Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-04 / 102. szám
MB (I Bravúros győzelem után harmadik helyen a Rákóczi A labdarúgó NB II hétvégi fordulójának legnagyobb crdetklödésücl kísért rangadója a múlt évi kél NB I- es csapat, a Dunaújváros és a Kaposvári Rákóczi összecsapása volt. A találkozó eisósorban a hazaiak szempontjából volt sorsdöntő, mert vereség esetén — ami a somogyiak örömére vegíi 1 is bekövetkezett — úgy tűnik. leszakadtak a bentma- radásért folyó harcban. A Rákóczi tartalékos csapata remek védekezéssel harcolta ■ort«spq ortSPORTsl IQRTSPOrl ki a most folyó bajnokság legnagyobb sikerét. A csapat ezzel a harmadik helyre ugrott, ami egyáltalán nem jelent számára biztonságot, elég csak egy pillantást vetni a táblázatra, amely mindennél beszédesebb. Több rangadó is volt még a csoportban, s ezek közül kaposvári szemüvegen nézve jól alakultak az eredmények. A Bauxitbányász Keszthelyen győzött, megszakítva a hazaiak csaknem egyéves veretlenségi sorozatát. A Sopron a nemregen meg bajnokeselyessé előlépett Szekszardot győzte le, így a Tolna megyeieknek most már a bentmaradásért is nagyon meg keli izzadniuk. Még egy idegenbeli győzelem született ebben a íocduló- ban: a Sabéria Veszprémből tért haza két ponttal. X. Rákóczi - Dunaújvárosi Kohász 1:0 (0:0) Dunaújváros. 3000 néző. Vezette: Jaczina. Rákóc/.i: Horváth — Korma. Mentái, Kanyar, Csorba — Hámori, Kakas. Szlovák — Fábián. Bódis. Házi. Edzó: Caaba Gábor. Dunaújváros: Németh — 1'1mar, Dózsa, Menyhárt, Bonnyai — Sugár. Suli a, Fa.jkusz — Weit- ner, Mártái, Havasi. Edzó: Pa- licsko Tibor. Láthatóan idegesen és óvatosan kezdett a hazai csapat. Kimaradtak a korábban megszokott heves rohamaik. Bár a 8. percben Menyhárt gólt szerezhetett volna, de közelről gyengén Horvath kezébe emelte a labdát. A 17. percben Mártái nagy bombáját öklözte a léc föle bravúrral a Rákóczi kapusa. A kaposváriak rövid, pontos adogatásokkal igyekeztek a játékot lassítani, majd gyors ritmusváltással ellentámadásokra is vállalkoztak. A 23. percben a kifutó Németh röviden öklözte el a labdát, amely Fábiánhoz került, ő azonban óriási helyzetben valósaggal feladta azt a kapus kezébe. A 30. percben a késlekedő Dózsa es Menyhárt között Bódis vitte el a labdát, egyedül törhetett kapura, de lövését Nemeth védte. 7 perc nyúlva ismét. Boci is lövése adott munkát a Kohász kapusainak. A 20 méteres lövést sikerült a léc fölé tenyereimé. Szünet után sem változott a játék kepe. Az erős szél most már a dunaújvárosiakat segítette, de a Kohász továbbra is kapkodva, sok hibával szőtte támadásait. A Rákóczi-védelem viszont Horváth kapussal az élen szilárdan állt a lábán. A 72. percben Havasi a kifutó Horváthot találta el lövésével. Egy perccel később Ress bombázott a jobb sarok mellé, majd Mártái labdájába jő ütemben vetődött bele Horváth. Mindhárom említett helyzet a kaputól öt méterre maradt ki. A 77. percben viszont a védekezésre kényszerült Rákóczi megszerezte a vezetést: Házit buktatták a jobb oldalvonal mellett. Kakas Ívelte keresztbe a szabadrúgást, ott Hámori jól emelkedett fel, és fejéről a labda úgy vágódott a jobb sarokba, hogy Németh kapus csak érinteni tudta. 1:0. A gól után folytatódtak a hazai rohamok, de a somogyiak „El a kaputól !”-jeiszóval rúgták a mezőnybe a labdát. Néhány keményebb belemenés is tarkította ebben az időszakban a játékot. Keménységéért előbb Mártái, majd Petrók kapott sárga lapot. A 88. percben Menyhárt lövése lepattant a védőkről, éppen Weitner elé, aki Resshez játszott, de a cserejátékos néhány méterről a léc fölé bombázott. „Négypontos” * mérkőzést nyert — ha némi szerencsével is — a Rákóczi együttese. Mindehhez hozzájárult a Kohász támadók tehetetlensége is. Azonban nem lehet mindent a szerencse számlájára írni. A Rákóczi fegyelmezetten, nagyon taktikusan és főleg ellenfelénél mindvégig higgadtabban játszott. Szorosan fogtak embert, és gyakori hibázásra, pontatlan átadásokra kényszerítették a hazaiakat. Rövid adogatásaikkal rendre le tudták lassítani a játékot is. Horváth kapus nagyszerű napot lógott ki, de felnőtt hozzá a sziklaszilárd vedelem is. A középpályásokat dicséri, hogy a velük szemben álló sorból kellett két játékost is lecserélni. Elöl Hámori fejesgóljával szerzett nagy érdemeket. Jankó Árpád További eredmények: Keszth ely—Bau xi t bán y ász 1:2, Mohács-Véménd—Komló 2 :ü, Bakony Vegyész—Sabá- ria 0:2, Ajka—Várpalota 5:2, Sopron—Szekszárd 1:0. 1. Nagy Kanizsa ?:, 15 9 1 46-24 39 2. Bauxitb. 25 14 6 5 45-21 34 3. Kaposvár 25 13 6 6 38-20 32 4. Sopron 25 12 g 5 39-28 32 5. Szekszárd 25 15 2 8 34-27 32 6. Keszthely 25 11 9 5 41-34 31 7. Dunaújv. 25 12 5 8 40-22 29 8. Sabária 25 10 7 8 29-26 27 9. Mohács-V. 25 10 6 9 35-25 26 10. Komló 25 9 4 12 32-34 22 11. MAV DAC 24 7 7 10 33-41 21 12. PVS.K 24 g 2 14 30-37 18 13. Bakony V. 25 5 7 13 22-42 17 14. Ajka 25 4 8 13 29-43 16 15. Várpalota 25 5 4 16 21-37 14 IC. Dombóvár 25 3 2 20 16-69 8 A keleti csoport élmezőnye: 1. Euer 25 12 1« 3 34-2" 34 2. Kazincharc. 25 13 7 5 36-19 33 3. Debreceni K. 35 10 11 4 37-26 31 4. Hódmezöv. 25 11 7 7 39-26 29 5. Szabó L. SE 25 9 9 7 38-29 27 A közép nye: 1. MTR VM 2. 22. Volán 3. Dorog 4. Gajíz-WAVAG 5. Budafok csoport élmező25 18 1 6 56-20 37 25 14 4 7 42-24 32 25 13 6 6 34-20 32 25 11 8 fi 42-29 3« 25 12 6 7 36-22 3(1 Területi labdarúgó-bajnokság H Táncsics újabb hazai veresége Harc a labdáért a Táncsics—Siklós mérkőzése* A területi labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának legkellemetlenebb meglepetését a Táncsics legénysége szolgáltatta, újabb hazai vereségével. A dobogóra várt csapat lassan csúszik lefelé a rangsorban, és hátralévő sorsolásának ismeretében helyzete csöppet sem irigylésre méltó. Ismét javított helyzetén a Barcs, újabb hazai győzelmével. A Latinca viszont a 15. helyen tanyázik, annak ellenéire, hogy sikerült két pontot szereznie. Biztos vezetése után elkömy- nyelműsködte az egyik pontot a Siófok Mázaszászváron, a kapolyiak viszont nagyon értékes pontot szereztek Kis- dorogon, s ezzel fölnyomultak a kilencedik helyűre. Mázaszászvár—Siófok 2:2 (0:2) Mázaszászvár, 700 néző. Vezette: Osztermayrer. Siófok: Horváth II. — Brett- ner, Takács (Vaszil)!, Olajos, Virág — Karasz, Bódi, Havasi (Bocsev) — Károlyi, Horváth I., Szabó. Edző: Szőke Miklós. Jól és ötletesen kezdett a Sioíok, és kétgólos vezetéshez jutott. Utána ázom ban Megyei labdarúgó-bajnokság „Elvérzett” Csurgón a Nagyatád Csurgó—Nagyatád 1:0 (1:0) Csurgó, 600 néző. Vezette: Haracst. Csurgó: Major — Sárkány, Készéi, Máté, Novák, Tátrai, Mód (Buti), Kütsön, Horváth A., Markelt (Péntek), Takács. Edző: Készei Ferenc. Nagyatád: Beck — Simon, Varga, Hoffman, Krafft, Kiss, Frendrich, Segesdi, Kovács J. (Zákányi, Keszi), Illés, Mohácsi. Edző: Fuisz János. Goilövő: Készéi. Jóik: Készéi a mezőny legjobbja, Major, Tátrai, Takács, illetve Beck, Varga, Zákányi. Nagyatád ifi—Csurgó ifi 6:2 Kovács Antal Marcali—Szőnyi SE 2:1 (1:0) Az összeess pásról a tudósítást nem tudtuk megisze- rezni. Rákóczi III. ifi—Marcali ifi 2:2 Kaposgép VL—K. Gazdász 2:2 (2:1) Kaposvár, 50 néző. Vezette: Polecsák. Kanosgép VL: Czeibert — Bó- na, Horváth R., Balogh, Varga, Fazekas Gy., Horváth B.. Ha- nusz, Ba.gladi, Ágoston (Fazeka«). Véber. Edző: Duschák István- Gazda«/.: Párvics — Mile, Jezeri Jezeri I.., Turóczi, Pintér, Burcsa, Fehér (Fábián), Dunar, Takács, Benczik. Edző: Zsirai Kálmán. Gól lövök: Veber, Horvath B., illetve Barcsa. Benczik. Jók: Czeábert, Bona, RagLa- di. illetve Mile, Burcsa, Benczik. Támadást vezet a sötét mezes Kaposgép a Gazdáé»/ ellen 0 SOMOGYI NÉPLAP K. Gazdász ifi—Kaposgép VL ifi 7:1 Göncz István Kadarkút—Fonyód 3:1 (1:0) Kadarkút, 150 néző. Vezette: Ducsai. Kadarkút: Tráj — Miovccz, Kereső, Németh, Bakonyi (Nagy .1.), Rá ez. Szigeti C's., Szigeti G., Púpos (Maian), Nagy I... Hosz- szú. Edző: Maian József. Fonyód: Fodor — Bndó, Kenéz. Gyökeres, Zámbori, Pintér, Pcr- neez Cs., Boros, Horváth Z. (Dékany). Nagy (Pernccz /..), Horváth L. Edző: Dr. Vida JánosGóllövők: Rá ez, Hosszú, Szigeti Cs., illetve Permecz Cs. Jók: Nemeth, Miovecz. Szigeti Cs., Szigeti G.. illetve Gyökeres, Zámbori, Kadarkút iyi—Fonyód ifi 4:1 hekaa Gvortrv Tab—Balaton kér esz túr 2:1 (0:1) Tab. 300 néző. Vezette: Dunkler. Tab: Kiss — Reichert Z., Vendl. Kurucz, Molnár, Ulreich (Szőnyi), Kovács, Spilák,, Balázs, Reichert J., Hoppár. Edző: Puha József. Balatonkeresztúr: Takács — Bódis, Buxbaum 1., Varga 1., Bakos, Buxbaum II., Gaál, Kristóf, Bíró, Varga II-, Ángyán. Edző: Szabó Zoltán. Goi lő vök: Kovács (11-es- Reichert J., illetve Kristóf ll-esből. Jók: Reichert '/... Reichert J., Hoppar. illetve Buxbaum I., Bakos. Kristóf. Tab ifi—Balatonkeresztúr ifi 1:0 Farka, István Karad—Agraria SE 1:1 (1:1) Karad, 200 nezó. Vezette: Aum&n, Karád: Keresztes — Buzsáki, Komáromi I., Sostai, Komáromi II., Balogh, Androsovics, Horváth, Németh, Károlyi (El- lenberger). Lesz. Edző: Horváth János. Agrária SE: Szekeres — Szalai, Tóth J., Keszler (Szabó), Németh, Mészáros. Tóth L., Bak- sa, Dom.ián, Urbán (Tanító), Kulcsár. Edző: Szabó László. Góllövök: Balogh, illetve Dómján. Kiállítva Dómján a 8(1. percben iabdaelrúgásert. Jók: Komáromi 1., Balogh, Androsovics, illetve Tóth J., Mészáros. Baksa, Kulcsai. Agrária ifi—Karád ifi 4:1 Fönyedi László Kethely—VBivM Vasas 2:2 (1:2) Kethely, 200 néző. Vezette: Fodor. Réthelyi Varga — Gelencsér (Sit>ós), Iván, csonka. SzunyoEh. (Folytatás az 5. oldalon) nagyon könnyedén vette a játékot, s ez felhozta a hazai együttest, amelynek sikerült is szünet után kd- egyenlitenie. Ezután is csak jobbára játszadozott a bajnok, láthatólag kerülte az összecsapásokat, így a lelkes szászváriaknak sikerült az egyik pontot megszerezniük. Góllövő: Károlyi (2). Jóik: Kárász, Bódi, Károlyi. Siófok ifi—Mázaszászvár ifi 5:3 Molnár József Siklós—Táncsics SE 3:1 (0:1) Kaposvár, 100 néző. Vezette: Kleiber. Táncsics: Tálas — Kővár«. Katona, Rétsági. Petró (Magyar) — Balázs (Pintér n.). Varsa, Zsolt dr. — Rita, György, Pintér I. Edző: Tóth József. Lsemenytélén mezőnyjáték után a 18. percben szabadrúgásból szerzett vezetésit a Táncsics. Utána ellaposodott a játék, s a labda jobbára a mezőnyben vándorolt Helyenként túl kemény belementsek tarkították ezt az időszakot s ezért a hazaiak két, a vendégek egy cseréire kényszerültek. Szünet után nagyon rákapcsolt a Siklós, és ők is szabadrúgásból szereztek meg az egyenlítő gólt. Fölényük ezután is folytatódott és csak a szerencse mentette meg több Ízben is a Táncsics kapuját az újabb góloktól. A szórványos hazai rohamok teljesen veszélytelenek voltak. A 70. percben egy újabb szabadrúgásgóllal jutott vezetéshez a vendég együttes, igaz, ezt súlyos kapushiba előzte meg. Hat perccel a befejezés előtt egy büntetörúgás már csak megpecsételte a kaposváriak sorsát Góllövö: Zsolt dr. A Táncsicsból senki sem játszott jól. Rákóczi ifi II.—Siklós ifi 2:1 Jurák József Kisdorog—Kiss J SE 3:3 (2:1) Kisdorog, 500 néző. Vezette: Kövesi. Riss J. SE: Rovács — Pékár, Banai. Nicr, Kádár — Mészáros, Varga (Noszek), Nérei — Végh, Kriszbai, Gödör. Edzó: Kétszeri Ferenc. Már a 10. másodpercben gólt kapott a kapolyi együttes. Ez lelhozta a hazaiakat és a 10. percben újabb góllal növelték előnyüket. A Kiss J. SE fokozatosan talált magára, és a félidő végén sikerült szépítenie. Szünet után viszont nagy iramot diktáltak a somogyiak, és az egyenlítés nem is maradt el. Ezután egy szabadrúgásgóllal újra a hazaiak szereztek vezetést, majd egy szép támadás végén megint csak egyenlíteni tudott a kapolyi gárda. A hazaiak fokozatosan elfáradtak, s ekkor nagy fölénybe került a Kiss J. SE, sikerült is egy formás támadás végén gólt lőnie, de azt a játékvezető teljesen érthetetlenül nem adta meg. A látottak alapján a somogyiak győzelmet érdemeltek volna. Kálmán Ferenc Barcs—Zsolnay SE 1:0 (1:0) Barcs, 700 nézó. Vezette: Köő. Barcs: Kótai — Bödő, Erde- lecz, Horváth. Gölöncsér — Hol- dosi, Winkler, Dóczi (Csordás) — Kovács (Cservölgyi),. Gulyás, Nagy. Edző: Gibizer József. Jó iramú mérkőzést vívott a két együttes, de a játékot mindvégig a barcsiak irányították. Sikerült is számos gólhelyzetet kialakítani, de a szakásoehoz híven a támadók azt rendre kihagyták. Bar szoros eredmény született, a látottak alapján akár több góllal is nyerhetett volna a barcsi csapat a mindvégig nagyon lelkesen és sportszerűen küzdő pécsiek ellen. Góllövő: Winkler. Jók: Er- delecz, Gölöncsér, Hoidosi, Winkler. Barcs ifi—Zsolnay SE ifi 1:2 Pandúr Ferenc Latinra SE—Boly Iá) (0:0) Marcali, 200 nézó. Vezette: Pauer. Latinca: Pesti — Tódt I.. Kató n a. Sass, Nagy — Sóti, Walter. Bujdos — Lóczi (Tóth II.), Palkó (Tóth in.), Sztojka- Edző: Borsfái Géza. A küzdelmes mérkőzés első félidejében a mezőnyben egyenrangú ellenfelek küzdöttek, és a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Szünet után hamarosan egy büntetőrúgáshoz jutott a vendégcsapat, de azt a kapufára lőtték. Ezután rákapcsolt a Latinca: s a 76. percben megszerezte a győztes gólt, majd később előnyét még növelhette is volna. Az utolsó félórában nyomasztóvá vált a marcali csapat fölénye Góllövő: Sztojka. Jók: Tóth I., Nagy, Bujdos. Giber Károly További eredmények: Sellye—Tamási 1:2, Paks —Bátaszék. 0:1, Bonyhád— PBTC 1:1. 1. Siófok 25 19 6 — 88-15 44 2 Kisdorog 25 10 8 7 41-32 28 3. Siklós 25 8 11 6 26-22 27 4. Sellye 25 9 8 8 42-40 26 5. Táncsics SE 26 9 8 9 29-32 26 K. PBTC 26 8 10 8 30-34 26 7. Boly 25 9 7 9 32-31 25 8. Bátaszék: 25 8 8 9 23-29 24 9. Kiss J. SE 25 8 7 10 34-35 23 10. Tamási 25 9 5 11 31-32 23 11. M.-szászvár 25 10 3 12 36-38 23 12. Palis 25 fi 11 8 34-37 23 13. Bonyhád 24 5 12 7 25-32 22 14. Barcs 24 8 6 10 31-40 22 15. Latinca SE 25 7 7 11 32-37 21 16. Zsolnay SE 25 6 5 14 15-43 17 D megyei kórház Kaposvár két kézilányt, konyhai kisegítőt és két szakácsot alkalmazna'. Jelentkezni lehet az intézmény élelmezési osztályán. (sg.521) GázszünetS Értesítjük Kaposvár város gázfogyasztóit, hogy 1982. május G-án, csütörtökön, 13—16 óráig gázszünctct tartunk a kisnyomású vezetékrendszeren. A gázszünet nem érinti a Béke-Füredi és Kinizsi lakótelep 'gázfogyasztóit. A gázszünel ideje alatt kérjük, gázkészülékeiket szíveskedjenek zárva tartani (204641) KOGÄZ Kaposvári üzeme