Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
Barcstól alig néhány kilométernyi távolságra — Rigócon — szép hétvégi telkek vannak. A kis parcellákon mintegy hatvan barcsi család tölti a szabad időt. A kertekben szőlőt, gyümölcsöt és zöldséget termesztenek. Ott.jártunkkor Wolf István nyugdíjas telken a szőlő „eltűrésével'' szorgoskodtak. A százhetven négyszögöles telken minden megterem, ami a család számára szükséges, ugyanakkor csodálatos pihenőhely is. SOMOGvT"1" XXXVIII. árfolyam, 130. sióm 1982. június 5., szombat Régészek a borost Nemzetközi kolokvium Szombathelyen Valami elment, s valami jött... — mármint elment egy regi menetrend, egy megszokott expresszvonat, jött. helyebe megannyi új. Hovatovább két hete, hogy eletbe lépett a Magyar Államvasutak hivatalos nyári menetrendje. . Két kézén is nehéz lenne összeszámolni, hogy mennyi változást hozott. Többek között elköszönt egy expressz, a Zselic. Kaptunk helyette — hivatalos közlés szerint — a kényelmesebb utazás miatt egy egyszerű gyorsot.. (Ám Baranyában Baranya expressz állt a Zselic helyébe.) Sőt egy hosszabb útvonalú — ez sem megvetendő — délutáni időben Pestre érő gyorsot, a délit, amely Kaposvár helyett Gyékényesről indul. S mrly jó. hogy kilenc óra után néhány perccel már a Somogy is a Déli pályaudvaron van. S akkor még nem is beszéltünk a Balaton-part es a megyeszékhely közötti jobb. utazási lehetőségekről... No. de hogy fogadták az utasok az új menetrendet? A kaposvári állomáson hallhattuk: panaszos level alig Egyik hazai nagyvállalat tunk — gyára van Somogybán — azért változtatta meg nevének Írásmódját, mert a korábban használt eh és c betűkkel egy amerikai bank nevét bitorolták. Perre került a dolog, s a hazaiaknak a márkajegy jogtalan használtáért jizetm kellett. Mindezt nem a „friss” információ kedvéért mondtam el. Tálán eszembe se jutott volna; ha tegnap délelőtt afféle családfői kötelességeim maut nem járom körbe a kaposvári divatáru kistermelőket és árusaikat. Aprócska üvegablakok möge szögezett divatnadrágokat lestem, miközben azon csodálkoztam. hogy egyre-mas- ra hamisított márKacímkek- kcl vagy azok változataival találkozom. A Lewis címke otromba másolatai már hétköznapinak számítanak, hogy a többiről ne is beszeljünk. Ezért persze senki sem fizet kartalanítast szerzöjog vagy vagy márkajegy megsértése miatt. A minap —; miért tagadnám férfi mivoltoniat — megjordultam egy csinos hölgy uian, aki remekbe szabott blúzának kiemelkedő pontján a Bermuda-szigeíek nevet viselte. (Tetszenek tudni, arról a környékről van szu, ahol minden eltűnik.) De minek is csodálkoztam volna, hisz hazai kisiparosaink fantáziája énnél többet is megengedett már magának, mint például a hölgyek hátsó domború felületén feltüntetett Csókolj meg! feliratot — persze angolul. S hogy még énnél is szebb példával szolgálják: nem regiben egyik kisvurusuní. vezetőjével Oeérkezett. Nagyatádon azonban berzenkedtek: akik négyig dolgoznak a városban, s Csurgón vagy' Gyékényesen laknak, eddig idejében juthattak haza, mostantól pedig csak hosszas várakozások árán. Mi igaz ebből? — kopogtattunk az atádi állomásfőnöknél. A válasz: csupán nehány embert érint a változás. A több száz olyan utassal szemben, akiknek kedvez az új menetrend. Mi bajunk hát mégis az új menetrenddel? Nem tetszenek a menetrendszerű késések. Mert hiaba új a menetrend, ez ügyben semmi sem változott. Ha például este a Somoggyal valaki tovább akar utazni Kaposvárról, jobb, ha a helyjegy mellé olvasnivalót is vesz. mert a várakozásban megöli az unalom. Oly gyakoriak a csúszások, hogy a jelölt időben aligha érhet haza az ember. Persze nem ez az egyetlen vonat, amely' menetrend ide, vagy oda, sohasem por tos. Pedig a menetrend — ha nem tévedek — azért van, hogy betartsak. szélgetve az az új — egyébként rendkívül divatos — nyakkendőjét dicsérte. Alján apró nyuszi, a Playboy olvasói tudják, minek a márkaje- gyéröl van szó. Bár gondolom, hogy efféle márkajegy- lopásért egy milliomos vállalat akkor sem fog pert indítani, ha emblémájával teletűzdelt bóvlik sokasága kapható a kisváros menő butikjában. Nekik reklám — en azonban inkább azt mondanám: enyhén szólva Ízléstelenség. Az elmúlt évben kiemelkedően magas személy- és gépkocsiforgalmat bonyolított le a Mahart Balatoni Üzemigazgatósága. Az idei főszezon megkezdése előtt már a különböző idegenforgalmi szervekkel közösen megtárgyalták az ez évi forgalom alakulását, mely a május 31-ig terjedő időszakban a vártnak megfelelően ala- . kult: egy-két százalékkal magasabb lett a tavalyinál. Az igazi csúcs júliusra es augusztusra várható. A múlt ev személyforgalma meghaladta az egymillió-nyolcszázezer íót. Ebben az évben kétmillió hajón utazóra számítanak. A hajók hatezer férőhellyel várják a kirándulókat, s teljesen kijavítva, felújítva négy komp szállítja a gépkocsival utazókat. Pénteken, a Vas megyei Bozsokon befejeződött a szombathelyi Savaria Múzeum által rendezett nemzetközi régészeti kollokvium. A „Kapcsolatok Észak—Del között” címmel megtartott hatnapos kollokviumon a hazai szakembereken kívül tizenegy európai országból es az Egyesült Államokból érkezett régészek, muzeológusok, történészek vettek' részt, s azokat a történeti, kulturális és kereskedelmi kapcsolatokat vizsgálták, amelyek az európai „boros - tyánkő-utak” közvetítésével alakultak ki az időszámításunk előtti első évezredtől a romai császárkor vegéig. Az elhangzott előadások foglalkoztak a transzeurópai utak környezetében létrejött úthálózat kialakulásának kérdéseivel, az ezzel összefüggő településtörténeti problémákkal. Ismeretes, hogy az egyik legfontosabb európai kereskedelmi útvonal az ókorban az úgynevezett Borostyánkő-út volt, amely a Keleti-tenger partvidékét kötötte össze az Adriai-tenger északi részénél fekvő Aquileia városával, amelynek vezető szerepe volt a római borostyánkőkereskedelemben és feldolgozó iparban. Ez az útvonal a mai Magyarország területén is áthaladt, fontos állomása volt Savaria, a mai Szombathely es Sopron helyén elterülő Scarbantia. Már reggel is elviselhetetlen a vonatok melege. Letörölném az izzadságot, de éppen nincs nalam papirzseb- kendő. No. sebaj! Kaposvárig csak bírjuk valahogy. Beér a vonat. Rohanás az utasellátó pavilonjáig. Az ablakon tabla: papírzséb- kendó nincs! Mérgelődöm, de eszembe jut, nem először áll itt a felirat. Máshol sem. A télen prüszkölve rohangáltunk papírzsebkendő után. most izzadva. A helyzetkép semmit sem változott. Miért? Mándics Ferenc, a Piért kaposvári lerakatá- rtak vezetője Ugyancsak megizzad a kérdés hallatán, ö legalább nyúlhat papíraséb- kendőért. mert raktáron még akad néhány. Persze a dolog korántsem ilyen egyszerű. A néhány „csúcsórától” eltekintve a férőhelyek száma elegendő. A nagyon magas forgalom napi hétezer jármüvet jelent, az átlagos öt-. A kollokviumon résztvevő szakemberek bejárták a magyarországi borostyánkő-út egyes feltárt szakaszait, s megtekintették az erre az alkalomra a kőszegi Tábornokházban rendezett kiállíAkár képes" lap is lehetne: villódzó vízfelszín az Ezüstpart tükörképével. Legnagyobb SZOT-üdülőnkből az idén már kétezer elégedett vendég búcsúzott el, de Márkányi Ákos údúlővezető arcán nyoma sincs a megköny- nyebbúlésnek. Az igazi hajrá ugyanis júniusban kezdődik, amikor egy-egy turnusban ezerötszáz családos üdülő igényének kell megfelelni. Balatonszéplakon ma arra a legbüszkébbek, hogy a növekvő anyagi kiadásokat nem a pihenni érkezők terhére csökkentik. Többletbevételük van évek óta. Talán még ennél is nagyobb eredménynek tartják, hogy a napi harmincnyolc forintos élelmezési normához plusz két forintot saját maguk tesznek hozzá. Sok ez vagy kevés? A válasz elsősorban az ügyes konyhavezetötől — Az év elején már jeleztük, hogy baj lesz a pa- pírzsebkendó-ellátással. A papíripari vállalat ugyan gyárt valamennyit, de az nem fedez-i az igényeket. Importkeretünk terhére hoztunk be a szomszédos Jugoszláviából, s máshonnan is, de ez sem elegendő... A meglévő kevéssel kell gazdálkodnunk úgy, hogy jusson a Balaton-partra, a szaküzletekbe, az ABC-áru- házakba. Ha többet nem is, néhány kartonnal adunk egyik-másik boltnak. Mit tegyen hát a kereskedelem, ha az ipar nem gyárt elegendőt? Nem tudom. S azt sem, hogy mit tegyünk mi, vásárlók. Vegyünk talán textilzsebkendőt? ezer autót, döntő többségében személykocsit. Az egész éves kompfórgalom kétharmad részét a következő két hónapra varja a Mahart. fást, melyen a hazánkban talált borostyánkő-leleteket mutatták be. A tanácskozás teljes anyagát nyomtatásban is megjelentetik a Savaria Múzeum 1982—83-as évkönyvében. függ. Azt mondják: elegendő, hiszen a saját termésű retket, salátát, zöldpaprikát nem kell beleszámítani a kiadásokba. Még kedvezőbb helyzetben lesznek, ha elkészül a négyszázmillió forintos, téli üzemeltetésű üdülőjük. Ez a hétszáz ágyas épület korszerű konyhával, szaunával, fedett uszodával, színházteremmel zenés eszpresszóval vet véget a holtszezonnak. Addig is tizenötezer embert fogadnak évente. Az igény ennek a háromszorosa lenne. Kétszáz fős csapat állja a nyáron tizenegyszer megújuló rohamot, noha hiányzik még vagy negyven szorgos munkás. Pedig, ha a színvonalas üdültetésről szólunk, a kiszolgáló munkaerő létfontosságú. A széplakiak béremeléssel, munkásszállóval, saját autóbuszos közlekedéssel próbálnak ezen változtatná. Növelik a hollóházi exportot A Hollóházi Porcelángyár ez evben is számos újdonsággal jelenik meg a hazai és külföldi piacon. Elsősorban magyaros motívumokkal díszített étkészletekkel, amelyek eddig is népszerűek voltak a vásárlók körében. Termékeik iránt egyébként mind itthon, mind külföldön olyan nagy az érdeklődés, hogy a keresletet nem tudják kielégíteni. Hazánkban az Amfora, külföldi piacokon az Artex lényegesen több vázát, étkészletet, kávéskészletet, faliporcelánt, dísztárgyat tudna elhelyezni a gyár készítményeiből, mint amennyit a hollóháziak gyártaná képesek.. Ez indokolja a közeljövőben kezdődő fejlesztést, amely 1984-től már új termékekben realizálódik. A gyár vezetése vállalta, hogy ennek révén megkétszerezik a jelenlegi egymillió dolláros évi exportot, ami egyben azt jelenti, hogy egyetlen év alatt kigazdálkodjak a befektetést. 900 éves fürdő Ukrajna fővárosában, Ki- jevben a Szofijszkij Székes- egyház közelében a - régészek egy tömör, kőből készült érdekes alakú építményt tárták fel. A szakemberek egyértelműen azt állították, ez fürdő. Az építményben néhány helyiség van, az egyikben különleges emelvényen óriási üst állt a víz felmelegítésére. Olyan helyiséget is feltártak, 'áhol hideg vízzel locsolhatták magukat a fürdőzők. Kijev lakói mindig hasznosnak és az egészség megóvása szempontjából nélkülözhetetlennek tartották a meleg- és a hidegftirdö együttes használatát. A további vizsgálatok nyomán kiderüli hogy a fürdő 900 évvel ezelőtt épüli. Lelki rokonság — Soha nem megyek olyan etterem.be ebedelni, ahol már egyszer voltam. — En se szoKtam borravalót adni. Intelligens — Ugye, óriási hőség vol?t — kérdezik a kollégák az Afrikából visszatért Jaroslav úrtól. — Elképzelhetetlen! — És hol volt elszállásolva? — Tíz kilométerre az EgyenlitőtőL — Északra vagy délre? — Északra. — Még szerencse. Jobb hazudni — Vannak esetek, amikor a férj kénytelen hazudni a feleségének. — Ennél rosszabb is van. Amikor kénytelen igazat mondani! Minősítés — Milyen az a pasas, akivel most jársz? — Anyagilag a legjobb korban, van. Attól függ — Józsika, ha rassz leszel, nem kapsz vacsorát! — És mi lesz vacsorára, mama? __^ , így érthető I — Kisasszony, mtfrt érkezük minden reggel késve az irodába? Tálán nincs ébresztőórája? — Van, de mindig olyankor csenget, amikor még alszom. Karrier — Nem tudod, bogr s mint él Mohens? — Remek ÜL Szívós munkával sikerült legs túlról egészen legfelülne fei- verekednie magát. — Éspedig? — Cipöbsztitóként kezd- ! te —, most pedig fodrász: Megoldás — Mennyit fizetek? — Harminc koronát muta az óra, asszonyom. , — Baj van! Csak húsz ko- róna van nálam. Nem mehetnénk annyit vissza, h og; levonhassunk tíz koronát és csak húsz koronába kerülje az út? Egy ritka város — Milyen unalmas ez r mi városunk! Ha valaho' meglátsz egy lányt egy fér fival, aki az apja is lehetne biztosan kiderül róla, hog; valóban az apja! SOMOGYIKCPUP ám MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő 3 JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-ti*? Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné» Sándor o. 2 Postacím: Kaposvár PC.: 31. 744)1. Telefon: 11-510. 11-öli. 11-312 Kiadja a Somogy megvet Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Laiuica Sándor *x. I TeL: u-516 Postacím: Kaposvár, PL; St. 740) Felelős kiadó: Balajeza .János. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hiriapkézbesttő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hónapra 34 Ft. negyedévre 162 Ft. fél évre 204 Ft* egrv évre 406 Fi Index: 25 967 ISSN 0133—-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári özemében. Kaposvár. Mái» U u. 101 Feielós vezetft: Farkas Béla igazsató Kéziratokat nem őrzőnk meg es nem adunk vissza. Márkajegyek N. J. Kétmilliós forgalomra számítanak Letörölném az izzadságot... Új meneSrend — régi késés Képeslap helyett