Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
Iby András \ Zárszámadás Poros katedrák hú bakája voltam. Az életemet végiggyalogoltam, s most itt állok utómnak véginél. Fölöttem fakó felhők gyülekeznek, mindig sűrűbbek, komorabbak lesznek, ilyenkor már az ember nem remél. Vezér nem voltam. Közkatonaféle. Mégis strázsálok már harminckét éve. — Volt egy költő, ki éppen ennyit élt. — Tanítottam, s tanultam emberséget. Lá;m, ennyi volt csak. Keremtem a szépet, s oly messze van még mindig az a cél, mire feltettem életem. Elérem? Már nem hiszem, és kételkedve kérdem: Egy emberélet hát csak ennyit ér? Epilógus tán ez a csendes sóhaj. Krétával Írtam eletemet, s ó jaj, a krétaport elfújja majd a szél. Fülcp Lajos arcképe.’ (TihaAyi Lajos festménye) Szikszói Károly A BEADVÁNY Liszt Ferenc és Zichy Géza Czakó Gábor új kötete Hr Czakó Gábor sokoldalú alkotó. Pályáját szociográ- fiküs ihletettségű Írásokkal kezdte, beérkezését az Indulatos jelentések című kötettől (1973) számíthatjuk. Gyermekkorának meghatározó élményeit visszatükröző regényei a Csata minden áldott nap és az Iskolavár intellektuálisan izgalmas remeklések voltak. Legújabb könyve címlapján egy + jel látható, amit értelmezhetünk „meg”-, „és”- vagy „plusz”-nak is — az író Szándéka szeri ni, talán az utóbbi a leghelyesebb. Műfaja nbvellafüzér. A történetek két főhőse Arez es Oroszlán, két szobrász. akik az életcél és életforma ellentétes pólusait választják és valósítják meg. Arcz János magányos remeteségben él, csak művészi munkájának, s így törekszik a Teljesség felé. Oroszián János is hasonlóra tette fel rövidke életét, ő viszont a belső úthoz külső sikert is keres. Köztük nincs személyes kapcsolat, sorsuk mégis összefonódik s elválaszthatatlan egymástól. A történet melyebb rétege természetesen filozofikus, miként Czakó újabb műveiben, melyik át a helyes, a megvalósuláshoz milyen belső utak es külső pályák tartozhatnak s kellenek. A cselekményes, fordulatos történet és a művészi hitvallás már-már teoretikus megfogalmazása teszi nagy igényű szellemi vállalkozássá Czakó Gábor új művét. ßencze József Számkivetettek Számkivetettek korán árvaságra. mostoha napok a fog- vacogásra. Okulni vittek korán a mezőre, néni szállt áldás soha oft az éhezőre. Horvátty Lajos, a 0520924. számú italbolt vezetője az alábbi nyilatkozatot tette elém: Kedves Elvtársak! Javasoljuk, hogy az 1983- as év legyen Kuskál Jázmin eve. Kuskál Jázmin, a magyar nép hű fia 1925-ben .született Pozsonyban (illetve Bra- tislavábam),' és 1975-ben halt meg a fővárosi 0520924. számú italboltban. Jövőre lenne ötvennyolc éves. Tudjuk, sajnos fiatalon ragadta magával a halál, de rövid élete, szerencsére, teli volt a legkülönfélébb eseményekkel. tehát nem véletlenül mondogatta utolsó napjaiban, hogy „mindent láttam, így hát nekem már minden nap ajándék". Ügy hisszük, ez a röpke idézet is ékesen bizonyítja mélyről fakadó és fáradhatatlan emberszere- tetét. Már gyermekkorában kitűnt társai közül, nemcsak magasságával, de tehetségével is: négy másodperc alatt ivott meg egy korsó sört, ami még manapság is ragyogó teljesítmény. . 1944-ben, tizenkilenc éves fejjel került a fővárosba, ahol azonnal beállt a Tök Ász (0520924. számú italbolt) egyik sarkába, és csak nagy ritkán távozott onnan. Éjszakáit ' általában névtelenül és szerényen a dolgozók oldalán töltötte, ugyanis neki is menekülnie kellett a horthysta besúgók elől. De a későbbiekben, ismerve szerénységét, sosem hivatkozott erre. A lebukást mégsem kerülte el. Akkoriban Kuskál Jázmin rettenetesen rákapott a borra, s történetesen egy guberálónak öltöztetett besúgónak ecsetelte a borivás szépségeit. A guberálónak öltöztetett besúgó egyre kedvet- leriebbül hallgatta a politikamentes kiselőadást, de egyszercsak fölcsillant a szeme és megkérdezte: — No, és a sör? — Ha teheti az úr, ne igyon sört. Manapsag minden sör buggyant. — A német sör is? — Az is, a franc essen belé — válaszolta naivui Kuskál Jázmin. S zabadulása után ismét kedvenc helyére, a 0520924. számú italboltba tért vissza, s továbbra is a borivás gyönyörűségeiről tartott előadást. Tehetségét egyre többen elismerték. Már nemcsak a * 0520924. számú italbolt törzs- közönsége avatta ideológusává, hanem kezdtek átjárni a környező kocsmákból is. Szemináriumaival halhatatlan érdemeket szerzett magának. Az ötvenes évek közepén megalkotta kétsoros remekművét. amit akkoriban minden büfében ismertek, s most idemásoljuk az utókor számára: Emelem poharam arra, hogy poharam emelem balra. 1975 tavaszán ragadta magával a delirium tremens, amikor is a pénztárgépet elefámtfókának nézte, és gyáva nyűiként remegett kedvenc sarkában, ami még önmagában nem lett volna baj, de a rohama után néhány rosszakarója (mert egy halhatatlan embernek mindig vannak rosszakarói) fölvilágosította ostobaságáról; ekkor Kuskál Jázmin szégyenében ki akarta hajítani a pénztárgépet az utcára, de az utolsó mozdulat előtt megtántorodott, és a gépet a fejére ejtette... Nos. így múlik el a világ dicsősége. Ezért is kérjük önöket, hogy az 1983-as esztendőt nyilvánítsák Kuskál Jázmin évének. Természetesen a hagyományos évfordulók által Vitágétetemben gondosan ügyeltem arra, hogy mindig megtartsam a társasági illemszabályokat, de meg kell mondanom, vannak olyan helyzetek, amelyekről egyetlen illemtankönyvben sem esik szó. Én az ilyen esetekre fokozatosan kidolgoztam a saját viselkedési szabályaimat, s ezeket most közölni szeretném önökkel. Remélem, hálásak lesznek érte. Ha például az asztalnál a bal és jobb oldali szomszédja beszélget egymással, és nem is hederít önre, akkor suttyomban megharaphatja az egyiket. Merem állítani, az illető azon nyomban elfelejti, hogy miről beszélt, és feszülten figyelni fog önre. Ha azonban a szomszéd- jai egyáltalán nem látszanak étvágygerjesztőnek. akkor magához veheti a tányérjaikat meg a porospoharaikat. Ez szinten rendkívül hata- so* eszköz. megszokott szabályok szerint járnánk el. Mindenekelőtt megalakítanánk a Kuskál Jázmin-emlékbizottságot, ami Kuskál Jázmin baj- és harcostársaiból állana. Az emlékbizottság, a hagyományok szerint, egy év múlva feloszlana, de ezalatt az egy év alatt rengeteg dolgot szeretnénk csinálni. Elképzeléseink között szerepel egy tévévetélkedő „Amíg a szőlő állampolgáraink asztalára jut” címmel, tervezünk egy vers- és prózamondó versenyt is a bordalok köréből, és így tovább. Fáradozásukat előPfe is köszönjük. Tisztelettel. Néhány aláírás és a 0520924. számú italbolt bélyegzője volt látható itt. — No, mit szólsz hozzá? — kérdezte Horváty Lajos, az italbolt vezetője, miután gondosan zsebébe csúsztatta az írást. — Nagyon jó beadvány — válaszoltam —; ez már fél siker. — Szerintem is — válaszolta Horváty Lajos. — Annál is inkább, mert képzeld el: Riskoltiék a 6777777- ből Szárazsági Dezső-évet akarnak! Hát mondd meg, kd volt az a Szárazság! a mi Kuskál Jázminunkhoz képest?! — Egy nímand, Horváty úr — feleltem —; egy törpepapagáj. Egy Szárazsági a mi Kuskál Jázminunknak a lába nyomába se érhet — Ügy van — bólogatott Horváty Lajos. — Még ma föladom, nehogy megelőzzenek. Méghogy Szárazsági- év ... Nehogy a háziasszony azt gondolja, hogy ön — isten ments! — unatkozik, próbáljon meg késsel, villával és kanállal zsonglőrmutatványokat végezni. Ha azelőtt soha semmivel nem végzett ilyen bűvészmutatványokat az asztalnál, és három tárgy egyszerre kissé sok önnek — akkor kezdje a késsel. Egy másodperc múlva valamennyi vendég megbűvölten figyeli majd a feje fölött repülő csillogó tárgyát. Ha ön már nem fiatal, és még egyetlenegy tárggyal is nehéz zsonglőrködnie, akkor azzal szórakozhat, hogy valamiféle gúlákat rak össze. Például, szúrja bele a villát a vadba, a villára tegye rá a poharat, s próbálja meg rárakni a levesestányért. A gúla előbb-utóbb természetesen összeomlik, és ön megint a vendegek figyelmének középpontjába kerül Zichy Géza a múlt század végének balkezes zongora- művésze volt. Még gyermekkorában elvesztette egy vadászaton jobb karját, de hihetetlen erőfeszítéssel mindent megtanult a ballal. Lovagolt, vadászott, írt és zongorázott. Ehhez arra volt szüksége — a kitűnő mestereken kívül —, hogy a zeneszerzők balkezes darabokat komponáljanak, illetve a meglevőket át tudja írni. Ebben a munkában nagy segítséget kapott Liszt Fe- renctől. A mesterrel az 1870- es evek második felében került szoros baráti kapcsolatba. Zichy akkoriban kezdett naplót vezetni, s úgy gondolta, hogy abban elsősorban a Liszttel való találkozásait rögzíti. Az első bejegyzés dátuma 1876. február 21. Ezen a napon másokkal együtt Liszt Zichyéknél vendégeskedett, s csak természetes, hogy a balkezes zongorista megmutatta neki átiratait Liszt a zongorához ült és balkézzel kísérelte meg a hangjegyek megszólaltatását. Majd ka- ronfogta a házigazdát, és leültette a zongora elé. Zichy lejátszotta az Erlkönig átiratát, ahogy tudta. A napló szerint Liszt ezután a következő szavakat mondta: „Az Ön készsége csodálatraméltó !” A dicséretben rejlő bíztatást természetesen kiérezte a házigazda, s ennek nyomán határozta el . nemcsak képességeinek fejlesztését, hanem azt is, hogy tehetségét megmutatja Európának. A valóra váltóshoz hosszabb időre volt szüksége, de á Liszttel való gyakori találkozásai serkentőleg hatottak művészi ambícióira. 1876. december 10-én például már eljutott: addig, hogy zenei szaklap alapítását vette tervbe, s a feljegyzések szerint a mester ezt támogatta. A megbeszélés után Liszt zongorához ült és eljátszotta a harmadik Leonore nyitányt, „hasonlíthalatlan szépséggel”. Két héttel később Zichy látogatta meg a művészt, akit lakásán betegen talált. Kiderült, hogy kocsijából, kiszállva elcsúszott, s jobb karját és mellét egy szög- . letkőbe ütötte. „Semmi baj — mondta mosolyogva —, csak egy kis zúzódás a jobb karomon. Szégyenlepém a félkéz nagymestere előtt panaszkodni.” A következő nap természetesen ismét meglátogatta, s már alkalom adódott arra, hogy beszélgessenek a művészetről- és művészekről. Liszt ekkor azt fejtegette, hogy az arisztokratikus születés semmi előnyt nem biztosit, mert „nem hiszik, el neki, hogy csupán a művészet szent érzése hevíti s — kifTönösen azok bámulnak majd rá, akikre a levest önti. Más mód is van arra, hogy az ember egy kicsit elszórakozzon. Például lopva az asztal alá bújik és alámászik. Ha valamelyik hölgy az asztal alatt lehúzza a túlságosan szűk cipőjét, akkor ön suttyomban eldugja, és utána gurul majd a nevetéstől, amikor elnézi, amint a hölgyek görcsös rúgkapá- lással igyekeznek lábukkal kitapogatni az eltűnt cipőjüket. Az asztal alatt halkan morogni is lehet. Fogadni mernék, hogy ilyenkor sok érdekes megjegyzést hallhat, például: — Dick, mit gondolsz, a kutya morog vagy az éhes vendégek gyomra korog? De ha már az asztal alá bújt, akkor inkább másszon tovább, és az asztal túlsó végén bújjon elő a napvilágra. És angolosan távozzon, vagyis búcsú nélkül menjen haza. Ügy vélem, ez a legjobb mód arra. hogy az ember jól mulasson, és másokat is jókedvre derítsen. (Fordította: Génért György) nyakán szárad a cRlettanlte mos bélyege.” Űgv vélekedett, ha egy mágnás tiszteletre méltó művet alkot, akkor azit összeköttetései réven érvényesíthet, könnyebben kerül a közönség elé, de nehezebben arat sikert. A beszélgetésnek fültanúja volt Ábrányi Kornél is, aki azzal a hírrel érkezett a mesterhez., hogy Belgrádban rálőttek egy monitorra. * napió szerint Liszt moste lyogva jegyezte meg, hogy vele is történt hasonló e6et „Amikor egyszer viharos időben Gibraltárból jövet — mesélte — egy kis spanyol kikötőbe beeveztünk, a mi hajónkra is ralötnek. Félreértés volt csak, minden komolyabb következmény nélkül. A lövés nem talált. De amikor aztán a kikötő parancsnokának tudomására jutott, hogy én is a fedélzeten vagyok, a hajó kapitányát szemrehányással illette, hogy mert tűzte ki az.t a lobogót, mely jelzi: .Uralkodó van a fedélzeten’ 1876. december 26-án a mester állapota már any- nyi-ra javult, hogy Zichyéknél ebédelhetett Az ebéd alatt Liszt gyermekkori va- dászélmónyeit elevenítette fel, illetve azt, amit Beethoven vadászatairól hallott. Ezen a napon sem maradhatott el a zongorajáték. Zichy saját Etude-jeiből játszott el néhányat. Liszt kritikus észrevételeket tett' és tanácsolta, hogy a szerző nyomasson ki legalább hatot. Ilyen tanácsot nem lehetett elhallgatni, s Zichy addig járt a dolog után, amíg Párizsban a Heugel kiadónál meg nem jelentek művei. Az előszót természetesen Liszt írta. Idézem: „Kedves Barátom, minél többször hallgattam s játszattam az ön balkézre írt Etude-jeit, annál kellemesebben érintett, hogy nekem ajámlja őket. Előkelő ízlés, jó stílus jellemzi e munkákat, sőt hatásosabbak, mint sok más szerzemény, minőket két vagy négy kézre írtak. Hálós viszonzásul Önnek ajánlom brilliáns ,Adél kerin- gő’-jének két kézre való átiratát és kérem, tartson meg engemet mindörökre igaz hívének. Liszt Ferenc.” . Az Etude-ök megjelenéséig az első bemutatótól nagyjából egy év telt el. Ezalatt volt időszak, amikor szinte naponta találkoztak. 1877. január 1-én például Zichy Géza vezette a Konzervatórium küldöttségét Liszthez, hogy az újévi jókívánságokat elmondják. Két nappal később a mestesr ezekkel a szavakkal fogadta: „Jókai önt a költők sorába emelte. Szívemből üdvözlöm!” Ennek nyilván szerepe volt abban, hogy Liszt segítette az Etude-ök kiadását. 1877. július 30-án Weimar- ban keltezett levelében a következőket írta: „Az Etude-ök, melyeket ön oly szíves volt nekem ajánlani, megérkeztek. Heugel lelkiismeretesen végezte a kiadást, úgy, hogy alig lesz valami csekély javítgatás benne. A két címlap, a csinos keretben igazán ízléses: nem feltűnő, inkább egyszerű. A pompás Etude-öket noég egyszer átnéztem s meg vagyok győződve, hogy hatásuk mindinkább növekedni fog, minél inkább ismertté válnak jeles előadók játéka által. Heugel egy pár példányt küldött nekem belőlük, siettem is azonnal továbbadni alkalmas zongorajátékosoknak, kik képesek lesznek e művet a szalonokban és hangversenytermekben érvényre juttatni... Még egyszer — kedves barátom —, biztosítom Önt, hogy Etude-jei igen előkelők s a közönség előtt biztos hatásra számíthatnak.” Ettől kezdve Liszt állandó figyelemmel kísérte azt a zongoraművészi pályafutást, ami Zichy Géza számára 1878 januárjában kezdődött el Becsben. Laczkó András Nemeth Ingehorg: Északi táj Robert Benchley Hogyan viselkedjünk?
