Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-07 / 56. szám
Meleg étel az erdei munkahelyeken Más tészta a rétestészta Kézenfekvő — Nem érteni, hogy egy ilyen kis emberke hogyan tud orosziánokait szelídíteni. — Ez igazán kézenfekvő: egyszerűen nem látszik étvágygerjesztő falatnak az oroszlánok számára! XXXVtü. évfolyam, 55. nőm 1982. március 6., szombat Elefánt-torna Hú, hogy mit kell néha hajladozni egy kis csemegéért — mondhatja a frankfurti állatkert elefántja. Ha leugrani ugyan nem is tud egy-egy finom falatért a jóval lejjebb levő füves területre, szerencsére mindig „kéznél” van hosszú ormánya, így egy kis nyújtózkodással mégis elérheti, amit akar. (A felvétel egyébként méltán nyert díjat több nyugatnémet fotóversenyen.) Tavaszi fesztivál a fővárosban Második alkalommal rendezik meg a fővárosban a budapesti tavaszi fesztivált, melyre március 19. és 28. között kerül sor. A rendezvénysorozat tíz napján nyolcvan kulturális esemény lesz tizenhét helyszínen. Két vidéki város is bekapcsolódik a fesztivál programjaiba: Kecskemét a Nemzetközi Kodály Intézettel, Pécs a Va- sarely-alapítvány székhelyeként. Az Állami Bábszínház huszonkét előadást tart-majd, erre az alkalomra újították fel Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, mellyel a fesztivál után Hamburgban is bemutatkoznak. Érdekesnek ígérkezik az a képzőművészeti kiállítás, mely az elmúlt két évben született hazai aikotások bemutatására ad lehetőséget. A Vigadó Galériában Amerigo Tot műveiből nyílik tárlat, a Vasarely művészetével megismerkedni vágyóknak pedig az Expressz utazási iroda szervez kétnapos programot Pécsre. Kiemelkedő eseménye lesz a tavaszi fesztiválnak a március 25-re, Bartók Béla születésének évfordulójára tervezett műsor: együtt mutatják be a zeneszerző három művét: A kékszakállú herceg várát, A csodálatos mandarint és a Fából faragott királyfit. Sok látnivalót kínál á fesztivál utca, ahol esténként a Muskátli eszpreszó kirakati üvegére vetítenek filmet, melyet az utcáról is lehet nézni. Neves művészek lépnek majd fel a Korona Pódiumon, többek között Ruttka-i Éva. Kálmán György, Mikes Lilla, Vlagyimir Recepter ad műsort. * A Budapesti Sportcsarnok lesz a helyszíne az utolsó nap programjainak. A nép- művészeti kiállításra és vásárra tizenöt-húszezer résztvevőt várnak. Este nemzetközi táncház kezdődik, melyre a legismertebb magyar táncház-zenekarok mellett Csehszlovákiából, Romániából, Svédországból, az NSZK- ból és Amerikából is érkeznek együttesek. Anyanyelvűnk tisztaságát, a szép magyar beszédet hivatott megőrizni az évente megrendezésbe kerülő Kar zinczy-emlékverseny, melynek megyéi' döntőjét tegnap délelőtt tartották Kaposváron, a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. Az iskolai versenyek legjobbjaiként huszonötén szereztek jogot a versenyen való indulásra: nem több., s nem kevesebb ez, mint a korábbi viadaloké. Bizonyíték ez arra is, hogy a középiskolások magukénak érzik anyanyelvűnk tisztaságának megőrzését, a helyes és szép magyar beszédet A tegnapi küzdelemben két kaposvári diáklány bizonyult Az emberekkel való törődés országosan is figyelmet keltő jó példáinak sorában a somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak a szabadban dolgozók étkeztetésével kapcsolatos kezdeményezéseiről ír az Erdőgazdaság és Faipar című legutóbbi száma. E cikkből kitűnik: a munkakörülmények és a szociális feltételek javítása az erdőgazdaságokban korántsem csupán , jó szándék dolga, sokkal inkább gazdasági szükségszerűség. A mostoha körülményeket egyre kevésbé lehet bérrel „megváltani”. Az emberek mindinkább igénylik a szociális gondoskodást, és mint Újdonságok Mohácsról Egyedi bútorok gyártásával bővítette tevékenysegi körét a, Szék- és |Cárpitos- ipari Vállalat mohácsi gyára. A Duna-parti üzem szakemberei az idén először vállaltak közületi megrendeléseket is. A „padlótól $ meny- nyezetig” megtervezik es elkészítik művelődési házak, szállodák, éttermek és intézmények komplett berendezését. A szolgáltatást az igényektől függően később magánszemélyek számára is hozzáférhetővé teszik. Első munkájuk Pécs rövidesen megnyíló új szállodájának. a Hunyor-nak berendezése. a legjobbnak: Bank Zsuzsanna, a . Munkácsy Mihály és Gaál Zsuzsanna, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója utazhat majd Győrbe, ahol április 23-án, 24-én és 25- én tartják az országos versenyt. Az idei döntő érdekessége, hogy a résztvevők nemcsak a kötelezően előírt és a szabadon választott szemelvényekkel „vizsgáznak”, hapern egy-egy mondat helyes kiejtésének jelölését is be kell mutatniuk. a tapasztalat mutatja: az erdei munkahelyekről egyre többen mentek el kevesebbet fizető, ám jobb körülményeket biztosító munkahelyekre ... A munkaerőhiányt csupán gépesítéssel már nem lehetett ellensúlyozni, így a hetvenes évek második felétől a somogyi erdőgazdaság hozzákezdett a hátrány ledolgozásához. 1975 és 1980 között 64 műn kassza Uí tó jármüvet vásároltak és saját gyártású melegedőkocsival láttak el minden szabadtéri munkahelyet. A dolgozók igényelték a meleg ebédet is. Kezdetben üzemi konyháikról terepjáróval szállították az ételt, de minőségének nemigen használt a 20—25 kilométernyi zötykölődés. Egyes munkahelyeken 11-kor kellett ebédelni, hogy a távolabbi részekre is eljusson kettőig a harapnivaló. Rengeteg volt a panasz, és még több a költség. A háztáji gazdálkodás időszerű kérdéseiről tartottak fórumot tegnap .délelőtt Kaposváron a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban a Hazafias Népfront, a megyei tanács és a Mészöv szervezésében. Hegedűs Dezső, a tanács csoportvezetője tartott vitaindító előadást: értékelte a múlt évi eredményeket, összehasonlítva az előző év adataival, majd az idei elvárásokról szólt. A fóruEkkor próbálkoztak a készételkonzervekkel. Á szállítási költség így csak töredéke a korábbiaknak, az emberek délben a melegedőkocsik kis kályháján maguk melegítik az ételt. A vállalat minden egyes konzerv- ebédhez nyolc forinttal járul hozzá. így a dolgozók 10—15 forintot fizetnek, azaz semmivel sem többet mint ha üzemi étkezdében ebédelnének. A melegedőkocsikbam 15—20 féle étel közül lehet választani. Az étkezési mód népszerűségét mutatja, hogy tavaly a gazdaságnál üzemi étkeztetésben részesülő 2250 dolgozó közül ezren már a saját készítésű konzervet választották. A gazdaság most újabb módokat keresve 30 erdészeti hűtőládát rendelt az Er- dőgép-vállalattói. \E ládák lehetővé teszik a 'gasztrofol ételek erdei tárolását, és egész nyáron biztosítják az embereknek .a hideg üdítőt, tejet és gyümölcsöt. mon részt vettek a kertbarátkörök elnökei, a termelő- szövetkezetek háztáji ágazatainak agronómusai, az áfé- szek szakcsoportjainak elnökei, valamint a háztáji termelésben és termeltetésben érdekelt felvásárlók, így érdekes vita alakulhatott ki. A tegnapi rendezvény egyébként a mezőgazdasági könyvhónap befejező eseménye volt. Nyelvünk tisztaságáért Kaposvári diáklányok utaznak Győrbe Angi Vera, Mérkőzés Filmklub nyílik Áfádon Filmklub nyűik ma Nagyatádon. a Gábor Andor Művelődési Központban. Június 19-ág a tervek szerint nyolc nagy sikerű, társadalmi kérdésekkel foglalkozó alkotást mutatnak be. Az érdeklődők így ismét láthatják a Magánbeszélgetést. A ménesgazdát. a Mérkőzést, a Dominóelvet. a 80 huszárt, a Todo- Modót és a Norma Rae című filmeket. A sorozat szervezői gondoltak aura is, hogy ha valamelyik filmet az előzetes megbeszélések ellenére sem sikerű! bemutatni, akkor legyen „tartalékuk”. így a Rocky, a BUÉK vagy az Ajándék ez a nap kerülhet vetítésre. Júliustól szatírasorozatot szerveznek Átadón. Ezen a Forgalmi dugót, az Isten hozta őrnagy - urat, A Jónevű Senkit, továbbá a Pantaleon és a hölgyvendégek, a Kihajolni veszélyes, a Ratatap- lan, a Holut úr közeledik és a Szabadság fantomja című filmeket mutatják be. Fórum a háztájiról Feldúit hangon hívta ügyeletesünket tegnap délelőtt a kaposvári Május 1. utcai zöldségbolt vezetője: üzletükben fogyóban van a mirelit zöldborsó. Gondolták, feltöltik a készletet. Gyanútlanul keresték meg a Magyar Hutoipar zalaegerszegi gyárát, ahonnan máskor is kapták a portékát. Telefon ment, telelőn jött, csupán a cukorborsó maradt el. Illetve kaptak volna, ha mellette ugyanannyi mélyhűtött tiroii retest rendelnek, mint borsai. Az üzletvezető elkeseredett: packázik a „hivatal". Ha történetesen ö árulná a borsót rétessel, akkor árukapcsolásért följelentenék, s példásan megbüntetnék. „Csak a liű- tőipar teheti?" — kérdezte, s ugyanezt kérdeztük mi is Zalaegerszegen f odor Lászlónktól, a kereskedelmi osztály owyor t vezető jetol. Aforizmák A tévéiíimsorozatnfe házasságokat menthetnek meg, mert negatívan profilírozott személyeket is mutatnak, s ezzel gondolkodásra ösztönöznek. . (Jacte ímOT) Az őszinte vonzalomból fakadt szerelemben — és valószíhűleg a szenvedélyes szerelem első öt percéből is — a nő a szeretett férfi kiválasztásakor nagyobb jelentőséget tulajdonit annak, hogy más nők hogyan vélekednek róla, mint annak, hogy hogyan látja őt ő maga. fstendhat) * • • A legutolsó, amit bx . ember egy asszonnyal kapcsolatban elfelejt; a parfümje. A báj nem vesrfß «1 olyan. gyorsa® értékét, mint a szépség, ment szüiv telenül megújul. Harmincévá házasság után egy bájos, becsületes asszony ugyanúgy tetszik a férjének, mint az első napon. (Jean-.Jacques Rcwjsseau) A va Uásosságnak a templomok építészetéhez is köze van. Sok modem templomban az embert hideg borzongás tölti el: hogyan imádkozzon itt? (Margaret í'oiiawsS Oktalanság az életet az idő fogalma szerint mérni. Azok a hónapok, amelyek előttünk vannak, talán fontosabbak valamennyi addig átélt évnél. (Lev TotsKtiOi) Némelykor ki nem áshatom -magam. Előfordul ilyen az emberrel, ha olyanok között van, «kikkel szüntelenül együtt kell lennie.. . Kmn) Én tulajdonképpen mindig a .megfelelő pillanatban a megfelelőt tettem, a megfelelőt kaptam, a megfelelőt éltem át Az ilyesmi pem érdem, hanem kegy. Pbuise Döbbenetes! A , hír igaz, bár azt is megtudtuk, hogy más tészta ez a rétestészta. Pontosabban arról van szó, hogy a hutoipar engedményes akciót szervezett a rétestészta eladására, de jócskán maradt belőle a nyakukon, zöldborsó viszont nincs az országban, illetve még lapul a raktárak alján, egy minimális . mennyiség de csak annak segítenek, aki ; nekik is segít: vagyis vigyük a rétestésztát, s vihetjük a borsót is. Ez ugye nem áru- kapcsolás. hanem egy új, akár úgy is nevezhetnénk, „Segítsük egymást, gyere- kek”-akció. Egyszerű, nem? Ezek után már azon sem csodálkoznék, na a zabpehelyt hegyezóvel árulnák, hogy... Ugye tetsző s'k gondolni, mire céloztam? i N. J. I A Bábszínházban bemutatták Kodály Zoltán „líáry János” című bábjátékát, A bábtervező Brody Vera, a rendező Szőnyi Kató. Képünkön: egy jelenet az előadásból (MTI-fotó — Weber Lajos, felv. —,KS) Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI B&LA Főszerkesztő-h.: PaáJ László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár Pf.: 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-511 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár. Pf.: 31. 74W Felelős kiadó: Balajcza János. Tejeszti a Magyar Posta. Előfizethető a híriapkézbesitO postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dií egy hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft. fél évre 240 Ft. egy évre 400 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Máius i. u. 101 Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem örztink meg, és nem adunk viasza. Tárka SOROK