Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-03 / 128. szám

Tisztelt Szerkesztőség! 1982. február 24-én a kaposvári 114-es műszaki bolt­ban vásároltam 7 par lapradiátort Másnap szállítottam kasa. A gondosan becsomagolt árut nem bontottam ki, mivel láttám, hogy darabszamra megvan. A jűtesszerelés megkezdésekor, május 23-án vettem észre, hogy három par nem az a méret, amit megvásároltam, ugyanis 128 cm helyett 112 cm hosszúságú Lapradiátort küldtek. Mi­vel ezeket felszerelni nem tudtam, másnap az üzletbe visszaszállítottam. Közöltem a boltvezetővel a történte­ket, és kertem, cseréljék ki a radiátorokat, hiszen nem az en hibám, hogyénem azt küldték, melyet vásároltam. Az üzletvezető azt válaszolta, nem tudja kicserélni, mert ó már a vásárlás után került az üzletbe, s a régi eladók helyett újak vannak. Azt tanácsolta, adjam el a radiáto­rokat. es vegyek helyettük nekem megfelelőt. Ügy érzem, a dolognak nem ez az elintézési módja A fűtésszerelést pedig addig nem tudom folytatni, amíg a három pár radiátort be nem szerzem. A radiátorok Iá- cseréléséig a keletkezett karom 7200 forintra tehető. Kérem, segítsenek ügyem elintézésében. Tisztelettel: Tisztett Szerkesztőség! Szabó Vilmos Nagykorpád. Szabadság n. SS. Steiger József né — Gyékényes, Petőfi ti. 72. sz. alatti lakos — május 26-i panaszát megvizsgáltam, és megálla­pítottam, hogy a bolt vezetője az ügyrenddel ellentelesen bonyolította le a panaszos cseréjei. Ezért ot figyelmezte­tésben részesítettem, és felhívtam a figyelmét arra. hogy a jövőben az ügyrendben előírtak szerint történjék a csere. A panas'zos megnyugtatásara közlöm, hogy a bolt külön fogja kezelni vevökártalanitási jegyzőkönyvét, es a reklamációért semmilyen sérelem nem éri. A bolti szabálytalanságért a vásárló szives elnézését kerem. Tisztelettel: Dr. Nagy Gyula igazgatóhelyettes S óén ogy megyei 1 oa reikk Kiskereskedelmi Vállalat, Kaposvár Ma nyit az új villamossági Boltcserék Kaposváron Dunántúl egyik legjobb beosztású villamossági bolt­jának tartják a régi kapos­vári bútorbolt helyén ma nyíló új üzletet. A Somogy megyei Iparcikk-kiskeres­kedelmi Vállalat villamos- berendezéseket, híradástech­nikái cikkeket és hangszere­ket, hanglemezeket árusító boltját ide költöztette at a Latinca térről. A Május 1. utcai oldalon az emeleten helyezlek el a hangszereket es hanglemezeket. Lehallga­tó boxokat állítottak itt fel es önkiszolgáló rendszert ve­zetnek be. A földszinten kü­lönböző villamosszene lesi cikkek és alkatrészek van­nak. Itt — a pénztár előtt — helyeztek el a háztartási gépeket es szervezték meg az VENDÉGSZEREPLÉSEK Kalamona-matiné A nagy sikerű Szélkatő Kalamona című mesejáték­ból beriétszüneti előadást rendez vasárnap délelőtt 10 óra 30 perces kezdettel a Csiky Gergely Színház 'a gyerekeknek, élvezetes gyer­meknapi programként. Illyés Gyula népmesebői írta át irodalmi művé a Szélkötö Kalamonat. Ezt használta föl Litvai Nelli, es alkotott be­lőle színpadi játékot. Sokat szerepei a. kaposvári Csiky Gergely Színház tár­sulata ezekben a hetekben. Most érkeztek haza nagy si­kerű vendegszereplesükről, a Fővárosi Operettszinházból. ahol Kander—Ebb zenés já­tékát, a Csikágót mutatták he Ascher Tamás rendezése­ben. Már készülnék az idei jugoszláviai — varasdi — vendegszereplésükre is. Jú­nius tizenegyediken es ti­zenkettedikén játszanak . majd az August Cesarec Színházban, ahol Peter Weiss Marat halála című drámáját és a Víg özvegyet mutatják be. Ez utóbbiból két előadást is tartanak. Itthon fellépnek maid Dunaújvárosban, Szombathelyen, Pakson. Kör ­menden és Sopronban. Részt vesznek Szolnokon a zenés színházak találkozóján: nvöi- cadikán a Csikágót játsszák el a Szigligeti Színházban. Gödöllő is fontos állomás lesz június végén. Itt mal­ma megnyílik az a kiállí­tás. amely a Csiky Gergelv Színház tevékenységéről nyújt átfogó képet.. Az ot­tani művelődési központban XXXVIfl. évíolyam, 128. szám 1982. június 3„ csütörtök VILLÁM INTERJÚ OTP-ügyintézést. A Somogy Aruház felöli oldalon az emeleten vannak a híradás­technikai -cikkek. Az áru — tizenötmillió fo­rintos készlet — a Somogy Áruház alagsorán keresztül érkezik, és bárom lift segít­ségével jut el a polcokhoz. Az új bolt megnyitása után a reg! — Latánca téri — üzlethelyiség egyik részé­be átmenetileg a Férfidivat költözik, a, másikba pedig a Május 1. utcai Vasbolt. Ha ezeknek az üzleteknek a ta­tarozása befejeződik, s visz- sza költözhetnek eredeti he­lyükre a Sportszer- és játék­bolt kerül ide, s a mostani­nál nagyobb alapterü leien mod nyílik az önkiszolgáló rendszer bevezetésere is. keivk aszta 1 - beszelgete^re is so«r kerül, es bemutatják a Marat halálát, illetve Mohe­ré Nők iskolája című vig- j a tékát. Ez utóbbit ismét láthatjuk majd a bogiári ká­polnadombon, és új bemuta­tót is tartanak. Büchner Leonce és Lena című játé­kát Acs Janos rendezi meg. Ingyen van a meleg víz Napenergiával működő használati melegvíz-előállí­tó berendezést helyeztek üzembe a m,uit heten a sió­foki korház rendelőintézeté­ben. A rendszert a kórház szakemberei tervesnek meg, ee kivitelezése is „házon beiül” sikerült. — Miért a ..maszek” meg­oldást választották? — kér­deztük a siófokiakat. Töpler lvan, a kórház fő­mérnöké elmondta: — A takarékosság ma igen fontos,. ezért kezdtünk azon gondolkodni, hogy miként le­hetne olcsóbban meleg vizet előállítani az intézményben. Ám egy új rendszerhez sem volt sok pénzünk. Ezért dön­töttünk a „maszekolás” mel­lett, és sikerült egy olyan napkollektort készítenünk, amely majdnem ugyanolyan teljesítményű, mint a keres­kedelmi forgalomban kapha­tók. viszont negyedannyiba került.- Olyan egyszerű, hogy szinte barkácsoló módsze­rekkel elkészíthető. Heíven- fokos vizet ad az új rend­szer. 45 négyzetméter a nap- kollektorok . felülete, és a csúcsfogyasztást — amely óránként háromszáz liter — is elbírja az új., berendezés. Nyáron és napsütéses ta­vaszi és őszi hónapokban te­hát majdhogynem ingyen kap meleg vizet a rendelő­intézet. A napenergiád be­rendezések ára három és fél év alatt megtérül. De ez csu­pán egy intézmény haszna. —■ Miként lehetne széle­sebb körben is elterjeszteni az új, napkollektorokat? Hi- .szen a kórház nem termelő­üzem ... — Valóban nem az. mi csak magunkon tudtunk se­gíteni. Érdeklődés viszont van. Már. több helyről ke­restek meg bennünket azzal, hogy hallották olcsó rend­szerünk hírét, és szeretnék alkalmazni ezt a megoldást. Mi nem akarunk nagy ,,ha- cacárét” csapni a-z ügy kö­rül. Ha akadna cég — eset­leg kisvállalkozás — ame­lyik kisebb-nagyobb tételek­ben gyártaná ezt a rend­szert, akkor szívesen rendel­kezésre bocsátana nk a do­kumentációt es a tapasztala­tainkat. Ij. p. Órás a toronyban Hanga István 10 éve javítja a kecskeméti őregtemplom to­ronyóráját, melynek számlapja négy és fél méter átmérőjű. A jé hírű órásmester évente többször mássza meg az óra szerkezetéhez vezető 220 lépcsőfokot, hogy az óra pontosan üssön Felkészültek a fokozott fogyasztásra Kaposvár vízellátásának helyzetéről es a javításával összefüggő feladatokról tár­gyalt tegnap a Kaposvári Városi Tanacs végrehajtó bi­zottsága. A vízellátás, víz­hiány örökös probléma, kü­lönösen a nyári hónapokban. Ahogy Horváth Tivadar, a Somogy megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat főmérnöke elmondta: az intézmény technikailag teljesen felké­szült a fokozott vízfogyasz­tásra. Valamennyi vízterme- ■ lő berendezést háromszoros biztonsággal készítettek elő. A hibaelhárítást gépesítették, megerősítették a diszpécser szolgálatot. A telepek tisz­ták, higiénikusak. Beindítot­ták az éjjel-nappal működő ügyeletet. Annak ellenére, hogy az épülő lakótelepek­kel növekszik a vízfogyasz­tók száma, a vízellátás nem okoz különösebb problémát. Esetenként a vállalat dol­gozói ellenőrzik a nagyobb intézmények belső szerelvé­nyeit, de ugyanezt teszi a kalinymi lakásfenntartó szö­vetkezet is a hozza tartozó épületekben. A vízmű terme­lési kapacitása adott —azaz végles —. így a víztakaré-' kosságra különös gondot kell fordítani. A kertes házaknál általában sokkal nagyobb a fogyasztás, mint a lakótele­peken. Egymás érdekeben is ügyelni kell a vízfelhaszná­lásra. hiszen a nyári hóna­pokban a vízhiány 'gyakran keseríti meg a városlakók életét. A víztermelő üzemek felkészültek a szolgáltatásra, de az oktalan pocsékolás el­len ők sem tehetnek sem­mit ... Rendezői színház fBítai Sándor rat*a) Rablás után irány a kocsma Ágyneműfartóban a volt életfa rs A most 59 éves Kaszti Margit az 1960-as evekig boldog íjazáséletet élt, s négy gyermeket nevelt föl. Aztán házassága megrom­lott, s az asszony elete ala­posan megváltozott. Ettől kezdve összesen nyolc evet töltött börtönben. Lopásért, hivatalos személy elleni erő­szakért ítélték el, s húsz­szor volt elzárva szabálysér­tésért. Miután Pécsről — ahol korábban élt — kitil­tották, legutóbbi elzárása után, tavaly Ladra, roko­nokhoz költözött. A községben élt egy be­teg. nyugdíjas férfi, egye­dül. Szervezetét az alkohol tette tönkre. Az italt persze Kaszti Margit sem vetette meg, idült alkoholista volt. Az asszony megismerkedett az idős emberrel, aztán el­határozta. hogy hozzá köl­tözik, a gondját viseli majd. Rövid ideig valóban jól él­tek, de később egyre sűrűb­bek lettek köztük a vesze­kedések. Ennek oka a pénz volt. Az asszony egyre több pénzt követelt italra, a férfi nem adott, s ilyenkor (a/. asszony elverte. Végül a férfi megelégelte a. dolgot, és tavaly decemberben el­zavarta harcias élettársat. Kaszti Margit azonban ja­nuár 10-én visszatért. Ter­mészetesén pénzért, A férfi ekkor mar nagyon beteg volt, ágyban feküdt, legyen­gülve. , Nem adott pénzt az asszonynak, aki erre dühbe jött, lerántotta a betegről a takarót, majd egy lapapucs- esal támadott rá. Aztán be­nyúlt az ingzsebebe. és el­vette az odarejtett öls/.azast. Ezután lemeztelenítette a férfit, betette az ágynemü- tartoba, s rácsukta a heve- röt, majd mint aki jól vé­gezte dolgát, az italboltba ment. A boltosnőnek feltűnt az asszony ziláltsága, s az, hogy véres a keze. Szólt va­lakinek: menjen, nézze meg, nincs-e valami baj az öreg­gel. Az ágyneműtartóban megtalált szerencsétlen em­ber elmondta, mi történt vele. A dologhoz tartozik még, hogy az öregember az eset után négy nappal meghalt. Halálát nem a bántalmazás, hanem — az orvosi szakvé­lemény szerint — súlyos májcirózis okozta. Az ügyben a Barcsi Váro­si Bíróságon dr. Üjk éry Csaba megyei bíró tanácsa hozott ítéletet. Kaszti Mar­gitét rablás bűntette ég kü­lönös kegyetlenséggel elkö­vetett súlyos . testi sértés, miatt 4 évi börtönbüntetés­sel sújtotta, s 6 évre eltil­totta a közügyek' • gyakorlá­sától. Az ítélet ellen a vádi, lőtt és védője fellebbezett. Ismertetőjel A kis Mancika «vesz­tette a pápáját a forgal­mas utcán. Sírva szőrit meg minden szembejövőt:. — Kerem szépén, nem iattak véletlenül egy bá­csit egy kislány nélkül er­re járni ? Szösszentések Mai lány Tizenhat meg alig múltam, maris szegi ellem a nyúltam. * * * Alkoholista óhaja Feszt Szeszt! * * <* Megallapitas Szép titkárnő a Lenke, öltözete mindig lenge. • * * Üzletben Tessék mondani, a kért. airu hiánycikk, vagy csak ebből az üzletből hiányzik? A vadász érv« — Tehát azt ál tikod hogy te lőtted ezt a kacsat" — kérdi bizalmatlanul azasz- szony a vadászatról haza ­térő férjétől. — Hát persze. — De hiszen már meg ' van kopasztv®! — Mit képzelsz, előbb meg kellett volna vizsgál­nom. és csak azután puf.- fanthattam volna le? Nehéz ügy ■ Heimlksen es Mortensen kedvelt törzsik a véhaza ban találkozik. Az első pohar- ka után Henriksen meg­jegyzi:. — Nálunk otthon napi­renden van. a veszekedés.. Annyira súlyos a helyezet, hogy az egyetlen megoldás az én szempontomból az idegenlégió. De képzeld öregem, sehogy.-em tudom • rábeszélt! i a felesegem e' hogy beálljon. Ez már fáj... Két gazdag amerikai hó a Louvre-ban áll a Knsz.- j tus születése című kép előtt. — Sehogy sem értem — mondja az egyik —. ho­gyan lehetett a legcseké­lyebb kényelem nélkül él­ni. Nézd csak. ez. a csecse­mő a puszta szalmán fek­szik. — Hát te nem tudódj hogy' Krisztus szülei na­gyon szegények voltak? " — Szegények ? Hat akkor hogyan rendelhették meg ezt a képet egy olyan drá­ga festőtől, mint Tizian? SOMOGYINmAP Ajz MSZMP SomosT melyet Bizottságának lapja. Főwerkeszté: JÁVORI B£LA Fószerbesztő-h.: Paál Szerkesztőséé: Kaposvár, Lati«** Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf.; 11. ?«oi. l elefon: U-»1&. 11-511 11-511 Kiadja a Somosrv mewci Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Lsiinta Sándor a. f Tel.; 11-51« Postacím: Kaposvár?Pt.; *1. Felelős kiadó; Baía.ieza Janó* Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hiriapkeztoesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési cM1 ecv hónapra S4 Ft. oe:» vedévé* 1#2 Ft. tél érre 204 Ft. egv évre 404 Ft ' index : 25 ISSN 0133—080* Készült a Som egy megvet Nyom daioari- vállalat kaposvári ürö­mében. Kaposvár. Malus i. u. 10); Felelős vezetőt Farkas Béla is&zeatő Kéziratokat nem érzünk mec és nem adunk vissz*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom