Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
NÉPLAP XXXVIII. évfolyam, 101. sióm 1982. május 1., szombat a tejtermelésért A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a múlt évben is több kategóriában szervezte meg az országos tej termelési versenyt. Hétszáznyolcván nagyüzem és csaknem tizenhat és fél ezer kistermelő kapcsolódott be a mozgalomba. A megyei rangsor legjobbjainak teljesítményei értékelték országosan, és jutalmazták a legkiemelkedőbb eredményeket elérő nagyüzemeket és kistermelőket. A hét végén rendezték meg a X. megyei borversenyt Kaposváron. A múlt évinél héttel több, száznuszonhá- rom bor vizsgázott ezúttal a c zsűri előtt. A Balatonboglári Állami Gazdaság tizenöt, a termelőszövetkezetek harmincnégy. a boglárlellei társulás öt. az egyéni termelők pedig hatvanki lene borral neveztek. A megyei versenyen ezúttal huszonöt aranyérem született. A bogiári gazdaság öt forgalmi bora érdemelte ki a magas elismerést. A termelőszövetkezetek közül különösen a nagyberki tsz jeleskedett; tizenegy versenyző borából nyolc kapott aranyérmet. A za- márdi tsz kettő, a héthelyi és a somogyvári szövetkezet egy-egy aranyérmet szerzett a megyei versenyen. A boglárlellei társulás öt nevezett bora közül kettő lett aranyérmes. Figyelemre méltó tény, hogy a huszonöt aranyérem közül hat a kistermelőknek jutott. Hárman arányosan osztoztak rajtuk. Visnyei Zoltán nagyberki, Raj ki Sándor kőröshegyi és Tóth Imre Mihály zamárdi kistermelő kapott két-két aranyérmet versenyző boraiért. Az országos versenyen a bogiári gazdaság érmet nyert forgalmi borai vesznek részt a legjobb minősítést szerzett termelőszövetkezeti és kistermelői borokkal együtt. üjra jogcím nélküli rosszhiszemű lakáshasználók települtek Kaposváron a Do- rottya-szálló kertjébe és a Noszlopy Gáspár utcába. A városhoz makacsul ragaszkodó varjak mit sem törődve az urbanizációs ártalmakkal — például a lövöldöző em- I berekkel, akik tavaly elzarÚj iskola épül Gyógypedagógiai iskolát létesítenek Siófokon. A városi tanács a költségvetési üzemet bízta' meg a kivitelezéssel. A háromtantermes létesítmény építéséhez a napokban kezdtek hozzá, a 2. számú általános iskola mellett. Á tanács két és fél millió forintot adott rá, a költségek nagyobb részét a város üzemei, intézményei vállalták. Maga a kivitelező. a költségvetési üzem például kétezer társadalmi- munka-órát tervez, s ebből már 61 dolgozó 374 órát végzett. A siófoki Kögáz is megkezdte a gázvezeték építését. A tűzoltók ugyancsak társadalmi munkában á falazást és a födém építését végzik. A tervek szerint az új iskolában az ősszel már tanítanak. Példás gyorsasággal Közmíípókhálók között Ritka és örömteli dolog, hogy mire e tudósításunkhoz mellékelt fotónk megjelenik, tulajdonképpen már el is avult, mert a kaposvári Ady Endre utcában oly gyorsan dolgoznak a közműépítők, hogy olvasóink a lap megjelenésekor egészen fnást látnak, mint amit fotóriporterünk lencsevégre kapott a minap. Május tizenharmadika volna az Ady utcai gázvezeték-építés határideje, ám a Délviép szakemberei korábbi befejezést ígérnek. Azért e sietség, mert hamarabb Szeretnének hozzákezdeni a második ütemhez: az Április 4. utcában megépítendő vezetékhez, es szintén hamarabb akarjak befejezni a majdani harmadik szakaszt; a Kossuth téri gázcsövek elhelyezését. S hogy tovább bonyolítsuk mondandónkat: a gyorsítás azt is szolgálja, hogy az eredetileg május húszadikai kezdéssel tervezett Május 1. utcai gázvezeték-építést is ugyanilyen ütemesen, gyorsan lehessen lebonyolítani. Néhány nap múlva tehát megint megváltozik a belváros forgalmi rendje a megyeszékhelyen. A részletekről egyelőre korai lenne hírt adni, mert még nem dőlt el véglegesen, hogy milyen korlátozások lesznek szükségesek. Azért is dicséret illeti az építömunkásokat, mert. rengeteg egyéb közmüvei, vezetékkel „bepókháiozött” területen kellett ilyen gyorsan dolgozniuk, s szokás szerint ezek között sok olyan is akadt, "amilyent semmifele tervrajz sem tüntetett föl. A napokban megtartott országos díjkiosztó ünnepségen dr. Magyar Gábor miniszterhelyettes méltatta a termelésben élenjárók teljesítményét, és átadta az elismeréseket. Megyénkből egy nagyüzem és egy kistermelő ért el helyezést az országos rangsorban. A száz hektár mezőgazdasági területre jutó árutejtermelésben országosan harmadik lett a jákói Aranykalász Termelőszövetkezet. Nyolcszáz hektár mezőgazdasági _ területtel rendelkező nagyüzemünk száz hektárra vetítve 137 647 liter tejet értékesített. Ebben a kategóriában az első helyezett a Komáromi Állami Gazdaság lett 151 230 literes teljesítménnyel. A balatonfenyvesi Harangozó Istvánná neve már nem ismeretlen, hiszen évek óta az országos rangsor elején tartják nyilván. Az ösz- szes tejértékesítés alapján most ismét országos harmadik lett: a múlt évben 50 548 liter tejet értékesített. A megyei verseny legjobbjainak díjkiosztására május 19-én kerül sor Kaposváron. Mától Viharjelzés a Balatonon Május 1-én reggel hat órától megkezdődik az idei, sorrendben a negyvennyolcadik balatoni viharjelzési idény a siófoki meteorológiai obszervatóriumban, s október 1-ig tart. Az obszervatórium dolgozói reggel hat órától este kilenc óráig végzik az előrejelzési munkát, éjszaka pedig ügyeletet tartanak. A 12 órás előrejelzésekben a várható balatoni időjárásról adnak tájékoztatót, szükség szerint pedig Viharjelzésekre tesznek javaslatot a vízrendészeti szerveknek. A sárga jelzés azt jelenti, hogy a szél sebessége óránként negyvenkettő— hatvankettő kilometer lehet két—három órán belül. A másodfokú piros vihar jelzés pedig már arra figyelmeztet, hogy a szél erőssége igen rövid időn belül óránként hatvankettő kilométernél is nagyobb lehet. A nyár folyamán kihelyezésre kerülnek a tó keleti medencéjében is a fényjelzők. (Eddig ugyanis csak' Siófokon üzemelt.) Az obszervatórium dolgozói és a vízrendészet arra kéri a tó mellett pihenő, fürdő, napozó, csónakázó vendégeket, hogy a jelzéseket vegyék figyelembe, s tártiák be a vízi közlekedés szabályit. Makacs varjak Játék és barátkozó* Gyerekek a gyárban — Apu, te melyik gépen dolgozol? Jókedvű nevetés, kiáltozás, ezernyi kérdés, ez fogadta tegnap délután a Csepel kaposvári gyárában a látogatót. Csaknem háromszáz óvodás és iskolás korú gyermek jött el ide a gyári KISZ és a szakszervezet meghívására, hogy megismerje édesapja, édesanyja munkahelyét. Gazdag programról gondoskodtak a vendéglátók: a bizalmi testület tagjai meg a KISZ-fiatalok kísérgették a gyerekeket. Megtekinthették a forgácsoló gépóriásait, a szereidét és a szerszámműhelyt is. S közben szeretettel üdvözölték a kis vendégeket, és mindenkinek ajándékkal kedveskedtek.. Vidám zene szólt, a legkisebbek a kalinyini óvoda óvó nénijeinek közreműködésével aszfaltrajzverse- n3'en, az iskolások a sportkombinátban különböző ügyességi számokban, ezenkívül lövészetben mérték össze tudásukat. S a győztesek, a legjobbak jutalma nem maradt el: a Csepel dolgozóinak ajándékait vihették haza. Mese- és ifjúsági filmek vetítése tette színessé a gyári gyermeknapot; volt kultúrműsor is. S még a legkisebbek is örültek, amikor néphadseregünk katonái — Gróf Ferenc századossal élükön — haditechnikai bemutatóra invitálták őket. Fegyvereket ismertek meg, többen is felpróbálták a gázálarcot, s ,akinek társával sikerült rádión ösz- szeköttetést teremtenie — persze a katonák segítségével —, s válthatott néhány szót, az igen boldog volt. Nem egy gyerek jegyezte meg: ha felnövök, én is katona leszek... Jó hangulatban, sok élményt nyújtva az esti órákban ért véget a Csepel kaposvári gyárában megrendezett gyermeknap. 6*. L. gatták őket —, megint fészket raktak. És megint sokan berzenkednek majd az önkényeskedő madarak ellen, azután hatásos vagy — mint a mellékelt ábra mutatja — hatástalan módszerekkel valószínűleg újra kilakoltatják a társaságot. S miután a fekete (s a többi színű) szárnyasok nem képesek kilakoltatni az embert azokról a területekről, amelyekre a homo sapiens (sapiens?) szintén teljesen önkényesen tette rá a kezét, marad a status quo: itt ők a bűnösök, ott meg nem mi. marad a status quo: itt ők a bűnösök, ott meg nem mi. Varjúszempontból ez a dolog minősíthetetlen. De hát még csúzlijuk sincsen, amivel védekeznének. Ám véleményükről tudomást szerezhetünk. Egészen sajátos módon közlik velünk. L. r. Országos elismerés Huszonöt aranyérem a megyei borversenyen A kritikus óhaja — Miközben az ön ze neművének előadását hallgattam, az idős Smetará- ra gondoltam — rqondja a kritikus. — Hát ez igazán hízelgő! — mondja a zeneszerző. — És ezt gondoltam magamban — folytatja a kritikus —: bár lennék most olyan süket, mint ő volt akkor! Időszerű kérdés — Hányszor mondjam, ne pazarold az áramot? — És mit csinálunk azzal az árammal, amit megspórolunk? Egyszavas bírálat Mielőtt a fiatal könyvelő kimegy az irodából, egy cédulát tűz az ajtóra, hogy lássák, mennyire elfoglalt: „Tizenkét perc múlva visszajövök”. Amikor visszatér, a saját mondata alatt ezt olvassa: „Minek?" Tévedett — És tulajdonképpen miért lopta el ezeket az ócska ruhákat? — Tudja, hogy van. bíró úr, azt hittem, újak! Viszonylag boldog — Boldog a háziasságod, Albert? — Igen, egy gondolat azért mégiscsak emészt... — Ugyan micsoda? — Hogy a feleségem sokkal szerencsésebben ment férjhez, mint ahogyan én megnősültem! Lassan érik — Mit akar csinálni a fia az iskolai tanulmányai befejezése után? — Ha úgy fog tanulni, mint most, akkor a tanulmányai elvégzése után azonnal nyugdíjba mehet! Módszer — Jimmy, hogyan kü- * lönbözteted meg az ikreidet? — Pofon egyszerű: számolásra fogom őket. Az egyik 50-ig tud számolni, a másik pedig 99-ig! Férfimonológ — Borzasztóak a bevásárlások. Ha kijövök a pénzből, nem jövök ki a feleségemmel. Ha viszont kijövök a feleségemmel, nem jövök ki a pénzemből ... SON/IOGiT6™ Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Főszerkesztö-h.: Paal László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pí.: 31. 7-<oi. Telefon: 11-jiu. 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, LaUnca Sándor u. 2. Tel.: 11-516 Postacím: Kaposvár. PL: 31. 74(P Felelős kiadó: Balajcza Janos. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hiriapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dí? eg.v hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egv évre 400 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy meevei Nyomdaipari Vállalat kaposvári űzőmében. Kaposvár. Maius l. u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzünk mec éa nem adunk vissza.