Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara! 1.80 Ft SOMOGYINEPlAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVÍII. évfolyam, 112. szám ________________ 1982. május 15- szombat Ú jítók és feltalálók kitüntetése Keményen Élpziak a sikerért Nagyüzem van már a Balaton Fűszert Juta! úti rali" tárában. Naponta százhuszonöt tonna árut szállítanak innen Somogyba és a szomszédos megyékbe, illetve a főváros üzleteibe A HNF elnökségének ülése Külkapcsolatok, történelmi tudat, településfejlesztés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az újítók és feltalálok: V. országos tanácskozása alkalmából, eredményes munkájuk elismeréséül kitüntetéseket adományozott a mozgalomban végzett tevékenységükkel kiemelkedő dolgozóknak. A Parlament Munkácsy-termében tegnap rendezett kitüntetési ünnepségen részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, és Méhes Lajos ipari miniszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, vala- mivÁi^arjai József, a kor-, many elrtokhelVetteSe. ^ kitüntetéseket Losonczi Pál' adta át. Beszédében hangsúlyozta, hogy az újítók, á ieltalálók törekvéseit, ötleteit, újdonságait fejlődésünk zálogaként .tartjuk számon. Jó nehány magyar találmányt és alkotóját méltón övezi széles körű elismerés — mon- dőtta ■—, hiszen egyaránt élőség/tik népünk életkörülményeinek javulását es hazánk jó hí lének, öregbítését, is. De azt is jól tudjuk, hogy' Snéha milyen rögös, keserves •.egy-egy újítás vagy találmány útja. A sikerért kéményén meg kell dolgoz/Mf-értekez/et Körültekintő pénzpolitika A finn fővárosban befejeződött a Nemzeíözi Valuta Alap és a Világbank pénzügyi értekezlete, amely a vezető tőkésországok júniusi csúcstalálkozójának előkészítését szolgálta, továbbá körvonalazta, milyen változásokon mehet keresztül e két nemzetközi pénzügyi szervezet a 80-as években. Az IMF döntéselőké- szitő testületé, az átmeneti bizottság munkájában részt vett magyar küldöttséget Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese vezette. A tanácskozásról kiadott közös közlemény a fejlett tőkésországok gazdasági gondjairól szólva a munka- nélküliség és az iníláció növekedésének ellenszerét változatlanul az „óvatos pénzpolitikában’', vagyis a számos ország költségvetési és fizet&i mérlegében jelentkező egyensúlyhiány telszamoittsanan jelöli meg. niuk. Szerencse, hogy az új hívei rendszerint eltökélt, határozott, a jó érdekében egészségesen türelmetlen emberek. Olyanok, akik céltudatosan, fáradhatatlanul és szenvedélyesen dolgoznak gazdasági, műszaki előrehaladásunk érdekében. Az egész társadalom feladata, hogy ebben az' újítókat segítse. Az akadályokat munka, közben fel kell számolnunk, hogy minden jó ötlet, jó elgondolás szabad utat nyerjem Versenyben állunk a világgal. Termékeink, minő-, s-égéfől függ, hogy kivívott helyünket meg tudjük-e tartani a világpiacon. Tapasztalt, magas színvonalon termelő, piacképes partnerek, kihívásainak kell hasonló szinten és folyamatosan megfelelni. Bízunk újítóinkban és feltalálóinkban, hogy Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Budapesten tartózkodik Sergio Vilarigues, a Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára és Manuel Gusmao, a ,PKP Központi Bizottságának póttagja. Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tágja, a Központi Bizottság titkára tegnap megbeszélést folytatott Sergio Vilariguessel. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón foglalkoztak a nemzetközi élet néhány időszerű' kérdésével, különös figyelmet szentelve az európai békét és biztonságot fenyegető veszélyeknek ás azok elhárilása lehetőségeinek. Véleményt minden erejükkel segítenek méltó választ adni ezekre a kihívásokra. Bízunk bennük, hogy az itthoni gondok megoldásában, a termékszerkezet korszerűsítésében, az ésszerű anyag- és energiatakarékosság fokozásában és egyéb feladatokban is segítenek majd uj megoldásaikkal — mondotta az Elnöki Tanács elnöke. A Munka Érdemrend arany fokozatát 14-en kapták, 21-en vették át az ezüst, 15-en pedig -a kitüntetés bronz fokozatát ; ... >. ■ Kiemelkedő újítói és feltalálói i tevékenységük elismeréseként tizenegy fiatal szakember kapott Ifjúsági érdemérem, KlSZ-érdero- érem. Kiváló ifjúsági vezető és aranykoszorús KISZ-jel- vény kitüntetést pénteken a KISZ KB székházéban. cseréltek a 1 nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom helyzetéről, s áttekintették a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Portugál Kommunista Párt közötti internacionalista kapcsolatok alakulását. A találkozón jelen volt • Manuel Gusmao. a PKP Központi Bizottságának póttagja és Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. a KB osztályvezetője. A Portugal Kommunista Párt hat évtizedes tevékenységét bemutató kiállítás nyílt tegnap a Munkás- mozgalmi Múzeumban. A tárlatot Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztály- vezetője nyitotta meg. Beszedőben a többi között Véget ért a siófoki KGST.tanácskozás Megszüntetik a párhuzamos kutatást Tegnap jegyzőkönyv aláírásával befejeződött Siófokon a KGST szénbányászati állandó bizottsága mélymű- veléssel foglalkozó tudományos műszáki tanácsának ülése. A négynapos tanácskozáson a mélyművelésű bányászatban különösen érdekelt országok képviselői: Bulgária, Csehszlovákia, longyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió szakemberei vettek részt. Az ülésen ajánlásokat dolgoztak ki a nagymélységű bányászkodással kapcsolatos kutatások szakosítására, az ezzel kapcsolatos információk cseréjére. Ezt a munkát a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia koordinálja. Az általuk kidolgozott bányaren- gésmérési, gáztalanitási és egyéb eljárásoknak rövidesen hazank is hasznát látja, hiszen a pécsi szénbányáknál nemsokára elérik már a nagy mélységűnek számító szintet, az ezer métert. A mostani, 37. ülésen ajánlást dolgoztak ki a korszerű bányagépek értékeléséhez, összehasonlításához szükséges egységes rendszerre is. , A résztvevők megállapodtak abban, hogy a munka- területeiken az eddigi információ cserét a tudományos témák egymás közötti felosztásának kell követnie, amellyel megszüntethetik a rendkívül -költséges párhuzamos kutatást. elmondotta: a kiállított tárgyak és dokumentumok olyan párt történetén vezetnek végig, amely több mint négy évtizednyi fasiszta terror közepette is. megőrizte erejét, elvhűségét. Képes volt megszervezni a portugál munkásosztályt, a demokratikus erőket, amelyek a hadsereg leghaladóbb elemeivel együtt 1974 áprilisában győzelemre vitték a fasizmust megdöntő demokratikus forradalmat. — Az MSZMP és a Portugál - Kommunista Párt küzdelmes, sok áldozatot követelő múltja számos hasonlóságot mutat. Ez is magyarázza, hogy pártunk, dolgozó tömegeink azonosultak azzal a harccal, amelyet a portugál kommunisták folytattak Salazar fasiszta rendszere ellen. A magyar közvélemény örömmel fogadta az 1974-es győzelmet, s ma is a szolidaritás érzésével, aggódó rokonszenvvel követi a forradalmi vívmányok megvédéséért folyó politikai harcot — hangoztatta, utalva arra, hogy a reakció erői Portugáliában 1975 ősze óta offenzívat indítottak a haladás ellen, s fő. célpontjuk a PKP, a portugál munkásosztály élcsapata. A két párt vezetői rendszeresen kicserélik tapasztalataikat országaik helyzetével, a nemzetközi korrmiü- MMa es munkasmozgaiomTegnap Szemük József aä- elnök vezetésével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos elnöksége. A testület — Kovács Béla országos titkár előterjesztésében — megtárgyalta a Hazafias Népfront nemzetközi ^.tevékenységét, a hasonló iól légii szervezetekkel, mozgat - makkal, illetve, a tapasztalatcserére kész politikai pártokkal kialakított kapcsolatait A Hazafias Népfront jelenleg 63 külföldi szervezettel. mozgalommal és párttal tart kapcsolatot. Az elnökség * megállapította, mai kapcsolatban. Pártjaink testvéri viszonyának alapja az a kölcsönös törekvés, hogy mind jobban megismerjük egymás — sajátos körülmények között folyó — tevékenységét, s az internacionalista szolidaritás, amely mozgalmunk meghatározó jegyei közé tartozik. A nemzetközi osztályharc időnként bonyolult problémákat vet fel, amelyek magukban hordozzák véleménykülönbségek és konfliktusok lehetőségét mozgalmunkon belül is. Ezért az MSZMP nagyon fontosnak tartja a testvérpártok helyzetének minél alaposabb megismerését, megértését, s a munkásmozgalom egységéért, a kommunista és munkáspártok összefogásáért tevékenykedik. Mindig készek voltunk, s vagyunk tanulni testvérpártjaink .tapasztalataiból, s megosztani saját történelmi utunk tanulságait másokkal. A megnyitó ünnepségen részt vett és felszólalt Sergio Vilarigues, a hazánkban tartózkodó pártküldöttség vezetője. Felidézte azt a küzdelmes utat, amelyet megalakulása óta tett meg a PKP, hangsúlyozva, hogy a diktatúra évtizedeiben, az ellenállás harcai közepette kovácsolódott. . igazi forradalmi élcsapattá. A kiállítás egy hónapig tekinthető j»eg. hogy a nép finn tmozga lom eredményesen járul hozzá hazánk nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséhez, a szocialista országok egységének erősítéséhez. A többoldalú együttműködés során rendszeressé váltak, a szocialista országok népfronf-kép- viselői közötti ' kdJTküttáéiók. A kiterjedt . ka pesetátok erősítik a . fejlődő országok forradalmi és haladó erőit, lehetővé teszik' országépítő tapasztalataink megismerését, segítik közeledésüket a szocialista országokhoz. Az elnökség hangsúlyozta a tőkés országokban működő, a társadalmi haladást, a békés egymás mellett élést elfogadó s megvalósítását támogató erőkkel, személyiségekkel meglévő kapcsolatok jelentőségét, további erősítésük szükségességét Az elnökség — Molnár Béla országos titkár előterjesztésében — megvitatta „A történelmi tudat és a nemzeti önismeret fejlesztésének lehetőségeit és feladatai a népfrontmozgalomban" című jelentést. Megállapította, hogy a szocialista építés — sokoldalú anyagi es szellemi értékeket őrző-gyarapító, küzdelmekkel teli — folyamatában szükségszerűen növekszik a cselekvő ember, s vele a társadalmi tudat, a nemzeti önbecsülés szerepe. Jelen feladataink jobb elvégzéséhez, jövőnk megtervezéséhez szükséges történelmünk mélyebb és teljesebb megértése. ismerete és a mához is .szóló tapasztalatainak figyelem be véte le/ Az elnökség — S. Hegedűs László országos titkár előterjesztésében — megtárgyalta a településfej lesztesd társadalmi munka 1981. évi eredményeit. E munka érteke országosan meghaladta a 6,7 milliárd forintot, s megközelíti a tanácsi fejlesztési pénzösszegek 20 százalékát. A kiváló lakóhelyi közösségi teljesítményeket zászlók és oklevelek, a megyék eredményeit pedig serleg és oklevelek adományozásával ismeri el. A Hazafias Népfront Országos Tanácsától nemzeti zászlót kapott Budapest két kerülete, nyolc város és 12 község. Több település elismerő oklevélben részesült. Óvári Miklós fogadta Sergio Vilariguest. Kiállítás a Portugál Kommunista Párt hat évtizedéről