Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
Jót, 3 jól... „Jót, t }<SL Ebben áfi ■* nagy titok." A költőt idézve milyen egyszerűnek tűnik emberi mivoltunk legsajá- tabbjára, a munkára utaló intelem. Pedig, ha alaposabban szemügyre vesszük a tőmondatba ágyazott gondolatot, rájövünk, hogy valóban titokról van szó, amit nem is olyan könnyű megfejteni. Hiszen ahhoz, hogy „jót, s jól” tegyünk, tömérdek — tőlünk is függő — feltétel szükségeltetik. Itt van mindjárt a vállalt feladat. Akár több, akár kevesebb, mint amire képesség, tudás, elhivatottság feljogosítana, keservek forrása lehet. Nincs szánalmasabb látvány például a pult másik oldalán álló. unott, goromba eladónál, aki számára istencsapás, hogy el kell adni az árut. Semmi köze az egészhez, az esze másból jár, a huszadik vevőben már ellenséget lát- És várja, lesi, hogy elteljen a nap. Az sem sokkal vidí- tóbb, ha valaki — netán görcsösen kapaszkodva íróasztalába — szinte vergődik a munkahelyén, és minden idegszálával arra törekszik, hogy alkalmatlanságát palástolja. A kiválasztás több évtized Hogy is szól gyermekkorunk kedves versikéje? „Lánc, lánc, eszterlánc, esz- ierlánci cérna, cérna volna, telyem volna, mégis kifordulna. Pénz volna ...” Hát igen! Ha cérna volna, pénz is volna. De van-e cérna ? Gregor István, a nagyatádi cémagyár igazgatója szerint cérna van tonnaszám! És a pénz? Nos igen, pénz is lenne, ha vevő is volna. Csakhogy az legtöbbször hiánycikk. Lovkó Imre, a gyár főmérnöke esztendeje fogalmazott így: „... az általános piaci dekonjunktúra a cérna háza táján is érződik. Mind nehezebb vevőt találni, mind nagyobbak a gyártóval szemben támasztott követelmények ...” A megállapítás ma is változatlanul áll. Azt nézzük meg inkább: a nehéz kezdes után milyen lett a ta•orán csiszolt elvek szerint történik. Ma már mindenkinek, vélt és valós korábbi érdemei, kapcsolatai ellenére, naponta kell kiállnia a rátermettség próbáját, és a szerencselovagok előbb- utóbb lelepleződnek. Ennek ellenére, még mindig nem teljesen divatjamúlt, magunkkal hurcolt örökség a természetes kiválasztás el- ellenpontjaként a kontraszelekció, amit azonban csak az esetek egy részében éltetnek „uram-bátyám” kapcsolatok. A természetes kiválasztódással együtt járó frisseség, egészséges verseny másik fékje egy furcsa szemléletben leledzik. Ha egy kiváló mérnököt kineveznek gyárvezetőnek, és bebizonyosodik, hogy elsőrangú szakmai adottságai ellenére nem alkalmas vezetésre, mások sorsának alakítására, hamar elterjed a hír, hogy bukott ember. Arról a, függetlenített szak- szervezeti vezetőről nem is szólva, aki csak baráti körben meri bevallani, hogy legszívesebben visszamenne tanult szakmájába. Aki megtalálja a, helyét, azt csinálhatja, amire készült, amihez ért, attól sem várható, hogy tudása legjavezmük, hogy időre elkészüljön a megrendelt cérna. Hajrá volt, nem úgy, mint áprilisban, amikor pangott a piac. Mégsem panaszkodott senki. Vastagabbak lettek a borítékok. A nagyatádi cémagyár hazánk első számú ilyen üzeme. Rugalmasságával arra mutat példát, amit a legtöbb üzemünktől elvárunk. És még valamire. Ott, ahol a dolgozókat érdekeltté teszik a sokoldalúságban, meghallgatják a véleményüket, a látszólagos rendetlenség ellenére is egyenletesen, gördülékenyen folyik a termevát stcfta, ha erre vem ösztönzi a saját érdeke. Amíg csak áru és pénzviszonyok léteznek, az értékén mért munka és az érte járó tisztességes fizetség összetartozó fogalmak lesznek. Az utóbbi években sokat javult a helyzet. A munkapadok mellett, a földeken vagy a tervezőasztaloknál egyre inkább megalapozott normák alapján a teljesítményt honorálják. Akad javítani való a bér- és jövedelmi arányokon is. Okkal és joggal panaszkodik például az a pályakezdő mérnök, aki tudja, hogy vele egykorú szakmunkás társának a jövedelmét negyvenéves korára érheti el. Mégsem kaphat magasabb kezdő fizetést, mert akkor mit szólnának azok a mérnökök, akik ugyanannál a vállalatnál már két évtizedet el- töltöttek. De korántsem szűkíthető a kérdés generációs gondokra. Az anyagiak kétségkívül a leghatásosabb ösztönzői a kifogástalan munkának. Ám tudok olyan szövődéről, ahol az asszonyok havonta ha- zaviszik a hét-nyolcezer forintot, mégis nagy a jövésmenés- Társadalomkutatók fölmérést végeztek munkahelyüket otthagyó emberek között. A megkérdezetteknek több mint a fele nem pusztán a magasabb jövedelem reményében vált meg munkahelyétől. Az okok között sokan emlegették a rossz légkört, a főnök kiskirálykodását, a szervezetlenség okozta idegességet, a tájékoztatás hiányát, azt, hogy nem szólhatnak a sorsukat érintő ügyekbe. A munka elvégzése nem lehet szavazás tárgya. A munka, a munkás ember köszöntésekor talán kissé sötétnek tűnnek a paletta színei. Legalábbis: kevés rajta a rózsaszín. Mondhatja erre bárki, hogy a „jót, s jól” intelme költeménybe való. A tömör intenció azonban felfogható úgy is, csak ez a törekvés adhatja meg számunkra a munka örömét. Kívánhatunk-e ennél többet az értékalkotó embernek — önmagunknak? G. L. F. les. Nagy Jenő NAGY ÉRTÉKŰ ÚJÍTÁS Meddig bírják cérnával ? Rendszeres „rendetlenség” A munkások szószólója Eddig mindig gyűlésén találkoztam Komlós Istvánnal. Olyankor öltönyben . van, nyakkendőt köt. Most kék munkásruhában, fején modern fazonú kék simlis sapkában jött elénk a portára. A gyárudvaron át — hol vasakat, hol egy darut kerülgetve — jutottunk el a mostam munkahelyére, a szerszámkészítők műhelyébe. Mindenkinek bemutatott, aztán leültünk hátul az étkezőasztalukhoz. — Talán arra a műbőrhu- zatúra, az tisztább — mutatott helyet. Az. asztal közepén tányérban néhány hagyma árválkodott, mellette poharak. Amikor észrevette, hogy alposan szem- ügyre vettem, mosolyogva megjegyezte: — Mi még fokhagymát is eszünk. Mire hazaérünk, elszáll az illata. Ahol vassal dolgoznak, ott nehezen érti az ember a másik szavát. Gyorsan alkalmazkodtunk a külső és a belső zajhoz, s olyan hangerőt választottunk, hogy értsük, amit mondunk. — Ez egy átalakított kó- eerá j — mentegette Komlós István az egyébként otthonos műhelyt. — Mióta dolgozik az Ep- gép barcsi gyáregységeben? — Tizenöt éve. Ez a második munkahelyem. Az első a vasút volt. Ott tanultam íki a géplakatos szakmát. Szerettem ott is a munkahelyemet, mégis eljöttem. Az az igazság, hogy fordulószolgá latban voltam, éjszaka is dolgoztunk. Én meg valahogy szeretek este otthon lenni a családommal. Nem volt nagy lehetőség a választásra, idejöttem 1967. március 1 -én. Eltűnődik, mint aki gondolatban átéli ezeket az éveket. — Most már a fiam, Zoltán is itt dolgozik a villany- szerelőknél. A 19. évében van a fiú, egyébként erdész szeretett volna lénni. Kimutat az ablakon, amelyen át éppen a vasakat emelő darwrs Wrtunk. — Itt van a fiam mellettem .. egy lyukkal arrébb. i — Az asszony? — Ö a fűrészüzem konyhájának a vezetője. Most a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalathoz tartozik. Komlós Istvánt nemcsak Barcson ismerik jól közéleti tevékenysége révén, hanem Kaposváron is. Tagja az SZMT elnökségének, 5 a barcsi szakmaközi bizottság , titkára, ezenkívül szervező titkár , a gyári alapszervezet vezetőségében és városi népfrontbizottsági tag. — Mikor kezdődött? — Hatvankiléncben. Előtte szakszervezeti bizalmi voltam. Akkor a választásnál én lettem a szakszervezeti bizottság titkára. Nem én voltam a jelölt, a választás alakult úgy. Meg is lepett, hiszen két éve dolgoztam csak a gyárban. Az igazat megvallva azért bíztak meg bennem, mert ismerték az öcsémet, aki itt volt művezető, most pedig városi munkásőrparancsnok. Párttag lettem, egyik megbízatás után jött a másik. Szerintem hat-hét tisztséget nem lehet ellátni, csak úgy, hogy egyiket a másik vagy a munka rovására. Néha a család issza meg a levét. Nekem is szólt a feleségem: ez meghaladja az erőmet. A rokonszenves munkásra hamar fölfigyeltek Kaposváron. Először az Építők Szak- szervezetének megyei bizottságában tevékenykedett, majd a Szakszervezetek megyei Tanácsában. Később beválasztották az elnökségbe is. Most már a második ciklusban tagja ennek a testületnek. Nemegyszer hallottam, milyen szenved " >sen kiállt a barcsiak érd n: amikor meg akarták .tüntetni az állomás köztelében levő patikát, ő azokra az idős emberekre gondolva, akik gyakran kényszerülnek oda, emelte föl a szavát. Érdemes volt: egy helyiséget meghagytak, ahol a kész gyógyszereket továbbra is megvehetik, nem kell mesz- see menni értük. Két éve nem szb-titkár, most elsősorban szakmaközi bizottság» titkárként ismerkedik a gondokkal. — Egy ideig nem figyeltek úgy erre a testületre, mint kellett volna. Most az a gond, hogy városunkban fiatalok az üzemek, az erő nagy részét az köti le. miként javíthatnak a belső helyzeten. így kevés idő marad ránk. pedig Barcsnak és környékének a gondjait szeretnénk orvosolni. — Figyelnek-e szavara az SZMT elnökségében? — Igen. Nemcsak az enyémre, a többiekére is. Tulajdonképpen kellemesen csalód iám. Egyszer sem éreztem, hogy csak azért ülök ott, mert fizikai dolgozó vagyok. Mindig várjak a véleményemet. azaz általam a munkásokét. Az SZMT-üle- sen is így van. Komlós István közéleti, szakszervezeti tevékenységével érdemelte ki a kitüntetést. Május elseje alkalmából vette át a Szakszervezeti munkáért arany fokozatát. Lajos Géza valyi eredmény. Gregor István szerényen fogalmaz: „ ... alapjában jó. Tíznapi bérnek megfelelő nyereséget fizethettünk...” Pánovics István gyártásvezető érdekes adalékkal szolgál: „Tavaly 1768 tonna cérnát gyártottunk. Ezerkilencvenhetet exportra, hatszázhetvenegyet belföldre. A tavalyi teljesítményekről készült kimutatásban lapozgatunk. Hiába volt a terv, menet közben sok minden változott. Hol ebből készült kevesebb, hol abból több. Ahogy a vevő parancsolta, mert a vévő óhaja szent. Nagyatádon nem raktárra termelnek, hanem megrendelésre. Rendszeres a „rendetlenség”. Hol ez a gép áll, hol az. Gyakran át kell csoportosítani az embereket. Hogy mit szolnak ehhez az érintettek ? A harminchét éves Németh Gergelyné tizenöt éve cérnagyári munkás, tagja a kiszerelő üzem Cordonett birgád- jának, amelyik most kapta meg a vállalat kiváló brigádja címet. — Jelenleg mit csinál? — Hat hónapja dobozfűző vagyok. — Korábban? — Több, hat gépén is dolgozta: — Zavarja a gyakori változás? — Mindenütt dolgozni kell. A fizetésünk ugyanaz. — Mindenki így vélekedik? — Többnyire igen. A rendszeres „rendetlenséghez” a túlórák is hozzájárulnak. A hatáirdőket másképpen aligha tarthatnák be. Az első negyedévben a 589 600 üzemóra mellett 5000 óia kommunista műszakot és 4500 óra túlórát kellett szerA véletlen és a szükségszerű találkozása Három fiatalember összefogott A Finommechanikai Vállalat kaposvári gyáregységében mind magasabb technikai színvonalú termékek készülnek. A részegységek ellenőrzése, bemérése így egyre hosszabb időt és több munkát vesz igénybe. Két fiatalember, Horváth János és Munkácsi Gyula — a gyár ösztöndíjasai voltak — diplomamunkáját készítette, s akkor a még kevésbé bonyolult gyártmányokhoz terveztek mérőautomatát. Az egyetem sikeres befejezése után a gyártmányfej- lesztési csoporthoz kerültek, s „kiegészülve” a szintén fiatal Pusztai József fel, nem fejezték be a gondolkodást. A gyártmányfejlesztés! csoport így majdhogynem véletlenül készített egy olyan műszert, amelynek megszületése szükségszerű volt. Ugyanis időközben olyan digitális, integrált áramkörökkel kezdtek dolgozni a gyárban, amelyek bemérése több napot, sőt még hosszabb időt igényelne a hagyományos eszközökkel. Ezt a mérést a diplomamunka továbbfejlesztésével elkészült automata néhány másodperc alatt elvégzi. — Ha célfeladatnak kapják a műszer kifejlesztését, ugyanilyen gyorsan ment volna? Pusztai József: — Annyi bizonyos, hogy egy sor dolgot könnyebben megszerzünk. így sok alkatrészt magunk készített ünl: el vagy baráti szívességbő; a gyárban dolgozó kollégák csináltak meg ezt-azt. Viszont az is tény, hogy kötetlenül, határidők nélkül, nagy agytornával, s ha kellett, pihentető szünetekkel dolgoztunk, s így talán jobb ötleteink támadtak, mint ha valaki naponta kérdezgette volna: kész van-e a „mű”? — Mostanában sok panaszt hallunk mérnököktől é$ más szakehnberektől, hogy nem a végzettségüknek megfelelő munkát végzik. Önök ezek szerint jobb helyzetben vannak? Munkácsi Gyula: — Igen, most már jobb a helyzetünk, mi valóban azt csináljuk, amit egy mérnöknek csinálnia kell. A gyárnak is „bejött”, hogy itt voltunk ösztöndíj ások. és nekünk is bevált a számításunk. Persze kezdetben még akadtak zökkenők, de most már egyre jobban elismernek minket, és elhiszik rólunk, hogy akkor is dolgozunk, ha épp a plafont nézzük. Mert egy fejlesztéssel foglalkozó embernek néha ilyen „bámulásra”, látszólag tétlen időszakokra is szüksége van. Hogy úgy mondjam: az üresjárat — amely, lazsálásnak csak kívülről látszik — hozzátartozik az alkotómunkához. Pusztai József még hozzátette: — Természetesen kölcsönösnek kell lenni az ilyesminek. Ha elismerik, hogy én — maradjunk az előbb említetteknél — a plafont nézhetem, akkor ezt, nem szabad visszájára fordítva kihasználnom. Ügy, hogy lógok, linkeskedek, és közben közlöm, hogy hagyjanak békén, mert most „alkotok”. No és vannak olyan feladataink is, amelyek mindennap rendszeres munkát igényeinek. A méröautomata is ad nekünk állandó tennivalókat. Ez egy jó gép, büszkék vagyunk rá, de ember nélkül „buta”. Nekünk kell programoznunk, és csak azután képes a mérések elvégzésére. — Befutott emberek? Horváth János: — Ez túlzás. Ha valaki azt mondja: befutott, akkor csökken a becsvágy benne. Elismerik, hogy teljesítünk. Ez jó. Mindhárman bütykölős, szellemi játékot, persze komoly játékot kedvelő emberek vagyunk. És most, hogy ez a munkánk a végé felé közeledik, újabb dolgokon törjük a fejünket. Gondolkozunk például az anyagnyilvántartás gépesítésének megoldásán. Fiatalok. Egy országos jelentőségű újítással a hátuk mögött az,t csinálják, amit szeretnek, es ami a gyárnak is szükséges. Vidéken. És — ismételjük meg, mert nem árt — akkor, amikor sok fiatal, jól képzett szakember tudását nem mindenütt kamatoztatják. L. P. SOMOGYI NÉPLAP
