Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-27 / 122. szám

I Oaztéiyoző-omttéfyazó Bemutatjuk az ellenfeleket Keresztes negyedik lett az OB-n A miskolci városi sport­csarnok adott otthont az 51. alkalommal megrendezett felnőtt szabadfogású magyar bajnokságnak. A K. Dózsa két juniorja szépen szere­pelt. 52 kg-ban Keresztes István 4 tusgyózelem után maradt alul 2:1 arányú pon­tozással a debreceni Tót ir­tai szemben, végül a negye­dik helyet szerezték még. 62 kg-ban Kislaki József erős súlycsoportjában négyszer győzött, majd vereséget szenvedett a csepeli Orbán­tól, és a szegedi Pocsaitól. Ö hatodikként fejezte be a bajnokságot. * • . Dombóváron az úttörő A szabadfogású csapatbajnok­ságon a kaposvári sportisko­lások két csapattal szere­peltek. Tíz együttes között a KASI I. csapata az első helyet szerezte meg. öt győ­zelmet értek eL A csapat tagjai: Kajtán, Pandur, Vis- nyei, Herczeg, Flór, Szöllősi Zs., Kiss, Stágl, Horváth, Szöllősi TU, Kardos, Maza, Ferenczi. Ugyanezen a ver­senyen a marcaliak csapata a 3. helyen végzett. balma züjv Áros A somogyiak előtt amo­lyan „sötét ló” a balmazúj­városi Lenip tsz SE labda­rugó-csapata. Miután az utolsó fordulóban vereséget szenvedtek, csak jobb gólkü­lönbséggel nyerték a baj­nokságot a Hajdúböször­mény előtt. Debreceni kolle­gánkat Fülep Kornélt kér­tük meg, hogy mutassa be a siófokiak ellenfelét. — Balmazújváros Debre­centől 24 kilométerme fek­szik, és tizennyolc ezer la­kosa van. Az egyesület pat- rónusa — mint a névből is kiderül, a Lenin tsz. Csa­patuk egy évtizede már egy évet eltöltött az NB Ill-ban, de kiesése után legutóbbi feljutásig a megyében sze­repelt. Sikeres időszakuk óikkor kezdődött el, amikor Nagy Mihály, az egykori debreceni NB 1-es kapuvé­dő vette át az edzői tisz­tet. Végül sikerült hat csa­pat nagy küzdelméből győz­tesen kikerülniük. Az együttes legjobb csa­pat része a középpályás sor. Ennek tagja Adorján, aki­ért most két NB I-es klub is verseng, továbbá Jónás, aki talán az egész csoport legnagyobb munkabírású játékosa. Két-három volt debreceni (Volán, DUSE) labdarúgó szerepel meg a csapatban, de a többség helybpli labdarúgó. Balmaz­újváros a keleti országrész­ben híres nagyszerű után­pótlás-neveléséről, igy nem lebecsülendők a hazai te­hetségek sem. Egy gimnázi­um és öt általános iskola szolgáltatja az utánpótlást- Gólkülönbségük azt mutat­ja, hogy a nyílt támadójá­ték hívei, hisz tizenkilenc góllal lőttek többet, mint a legnagyobb rivális Hajdúbö­szörmény. Ami viszont fel­tűnő, hogy nagyon sok gólt kapott a védelmük. Az első tíz között egyetlen csapat­nak sem vették be annyi­szor a kapuját, mint a bal­mazújvárosiakénak. Végül tizenöt győzelemmel, kilenc döntetlennél és hat vere­séggel zárták a bajnokságot. Az egész Tisza csoportban náluk a legmagasabb a né- zősróm — átlagosan 1200-an látogatják a mérkőzéseket, de az osztályodén bizonyára ennél sokkal többen buzdít­ják majd a csapatot. A Sió­foki Bányászt egy felújított, kitűnő füves játéktér várja. SZIGETVAR Nincs kitörő lelkesedés Szigetvárán, hogy az utca­hosszal megyebajnoksáigot nyert helyi gárdát az osz­tályozókon a Nagyatáddal sorsolták össze. A szigetvári vezetők ugyanis valamennyi lehetséges ellenfelet koráb­ban fel térképezték, • úgy állapították meg: a Nagyatá­dot lenne a legjobb elkerül­ni. — Magam is megnéztem a somogyiakat, erre alapozom véleményemet; sokat futnak, technikailag képzettek, egy­szóval jó kis csapat — mon­dotta Meggyes Lajos, a szi­getváriak edzője. — Ennek ellenére 50 szá­zalékos esélyt adok együt­tesemnek, hogy felkerüljön a területi bajnokságba. Ha most vasárnap kétgólos előnyt tudnánk szerezni, er­re minden reményünk meg­lenne. A szigetváriak egyébként 17 fős kerettel készülnek a vasárnapi első találkozóra.-Többen sérültek, de talán a négy nap alatt felépülnek. A csapatban olyan játékosok találhatók, mint a PMSC-<t is megjárt Hergenlőder, az NB I-ben a PVSK-ban vé­dett Győri, az ugyancsak korábban a vasutasoknál játszott, íürgelábú jobbszél­ső, Baumhoiczer, és Szöllősi, aki egykor Szekszárdon sze­repelt az NB II-es együttes­ben. A mérkőzés iránt egyéb­ként Szigetváron nagy az érdeklődés, legalább kétezer nézőt várnak, ami azért is nagy szó, mert a hazai ta­lálkozóikat eddig általában pár száz szurkoló jelenlété­ben rendezték. A kaposmérői tekézők csoportbajnokok Ezúttal is a csurgói lányok... A Baranya megyei Teke­szövetség rendezésében Szek­szárdon bonyolították le az NB III délnyugati csoportjá­nak helyosztó mérkőzéseit. Mint ismeretes, a tét nélkü­li bajnokságban a csapatok két csoportban küzdöttek a tavasszal. Az A csoportban a Pécsi Kesztyűgyár, a B- ben pedig a Kaposmérő végzett az élen. A végső sorrend eldöntéséért a két csoportgyőztes, továbbá a Sporthírek A döntőig jutott a Latin­ra Kupa küzdelemsorozatá­ban az Alsóbogát és a He­tes. A kaposvári járás 22 labdarúgócsapalával rajtoló Latinca Kupa végső győzel­méért ma délután játszik a két együttes 17.30 órakor az alsóbogát! labdarúgó-pályán. • • * Ezüstérmes helyen végzett Renault gépkocsijával Kör­menden a nemzetközi sla­lom túraversenyen Rácz Jó­zsef, a kaposvári Áfor ver­senyzője. Kategóriájában jugoszláv autós győzött. * ♦ • A Szlalom OB II. területi versenyére kerül sor vasár­nap Bükfürdőn. A verseny­zők négy géposztályban mé­rik össze tudásukat. A nők külön indulnak kategóriától függetlenül. Nevezés május 30-án 9 óráig. A versenyen bárki indulhat, aki két éves B Jármű kategóriára érvé­nyes vezetői engedéllyel rendelkezik. 32 É MARABU—4 S bontásból származó kazántag az MHSZ Somogy megyei vezetőségénél, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. sz. alatt eladó Megtekinthető a székház gondnokánál. (204524) második helyezettek küzdöt­tek tovább. A bajnoki címet végül is 39 fával a Kapos­mérő szerezte meg. Ezzel a délnyugati csoport bajnoki címét nyerték eL Kaposmérő—Pécsi Kesz­tyűgyár 2386:2347 Ld.: Horváth 415, Hász 406, Alkonyi 405, Kutor 402. A 3—4. helyért a Szentlő- rinc és a VBKM Vasas mér­kőzött. Itt a kaposváriak maradtak alul 33 fával. A tartalékos somogyi csapat ezzel a negyedik helyet sze­rezte meg. A kaposváriak legjobb dobói: Knipli 412, Hábián 401, Lakos 400. Siófok: Kollár — Pintér, Geiger, Krasznai, Czétényi, Szappanos, Polgár. Csere: Varga J., Kertész, Varga A:, Schuclí. Edző: Gerbely Fe­renc. A Tapolcán lejátszott mér­kőzésen sok helyzetet és négy hétméterest kihagyott Csurgó kézilabdasport já­nak megyénkben betöltött jelentőségét aligha kell ecse- telgetni a sportszerető szur­kolótábor előtt A csurgói női és férfi csapat évek óta meghatározó szerepet ját­szik a megyei bajnokságban, az általános Iskolások az út­törőolimpiában, a középisko­lások predig a korosztályuk­nak megfelelő kupában, bajnokságban. A gimnázium I—II. éves tanulóiból álló női gárda a megyei küzdel­mek megnyerése után Szek­szárdion, az Országos elődön­tőn vett részt, s Győir, Ko­márom, Pécs, Tamási és Sárbogárd csapataival mér­te össze erejét Veretlenül fejeste be a küzdelmeket és így bejutott az országos döntőbe. Az elődöntő leg­jobb kapusa Varga Veroni­ka lett, s kiemelkedően sze­repelt még Faggyas Júlia, Geliez Éva és Orsós Magdi is. A csurgóiak ezzel a si­a sióíoki együttes, ráadásul a védekezésbe is rendre hi­ba csúszott. Megérdemelt vereség. A somogyiak góljait Geiger (10), Pintér (7), Krasznai, Czétényi, Szappa­nos (3-3), Polgár (2) szwrez- 'te. kerrel Immár hatodik éve szereztek jogot az országos döntőn való indulásra. Ed­digi legjobb eredményeik két második és egy harma­dik helyezés. Június 17— 21-ig Foton, a gyermekvá­rosban a következő tanulók kísérlik meg az eredményes helytállást: Varga Veronika, Orsós Magdolna, Geliez Éva, Faggyas Júlia, Nagy Márta, Balogh' Edit, Takács Mária, Kovács Agnes, Kekete Eri­ka, Gergelyt Mária, Bartha Anikó, Szulimán Erika. A csurgói kupa-csapat (TII—IV. éves tanulók, kül­ső egyesülethez igazoltak) is túlteljesítette az éves ter­vét, hiszen a 32 együttes kö­zül (egyenes kiesés, oda- visszavágós alapon) & leg­jobb négy közé jutott. Le­győzte a Pécsi Komarov, a fóti gyermekváros és a győ­ri Révay gárdáját, s a dön­tőbe kerülésért a győri Ber­csényi ellen „vérzett” el. A harmadik helyért a debre­ceni Csokonai gimnázium csapatával mérkőzik. Ezt az eredményt Csapó Magdolna, Huttinger Gyönf í, Szanyi Valéria, Matoricz Valéria, Sabján Agnes, Tóth Teréz, Pessegh Mária, Tóth Zsu­zsa, Bognár Lívia, Vágó Ág­nes és Éva Mariann vívta ki, tovább öregbítve a so­mogyi nagyközség hírnevét Kátai Ferenc és felesége ta­nítványai így két kategóriá­ban is eljutottak az orszá­gos „fináléig”. Molnár József Az országos testnevelési és sportnapok rendezvénysorozat eseményeként rendeztek ver­senyeket vasárnap Lengyeltótiban. A helybelieken kívül Buzsák, Öreglak, Szőlőskislak sportszerető apraja és nagyja vetélkedett atlétikai és ügyességi számokban. Képünkön: a talicskaverseny hajrája Kézilabda NB II T. Baoxitbányász—Sióíoki Bányász 42:28 (19;t3) MÁJUS 27 CSÜTÖRTÖK Hella A nap 4.55 Arakor kél. és ».** Arakor nyugtaik? a hold 9.00 Arakor kék és 0.56 Arakor nyugszik. A várható időjárás: Általában kevés felhd. száraz IdA várhatA. Időnként kissé megélénkül az északkeleti, északi czél. Több Arát napsütésre lehet számí­tani. A legmagasabb nappalt hőmérséklet csü­törtökön 25 fok körül alakul. — Békenagygyűlést ren­dezett tegnap délután a Ha­zafias Népi ront városi bi­zottsága a siófoki tanács nagytermében. A nagygyű­lésen dr. Molnár Béla, a Ha­zafias Népfront városi bi­zottságának titkára mon­dott beszédet — Három megye — Ba­ranya, Somogy, Tolna — képviselői tartottak együttes tanácskozást tegnap Pécsen a társadalombiztosítás idő­szerű kérdéseirőL Sárdi Gyula, a Somogy megyei Társadalombiztosítási Igaz­gatóság nyugellátási osztá­lyának Vezetője a nyugdíj­perekkel kapcsolatos nénány tapasztalatot ismertetett — A vándorserleget is­mét elnyerte a ceildömölki zenei versenyen a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ ifjúsági fúvószenekara Fehérvári Jó­zsef vezetéséveL A legjobb szólista Horváth Erika kla­rinétos lett Az együttes rá­diófelvételre kapott meghí­vást — HÁROM TÉVÉFELVÉ­TELRE kapott meghívást Komlós István, a Csiky Ger­gely Színház művésze. Sze­repel Szentmihályi Szabó Péter - Egymilliárd évvel a világ vége előtt és, Hősek Dekameron című művének adaptációjában, illetve a Szeszélyes évszakokban. — Harminckét kismamá­nak rendezett tegnaip ba­ráti—munkatársi találkozót Kaposváron a, Somogy me­gyei Gyógyszertári Központ KISZ-alapszervezete. A gyermekgondozási szabad­ságon tartózkodó ifjú anyák­nak gyermekműsorral és ajándékokkal kedveskedtek a kíszesek. Csigakonzerv Az eső hatására újabb „éticsiga-hullamot” észlel­tek Zala megye vízjárta vi­dékein. Az Erdeitermék Fel­dolgozó és Értékesítő Válla­lat zalaegerszegi kirendelt­sége az elmúlt hetekben háromszázhúsz mázsányit vásárolt meg. A csigákból harminc gyüjfőállomáson a „másodtermést” már nem élő állapotban exportálják, hanem a MAVAD vecsési üzemében konzervet készí­tenek belőle, így szállítják külföldre. — Népi játék-bonni tatot rendeztek a Kodály-centená- rium alkalmából a siófoki óvodák tegnap délelőtt a Dél-balatoni Kulturális Köz­pontban. — A vakok és csökkent- látók életet bemutató kiál­lítás nyílt tegnap délelőtt Nagyatádon, a TIT klubjá­ban. — A békemozgaíom ki­tüntető jelvényét kapta meg Vermes Vilmos, a kaposvári donneri körzet népfrontel­nöke. A kitüntetéssel három évtizedes munkáját ismer­ték el. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 105 évvel ezelőtt. 1877. május 27-én született, és 78 éve* korában. 1956 áp­rilisában hunyt el Doma- novszky Sándor történetíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tag­ja. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1899-ben. Előbb a pozsonyi főreálisko­lában. majd a budapesti Ke­reskedelmi Akadémián taní­tott, A budapesti egyete­men 1914 és 1948 között a magyar művelődéstörténet professzora volt, * tanszéke körül fiatal szakemberekből álló agrártörténeti iskola alakult ki, amely főleg a majorság! gazdálkodás kér­déseit vizsgálta a XVI— XVIII. századi Magyarorszá­gon. A 15 kötetes Tanulmá­nyok a magyar mezőgazda­ság történetéhez sorozat 1902-—1943 között látott nap­világot. Mindig gondosan adatszerű «szakirodalmi mun­kássága során főleg a ma­gyar történet középkori for­rásaival és egyes gazdaság- történeti problémákkal fog­lalkozott; három évtizeden át — 1913-tól 1943-lg — szer­kesztette a Századok című történettudományi folyó­iratot. Főbb munkál: A budai krónika. Kézal Simon mester krónikája. A harmincadvám eredete, József nádor élete és Iratai. BOvfiskocka­világbajnokság Budapesten, a Vigadó épü­letében június 5-én rendezik meg az első büvöskocka-vi- lágbajnokságot. Tizenkilenc országból érkeznek hazánk­ba a Rubik-kocka leggyor­sabb kezű forgatói. A ver­senyzők mindegyike azonos, számára a verseny kezdetéig teljesen ismeretlen állásból kezdi meg a kocka bűvöle­tét. Az eredményt számító­géppel regisztrálják. — Az országos kamaraze­nei találkozóra meghívott kaposvári együttesek adtak hangversenyt tegnap este a Somogyi Képtárban. A kon­cert előzetes bemutatkozás, „főpróba” volt a június kö­zepén megyeszékhelyünkön megrendezendő találkozó előtt. — Magyar nemzetiségi gyermekszínjátszók és báb­együttesek találkozója kez­dődött tegnap a szlovákiai Dunaszerdahelyen. A CSE- MADOK által szervezett fesztiválon csaknem félszáz szlovákiai magyar gyermek­együttes vesz részt. — Az ünnepi könyvhéten 13 kiadó 112 új kiadványa kerül az üzletek és a sátrak polcaira, több mint három­millió példányban. A köny­vek átlagos ára mindössze negyvenhat forint — tizen­eggyel olcsóbb, mint ta­valy, amit a zsebkönyvek nagy számának tulajdoníta­nak. — Naponként tartanak diszkókat június elsejétől a boglárlellei Rózsakért esz­presszóban. A műsorokat Szilágyi Tibor és Bank György vezeti. — A KapokvAH Eloktronosö­g.vár Szakszervezeti és KTSZ- bizottsága értesíti a gyes-en lévő kisírna mákat. hogy I'm. május 2ö-én. szombaton délelőtt 9 órától a gyár sporttelepén gyermeknapot rendez, melyre gyermekeikkel együtt szeretettel várja dolgozóikat. (2ÍM693) — A homokszentgyörgyí Arany- « homok Mg. Tsz eladásra kínál ipari burgonyát 50 Ft/q egység­áron. 50 q tételekben ömlesztve 30 Ft/q fuvartérítés mellett, 100 km-es körzetben házhoz «zállít- va. Érdeklődni lehet: a Szülő- kőn levő burgonyatárolóknál. a helyszínen. (tilltíü)

Next

/
Oldalképek
Tartalom