Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

* H ajeal! Wfcor szánt 1« a vonatról, vagy pár másodperccel ez­után. Pontosan senki nem tudta később megmondani, melyik szerelvény hozta, mert rengeteg munkásjárat érkezik a pályaudvarra ez- időtájt. Napokkal később, amikort az emberek vissza­emlékeztek, úgy vélték, volt valami különös abban a napban. Mert valami meg­változott azután. Mi, beava­tottak természetesen nem dőlünk be ennek, mert tud­juk, az emberek jó része hajlamos hozzáemlékezni a dolgokhoz egyet és mást, olyat, ami nem történt, de nem is történhetett meg. S mi tudjuk, hogy' valóban micsoda is történt ezen a napon; ám jó előre elárul­juk, hogy erről " soha az életben nem fogunk beszél­ni. Valójában tehát közönsé­ges tnap volt ez, amikor az idegen a városba érkezett; olyannyira közönséges, min­dennapi volt eme nap, hogy az emberek többsége nem is gondolt arra, vajon hétfő vam-e, kedd van-e, avagy szerda, csütörtök, péntek. A gyárigazgató, a polgár- mester, a tanár, a tanítónő, az esztergályos — no, ne soroljuk tovább! —, min­denki ugyanúgy kávézott ezen a haj na Ion-reg gélén, ahogyan korábban szokott; ki-ki ugyanúgy elfogyasz­totta az üvegecske diannát vagy ha volt, a házipálin­kát. Ezen a hajnalon sem volt harag az emberek szí­vében, senki sem gondolt összeszorult gyomorral ar­ra, hogy ma megint, ma megint csak kezdete van a napnak, vége nincsen. Horváth János villanysze­relő az Alkotmány utca nyolcban, még ágyban fek­ve, szokásos mozdulattal gyújtotta meg cigarettáját, aztán kiment a fürdőszobá­ba, ne hallja a család, ahogy kínlódva fölköhögi tüdejéből a tegnapi adag kátrányt, és heves hányin­ger közepette a mosdókagy­lóba köpködi. A mosdókagy­lóba ma is, mert felesége erről — és ó, jaj! még mi egyébről! — nem tudta le­szoktatni. Kovács Gáspár károm­kodva ült a hetes járat vo­lánja mögé, mert a fagy­brigád megint nem tankol­ta fel a húsz-nullanullás Ikarus tankját A járatindí­tó garázsmester a kapunál nemtörődöm jóindulattal vetette oda, hogy nem ár­tana ráírni a menetlevélre a menesztés időpontját mert déltájban belső ellen­őrzés várható. Kovács Gás­pár megígérte, de nem tette meg. K och Róbertné boltve­zető gépiesen darál­ta, egyél Pistike, el- kések, megcsináltad a lec­két, délután hozz kenyeret, tejet, kiló sót is vegyél, apádnak cigarettát, tudod, mérges, ha nem talál a fiók­jában megbontatlan , cso­magot. Az asszony sebté­ben kontyba tűzte a haját, szinte oda se nézett. úgy húzta ki a szemöldökét, szép ívű szája vonalát fes­tékkel. Harmincöt éves lesz maholnap, még adhatna magára, de már nagyon ré­gen nem figyel oda. hogyan öltözködjék, nem jut eszé­be, hogy kibontott hajjal sokkal előnyösebben mutat­na. Bertalan István rendőr hadnagy homlokon csókolta alvó feleségét, tetőtől talpig végigmérte magát, a toalett­tükörben. Makulátlan volt, ahogyan mindig; hiába, ke­vés asszony tud úgy pantal­lót vasalni, ahogyan az ő Arankája, kevés ember­nek van olyan gondos fele­sége, mint a meleg dunna alatt doromboló Aranka. A hadnagy kívülről bezárta az ajtóit, bekukkantott a posta­ládába, és kimért léptekkel indult, hogy elérje a hetest. Simon Géza újságárus szortírozta a napi- és heti­lapokat a folyói Hatokat a stand pultján, majd meg­tömte első pipáját, termé­szetes mozdulattal söpörte a kasszába a filléreket, amit az idegen otthagyott az új­sághalmazon. Negyed hat volt. Valaki később erősen bizonygatta, hogy inkább fél hat fele járt az idő, állítását azon­ban nem tudta alátámasz­tani, hiszen előző nap adta zaciba karóráját, a pálya­udvar villamos órái pedig már két évvel ezelőtt meg­álltak. Egy kopasz úr meg tudni vélte, hogy az iaegent nem, várta senki. Ezt a tényt olyan fontosnak tar­totta. hogy napokkal később sajtóértekezletet is tartott, és ez a városban esemény­számba ment, ugyanis a ko­pasz úrban valaki felismer­te az évek óta körözött, ha­misítványokkal kereskedő kepüg ynököt. Herceg Árpád Az idegen Az idegent valóban nem várta senki. Ezt mi most nem .csupán föltételezzük, hanem az egves-egyedül va­lós információk egyetlen birtokosaként felelősségünk teljes tudatában kijelent­jük. Hogyan is várta volna bárki is, amikor ő a nap­rendszernek ezen a vidékén még soha életében nem járt, s erről, a vidékről sem tévedt soha senki oda, ahonnét ő jött Egyrészt. Másrészt azonban akkor sem várta volna senki, ha netán van valakije ebben a városban, s ha netán jelez­te volna érkezését, mint ahogy ne™ is jelezte. E zt a momentumot azonban ne firtassuk, s hiába firtatná bár­ki is, mi hűek marad­nánk igazi valónkhoz, és inkább betömnénk saját szánkait anyafölddel, mint­sem hogy valaha elkotyog­nánk bármit is a ránk bí­zott titokból. Jellemünk milyenségét azonban most ne bizonygassuk ilyen esze­veszetten, hiszen bebizonyít- tafott már ezerszer: fecseg a felszín, s hallgat a mély. Csupán egyetlen dolgot árulhatunk el, ami talán segít eligazodni a bő forrás­ként felbugyogó dolgok, mellébeszélések rengete­gében: negyed hat volt, annyit mutatott minden pontosan beállított karóra, ezt az időpontot jelölték volna a pályaudvar órái, ha netán működőképesek. Az idegen leült a galamb­szaros padra, az állomás előtti téren. Innen indultak a helyi járatok, s az idegen figyelmes tekintetét nem ke­rülte el egyetlen apró moz­zanat sem. Megfigyelte, hogy Bertalan István olyan nett mozdulattal száll fel a húsz-nullanullás Ikarusra, ahogyan csak a kormányőr­ség állományába tartozó emberek tudnak lépni lép­csőről lépcsőre. Bertalan Istvánban van valami, álla­pította meg elégedetten az idegen. Mert Bertalan Ist­ván tud valamit, s nemcsak képessege van meg hozzá, hanem töretlen akaratereje is, mely akaraterőnek majd csak első és egyben utolsó szívinfarktusa fog véget vetni, negyvenkilenc éves korában. Az idegen ez utób­bi dolgon nem szomorodott el jobban, mint ahogy illik, hisz tolakodó még érzései­ben sem lehet azzal szem­ben, akihez ugyan, mond­hatnánk, meleg baráti szá­lak fűzik ettől a pillanattól kezdve, ám az elkövetke­zendő huszonhárom évben, & feladat végrehajtása köz­ben az a két pálya, melyen ők ketten következetesen haladnak. nagyon nagyon távol esik egymástól. Harmincöt érés lesz ma­holnap. még adhatna magá­ra. dünnvögte magában az idegen, amikor Koch Ró­bertné belibbent a húsz- nullanullás elülső ajtaján. Az asszony rámosolygott Kovács Gáspár gépkocsive­zetőre. Kovács Gáspár a férfi elégedettségével nyug-, tázta a mosolyt és a méleg- barna szempár villanását. Az idegen megbizsergett hirtelen, mert az őszinte­ségnek azt a pillanatát si­került megragadnia, amely- lyel ő személy szerint ed­dig fájdalmasan ritkán ta­lálkozott. Boldogság öntötte el, mert megérezte, hogy Kovács Gáspár nem csak az asszonyi szíveket uralja, de járművét is teljes egészében kezében tartja. Az idegen azt is látta, hogy Kovács Gáspár türelmesen várja ki, amíg Horváth János vil­lanyszerelő felkapaszkodik az autóbuszra. Még mindig a pádon ülve kiolvasta a napilapokat. Ezekben az órákban kezdte meg kongresszusát egy sza- kadár szakszervezet vala­hol, megint meggyilkoltak egy államügyészt, valami őrült eszme égisze alatt ki­végeztek ötven gyanús sze­mélyt, erejük teljében lévő férfiakat és éppen csak most bimbózó lányokat, meghalt a francia nagykö­vet is, a gazdasági fejlődés pedig, ha nem töretlen, de tendál, a köztisztasági vál­lalat fölkészült a télre. A z ám, venni kellene egy télikabátot, gon­dolta az idegen, hi­szen nem átutazóban jöt­tem én ide. S lelki szemei előtt világosan leperegtek az elkövetkezendő órák, na­pok, évek, évtizedek, száza­dak és ezredek eseményei. Koch Róbertné üzletében most rögtön megvásárolja a szükséges ruhadarabot, és eztán is nála fog vásárolni, ha szüksége lesz nadrágra, ingre, zoknira, meg ami kell egy közönséges embernek manapság. Az Alkotmány 'utca nyolcban Horváth Já- ‘nostól bérbe veszi azt a pi­cike, ám a jövőben oly kellemessé és kedvessé váló szobát, amelyikre már ki tudja, mióta vágyott. Fölke­resi Bertalan Istvánt, át­nyújtja neki a bejelentőla­pot és igazolványát, vár ki­csit, azután már mint ko­moly albérlő, nyakába ve­szi a várost, hogy munkát keressen. Nem kell majd sokáig bolyangamia, a járat- indító garázsmester segítsé­gével egyelőre a fagybri­gád oszlopos tagja lesz, s örömmel tankolja meg reg­gelenként a húsz-nullanul­lás Ikarust, hogy ne kelljen Kovács Gáspárnak többé bosszúsan káromkodnia. Minden bizonnyal „az év­század ötletének” lehet ne­vezni az amerikai hadügyi­eknek azt a szándékát, hogy a stratégiai rakétákat föld alatti labirintusokban he­lyezzék el — az ellenség megtévesztése céljából. Mint a Pentagon jól értesült kö­reiből jelentették; a rakéta- technika e foradalmi meg­újításához egy zoológus ad­ta az ötletet, ö tett említést a Dél-Amerika sivatagjai­ban honos szürke vakon­dokról, amely váratlanul tá­mad — a föld alól — es­küdi ellenségeire, a kék sa­sokra. Ez az állat a föld alatti járatok egész labirin­tusát ássa, meglepetésszerű­en közelíti meg ellenségét, és hátulról támad rá. Ezzel megbénítja a sas akaratere­jét, s megfosztja az ellenál­lás lehetőségétől. Nekünk is föl kell készül­nünk arra, hogy az elkövet­kező évtizedekben az NSZK- ban hallatlan méretű föld alatti építkezés veszi kezde­tét. A Bundeswehr „mély­építési” hivatalának — amennyiben tényleg el akar­ja érni a „megfelemlítési effektust” — cirka az ország A fenékpuszta» római erőd a Balatonba ékelődő földnyelvré épült. Hajdan a mainál sokkalta kiterjed­tebb vízfelület vette körül, kitűnő védelmet nyútjva így az ott lakóknak. Ez az erős­ség — ókori nevén: Lacus Pelso — védte, ellenőrizte a Balaton egykor legfontosabb átkelőhelyét, megrövidítve így a Rómába vezető fő­utat. Ki^csfomtosságú hely volt, urai a környék feletti hatalmat is mindenkor gya­korolhatták. Nem véletlen, hogy más­fél ezer évvel ezelőtt a ke­leti gótök királya, Thiudi- mer is Fenék pusztát vá­lasztotta székhelyként Hó­dításra nevelt fia, a későb- hi Nagy Theodorik talán éppen, a lenyűgöző, hatal­ma® víztükröt látva kezdte el szőni világhódító álmait Ha. hihetünk gótok törté­netírójának, Jordanesnek — s a kutatók is jó) értelme­zik sorait —, akkor .Nagy Theodorik itt, a Balaton mellett született. Együttműködéssel A keszthelyi Balaton Mú­zeum volt igazgatója, dr. Sá­gi Károly 1947-ben kezdte el a területen az ásatásokat. 1970-től a Művelődési Mi­nisztérium támogatásával in­dult meg Fenékpusztán a nagyobb arányú feltáró munka. 1976-tól pedig — dr. Erdélyi István vezetésével — a Magyar Tudományos Aka­démia Régészeti Intézete irá­nyítja az ásatásokat, s eb­be dr. Valerij Tyitov régész vezetésével négyfős szovjet kutatócsoport is bekapcsoló­dott. (Ezzel párhuzamosan területének egyharmadát kell alagutakkal átfúrnia. A számtalan $ labirintusban éj­jel és nappal (még vasárnap is!) rakéták fognak közle­kedni. Természetesen ezt a prog­ramot minden módon üdvö­zölnünk kell. Építőiparunk, amely ma nincs megfelelő­en kihasználva, több évti­zedre előre megrendeléseket kap. Nincs mit félni a kül­földi konkurrenciától sem, mivel a tervezet katonai jellegű, s ez azt jelenti, hogy a más országokból származó legelőnyösebb javaslatok is el lesznek vetve. Viharos föllendülés vár a nyugatnémet autóiparra is, amely a szükséges vontató­kat és lövegtalpakat fogja gyártani. A termelés annyi­ra megnő, hogy teljességgel elfeledteti a személykocsik iránti kereslet csökkenését. Munkanélküliek ezreit fog­ják a szó szoros értelmében „az utcáról fölvenni”, hogy a rakéták mozgatásáról gon­doskodjanak. Kétségtelen, hogy egyik­másik polgárnak lesznek bi­zonyos kellemetlen érzéséi a labirintusok építése és a r*­Majákiban, a Don-kanyar­ban magyar régészek bevo­náséval honfoglalás kori ásatásokat végeznek.) A háború végén a keszthe­lyi ' múzeum anyaga meg­semmisült, s mivel a gyűj­temény java része régészeti leletekből állt, kézenfekvő volt, hogy ennek pótlására Fenékpusztán ismét meg kell kezdeni az ásatásokat. A munka az ókeresztény ba­zilika feltárásával indult Ezt még a rómaiak építet­ték, de a honfoglalók is használták. Sági Károlyt itt az a kérdés foglalkoztatta elsősorban, hogy a nagyon magas szintű római kultú­ra miként hatott az ide te­lepült magyarságra. Ez a terület a római műveltség továbbélésének a vizsgála­tában kulcsfontosságú. Katonai támaszpont A fenékpuszta! ásatások kiderjtétték, hogy az itt ta­lálható nagyméretű, négy- százszor négyszáz méteres, 2,5 méter falvastagságú, húszméterenként körbástyá­kat, illetve magas sarokbás­tyákat magába foglaló, észa­kon és délen egy-egy kapu­val ellátott erőditményrend- szert 357 körül, I. Constan­tinus uralkodásának végén építette a kornyéken elte­rülő birtokok népe. Lakói nem l^itonák voltak: iparo­sok es földműveseik védték — ha kellett — az erődít­ményt. Pannónia területének egy részét — így Keszthely környékét is — 433-ban Ró­ma átadta a hunoknak. Az ásatások azonban arra en­gednek következtetni, hogy ez a változás nem befolyá­kétak mozgása során. így eZ kell készülniük arra, hogy az építési technika minden nagyszerűsége ellenére az épületek, a falvak és a vá­rosok egyes részei a tenger- szint alá süllyednek, s köz­ben mélyföldek keletkeznek. Ám ott enyhe lesz az ég­hajlat, s az feledteti az egyéb kellemetlenségeket. A törvényhozók a legrövi­debb időn belül megoldják a föld alatti utak forgalmá­nak szervezésével kapcsola­tos kérdéseket Például hogy két rakéta közül me­lyiknek van elsőbbsége a szabályozhatatlan útkeresz­teződéseken való áthaladás­kor. A Nyugat-Európa alatt elhelyezkedő rakéták ellen irányuló bármiféle polgári kezdeményezések, amelyeket a kommunisták támogatnak, részünkről nem fognak meg­értést találni. Elvárjuk, hogy politikusaink tömjék be a protestálni szeretők száját. Ezt akár a föld alatti állomás főnöke is megteheti — persze csak akkor, ha megfelelő fizetéskiegészitést kap. Zabemszfcy Lászt# foodftása solta az itteni erődítmény " eletét. 453-ban meghalt a hunok királya, Attila; utána a germán törzsek föllázad­tak, s a gepidák vezetésé­vel megverték a hunokat, akik kelet felé húzódtak - vissza. Az ottani germán törzsek, a keleti gótok azon­ban útjukat állták. * Közben Avitus, római csá­szár — kedvező’ alkalmat látva az elvesztett területek visszaszerzéséi'e — 455 őszén hadjáratot indított Pannóniá­ba. A rómaiak a fenékpusz­ta: erődítményt szánták ka­tonai utánpótlási bázisuknak, ezért hatalmas mennyiségű gabonát, valamint bort, ola­jat és vaskészleteket hal­moztak fel az erőd bizton­ságosnak vélt falai között. Az ásatások arra enged­nek következtetni, hogy igen jelentős tábor volt a fenékpusztai. A tábor terü­letén levő pékségekben péD dául több mint 15 mázsa ke­nyeret. süthettek egyezerre. A gyommagvak bizonyítják, hogy a búzát a Földközi- tenger vidékéről szállították Fenékpusztára. A békés időszak azonban alig pár na­pig, legfeljebb néhány hé­tig tarthatott 455-ben (va­lószínűleg októberben) meg­semmisítették az erődöt Mintegy fél évig volt lakat­lan az erőd, 456 tavaszán Thiudimjer keleti got király telepedett le itt Nyilván a gepidák elől nyugat leié tartó keleti gótok pusztítot­ták el előzőleg a fenékpusz­ta! erődöt A Theodorik-rejtély j Fenékpusztáról a gótok csak 471 után vándoroltak a Balkánra, majd Itáliába. Ekkor már Nagy Theodorik a birodalom ura, akiről a legenda azt tartja, hogy Fenékpusztán született A romokbód újjáépült erőd, valamint az évekkel ezelőtt előkerült keleti gót fejedel­mi leánysír (ami egyébként az első ilyen lelet hazánk­ban) igazolja, hogy a gótok valóban, meg is telepedtek a Balaton mellett. Az is tény, hogy Nagy Theodorik Fe- nékpusztán nevelkedett az viszont mindmáig nem bizo­nyított még, hogy itt is szü­letett volna. A keleti gótok idővel to­vább vándoroltak nyugat fe­lé, de egy csoportjuk való­színűleg később is itt ma­radt, a letelepült avarokkal, valamint a megmaradt ró­maiakkal sajátos késő nép- vándorlás kori kultúrát hoz­va létre. A késő római időkben igen fejlett volt ezen a te riüeten a gyíhnölcsberrnesz tés. A leletek tanúsága sze­rint szőlőt, diót. mandula' cseresznyét, szilvát, almát é barackot is termesztettek a Fenékpusztán élt rómaiak Apáról fiúna örökített sajá­tos agrotechnika ötvöződött aztán a honfoglaló magyarok mezőgazdasági ismereteivel. feelestesy László SOMOGYI NÉPLAP Ulrich Wiirterfeld Az évszázad ötlete Régészetünk kincsestára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom