Somogyi Néplap, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-28 / 98. szám

Körmenden játszik a Dráva válogatott Ma kezdődik a területi labdarúgó-válogatottak mérközéssorozata, amelyet az MLSZ írt ki a labdarú­gásunk harmadik vonalában küzdő együttesek legjobb­jainak. Mint ismeretes: a korhatár 26 év. A Dráva vá­logatott ma lép pályára Kör­menden, ellenfele a Bakony- csoport válogatottja lesz. A Drava-csoport csapatát már korábban kijelöltek, s a ke­ret három előkészületi mér­kőzést is vívott. A csapat teg­nap Fonyódon találkozott, és ma délelőtti kel útra Kör­mendre. Szilvási Józsefnek, a SLASZ elnökének és Sző­ke Miklós edzőnek a vezeté­sével az alábbi játékosok utaznak: Pesti (Latinca). Kiss (Kisdorog) kapusok, Brett* ner. Takács (Siófok). Hor­váth, Éppel (Kisdorog). Ko­vács (Siklós), Dunai (Máza- szászvár) hátvédek, Vaszil, Olajos (Siófok), Odor (Kis­dorog), Jurin (PBTC) kö­zéppályások, Károlyi. Sza­bó (Siófok), Nagy (Barcs), I Goják (Sellye) csatárok. A I mérkőzés 16 órakor kezdő­dik. Motocross-OB Röplabda NB ft Huszáros Dózsa-hajrá A hétvégi utolsó bajnoki fordulóban valamennyi so­mogyi NB 11-es röplabda- csapat pályára lépett. A Kaposvári Dózsa ,.fiai” ez­úttal játszottak először a komplett csapatukkal. s szombaton és vasárnap is hatalmas küzdelemben — maratoni csatározás során — győztek. Ezzel a tavaszi egyetlen sikerükhöz két újabbat szereztek. így — a riválisok eredményeitől füg­gően — esélyük van arra, hogy bent maradjanak az NB II-ben, s ne kelljen pá­lyára lépniük a kiesés elke­rüléséért vívandó osztályo­zom A siófoki férfiak Zala­egerszegen vendégszere­peitek, s nem cáfoltak rá a papírformára: biztos veresé­get szenvedtek. A tábi fér­fiak Zircen ha kissé köny- nyed játékkal is, de győz­tek, így biztos az ezüstér­mük. A tabi nők is eredmé­nyes hétvégét tudhatnak maguk mögött: szombaton a Pápát, vasárnap pedig a dobogós helyen tanyázó Veszprémet fektettek két vállra. Eredmények: Férfiak: K. Dózsa—Nagykanizsai Vizmü 3:2 (17, —lí, —15, 8, 11) K. Dózsa: Gáspár, Torma, Witz, Gál. Sternóczky, Ba­logh G. Csere: Mester, Je- zeri, Horváth. Antalffy. Ed­ző: Witz István. 142 perces tiszta játékidőt nem minden mérkőzés után könyvelhetnek el. Az igen változatos, izgalmas össze­csapás légkörének jellemzé­sére egy adat: öt sárga és egy piros lapot osztottak ki. A harmadik játszmában a Dózsa hat játszmalabdát nem tudott értékesíteni, a vendégek pedig négyszer elhibázták e lehetőséget. A döntő szetben a Dózsa végig vezetve, megérdemelten nyert. K. Dózsa ifi—Nagykanizsa ifi 3:11 takfalvy. Csere: Horváth L. Edző: Nagy Károly. Kissé könnyelműen vette a somogyi gárda <a mérkő­zést, s ezzel saját dolgát nehezítette meg. Az össze­csapás egyébként nem fe­nyegette a Tab második he­lyezését. Jók: Nagy, Angyal, Horvath G. Tabi Videoton ifi—Zirc ifi 3:0 Zala Bútor—Balatoni Ha­jós SC 3:0 (3, 9, 2) B. Hajós SC: Béndek, Tóth A., Tóth J.. Tyukos, Horváth L.,i Molnár. Csere: Kaposi, Kovács A., Kovács F.. Balázs. Edző: Tyukos Li- p ót. A Dózsa (fehérben) mindkét mérkőzésén remekelt. Géphibák garmadával Ezúttal elmaradt a várt jó szereplés a molocross orszá­gos bajnokság hétvégi for­dulójában, mivel a Közleke­dési SE motorosai közül egyedül Némethi Kornél tud­ta megismételni — ha kissé nehezen is — korábbi helye­zéséi győzelmét. Kiskunlac- házán 15 000 néző volt kí­váncsi a bajnokság III. for­dulójára, amely a juniorok­nak (II. osztályúaknak) az első bajnoki fordulót jelen­tette. Az igen mély talajú, mesterségesen kialakított homokos és helyenként sá­ros pályához nem szokott somogyiaknak nemcsak az ellenfelekkel, hanem a mo­torjaikkal is meg kellett küzdeni. Az első osztályúak mező­nyében Neméth Kornél a szokásosnál is rosszabbul vette a rajtot, mivel néhá- nyan visszaszorították, így Gyurászik mögött majdnem egyperces hátránnyal indult, a huszadik helyről. Ezután szédületes tempóban igyeke­zett ledolgozni tetemes hát­rányát, de ..csak" második­ként haladhatott át a célvo­nalon. A második futamá­ban sem remekelt a rajt­nál, s 18-ként eredt Gyurá- szdk nyomába. A +1 kör beintése után tudta csak megelőzni a hazai verseny­zőt, s így végül az összesí­tésben is az élen végzett. Üj- ra bebizonyosodott, hogy Némethet a magyar me­zőnyben egyedül Gyurászik (ó is csak hazai pályán) szo­ríthatja meg. Komáromi Ist­ván az első futamban hato­dikként rajtolt, s onnan küz­dötte föl magát az 500-asok között a 4. helyre. A má­sodik futamban nem járt szerencsével. Az első körben a szintén kaposvári Rofrics Károly beleszaladt a motor­jába, az ütközés és bukás Segédmunkásokat alkalmaz a somogyvári Építőipari Szövetkezet kaposvári kiemelt munkahelyeire, kiemelt bérezéssel. JELENTKEZNI: Kaposváron, a Kapós-szállóval szembeni munkahelye« Bedő József építésvezetőnél lehet. ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET SOMÜGYVÄK Vasút u. I- (86384 után Komáromi alul kerüli, s a motorja is apróbb kiiga­zításra szorult, így jelentős hátránnyal kezdhette meg a fölzárkózást. Végül hetedik­ként ért célba, s az össze­sítésben pedig a 6. helyet szerezte meg. Rofrics mind­két futamot teljesítette, s összesített eredménye: 7. hely. Simon Ferenc motorját a szabad edzés után du­gattyútörés miatt szerelni kellett. Sikerült azonban a verseny rajtjáig kijavítani, s igy elindulhatott, bár végig motorhibával küszködött. A második futamban a start után nyolcas tömegbukas részese volt ő is; teljesítmé* nyét azonban értékeltek, saz összesítésben a 10. lett. A másodosztályúaknái a két kaposvári éremesélyes ezúttal elmaradt a várako­zástól — önhibáján kívül. Barna Attila az első futam­ban a 14. helyről indult, mi­vel előtte nyolcán buktak, s időt veszített, míg őket ke­rülgette. Jól motorozott, s így 4-ként ért a célba. A második futamban már ti­zennégyen buktak előtte, ő akkor is „kerülgetett”, s csak a 24. helyről tudott a többiek után eredni. Ezúttal is jól hajrázott, s mar a biz­tos 4. helyen motorozott, amikor gyújtáshiba miatt — két perccel a vége előtt — ki kellett szállnia. Bráz András az első futamban hatodikként, a másodikban harmadikként startolt. Elő­ször 3. lett, a második fu­tamban pedig szintén bronz­érmes helyről az utolsó kör­ben kellett kiállnia gyújtás­hiba miatt. Horváth György először a mezőny közepén ért célba, a második futam­ban — motorhiba miatt — nem tudta befejezni a ver­senyt. A következő hét végen Pi- lisesévem a nemzetközivé bővített bajnoki fordulón ja­víthatnak majd á kaposvá­riak mostani mérsékelt sze­replésükön. Labdarúgás Területi válogatottak ta­lálkozója : Bakony-csoport— Dráva-csopoi't. Körmenden, 16 órakor. Megyei bajnokság. A kez­dési idő 17 óra. Balatonkeresztúr—Két* hely (Pesti), Boglárlelle— Csurgó (Schrancz), Agrária SE—Kadarkút, PaWomba« K. Dózsa—Szombathelyi TK 3:2 (11, —10, 9, —12, 11) A kaposváriak a papírfor­ma alapján könnyebbnek ígérkező mérkőzésen ugyan­azokkal a játékosokkal sze­repeltek, mint az előző na­pon. A szombati fáradtság meglátszott a csapaton, amely ennek ellenére jól küzdött a 106 percig tartó mérkőzésen. Különösen az első és a negyedik szét ho­zott változatos és izgalmas összecsapást. A döntő játsz­mában már 7:3-ra vezetett az ellenfél, amikor a Dózsá­nak sikerült erősítenie, és fordított az eredményen — a számára létfontosságú ta­lálkozón. Ezen az összecsa­páson nagy szerep jutott a viszonylag pihentebb csere- játékosoknak is, akik a döntő pillanatokban új len­dületet tudtak adni a csa­patnak. A hétvégi két ta­lálkozón az egész gárda jól játszott, de külön is kiemel­kedett Torma, Gál, Ster­nóczky es Witz teljesítmé­nye. Tabi Videoton—Zirc 3:2 (5, —12, 8, —11, 4) Tab: Nagy, Horváth G„ Szabó, Angyal, Eigner, Pa­Siófok, 300 néző. Siófok: Varga J. — Pintér, Czétényi, Krasznai, Kertész, Geiger, Szappanos. Csere: Polgár, Boldizsár. Varga A., Gerbely. Edző: Gerbely Fe­renc. A játékot mindvégig irá­nyító hazaiak biztosan le­győzték a kéményén és he­lyenként jól is játszó ven­dég csapatot. Góllövők: Gei­ger (10), Czétényi ■ (7), Szap­panos (4), Pintér (3), Polgár és Kertész (2-2), Varga A. (Jutái). K. Közlekedési SE— Kaposgép VL (Kercza), VBKM Vasas—Tab (Cservöl­gyi), Nagyatád—K. Gazdász (Pintér), Marcali—Fonyód (Auman). Kérjük tudósítóinkat, hogy a mérkőzésekről beszámo­lóikat csütörtökön reggel a szokott módon adjak le szer­kesztőségünknek. Az ifjúsági játékosokkal megtűzdelt siófoki gárda nem tudott komoly erőt ki­fejteni a rutinosabb, na­gyobb tudású zalaegerszegi­ek ellen. / Zala Bútor ifi —B. Hajós SC ifi 3:0 Nők: Tabi Videoton—Pápa 3:0 (3, 7, 10) Tab: Nagyné, Czabuláné, Szakályné, Zalotainé, Guz- mics, Ángyán. Csere: Szabó, Csuthy. Edző: Nagy Károly- né. Egységes, jó játékkal, re­mek mezőnymunkával sike­rült idegenben győzelmet kiharcolni az alig több mint fél óráig tartó mérkőzésen. Az egész csapat jó teljesít­ményt nyújtott. Pápa ifi—Tab ifi 3:0 Tabi Videton—Veszprém 3:1 (3, —10, 8, 10) Ugyanaz a csapat ját­szott, amelyik szombaton, csak kiegészülve Németh­iéi. A dobogós Veszprémet jobb csapatmunkával, okos ejtésekkel fektette két váll­ra a somogyi gárda. Veszprém ifi—Tab ifi 3:0 Jók: Pintér, Czétényi, Gei­ger, Szappanos. Molnár József A Tab nyerte a Tanács-kupát Huszonnégy ^ labdarúgó­csapat vett részt a fölkészü- • lést szolgáló Tanács-kupa küzdelemsorozatában, amely­nek döntője áprilisig elhúzó­dott. A hatos döntő végső sorrendje a következőképpen alakult: 1. Tabi MSC 5 4 1 — 13-2 13 2. Latinca SE 5 4 — 1 8-5 12 3. K.-gép VL 5 2 2 1 13-9 10 4. Csurgó 5 2 — 3 5-8 6 5. Nagyatád 5 — 1 4 5-12 2 6. Táncsics SE 5 — 2 3 5-13 2 — Nemzetközi tájfutóver­senyt rendeztek Csobánkán Killián György emlékére. A 120 induló között az F 15 B kategóriában Pavlovics György, a Rákóczi tehetsé­ges fiatalja a harmadik he­lyen végzett. Mai sportműsor Kézilabda NB II Siófoki Bányász-Bóíy 29:23 (18:14) HÍREK A nap 5.33 órakor kél. s 19.51 órakor nyugy/A; a hold 3.22 órakor kél. és- — óraikor nyugszik.. A várható időjárás: Változóan felhős idő várható, további esafH** kél, futó záporokkal, helyenként hozáporral. Az eleinte még erős, a Dunántúlon több- felé viharos északi, északnyugati szél csak las»- san mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma« szerdán 9 és 14 Celsius-fok között lesz. ÁPRILIS 28 SZERDA Valéria — Négy somogyi képző­művész — Csiszár Elek, Sza­bados János, Bors István, Bencsik István — szerepel egy-egy művével az országos képzőművészeti kiállításon a budapesti Műcsarnokban. A siófoki Csiszár Elek a salgó­tarjáni tavaszi tárlaton is ki­állította festményeit. — HÚSZEZER SZÁL SZEGFŰT szállít Moszkvába a május elsejei ünnepségekre Csongrád megye legnagyobb virágtermesztő gazdasága, a szentesi Termál Tsz. Leg­alább kétszázezer szál szegfűt értékesítenek a gazdaság 25 hazai üzletében is. — Elhunyt Borisz Andrejev, az ismert szovjet filmszínész, akit a Makszimka, a Nagy élet, a^Berlin eleste, a Szibé­riai rapszódia című filmek­ben ismertünk meg. 68 éves volt. — Az év kórusa kitüntetést kapta a somogyjádi általános iskola énekkara. A megtisz­telő címet az Éneklő ifjúság hangversenyén szerezték meg. — Befejezés előtt áll a dél­somogyi agrokémiai központ építése. A telep a múlt évi több mint másfél ezerrel szemben az idén már kétezer vagon műtrágyát forgalmaz, részben a társulat taggazda­ságainak, részben kívülálló­üzemeknek. — A Iovasberényi Cziráíty- kastély felújítását kezdték meg az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei. — Bánky József zongora- művész ad hangversenyt hol­nap este 8 órakor Kaposvá­ron a tanítóképző főiskola aulájában. Műsorán Mozart-, Beethoven-. Debussy-, Liszt­es Schumann-művek szere­pelnek. Gépkocsiátvéleli sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) \z 155 Trabant Lim. (Bp.) 9 283 Trabant Lim. (Debr.) 4 581 Trabant Lim. (Győr) 6 756 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 7 053 Trabant Lim. Spec. (Debr.) Trabant Lim. Spec. (Győr) 6 720 Trabant Combi (Bp.) 3 790 Tírabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 7 468 Wartburg Lim. (Győr) 4 075 Wartburg de Luxe (Bp.) 8 994 Wartburg de Luxe (Győr) 4 311 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 1 141 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) l 673 W artburg Tour. (Bp.) 3 568 Wartburg Tour. (Győr) 1 612 Skoda 105 (Bp.) 5 761 Skoda 105 (Debr.) 4 658 Skoda 105 (Győr) 4 764 Skoda 120 (Bp.) 7 812 Skoda 120 (Debr.) 4 631 Skoda 120 (Győr) 5 787 Lada 1200 (Bp.) 16 428 Lada 1200 (Debr.) 10 808 Lada 1200 (Győr) 4 253 Lada 1300 (Bp.) 6 498 Lada 1300 (Debr.) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 280 Lada 1500 (Bp.) 7 277 Lada 1500 (Debr.) 5 600 Lada 1500 (Győr) 1 898 Lada 1600 (Bp.) 2 828 Lada 1«00 (Debr.) L 577 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Debr.) 1 656 Moszkvics (Bp.) 11 352 Polski Fiat 126 (Bp.) 11 487 Polski Fiat 126 (Győr) 4 121 Polski Fiat 1500 (Győr) 2 581 Dácia (Bp.) 4 865 Dácia (Debr.) 4 311 Zastava (Bp.) 476 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: , 11-510 80 évvel ezelőtt, 1902. április 28-án született Johan. Borgen norvég elbe­szélő, regény- és drámaíró, a novellaírás kitűnő meste­re. Előbb újságiróskodott, majd az irodalomnak szen­telte életét. Egy ideig a kommunista Friheten című napilap kritikusa volt, majd évekig a Vinduet című fo­lyóiratot szerkesztette. Elő­szeretettel művelte a hírlapi tárcaírást. Tárcáiban hétköz­napi figurái hétköznapi ele­mekre bontják a világeseme- nyeket. Az 1930-as évekből egy novelláskötete — Gyer­meki gondolkodás címmel jelent meg, 1937-ben — emel­kedik ki a felnőttek képmu­tató világának ellenpontozá­sával, valamint négy szín­mű, hasonló tematikával, harsány kispolgárellenesség- gel. A náci megszállás évei­ben is igen termékeny volt, s megírta a norvég ellenál­lás első regényét (Semelyik nyár sem). Novellák a szerelemről cí­mű kötetének egyik darabja 1950-ben elnyerte ,»a világ legjobb novellája” pályázat első díját. Gyakran megje­lenő tárcáiban, kritikáiban mindmáig megőrizte a napi problémák iránti fokozotjt érzékenységét. Elkészül az égetőmű Kétmilliárd-kétszázmillió forintos állami nagyberuhá­zás fejeződik be a fővárosban április 30-ra. Az új szemét­égetőmű a fővárosban kelet­kező • évente mintegy négy­millió köbméternyi szemét 60 százalékát semmisíti még. A létesítmény — melyben egyébként tavaly december óta teljes próbaüzem folyik — magyar- és csehszlovák vállalatok építették fel, s na­ponta 1200 torma hulladékot eget el. — A Balaton-parti vendeg- latóipari és elelmiszerkeres- kedelmi tevékenység köz­egészségügyi-járványügyi és más kérdéseiről tartott teg­nap munkaértekezletet Bog- lárlellén a Somogy megyei közegészségügyi-járvány ügyi felügyelőség. — Ma nincs játék címmel Heltai Jenőtől mutat be mű­sort holnap 19 órakor a ka­posvári Fonómunkás Klub­ban a tatabányai Bányász Színpad két tagja, Farkas Róbert és Moldvai László. — ROBIN HOOD SZÍNRE LÉP — Barcson. Ma délután tavaszi bemutatót rendez a barcsi Gábor Andor úttörő- színpad a helyi művelődési házban. Robin Hood mellett egy pamflettet is előad az együttes. — Üj épületet kapott a Csongrád megyei gyógyszer­tári központ Szegeden. A két- és . négyemeletes épület­szárnyból álló intézmény Csongrád megye 72 gyógy­szertárát látja el. — Tűz keletkezett keddre virradóra Miskolcon, a Vö­rösmarty út 41. számú ház előtti gépkocsiparkolóban. Négy személygépkocsi fogott lángot. A tüzet rövid idő alatt eloltottak. Az anyagi kár jelentős. — Hektáronként 95 kiló pontyot, illetve 92 darab elő­nevelt süllőt raktak a vízbe tavaly — így hangzik helye­sen a H'--.-íjászok közgyűlése című cikk 3 bekezdésének utolsó eiőtti mondata tegnapi lapunk 6. oldalán. — Dr. Lakatos János szülész­nőgyógyász főorvos ren«delőj<?t tatarozás miatt, ideiglenesen a Rákóczi tér L2/a szám alá he­lyezte át. (22Ő906) — Most érkeztek személygép­kocsi üléshuzatok a Kaposvár, Ady Endre utcai Járműbőltba. (3oa<m

Next

/
Oldalképek
Tartalom