Somogyi Néplap, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-01 / 77. szám
Az anyagi és szellemi erők összefogása Sportaktíva ül és Kaposváron THqmo tartattak • megnesaékhe»- lywn, A váirosl tanács nagytermében ott voltak a kaposvári egyesületeik, tömag- raeryezetek és tanintézetek igazgatói, valamint több vállalat., «»téamény vezetője, illetve képviselője Az elnökségben helyet foglalt Haupt- ma-n László, a megyei párt,- bíroWság nvunkwtáraa és Pacskó .Ténos a megy« sporthivatal elnöke. Csapó Sándor, a várost pártbizottság titkára tartott megnyitót majd Egervölggi János n várt*! tanács elnökit el yet.- leer mondta el vitaindító beszedet Kaposvár aport- ir*ozgaImanak helyzetéről és feladatairól. — Font»; társadalompoK- tokai ügyről van szó —■’ kezdte beszédet, majd így folytatta; — a testnevelés es sportmozcMdorn gyorsabb ütemű fejlesztésével kell biztosítani, hogy a tátlsadal- mi élet más tarületetUi elért általános eredményeket sportban ig nregkztzeiitoük. Mondandóját három téma koré csoportosította. Az iskolai testnevelőről szólva hangsúlyozta, hogy annak alapja a tanítási óra, ott kall WeLégftimi a mozgásigényeket. A város tanintó- zestciben tizenhatezer diák tanul, s ez önmagáért beszél! Az utóbbi években sokat javultak a személyi és a tárgyi feltételek az < iskolákban, de nem lehetünk elégedettek. Az órák nyolcvan százalékát szakos nevelő tartja, a megye hetven százalékával szemben. Már az alsó tagozat negyedik osztályában is a tanulók felét szaktanár oktatja. Az utóbbi néhány évben épült öt új tornaterem sokat enyhített a gondokon, változatlanul nehéz helyzetben varrnak azonban a testnevelési tagozatos általános és középiskolák. A tanórán kívüli testnevelés kerete változatlanul az edzett ifjúságért mozgalom. A sportjellegű szakkörökben 'a részvételi arány 60—00 százalékos. Az úttörő-olimpia iskolai versenyei — miután válogató jellegűek — megfelelnek a minőségi követelményeknek, de nem szolgálják kellően a „tömegesítés” ügyét A fcftzépioícú tanintézetekben működő diáksportkörök ésaflc a tanulók 14 százalékának nyújtanak versenylehetőséget, és ez kevés. Tovább kell javítani az iskolák, és a sportkorok, kapcsolatát. A tömegsport alapvető feladata, hogy minél több embernek biztosítsa a mozgáslehetőséget. Az elmúlt két, évben a sportszer-vek közös nevezőre jutottak a K18Z-szel és a szakszervezettel, ez lemérhető a fejlődésben. A város 36 munkahelyén készülhetett így egységes tömegspertren- dezvény-terv. Ma már csaknem valamennyi városi egyesületben működik a Ukneg- sportbizottség, de vannak olyan sportkörök is, amelyek kifejezetten a tömegsport szervezésére és lebonyolítására hivatottal:. Változatlanul nincs magoldva a kis létszámú munkahelyeken ez a tevékenység, miután náluk nem képzelhető el többi önti» Iá; versenyzési lehetőség. Ezen kíván segíteni április 24-én — a VTSF rendezésében lebonyolítandó — ..Kaposvár OSN *82" elnevezésű sportrendezvény. örvendetesen megnőtt az érdeklődés a téá sportok iránt, töb wäsola épített jégpályát * « város több pontján is készült pálya. A nyitott pálya akció viszont még csak részsikereket hozott Itt g Kaposgép VL járt elöl jó példával. A már említett sportrendezvényeken es a munkahelyi olimpián az elmúlt két évben összesen 25 ezer 500-an sportoltak Kaposváron, 15 sportágban. Kedvező fogadtatásra talált az első lakóhelyi sport- egyesület, a Búzavirág. Ez év elején több olyan sporl- tamfolyaunot -is szerveztek Kapóé váron, amely széles tömegeknek igyekszik a moz- gáslebetőeéget biztosítani.' A mán őségi sport eredményeit taglalva elhangzott hogy a műit évvel nem lehetünk elégedettek, csapataink nem tudtak gyökeret verni az NB I-ben, így a városnak jelenleg csak egy csapata szerepel ott. Az N8 11-ben 5, a harmadik vonalban pedig 6. Az egyéni sportágak képviselői sem képviselik kellő számban városunkat. Bebizonyosodott. hogy a lelkesedésen és az akaráson tűi szükség van nagyobb' szakértelemre is. Bár elégedettek lehetünk a város 24 egyesületében sportolók létszámával, az aránnyal azonban már nem, • mert a sportolóknak csak az egyharrnáda nő. Még szem- beoilőbb, hogy az utánpótlás aránya mindössze harminc Asztalitenisz NB II Férfimérkőzés: K. Rákóczi—Balatonalmádi 20:5 Gy.: Haiser 5, Balázs, Katona, Hayden 4—4, Varga 3. A hazai környezetben lejátszott találkozóp jó csapatmunkával sikerült fölényes győzelmet aratni a főként veszprémi asztalite— Az utánpótlás korú labdarúgók részére az idén is kiírta az MLSZ a 11-esrúgó bajnokságot. Mint emlékezetes: ennek tavalyi megyei döntőjét a Rákóczi egyik NB , I-es mérkőzése előtt rendezte meg a SLASZ. Jelenleg még a selejtezők folynak megyeszerte; később dől el, hogy kik képviselhetik Somogyot a továbbiakban. A Rákóczi házi döntőjére a Bauxitbányász mérkőzés előtt kerül sor. Az egyesület tizenöt legjobb utánpótláskorú labdarúgója 14.30-tól vívja a házi döntőt a Rákó- czi-pályán. niszezőkből álló vendég csapat ellen. • / Női mérkőzés: Pécsi Spartacus—Kapós-platt 14:2 ’ Gy.: Németh, Auguszt. Pécsen, az első számú bajnokesélyes otthonában egy pillanatig sem volt kétséges a találkozó kimenetele. NB n: Komló—Kaposgép VL 12:4 Gy.: Dómján 2, Nagy, Puska. Kaposváron Is biztosan nyert a komlói együttes. TVCSEREAKCIQ! százalék. Nagy feladatok várnak: tehát a sportiskolára és az egyesületekre, a korcsoportos utánpótlás -nevelésben. JÓ példaként került szóba a Rákóczi fiú- es a Kapce-plast leány a&zlalite- níazezőinek rohamos fejlődése, megfelelő kiválogatása. Az eradanányesseg . nem választható el a vezetés színvonalától, s a kaderheüy- zot egy csöppet som megnyugtató. Sajnos, egyesületeink mag ma sam rendelkezne!, ilyen fejlesztési tervvel és’ á szakképzett edzők, aránya sem megfelelő. Kaposváron mindössze nyolc .szakedző, 43 edző, 39 segédedző és >— ami szembeötlő — 37 képesíts; nélküli edző tevékenykedik. A minőségi ugrás másik pillére a létesítmény. Sokat segíthet, ha végleg átadják az Arany utcai sporttelepet (várhatóan a jövő ó-v közepén vehetik birtokukba a sportolók). Kivitelezés előtt átt a detiedai víz,(központ ír. Tennivaló tehát van bőven. A Politikai Bizottság határozata világosan kimondja, hogy erősíteni kell a sportélet állami irányítását. Ezzel párhuzamosan kell biztosítani a társadalmi szervele, elsősorban a KISZ, a szakszervezet, az úttorő- szöve'ség, az MHSZ és a Hazafias Népfront fokozottabb eg yüt trnúkődését. Az anyagi és saelJemi erők öscz- azefogása révén érhető eaak 'el, hogy a következő aktíva- iUéten dinamikusabb előrelépésről adhassunk számot. A beszámoló után tizennégyen kértek .««ót, közülük jó páran további megfontolásra érdemes ötleteket vetettek föl. A kaposvári asztali ten isz-rport helyzetéről, az utánpótiásnevelésről ketten is. A nagy reményekre jogosító sportágban egyre nagyobb szerepet kapnak a saját nevelésű játékosok. Rájuk vár a feladat, hogy néhány év múlva ütőképes, élvonalbeli csapatta érjenek. Az egyik, felsaóialó a kisebb vállalatok korlátozott lehetőségeit úgy latja javíthatónak, ha — mint a Ka- iwsgep Vörös Lobogó esetében — többen is összefognak, s közösen próbálják megoldani a föladatokat. A kapásvári. Táncsics SE szak- ovZiályainak, kaposoiata javult a város más port egyesületeivel, de az együttműködés még további lehetőségeket tartogathat. Többen a kiMáriabdaaport érdekében kértek szót Az utánpótlás nevelésének helyzete, az ál- 1 él L'j_XiiÚl3 iskolából kikerülő tanulók irányítása, az eredményesen dolgozó szakemberek erkölcsi elismerése sem tökéletes. A minőségi fejlődés egyik feltétele lenne, ha a városban létrehoznának egy alapfokú ko- sáriabdabajnokiságiot, ahol a különböző korezoportú csapatok rendszeresen, összemérhetnék erejüket A középiskolai opart fejlesztése a megyeszékhelyen gondokkal terhe». A tehetséges fiatalok lestoievelésta- gozato® osztályokba való irányítása nem mindig megfelelő, a Táncrí.cs gimnáziumban a tárgyi feltételek is mossa» elmaradnak a kívánt szinttől. Dr. Balassa Tibor, megyei tanácselnök-helyettes a me-' gye és a város minőségi sportjának gyenge színvonalát, az egyesületekkel szembeni követelmények fontosságát és az ellenőrzés szükségességet ecsetelt». Elmondta, hogy a feltételek az utóbbi időben jelentősen Ja- vulta/k, de a minőségi előrelépés ezzel nem áll arányban. Más felszólaló a sportolók megbecsülését hiányolta, s javasolta, hogy hozzanak létre megyei díjat, „kiváló sportoló” kitüntetést. A zárszóban Egervölgyi János foglalta öserze az elhangzottakat, én válaszolt a föltett kérdésekre. Karin kell kezdeni, ha valaki a dobogó legfelső fokát veszi célba... Latinca-túra negyedszer Negyedik alkalommal rendezte meg a Nádasdi-erdő nehéz terepén a Kaposvári Spartacus SE természetjárószakosztálya a Latinca-ku- pát. A szentjakabi romoknál 17 csapat állt rajthoz, hogy a 14 km-es túra után a La- tinca-emlékmünél érjen célba. Pécsről tfz, Szolnokról négy, Kaposvárról pedig három együttes vágott neki a távnak, amelynek végén Somogy megyével kapcsolatos kérdésekre is választ kellett adniuk a versenyzőknek. Az ifjúságiak korcsoportjában a pécsi Zipernovszky szakközépiskola végzett az élen, sőt a második helyen is. A kaposvári Gépészeti Szakközépiskola II. csapata a harmadik lett. A felnőtteknél is pécsi siker született: az orvos-egészségügyiek bizonyultak a legjobbnak a szintén baranyai Tervező SE és a pécsi Vasas Elektromos előtt. Használt, üzemképtelen televízióját 500 Ft-ért átvesszük, ha energiatakarékos ORION modulrendszerű AT 3961. típusú tv-t vásárol 7600 Ft-ért, OTP-re is. Második program vételére alkalmas, IS elemes ív-antenna most 790 Ft helyett 590 Ft-ért kapható a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári és nagyatádi villamossági szaküzleteiben és a barcsi Dráva Áruházban* ÁPRILIS A Tw&o fi-tA őrafeer kél, 9 * hold UU» órakor kél. • u>9 tinikor 1 1 1 j CSÜTÖRTÖK Hugó A várható időjárás: rjumuMnt fMnzakadortk m fnHWfeet. ■ re M>bh helyen — leekesribb délen és nyugain* — «7Űn* me* a* eső. Ma mAt több brim napsütés Is lesz. ' Az északi, északkeleti szil Wbbszylre «lénk, ma még l'lünk * m erős. A legmagasabb napmH bAméraékJnt m, csfltörtftkSn U és 1* Celsius-fok küzAtt alakok — Péesre látogattak a kaposvári MSZBT-tagcsopor- tok ügyvezető elnökei, az irányító pártszervek képviselői; megnézték a szibériai állami népi együttes műsorát, s baráti találkozón vettek részt A 38 tagú csoporton kívül a Kaposvári Cukorgyárból is megnézték tízen az együttes műsorát — Haydn -ünnepségek kezdődtek Ausztriában. Roh- rauban újra megnyitották a nagy zeneszerző szülőházát, Kismartonon kiállítás nyílik a mester művészetéről. — Félszáz program várja az idén a júliusban, augusztusban Szegedre látogató turistákat. A nyári fesztivál intéző bizottságának ’tegnapi ülésén elmondották; . a művészi programok szereplöir vei már megkötötték a szerződéseket, s készülnek a több százezres vendégsereg fogadására. Megszólalt a kakukk * örvendetes hirt közölt . tegnap szerkesztőségünkkel egyik kaposvári olvasónk: a Lonka-hegyen, illetve a szentpáli erdőben hétfőn háromszor, kedden ötször, tegnap nyolcszor kiáltott a kakukk. Ez — a madárjóslás szerint — azt jelenti, hogy iát az igazi tavasz— — Wagner élete címmel nyolcszor egyórás tévéfilm készül a Magyar Televízió közreműködésével. A rendező Tony Palmer lesz, Wagnert pedig Richard Burton alakítja. Játszik' a filmben Vanessa Redgrave, Franco Nero és Gálffi László is. —■ Húsvéti nyúlbój, tojásból és más csokoládéfigurákból 7000 kilóval többet kapott a Fűszért, mint tavaly. Összesen 300 ezer darab jut ezekből a megye üzleteibe.. , Tojásdrazséból 35 ezer kiló, díszdobozból és más, ajándéknak alkalmas csokoládéból, cukorkából 80 mázsái szállítanak az üzletekbe . — York hercegnét Csdé- nyl Nóra is játssza a Csiky Gergely Színház III. Ri- chárd előadásában. Pogány Judittal fölváltva alakítják a szerepet. — Rodolfo Kaposváron. Kellemes ünnepi program vár a hét végén a tavaszi szünetet töltő kaposvári iskolásokra: a Killián ifjúsági és művelődési központban április 3-án 14 és 16 órakor Rodolfóval, az ismert , bűvésszel találkozhatnak. — Valutabeváltással négy takarékszövetkezet foglalkozik megyénkben. Tavaly . az előző évinél mintegy 16 millióval többet, 98 millió forint, értékű valutát váltottak be. — Törzsgárdatagokat köszöntének ma az Egyesült Izzó kaposvári elektroncsőgyárában : ’ öt—húsz éve dolgozó 120 munkásnak adják át a kollektív szerződés szerinti jutalmat. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: „ 11-530 175 énei ezelőtt, ima. április 1 -én bMt m ex — *7 éve» koráb«*v — Revaz Miklós nrefvé&u író. a« első rvbary&r nyeivtl bJriao. a Magyar Hírmondó merke*«- tője. A szegedi piaristáknál tanult, 1766-ben lett tagja a reminek, a szerzetesi életformát azonban lázadozva viselte, szenvedélyes természete sok összeütközésbe sodorta- 1771-töl többek kőeőtt Tatán és Veszprémben tanított- na aid 1777-ben Bétriita rajzot és műépítészedet tamilt. Hazatérve 177*-bAn pappá szentelték; abc három évvel később azonban elhagyta » rendtoL Többfelé volt nevelő, majd 1383 végétől 1784 közepéig Pozsonyban a Magyar Hírmondó szerkesztője. 1785-től Győrben nevelóskődőtt; később rajztanár lett, s tankönyvet ín. az építészetről. A dunántúli városban vívta meg nagy irodalmi harcát a magyar prozótíiia Ügyében. 1784-ben az esztergomi gimnázium tanára. Szabadelvű vallási felfogása és lelkes hazafi »ága miatt sok üldöztetésben volt része. Mim költő az Időmértékes verseié« egyik úttörője. A régi magyar irodalom «zorgalmas kutatója fs kiadója, az első rendszeres magyar stilisztika szerzője. Nyelvtudományi munkásságában — nemzetközi viszonylatban is először — ő alkalmazta a nyelvi je1eiv*é- gek magyarázatára a történő ti módszert. — A boglárlellei Balaton szövetkezet a tavalyinál kél- szerte több széllovas-fölszerelést gyárt «z idén (300-at). ! Az előállítás mellett kölcsönzéssel is foglalkoznak: újabb 30 széllovast állítanak I a vendégek rendelkezésére. — Hatósági bűsboltot építenek Babócsán. A tanács 300 ezer forintot költ az üzletre. —1 Játékbemutató és vásár színhelye lesz ma és holnap Somogyaszalóban a községi művelődési ház. Az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat kaposvári, Ady Endre utcai boltja viszi ki oda a játékokat — Szolgáltató tevékenységet évente hétmillió forint értékben végez a kaposvári Lady Ruházati Szövetkezeit — méretes női és férfiszabósága, szűcs-, esernyőjavító- és lakástextil-részlege révén. — A helyszínen belehalt sérüléseibe a, 26 éves, igaM Preisz László gépkocsivezető, aki figyelmetlenül vezette autóját, s Kazsok és Igái között az árokba hajtott, ott fölborult. — Kigyulladt egy autószerelő-műhely Szántódon, mivel szabálytalanul végezte a' hegesztést Simon Tibor szerélő. A kár 130 ezer forint. — Véget ért | a vizsgálat a március 26-i győri színházi tűz ügyében. A tüzet a színpad díszleteibe beépitett elektromos berendezések — világítótestek — meghibásodása okozita. A kár: 2 millió 35 ezer forint. A Badacsonyi Állaimd Gazdaság hala torna lLgai. aszói oi és badacsonyi szőlőoítviny lera Ita lai ban 40%-oá kedvczméinnyel értékesít' bor- és .osemc£>esző]->-stzapo- ritióainya-got: szőlóoltvári.y, gyökeres európai, gyökéi es alany. (86308) AprlTt* 6-7-tőt kezdődően minden kedden és szerdán diu fél ö órai kezdettel új FILMKLUB-sorozatot indítunk a Mozi-múzeumban, kizárólag NYUGDÍJASOK KÉSZÉRB. kedvezményes lieiyároxiw A sorozat 6 fIlimből áll. Bérletek a Rer^ dezvówyirodéb&n és a Mozi-múzeum pénztáránál válthatók^ Bővebb felvilágosító m. ugyanitt ébdunrk. Somogy megjtei Morl- üzami Val la iát. (6627»)