Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-10 / 134. szám

V Könyvespolc MÁGLYAFÉNY Aniakíi sjzGrefm&slevs/o Egy véres koholmány történőié Az unalmasan ismétlődő hétköznapok Írójaként, a lét es a történelem által ki- kénys-zerített apró aljassá­gaink megörökitójeként, dosztojevszkiji mélységekbe is leereszkedni képes, szin­te csalhatatlan lélekbúvár­ként ismertük és szerettük meg az elmúlt másfél évti­zedben Jurij Trifonovot. Tö­kéletesen szerkesztett, míve­sem felépített elbeszélések, kisregények és regények egész sorával ejtette bámu­latba a civilizált világ olva­sóközönségét tavaly bekövet­kezett haláláig, utolsó két regénye, A rakparti ház es Az öreg pedig valóságos földrengést idézett elő hazá­jának szellemi életében, sót — kritikák, esszék, tanul­mányok, publicisztikák tö­mege rá a bizonyíték — a mienkben is. Nem csoda hát, hogy azt a tizenötezer példányt, melyben édesapjá­ról készített szabálytalan emlékiratait bocsátotta köz­re, a Magvető Kiadó V. Tóth Erzsébet lendületes és lele­ményes fordításában, a könyvhétnek már az első óráiban saétkapkodták. S nem ke® jóstehetség annak megjövendöléséhez sem, hogy a Máglyafény éppoly nagy visszhangot kelt majd, min* az író széplitewatúrai jellegű alkotásai. Igaz, értékei egészen más- félék. Trifonov írásművés&e- tének hívei nyilván meghök­kennek majd azon, mennyi félbeszakított gondolatme­net, elvarratlan szál, kidol­gozatlan ötlet és mennyi he­venyészett eszmefuttatás csökkenti ennek az emlék­iratnak az irodalmi értékét Ám mindazok, akik a kom- pozíciós és stilisztikai szépsé­gek helyett .a történelmi-po­litika ismeretterjesztést, a té­nyek és folyamatok őszinte bemutatását részesítik előnyben, aligha fogják akár csak egyszer is félbeszakí­tani az ízléses kis „paper*- back” olvasását. Tartalma nemcsak egyes jól beidegző- dött históriai ismereteink felülvizsgálatára késztet — tizenhat esztendővel a szov­jet kiadás után! —, hanem fájdalmas elmélkedésre, lel­kiismeret-ébresztésére is. Az apa, Valentyin Trifonov sor­sában ugyanis mint csepp- ben a tengert, azokak a becsületes s az ügyhöz mindvégig hűséges kommu­nistáknak életútját ismerhet­jük meg végre lakkozás, be- lemagyarázások, szépítő vagy „ködösítő” torzítások nélkül, akik már a legsöté­tebb cári időkben is vállal­ták elveiket, akik kényszer- munkán, száműzetésben, várfogságban sínylődtek vi­lágnézetükért, akik fegyver­rel álltaik ki a forradalom, tollal vagy kalapáccsal a szocialista építés ügye mel­let* — s akik a félelmetes 19il7. évben tíz- vagy talán százezrével estek áldozatul Sztálin es csoportja terror­jának. Nekik szolgál emlék­mű gyanánt ez az írás, a nem létező bronzszobrok és márvanyobeliszkek helyett is. Lenyűgöző ez a történelmi tabló. Tucatjával mozognak rajta a tömegekkel kapcso­latot találni nem képes, ve­szett anarchisták, cári besú­gók, bizonytalankodó esze- rek és a forradalom lendü­letét visszafogni szándékozó mensevikek, a Vörös Gárdá­hoz és a Vörös Hadsereghez csatlakozott tisztességes im- dulatú egykori cári tisztek, s mindenekelőtt bolsevikok. Olyanok, a tó két a kenyérín­ség sodort a forradalom tá­borába és olyanok, akiket Csak Hí—Fi-megszállottaknak! Az idei párizsi videó- akusztikai szalon, amelyre öt kontinens újdonságai vonul­tak fel, erős kétkedést keltett abban, hogy lehet-e még újabb készülékekkel gazda­gítani a kép es a hang bará­tainak elektromos kelléktá­rait. A sztereo Hi-Fi tornyok minden változatban és min­den összetételben kaphatók évek óta a piacokon. Nem annyira a hangminőség, mint a készülékek terjedelme vál­tozott, a miniatürizálás ho­zott újdonságot. Fejlődtek a videoteszközök is, a tv-ké-j szülékekre kapcsolható vl-* deokazetta asztalok, és á képernyőn vagy függétleti ekránon lejátszható elektro- *mos játékok, s a tv-vel össze­köthető adatbankok, számító es grafikai készülékek. A japánok most is kitalál­tak valami újdonságot: olyan erősítő készüléket, amelybe be lehet kapcsolni a magne­tofont, a videó-kazettát, a televíziót — és mindezt egy­szerre. Ily módon a legelké- pesztőbb keverések lehetsé­gesek, a képsorhoz magnó- szöveget lehet illeszteni, a zenét képekkel illusztrálni, a videó-kazettát szinkronhang­gal ellátni, a tv-képeket video-kazettaképekkel mon­tírozni. Lehet tehát kép-kép, kép-hang, hang-kép' keverés anélkül, hogy a kábplcsátla- kozásokon változtatni kelle­ne, lehet kópiát készíteni képkazettáról, filmről, doku­mentumról. Meg lehet csinál­ni a kópiát videó-lemezről kazettára vagy* megfordítva: képkazettáról videó-lemezre. Az újdonságnak van ezen­kívül más előnye is. Finomí­tani tudja a zenei felvételre eddig tökéletlen televízió- hangot egy zajcsökkentő re- ckrktor és egy sztereo-stimulá- tor segítségével. Sőt javítani tudja a kép-kópia minőségét még abban az esetben is, ha a használt anyag fakó, meg- vüágításszegény vagy régi. Szóval egy szakértő les nem lapos pénztárcújú) Hi-Fi- megszállott kezében házi csodákat tud művelni. E cso­dadobozt a Keenwood-cég jártja KV A—502 néven. Hasonló készüléket muta­tott be a Sony is, a digitális rendszerű jelkódolót, amely numerikus rendszerrel rögzíti a hangot a kazettára. A Sony PCM. F—1 (Pulse Code Mo­dulation) rendkívül igényes zenei anyagot tud felvenni videó-kazettára, ha lemez­játszóhoz csatlakoztatják, vagy másik magnetoíon sza­lagjára, ha másolni akarnak. Altai,más közvetlen mikro- fconielvételre is, hiszen amit haJL abból mindjárt digitális jéfercet alakít. Emellett elő­nye az is, hogy olcsó szala­gon igényes felvételeket le­het készíteni vele. Kapcsol­ható hálózatra vagy működ­tethető au tóakkum ul a torró 1, újratölthető szárazelemről. Mindenesetre a digitális rög­zítési technikának a nem professzionista készülékekre való tömeges alkalmazása lassan elmossa a különbséget a hivatásos hang- vagy kép- technikusok és az amatőrök munkája között A Thomson-cég a televízió­val újított. Évek óta ugyanis a gyárak a képminőség töké­letesítésére törekedtek, és közben elhanyagolták a han­got.' Thomson már tavaly be­mutatott nagy hanghűségű tv-készülékeket. Az idén azonban Thomson mellett a gondolatot továbbvitte a So­ny- és a Philips-cég is. s ké­szülékeiket mindenféle más hang- es képfelvevő és -le­játszó vagy számítógépes me- móri«csatlakozásokhoz alkal-. mássá tették. Igaz, mindezek ára borsos. Olyan borsos, hogy leírni is alig érdemes (10 ezer frank). De a tömegtermelés törvénye várhatóan két-három év múlva megtöri az exkluzív kereteket R. S*. L iiieggyőződésük. Megfontol­tak és hebehurgyák. Tiszta, szándéknak, akik a forrada­lomban a nepek nagy ösz- szefogasának lehetőségét lát­ták, es „balosak”, akik egy ösztönös lázongás *— a Csen­des Don-ban is részletesen leírt vjosenszikajai felkelés — nyomán arra a következ­tetésre jutottak: a kozáksá- got, mint a társadalmi vál­tozások ellenségét, ki kelle­ne irtani. Megismerjük a Gyenyikin ellen Délen és a Kolosaik ellen Szibériában folytatott hadjárat hőseit, a kerékkötőit is. Ez utóbbiak között a betegesen gyanak­vó Trockijit, aki már 1919— 20-ban tehetséges tisztek so­rát végeztette ki, mert nem voltaik tagjai az OK(b)P-nak, vagy egyszerűen azért, mert kozáknak született; s Sztá­lint, akinek a legvéresebb harcok közben is az volt a legnagyobb gondja; hogy a frontszakaszon újabb ellen­őrző bizottságokat, alosztá­lyokat. osztályokat és fő­osztályokat hozzon létre, Le­nin és Ordzsonikidze gyako­ri tiltakozásai ellenére. Fel- felbukkanak az Uraiban és kornyékén küzdő internacio­nalistáik: osztrákok csehek, magyarok, köztük — mint Valentyin Trifonoy régi is­merőse, a személyi kultusz­nak ugyancsak későbbi ál­dozata — Kun Béla is. Egyikükkel-másiíkukkal ta­lálkoztunk már Trifonov ké­sőbbi regényeiben!, elsősor­ban Az öreg-ben is. Ha úgy tetszik, „háttéri reformáció’’ is tehát ez a kötet egy nagy iró legérettebb műveinek elemzéséhez. Csak sajnálhatjuk, hogy Jurij Trifonovnak már nem lehetett módja régi szándé­kának megvalósításához: apja regényének megírásá­hoz, vagyis a Máglyafény folytatásához. Közvetett és közvetlen emlékei nyers, fogalmazásban maradtak fenn csupán. Ám így is fi­gyelmeztetnek: a történelmét fólyton-folyvást újra kell értékelni, legapróbb részle­teit is elemezni, legjelenték­telenebbnek tetsző mozzana­tait is nagyító alá venni. Nehogy az egykori — száz­ezrek életét követelő és mil­liók életét megkeserítő — hi­bák isimét megismétlődhesse­nek. Nehogy a bizalom is­mét bálványimádássá fajul­hasson. L. A. Negyven éve, egy május végi napon, Prága külváro­sában, a Halesovice utcá­ban, a hajtűkanyarnál ove- rallos férfiak felszedték az utcakövet. Mintha az utat javították volna. A ka­nyarból fényes Mercedes tőn* fel. E pillanatban az overallosok egyike géppisz­tolyt rántott és tüzet nyitott, társa pedig kézigránátot do­bott a kocsira. Az autó fel­futott a járdára és megrogy- gyant. Több sebből vérző utasa eszméletlenül dőlt ki az utcára. Neve: Reinhardt Heydrich volt. hivatala Hit­ler prágai helytartója. Túsztok az utcáról A merénylők kerékpárra ültek és elmenekültek. A Gestapo tüstént nyomozás­ba és megtorlásba kezdett. Maga a rettegett birodalmi belügyminiszter, Heinrich Himmler jött Prágába Ber­linből, nem kisebb, mint 4500 főnyi Gestapo-különrt- mény élén. A merénylők fe­jére tízmillió korona vérdí­jat tűztek ki. Napokon be­lül ellenőriztek és kihallgat­tak 4 750 000 embert, őri­zetbe vettek 13 119-e*, letar­tóztattak 621-et, s ami a legborzalmasabb volt: az ut­cáról fényes nappal össze­szedett túszok közül egy hé­ten belül kivégeztek 1381 férfit és nőt; nevüket és cí­müket, foglalkozásukat az­nap este mindig kiplakátol- ták, a rádióban bemondták. A nyomozás és a tömeg­terror nem vezetett célra. A tetteseket — egyelőre — mintha a föld nyelte volna el. A .háború után előkerült titkos okmányok elárulják, hogy Hitler1 tajték zott. Jól­lehet, ma már tudjuk: a merénylők nem voltak kom­munisták, hanem angliai emigránsok, akik a királyi légierő gépén érkeztek ha­zájuk fölér a ejtőernyővel dobták le őket az akcióra — Hitler „megsemmisítő csa­pást” követelt a „cseh vö­rösökre”. A felbontott levél A Prágában tartózkodó Himmler számára a feladat azonban nem volt ily egy­szerű. Neki gondo* jelentett, hogy miképp hajtsa végre a bosszút, hogy közben a ha­ditermelés ne szenvedjen kárt? Az akció céljául a Prá­ga melletti „vörös Kíadnót”, a híres bánya- és iparvárost szemelték ki, amelyet legin­kább a magyar Csepelhez vagy Diósgyőrhöz hasonlít­hatnánk. Az akció kivitele­zését azonban fontolgatták. S ekkor közbeszólt a sors. A Kladnóhoz közeli Palaba gyárban, a németek besúgó­ja, felbontott egy levelet, amely Anicka Maruszáková munkásnőnek érkezett a gyárba. A levél így szólt: „Kedves Anicka bocsáss meg, hogy ilyen későn írok, de talán megértesz, mert tudod, hogy sok gondom és dolgom van. Amit meg akartam tenni, megtettem. Azon a végzetes napon valahol Cabárnán aludtam. Egészséges vagyok. A viszontlátásra ezen a hé­ten, s azután már nem lát­juk egymást Milan.” A levélről a gestapósok azonnal sejtették, hogy egy­szerű szerelmes levél. Anic­ka a vallatásnál azonban za­vartan viselkedett. Később kiderült, azért, mert titkos viszonyban állt a levél író­jával, egy nős emberrel, aki ezúton szakított vele. A fér­finak és családjának isme­rősei azonban Klad.nóban és a közelében fekvő I-i bicében éltek, s közülük az egyik a háború elején eltűnt, és állítólag Angliába ment __ A Gestapónak ennyi elég volt Megszületett a kohol­mány: a levél’írója, a lidi- eei férfi ismerőse a merény­lők egyike. És június 9-én döntöttek Berlinben. Este, 19.45-kor távmondat érkezett a prá­gai Biztonsági Szolgálat fő­nökéhez. „K. H. Frank bi­rodalmi helytartó, a Führer - rel folytatott megbeszélés alapján közli: Lidic.ében még a mai napon az alábbi intézkedések teendők: H minden felnőtt férfi* agyon­lőni, 2. minden nőt koncent­rációs táborba vinni, 3. az elnémetesíthető gyerekeket összegyűjteni és a Biroda­lomban SS-családotanál el­helyezni, a többieket más­képp nevelni, 4. a falut fel­égetni és a földdel egyenlő­vé tenni”. Nevüket kipipálták... A Halál egy órán befffl el­indult. Este 22 óiékor Lidé- cét körülzárták, éjfél után minden házból kihajtották az embereket A férfiakat a Horák portán, a nőket, gyermekeket az iskolában gyűjtötték össze. Nevüket a lakónyilvántartásból kipi­pálták. A nőket és a gyere­keket még hajnal előtt el­szállították, majd a Horák porta hátsó falánál, táaes csoportokban agyonlőtték az összes férfit, szám szerint 173-at. Akik aznap éjszaka nem voltak otthon, azokat később külön kivégezték. Azokat is, akik kórházban feküdtek, vagy a bír halla­tára elbújdostak. Lidice há­zait azon nyomban felgyúj­tották, majd földgyalukkal elsimították. Minderről a fényképek tucatjait készítet­ték, amelyek a man napig fennmaradtak... Lidice ismét él. Az el­pusztított falut, amelynek nyoma sem' maradt, a hábo- ' rú után, távolabb a völgy­től, öt kontinens népeinek segítségével építették fel. Ott laknak azok közül a nők és gyermekeik közül néhá- nyan a mai napig, akik ak­kor túlélték a vérengzést. . r. a. BÁRÁNY TAMÁS A FESZEK /MELEGE — Hallod! Folytonosan! Hajnalban mar ott vagyak a haza előtt, és figyelem: nem másodmagával lep-e ki a lakásból. Néha fél délelőtt ott álldogálok: hátha a kis nő később kel és később hagyja el a házat. .. Aztán beugróm az intézetbe, jelké­pes tósiztelgő látogatásomra, mert ebéd után már roha­nok is ki a Jászberényi út­ra, ott lesek rá vagy félórát, hazakísérem és a háza előtt strázsálom estig: . . Már majdnem a fél szabadságom ráment! Kata, hangja könyörgővé szelídül. — Csak egy kis kitartás még, Lalikám! Érzem, hogy rpost már közel az ered­mény! A szobád ablaka a Balosára fog nyílni! Mély sóhaj. — Na jó .. . Még három napot rádobok,.. Tibi jól van ? _Saevasztak! Az utolsó előtti nap éjsza­káján csaknem hajnalig vir- raszt az öreg háza előtt, és akkor megfogadja, hogy ez volt az utolsó s&rázsa! Ha a kis nő ma sem alszik itt az öregúrnál — akkor egy­szerűen nincs is kis nő! Hi­szen az olyasmi elképzelhe­tetlen manapság, hogy egy fiatal nő hozzákösse az éle­tét egy idős férfi hoz anélkül, hogy ki ne próbálná, mit tud még az öreg nyújtani ... Ugyan, kérem! A sötétbe ugrás kora a nagyanyáink­kal elmúlt! , Háromig ül az istenver­te éjszakai hidegben, még a zakója gallérját is fölhajt­ja, hogy ne fázzék annyira; valamicskét ez is segít. És közben időnként ifcoirtyol a termoszából; szinültig töl­tötte otthon forró kávéval, mert számított a a figyelem- * lankasztó álmosságra, és szá­molt a hirtelen lehűlt idő­vel. Háromig állja hősiesen; akkor kiissza az utolsó korty kávét, elszívja utolsó ciga­rettáját, kihajítja az abla­kon, aztán vadul beletapos a gázba, hogy sírva hördül fel a rozzant Trabant kiszolgált motorja, csikorgó rést hasít­va a mélyen alvó városszéli kisváros éji csendjének pu­ha kelméjébe. Egy nap még! — csikor­gatja a fogát dühösein. • — Holnap még kijövök, meg­ígértem, de azzal vége! Kati meg keressen magának egy másik hülyét, vagy ne akar­jon luxusvillát Lellén! Másnap hajnalban: megint semmi. Az öreg egyedül aludt, egyedül indult útnak reggel hatkor. S anélkül per­sze, hogy észrevenné, ott pö­fög a villamosa, majd az autóbusza mögött, a nagy időket látott Trabant... De ez már az utolsó nap, hál- istennek, fohászködük Láb — holnap Visszazökken az élet a'rendes kerékvágásba! Délben bekapja az ebéd­jét az intézet étkezőjében, aztán szalad is ki az utcá­ra, s igyekszik a József ná­dor tér felé; ott parkol, az öreg, hűséges Trabcsi, las­san mór több obulusokat el- nyeletve a várakozási időt mérő kegyetlen masinákkal, mint amennyi a vételára volna, így, leélt állapotá­ban ... A Harmincad utca sarkán jár éppen a vadászok bolt­jának kirakata előtt, amikor — mintha csak áramütés ér­te volna .— hirtelen megáll. Megáll, mert az úttest átel­lenes oldalán ott ballag az örek Kovács, de ezúttal vég­re nem egyedül. Nem bi­zony! Egy ragyogó pipi lép­ked az oldalán. Most megvagytok, tub-ieá­im! Van isten! A gerlepár egy közeli esz­presszóba tér be, és ő min­denütt szorosan a nyomuk­ban. Már amennyire szoro­san az óvatosság engedi, per­sze — hiszen bármennyire dürrögő hangulatban van is az öreg a pipi közelében, csak körülnéz olykor, hi­szen az utcán jár, nem pe­dig egy parkban amdalog... No, végre beléptek a presszóba, és elhelyezkednek az egyik fülkében. A máso­dikban, szerencsére, és — még sokkal nagyobb szeren­cséjére! — az első fülke üres, meg aztán az öregűr háttal ül a kijáratnak... Vagyis ha vesz egy újságot, és azzal fedezi magát, el­képzelhető, hogy észrevétle­nül leülhet melléjük, és el­leshet valamit a 'beszélgeté­sükből. Nem a legízlésesebb eljárás persze, de itt most többről van szó, mint a hét­köznapok illemtanáról! Kati boldogsága, Tibi lelkinyu­galma, no meg a Balatonra nyíló, különbejáratú szoba mégiscsak többet nyom a latbán, mint holmi iskolás beidegzés a jólneveliség fo­galomköréből ... (Folytatjuk) Udicében a fényképek tucatjait készítették.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom