várjuk. (868461 GYORS LISTA az 1982. június 29-én megtartott június havi lottó jutalom- sorsolásról, melyen a 26. heti szelvények vettek részt. Útiképek Nicaraguából 2. Tartalékok a törésvonal fölött Furcsa város Managua, Nicaragua fővárosa. Talán nem is város. Managua-tó partján, a lagúnák, dombok, hegyek között szétszórt negyedekben autózva nehéz elképzelni, hogy' itt valamikor eleven élet zajlott. A városközpontot az 1972- es földrengés szinte letörölte a térképről. Azaz, a térkepe megmaradt. Zöld mezők megannyi négyszöge, s az úthálózat jelzi, mekkora lehetett. Csupán az Intercontinental luxusszálloda rombuszépülete élte túl sértetlenül a pusztító rengéseket. A földrengés árnyékában így most valahogy minden ideiglenesnek tűnik. Persze itt, a földkéreg torésvonalámeglepődtem, amikor leültem beszélgetni egy 28 eves gyárigazgatóval, egy 25 éves szakszervezeti főtitkárral, egy harmincas miniszterrel. A „muchachók”, a fiúk (ahogy az idősebbek nevezik őket) óriási munkabírással, hatalmas felelősségtudattal vezetik az országot. S. ne feledkezzünk meg a lányokról sem, akik annak idején a harcokból, s most a közéletből egyenlően veszik ki részüket. Hz indián piac él A két nagy managuai bevásárlóközpontban, s a su- permercadókban — az itteni ABC-áruházakban — sok olcsó áru van. Igaz, a tehetősebbek kezdenek panaszkodni: nem kapható egy sor A közellátásban fontos szerepe van az indián piacoknak — áruval megrakott pultok Masayában CA szerző felvétele — KS) ban. ahol gyakran mozdul meg a föld, nem érdemes magas épületeket emelni. Azaz, földrengésbiztos hátakra lenne szükség, de erre jóidéig még aligha futja. A sandinista vezetés lehetőségeihez képest megpróbál enyhíteni a súlyos lakásgondon. Deszkát, szöget adnak a rászorulóknak, a kartonvárosok helyén legalább fabarakkok épülnek. Azonnal közművesítik ezeket a negyedeket, egészséges vizet, villanyt vezetnek a házikókba. S itt-ott akad egy-egy trópusi luxusvilla. A városközpontban, a romok helyén alakították ki a forradalom győzelméről elnevezett Július 19. teret, ahol az ünnepi megmozdulásokat szervezik. A tribünök falépcsői ottjártamkor üresek voltak, ám hamarosan benépesülnek: Somoza elűzésének harmadik évfordulóját meg- ünnepli a nép. A „plasztikfiúk” eltűntek Ideiglenesnek tűnik, s talán egy vásárváros pavilonjaihoz hasonlítható a szórakoztató negyed, a Ciudad Plastico, a plasztikváros. „Plasztik-fiúknak” nevezték Managua' egykori aranyifjúságát. Közülük sokan már Miamiban folytatják az aranyéletet. Ma Managuában egészen másfajta láz fűti a fiatalokat. Saját vállukon érzik a/, országépítés, egy új társadalom formálásának felelősségét. Nicaragua lakosságának fele húsz év alatti fiatal. Itt a legmagasabb posztokon is csupa-csupa ifjú ember dolgozik. Én pedig újra és újra luxuscikk, élelmiszer, amely a Somozák idején bőségesen áramlott az észak-amerikai piacról az országba. Ruhát, cipőt azonban a managuaiak szívesebben, vásárolnak Ma- savában, az indián piacon. Masaya autóval talán félóra járásra lehet a fővárostól, kedves indián kisváros. Egyik negyede, Monimbo hősi hírnevet szerzett a forradalmi harcokban. Itt született Rubén Dário, a költő, a nicaraguai, s talán az egesz spanyol nyelvű irodalom meghatározó egyénisége. Masayában, az indián bódésorok között nemcsak a turista bóklászik kedvtelve, óraszámra válogatva a népi kerámiák, pompás bőráruk, szőttesek, fonott kosarak, gyönyörű hímzett ingek, ruhák között. A managuaiak- nak is megéri megtenni ezt az utat a 100—200 córdobás különbségért, amit némi alkudozás után így megspórolhatnak. A fizetések egyébként 1500 córdobától tízezerig ingadoznak. (Egy córdoba körülbelül egy forint.) Nicaragua gazdag természeti lehetőségekkel megáldott ország. Hárommillió polgárának zöme jórészt a csendes-óceáni oldalon lakik. Az atlanti part bekapcsolása a gazdasági vérkeringésbe hosszú évtizedek feladata lesz. A két nagy tó, a Ma- nagua-tó és a Nicaragua-tó partjára üdülőközpontokat, lehetne telepíteni. A vulkanikus talaj a geotermikus energia hatalmas tartalékait rejti. Ezek azonban egyelőre csak lehetőségek, tervek — a sandinista forradalom ma még a megélhetés, a túlélés problémáival küszködik. Elekes Éva tr Építkezők részére július 1-től nagy választékban kínál különféle MŰANYAG CSÖVEKET és SZÍNES MŰANYAG PADLÓKAT az AMFORA RAKTÁRÜZLET Kaposvár, Achim A. u. 10. __________________