Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-26 / 148. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK írópálya - zacskókban lakihez, s mindjárt szükségét érzi annak, hogy alaposabb le­gyen a tudása. Alapos! — A szerencsére — visszahozott kötelező érettségihez. A harmadik s a1 negyedik zacskó. Egy külföldi út és egy .• A retek utazni. keseredett ir's.' 'se-te 1 r‘”'e ” •'* ír, ■' ■■' ke 4-. J­ak á királyság­tól a forradal­makon és a esösntrsüffokem keresztül a máig milyen hallatlan energiával igyekeznek büsz­kén emlékezni mindenkire, akire lehet. Ná­lunk meg egyfolytában választani kell. Vagy Szent István vagy Koppány, vagy Könyves Kálmán vagy Almos, vagy Verböczi vagy Dó­zsa, avagy ha ugrunk: vagy ....................... K ossuth, vagy Széchenyi. Va­lamelyiket gyűlölni, de leg­alábbis elmarasztalni kell, esetleges érdemeit meg elfe­ledni. Nos ezek így túlsarkított dolgok. Ám mindenképpen igazak. Nem érzem magam igazságtevőnek, tévedhetet­lennek, de fontosnak tartom, hogy a magam módján meg­próbáljam oldani efféle gör- eseinket. Ismeretterjesztőnek s ugyanakkor valamiféle oi- dószerftek is szántam a Zrí­nyi drámát Akkor, ami kar vadkan ügyben majdnem elve­szett a költő-hadvezér lénye­ge. Fontos a gyilkosság vagy baleset kérdés tisztázása. Ám nem azon az áron, hogy k ha­ben az ugyanolyan fontos tör­ténelmi tényekről, azok elem­zéséről megfeledkezzünk. rabját is. Ügy mondja: akkor kezdett vala­mit konyítani a drámához, amikor észrevette, miként lehet elérni, hogy ne nyikorogjanak a Pécsi Nemzeti kivénhedt foteljei. Innen ke­rült Budapestre, a magyar tévédráma egyik úttörőjének. — Akkor még nem volt divatban a nép­színház fogalma. Szívesen dicsekszem azzal, hogy már a hatvanas években ezen gondol­kodtam. Az eredményről lehet vitatkozni, ám úgy tartottam,, hogy megvan a gépi közvetí­tésit népszínház. A tévé a sokmillió nézővel. Egy adásest annyi, mintha egy közepes néző­terű színházban két évtizedig telt házzal ját­szanának naponta egy darabot Ezért sze­gődtem a tévéhez. Akkoriban kicsik voltak a honoráriumok, viszont a televízió jó irodalmi alkotóműhelynek számított. — Mostanában eltűnt a képernyőről, Eb mintha eltűntek volna az igazán jó történel­mi tévéjátékok. Nemcsak örsi Ferenc tévé- drámái ... — Ma tisztességesebbek a honoráriumok, írói alkotóműhelynek meg nemigen nevezhe­tő a televízió. Hatalmas a versengés a „ka­pacitásért”. Nem vagyok már versenylók Es mire egv darab színházban vagy tévében elő­adásra Jcerül... Rengeteg az áttétel, kévés a pénz a megvalósításra. Forgatókönyvet nem lehet a fióknak írni. Van egy tévédarabom, évekig porosodhat még. Természetesen törté­nelmi téma; Balassi Bálintról, Dobó Istvánról (az egri Dobóról) és hasonlókról, akiket a hí­vezeti a buszt, megfogja a huligánokat, ter­vezi a házat.. .) „Apu, mit mondjak en ró­lad? Azt, hogy ülsz az írógépnél, ütöd, az­után eltéped a papírt, és néha egy-két papír megmarad?” A második: akkoriban ment a tévében a Robin Hood. A gyerekeim ilyenkor eltűntek. Az egyik szomszédban már volt té­vé. Az utolsó rész vetítését követően lógó or­ral jöttek haza: most már ez sem lesz, mit csináljunk? Befejeződött a magyar tévé által vetített első kalandfilmsorózat. És a fiam megkérdezte: „Mondd, nem lehetne egy ugyanilyen, de magyarban?” A harmadik: ak­koriban sokszor voltam a siklósi várban. Majdhogynem ott éltem. Egy Kanizsai Do­rottyáról szóló regényt akartam írni. (Re­gényt nem írtam, dráma lett belőle. Itt van a kazalban azóta is.) Nos. a három dolog ta­lálkozott. Sértette a hiúságomat, hogy a gye­rek semmit sem tud mesélni az apjáról; sér­tette az is, hogy a Robin Hoodot élvezi, mi­közben én nem tudom megmagyarázni, hogy mit csinálok. Siklós nagy élmény volt. A kér­dést a fiú föltette. És aznap este — mesében — megszületett a Tenkes. Másnap egy rövi- debb vázlatban is. És végül filmen, regény­ben ... Egy magyar történelmi kalandfilm, gyerekeknek, felnőtteknek; abban az időben, amikor mindenki a tévén lógott, s amikor nemzeti önbecsülésünk ébredezni kezdett Ez a zacskó. Tartozik hozzá még egy a más. A német, a litván, a cseh kiadás, a több oi-szagban többször ismételt vetítés. A megér­demelt siker. A második zacskó. Maradjunk: m gyerekek­nél és a történelemmel való kapcsolatuknál. — Mi lőkdösött még újra történelmi drá­mákhoz? A Tenkes után különösen sokat kel­lett — s kell ma is — iskolába járni találko­zókra. Más munkák miatt szintén kelL Ami­kor a gimnazistákkal beszélgettem, akkor vet­tem észre, hogy „tételtörténelmet” tudnak. Törvényszerűségeket ismételnek, amelyeket meglehetősen kevés eseménnyel — s mindig, mindenütt ugyanazokkal az eseményekkel — illusztrálnak. Azt is megtudtam, nagy on-na­gy on szomorúan, hogy a leggyűlöltebb tárgy a matek meg a történelem. Azután törölték a világ és Magyarország múltjának megisme­réséről szóló beszámolást a kötelező érettségi­ből A magyar írónak mi .lehet a feladata? A történelemről írni Mégpedig megnehezítve a saját dolgát azzal, hogy írónak, ismeretter­jesztőnek és tanítónak együtt kell lennie. Amikor Táncsics Mihályról írtam, akkor kü­lön. figyelnem kellett arra is, hogy alapisme­reteket közöljek. Ki az a Táncsics ? Akit negy­vennyolcban kiszabadítottak a börtönből s akinek kifogták a lovait __Ennyit tud ma t íz ember közül kilenc Táncsicsról S ha eny- nyit tud, akkor az írónak írni kell. Gondo­lom, felesleges kifejteni — megtették már nálam okosabbak —, hogy as a nép, amelyik nem ismeri a történelmét... — Mit tanácsol a mai iskoláknak:? — Mit tanácsolhatnék én? Anayi módszer­tani koponya ad tanácsot Talán csak azt saeT retném kérni,, hogy ha lehet, ne csupán té­teleket tanítsanak. Több eseménytörténetet. Mert ha a gyerek ismeri a történéseket — az sem bűn, ha színesen, élményszerűen ismeri meg —, mindjárt tud kötődni valamihez, va­Talán már new is az éj­légírónak beszél. A követke­ző zacskónál tart, történelmi eszmefuttatásoknál, tények záporöztatásánál, figurák jel­lemzésénél, sors- és kordöntő gondoknál____Elragadják a c itált és a zsúfolt polcról le­kapkodott könyvek, a készülő mtivefc vűzia- tai__ T örténelem. Te 1críziá (Rmlwb a aw­kőktooz.) Indulás, újra egy kályhát<3. Kevés regény és sok dráma, örsi Ferenc elsősorban szín­házi és tévés író. Pécsen dramaturgként, se- gédrendezóként tanulta a színházat, a magyar színházi élet egyik újjáéledésének, felfelé ívelésének idején. Jogi tanulmányok befeje­zése, vállalatoknál eltöltött idők, pécsi rádió- riporterkedés, folyóiratindítás és változatos, színes életének több állomása után érkezett el a színházhoz. Pécsen mutatták be első da­zaímaflanság övezett, akik titkos jelentések­ben szerepeltek megbízhatatlanként, tálán azért, mert mind nagyszerű emberek voltak™ De ezúttal nem is a „történelemóra" a té­mánk. Szóval oft a darab. De olyasmi is ben­ne van, hogy kilovagol a nádasból kétszáz lo­vas. Erre a tévés gyártásvezető rögtön azt kérdi: hói az a húsz? Ezért gondolom úgy; most már itt az ideje, hogy olyasmit írjak, ami önállóan, kéziratban is megállja a helyét és talán maradandó. Félek a sok áttételtől, a drámák „föleledésének” rengeteg buktató­jától. Sikeres indíttatás, sikeres és jő folytatás. Majd a keserűség. Iróportrék, interjúk visz- szatérő, esúfondároean vissza-visszavigyorgó állandó elemei. Törvényszerű volna? Mit le­het róla kérdezni ? Nem kell kérdezni. Segít­ségemre siet, megelőz. Végvári vitézek, a Rinyát a víz alatt lop­va átúszó, törököt fogó hősök, a gesztenyesor alagútjában büszkén vonuló, lányok csodálta nyalka lovasok... ök töltötték be a kisfiú játék- és képzeletvilágát Barcson. A fiút ak­kor még Ferikének hívták, de már volt tekin­télye; kimagaslott társai közül, így megfelelt volna bandavezérnek. — Hat kilósán és hatvankét cenfisea jöt­tem a világra — nevet a hatalmas fotelt majdhogynem kisszéknek használó örsi Fe­renc. — Ezzel jól megkínoz­tam szegény anyámat, s meg­örvendeztettem az egész famí­liát. Nagy gyerek, jó gyerek. — Jó? — Gondolom jó, amikor o*­vastam, (hála parasztlány anyám könyvimádatának) s „rossz”, amikor az olvasott rengeteg történelmi hőstettet a magam módján megpróbáltam újraélni. Barcson voltam hős, bár már hathónapos koromban pécsi lakos lettem. De hosszú évekig úgy mondtam: „megyek mihozzánk”, ha a nagyszft- leimhez indultam, s „megyek tihozzátok”, ha a vakáció vé­— Nem vagyok ennyire keserű. De diplo­mata sém, hogy mindent tényékké szelídítve mondjak el. Most is ígérkezik tévés munkám, bár nem bizonyos, hogy sikerül. De nem is nagy mennyiségi teljesítményeket akarok. Ötvenöt évesen, amikor már kevés idő van vissza, úgy gondolom, jogom van kevés do­loggal foglalkozni. Néhány tervem van, azo­kat meg kell csinálni. Történelmi regény az egyik... De nem ígérni kell. Csinálni. Eddig nemigen mertem regényt imi. Nemrég került a kezembe egy Élet és Irodalom Veres Péter jegyzeteivel. Arról írt: az igazi regény sava-borsa a leírás. S ezt ő még nem tudja igazán megcsinálni. En is így vagyok. De gyakorolni kell. Majd csak sikerül. A párbe- szédirást, azt hiszem, jól megtanultam. Most jön a következő lecke. Mert jön. Regénnyel kezdtem, az Aranylakodalommal, amely gye­rekkori élményekből táplálkozott. Falusi tör­ténet. Talán egyszer... — szóyal talán egy­szer regénnyel is fejezem be. Imi. Igazat, jól, ahogy eddig. S bár ha va­laki már egy jó művet megírt, annak jogá­ban áll akkor letenni is a tollat, nekünk is jogunkban áll, hogy várakozással . „követel­jük" örsi Ferenctől a következő munkákat. Éathár Péter A lakás könyvespolc-várai alapos és tuda­tos készülődésről, sok évnyi előtanulmány­ról árulkodnak. A magyar nemzet történeté­nek többféle időszakból több kiadását —■ mindből a legjobbat —, a régiek és a mai pá­lyatársak sok száz (ezer?) történelmi könyvét őrzi ez az erődítmény. A váratlan és törvény- szerű „útjelzők” emlékeit pedig a saját mű­vek paksamétái és zacskói: „Mindenről van egy zacskóm. Jó módszer, merem ajánlani, így sem sikerül mindig a teljes rendszerezett­ség, de azért jó.” Egy munka, egy egy erős papírzsák, * egy-egy történd. — Ez a Tenkes kapitánya. Kezdjük vele. (Ügyis szóba került volna.) Nagyon fon­tosnak tartom. Mert akkor született, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Három ok miatt készült el. Az első: a fiam egy sétánkon meg­jegyezte: „Apu, miért nem vagy te rendes ember?" Először azt hittem, hogy kihallgatta, amikor az anyósom beszélt rólam, de azután kiderült, hogy másvalami történt. Semmit sem tudott mondani az osztálytársainak, akik mind beszámoltak apjukról. (Apjukról, aki gen Pécsre kellett vona­tozni a sz&ie- imba. És beszéli még a régi község­ről, néhány­szor elsiratja a gesztenyrfá- kat... A tele­pülés és az ol­vasmányok. Ha az írói indítta­tást lehetséges valahai ponto­san nyakon csípni, akkor itt kell keres­nünk. Ám ne sokat keresgél­jünk, marad­junk a tény- nél: a kisfiú végül is író itt, eásősorban történelmi témájú művek rója. Történeten. A többször átértSbeft és fffcr* leg újra megtanult történelem, örsi Ferenc dd*g ötvenöt évnyi életébe* „me^wrolétoe- rtf néhány ilye* változást. S as «ffejt* *»- asztelatok sem mindig vonzók. — Indulásakor, első műveinek: megjrlem* ekor még többfelé ágazott az út Szociográ- a, újságírás, máj regény, mai dráma, törté- <»lmi munkák._ Miért épp * tartenele*» tolmácsának” szegődött? — Nehéz ezt pontosan meghatározni. Meg könayű is. Katonai pályára szántak. Szeren­csére előbb befejeződött a világháború, mint­sem a frontra kerülhettem volna. De a kato­náskodás és a történelem édestestverek. Kü­lönösen itt, ebben az országban, ahol évszá­zadokig alig múlt el évtized háború nélkül. Ily«® alapélmények után az lett volna a vé­letlen, ha nem történelmi témához nyúlok. Később egy sor váratlanul vagy törvénysze­rűen bekövetkező esemény tartott meg eze» az úto*L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom