Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-26 / 72. szám

Visszalép-e Kolumbia ? Hrrueíangenak, a KI- PA elnökének Szerdán tar­tott sajtótájékoztatójáról az MTt közlése alapján csak kivonatosan tudtunk beszá­molni. A Duna Interconti­nentalban lapunk képviselő* je is jelen volt. s most az elnök több olyan válaszát ismerteti, amely bizonyéra érdeklődésre tart sttTmot, — A hírek szerittt Ko­lumbia nem kívánja meg­rendezni a köveikttö világ­bajnokságot. Mi eszel kap­csolatban a FIFA állás­pontja? — Legutóbbi kongresszu­sunkon ítéltük oda Kolum­biának a rendezés jogát, s ezt a közös határozatunkat tiszteletben kell tartani. Va­lóban volt a köztársasági elnöküknek olyan nyilatko­zata, hogy az országban nincsenek meg a teltételei a vb lebonyolításának, írási ba« azonban ezt nem erősí­tették meg, éppen ezért mi ezzel a kérdéssel nem fog­lalkozunk. Mindenesetre a spanyolországi világbajnok­ság után 120 napon belül megalakuld új szervező bi­zottság a helyszínen fogja tanulmányozni a problémá­kat. Ha ügy látjuk, hogy va­lósak a gondok, a szabályok értelmében egy másik ame-' rikai országot bízunk meg. Kanada, Mexikó és Brazília kerülhet szóba. — Végleges lesz-e a 24-e* létszám a világbajnoki dön­tőkön a jövőben is? — A kongresszus döntése lehetővé teszi, hogy 16—20 vagy 24 csapat szerepeljen a döntőben. Sok függ attól, hogy Spanyolországban mi­lyen tapasztalatokat szer­zünk, és természetesen a mindenkori rendező ország adottságai sem közömbösek. Én mindenesétre a 24-es létszámot tartom ideálisnak, mert. így valóban a világ legjobbjai juthatnak el a fináléra, s nem hiányozhat­nak olyan nagy múltú csa­patok. mint legutóbb a Szov­jetunió és Anglia, — Mi a véleménye a te­rem- és a női fociról? — A teremfoci-világbaj­nokságot a FIFA meg akarja rendezni, de itt egyelőre számos technikai nehézség­gel találjuk szembe magun­kat.. A labdarúgásnak ezt a „műfaját” a világ különbö­ző részein más-más szabá­lyok szerint játsszák; ezt kell először közös nevezőre hoznunk, csak utána jöhet a terem-vb. Ami a női fut­ballt illeti, személy szerint is örülök e kérdésnek; nagy támogatója vagyok, annak ellenére, hogy nálunk, Bra­zíliában törvény tiltja a női labdarúgást. Ha újra megválasztanak elnöknek, lesz idom és lehetőségem, hogy szorgalmazzam a női világbajnokság létrehozását is. — Nem tartja-e súlyosnak a vb-döntő januári sorsolá­sánál elkövetett hibákat? — Most visszakérdezek: sú.ltotta-e ez valamelyik csapatot? Nem! Egy kis ár­vaházi gyermek izgalmában elkövetett botlása inkább együttérző mosolyt kell fa­kasszon, semmint bosszúsá­got. MB az egész lebomyoM- tási módot tökéletesnek tart­juk. — Egyes profijátékosok klubcseréjekor egyre csilla- gászatibb összegekről halla­ni. önnek személy szerint mi erről a véleménye? — Egyértelmű a vélemé­nyem: ha a klub fizetni »kar, fizessen, hiszen senki sem kényszeríti rá. Önöknél is vannak nagy művészik, akik saját értékarányosan adják el műalkotásukat és ezen senki sem bőfránkozik meg. A labdarúgó is mű­vész, és amilyen szinten mű­veli a labdarúgást, aszerint nő az ázsiója is. Egyébként mindenki maga választja a mesterségét. Én ügyvéd va­gyok; középszerű ügyvéd, és sohasem irigykedtem, hogy tőit) kollégáin vagyonokat tudott gyűjteni. Mint min­denben, itt is a „piac” tör­vénye, a kereslet es a kíná­lat dönt. A hivatalos tájékoztató utáni kötetlen beszélgetésen még több érdekes dolog el­hangzott. Havelange hangsú­lyozta: a FAFA nem veti el agt a javaslatot, hogy több ország közösen rendezzen világbajnokságot, de ezzel kapcsolatban több probléma vetődik föl. Ha ezekre elfo­gadható megoldások szület­nek, csak akkor lehet a ja­vaslatot a kongresszus elé terjeszteni. A Salvadorban kialakult helyzettel kapcso­latban elmondta az elnök, hogy a FIFA nem foglalko­zik politikával é« magának az államnak kell eldönte­nie, részt óhajl-e venni a Vb-n vagy sem. Megtudtuk azt is, hogy az 1383-as ifjú- sági világbajnokság helyszí­ne Mexikó lesz. J. R. Péntektől péntekig Egy tucat pit löt! a Zimány Teke NB III: K. Fáklya—Szakcs 4:2 (2398:2198) Ed.: Németh 430, Hideg 426. Babies 418. Dombóvár II.—K nposméró 2:4 (2286:24V7) Ld.: Kutor 41 fi, Illés 413, Klein 405. Asztalitenisz Szolnokon a Killián György I. osztályú ifjúsági és serdülő versenyen So- mogyot a Kapos-plast ldány- és a Rákóczi fiú sportolói képviseltek. Az indulók szá­ma minden korcsoportban jóval meghaladta a 100 főt. A lányoknál a legjobban a serdülő korú Limbek sze­repelt: több értékes győze­lemmel a legjobb 8-ig ju­tott. A 4 közé jutásért a válogatott Badarás« (MÉMTE) ellen kapott ki. Az ifjúságiaknál Auguszt, Németh és Gazdag egyaránt 3-3 győzelmet aratva jutott a selejtező táblán a legjobb 16-ig, s felkerültek a 32-es főtáblára, ahol mindhárman vereséget szenvedtek. A fiúk közül a serdülő korú Balázs szerepelt a legered­ményesebben, aki a 140 fős mezőnyben a legjobb 16 kö­zé került. Röplabda A Kovács Rezső-kupa erednáényei. Női mérkőzé­sek: KV Izzó ifi—Tanító­képző 3:Ó (44:22), KASI— Somogysárd 2:1 (43:40), KV. Izzó ifi—Kaposhomok 3:0 (45:28). KASI—Tanítóképző 2:1 (44:36). KV. Izzó ifi— KASI 2:1 (37:18). Kézilabda Befejeződött a városi-járá­si teremtorna Kaposváron. A végeredmény, nők: 1. KV. Izzó II. 22 pont, 2. Kapos- góp VL. II. 20, 3. Közgaz­dasági DSK 18. Férfiak: 1. Húskombinát 10, 2. VBKM 8, 3. Mernye 6. A legjobb nőt kapus Aranyosi Éva (Ka- posgép II.), gólkirály Bala- tincz Gyöngyi (Közgazdasá­gi) és Szommer Gyöngyi (SÉV). A legjobb férfi ka­pus Bíró Károly, gólkirály Kiss Péter (mindkettő Mer­nye). • • • Veszprémben ser, építők kupa serdülő kézilabdator- nán második helyen végzett a berzencei általános iskola csapata, a házigazdák mö­gött. Megelőzött többek kö­zött dunaújvárosi, székes- fehérvári, békéscsabai ser- dülöcsapatokat is. Tájfutás Szombaton az Apáczai Cse­re János emlékversenyen Csillebércen F—35 „B’ -ben 12 induló közül Marton Pé­ter (K. Rákóczi) szerezte meg az első helyet. . Labdarúgás Járási eredmények Siófoki járás: Balatonszár­szó—Balatonendréd 8:0, Ba­latoni Vasas—Törökkoppány 7:(), Balatonfőldvár—So- rmogybabod 4:1, Balalonsza- badi—Kőröshegy 1:2, Kötcse —B&fatonszemes 3:2. 7.»­márdi—Somogymegg.ves 4:1, Andocs—Látrány 4:i. Marcali járás: Szőlösgvö- rök—Balatonszentgyörgy 3 ;0, Mesztegnyő—Tapsany 0:0. Lengyeltóti—Táska 2:1, So- mogvsámson—Nemesvid 0:0. Balatonberény—Somogy vár 1:5, Buzsák—Ordacsehi 1:1, öreglak—Vttya 6:0. . Nagyatádi járás: Somogyi B. SE—Görgeteg 3 ;2, Lábod —Bolhás 2:2, Somogyudvar- hely—Kutas 4:3, Segesd— Berzence 0:0, Somogyszob— Gyékényes 2:0, Porrog—In- ke 2:0, Szabás—Háromfa 1:4. Kaposvári járás: Somogy- szil—Nagyberki 1:2. Igái— Magyaratád 6:2, Mernye— Somogysárd 2:2, Hedrehelv — Hetes 0:1, Juta—'Nagybajom 1:2, Kaposmérő—Taszár 1 :J, Zimány—Mezöcsokonya 12:1, Kaposfő—Mike 4:4. .3:0 után remegni kellett”, és „3:2-es győzelem a ma­gyarok ellen — nagyszerű csápatprőba a vb-ré” — cí­mekkel jelentek meg a csü­törtöki bécsi lapok. Az osztrák válogatott másodka­pitánya, Feli1' Laizke reg­geli rádióinterjújában pedig a következőkben foglalta össze a szerda esti budapes­ti 125. magyar—os-'rá- mér­kőzés tanulságait: 3:0-as megérdemelt vezetés után 20 percig izgultunk, hogy tartani tudjuk-e a 3:2-esve­zetésünket. Ennek ellenére elégedett vagyok a játékkal. Georg Schmidt. Az oszt­rákok Budapestén debütált szövetségi kapitánya a mér­kőzés után a következőt nyi­latkozta : a magyar játéko­sok 3:0 után erősíteni tud­tak, majd két gólt is lőtte’'. Ez olyan lelkesedésre vall, amelyhez szívből lehet gra­tulálni. Sportműsor SZOMBAT Kosárlabda Nö ír: SAEV SC— liyl S»b<r«ria. Kapö-svér, ti, Rá­kóczi F. Alt. I«k., 14 6. Tök* N3 1IT í VB KM Kaposvár, Vasas-pálya 13.»K> 6, Asztalitenisz tviö l.u : »vaporsén VL—Kom­lót rt Inyfis-í. Kapösvéi*. kö?..gaz­dösAert őr', a k,közép i&kö La, 14 6. Kézilabda Baii'ú ti.sn.soiR p,öi jmTkőréftWc. Kaposvár, közgazdasági szak.k'á- ■^OteitOln pályája. K. V. tzaó— N&jev’k-öfrMivrsai öls.ibán.váatt. 14 6.: Kaoo«**o VL—NégykamzéAa. O'Aifcáájoyász, iü ó. S ttf-k 0 -es ök áKal arvo* howvé- ctö!<mi vérsönyr*. Kaöoevkr varos és iAMsl dörrt ö. Kapo»9vár, MMSTM'rér, 8 é. Ökölvívás Somogy—Baranya megyei <**+5. Khoofiv ár, Dozfda-ecisioc.-íarníkk, ló.*) O. Turisztika A Kaix>s te<rm»éezet.iáró araie- osztály gyertyánosi sétája. fo>- duiáis: o.tö-kiör a 14*«« bu«z vég- aLloürrásaról. Érkéz és: i>4 óra­kor. Túra vehető: Pfttkp Béiarvé. VASÁRNAP Köp Lakd a NB ti: Balatoni Ral^r.á«—Ta­hi VkCteotocn. siótok, «iaivniaziurn, 10 <). ASZtÄlitMliSZ „ „Varc&u i a.raM sePcbLiJö aéveg- szemle. Siótok, l. . széniu alt. iéílc.. 5 ó. Tömegsport Oimégfwi ftpcwima pok járási m-egmyi.tó.ia. Gyöta, 8.30 ó. Tollaslabda JéráJK bajnokság. se«e»cl, mű­velő d.ési ház. 9 ó. T erroészet járás A siófoki Spartacus SE túrá­ié a Nyvrn — Kdgvár. lé km-es u tvotial on. Té l álkoz ág: 11.4ő- kor * «kúoki au'tüi) iü*4«őállojT>áson. Érkezés: 17.M őréikor. Turave- zeiö: Mészáros Belé. Labdarúgás: NÖ n : ívom ló—K. Rék»»o*l n ó. (FöióvAri). Terii leU bajnokság. A nyári W/ószá/inídfié miért a kéor.clé«i iócí 1# ó. Pécsi BTC—Kiss J. S£ 1 ,éi%ölő). S*ófoktt-kiwdoroitf (Böty- kAi). BAi-os—Séllye (.Sztógér). l'kaicincs SÉ—Létinca SE (Sar­ké n-y) . Megyei bajnokság, a kezeié«! idő 16 6. Bájét oiiiker esfztü r— VBKM Vé*H« (Pé aureik), nh*v- éil Ad—K. KCVzHskftdéSÜ SF. (Hosz- szú), Mért:éli — Agrária SE (Fo­dor' D.). Fonyód—Réréd (íirém- ffvörssyi). K. Gazdász—Boglárlel- le?( Gyenen). Téb—Kertitly (Tm- Katpc«gép VL—C»4up*5ó (Hs- racal). Kkdarküt—Szöiiyi SE (Magyar). Teil kuDttd »Mo. Kl*konpád. srKxrt’Veiieo : Szem*'gálOékér—So­mot viád 14 ó., KiékoroAd—Göl le 1« ó. A DfiOASZ SIÓFOKI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA közhírré teszi, hogy a Siófok—Ságvár—Regszemcse 20 kV-os gerincvezeték 48. sz. oszlopáról 20 kV-os leágazást és OTR 20 400 tip. transzformátorállomást létesített, va­lamint Siófokon a Tünde utcától a Vasút .soron és a Hámán Kató úton a Fenyves téri transzformátorállomá­sig 2# kV-os földkábelt fektetett. A létesítményt: 1382. március 29-én üzembe helyezi. Ezen időponttól a létesítmény érintése TILOS ÉS ÉLETVíSZÉLYES! Á Csiky Gergely Színház 1982. április havi műsora 1. ftisirtórtók 18.00 Iir.R VILI.IV Munkácsy-bérlet X. péint^k 1Ä..T6 HRHMKL1N Ady-bériéi IS.tHI MER MÉLI V Rátka v -bérlet i. *7*»mb*( 18.00 III. EICH \RD Uray-bérlet 19.;«* ISMFR1 A TEJLTAT? Stú<?.ióe!öadá* A. THNámJMP 1.1. M MKRMKLIV Noszlopv-bérlet T 9.04 ItFRVfFtJN Berzsenyi-bérlet S. hétté 19.(Mt lhicaGo Bérletszünet 11. vasárn«p 19. Iái A VlG ÍÍZVEGY Bérletszünet 12. heifrt ifi.on TOKMLKO fléfletszütiel 13, csütörtök .19.00 MPRMEUN Komot-bbrlet H5. péntek 19.00 HFOMBLIX Raj or-bérlet 17. szombat M..K) VI ARAT HAL A LA Bérletszünet 18.00 ni. rich Arii odi^y-bérlet 14. vasárnap 15.00 III. RICHARD­Vörösmarty-bérlét 14.00 ni. r/chArd Katona-bérlet 19.30 I^VIFRI A tejutat? HtiifliéelőodAa ». csütörtök 19.00 HERMELIN Petőfi-bérlet Z?>. péntek 14.80 HERMELIN Kiss Manyi-bérlet ?4. s'/.onih>»t 14. (Wi MER VtE« IN Odrv-bérlét 25. vasárnap 15.00 HFRVtELlV Gárdonyi-bérlet 14.00 HERMELIN Vörösmarty-bérlet hétfő 15.00 SZILKOTO KALAMONA r>-bérlet bermitaté n. keHd li.00 szélkoto K AL.VMON A G-bérlet M. iwcröá 15. M y/ÉLK(Vr<3 KAIAMONA .l-bérlef ?f. Csütörtök 14.ao HFRMELIN Déryné-bérle« W. péntek 14.00 HERMELIN Ui*a,y-bérlét /egyek a jegyirodában válthatók Kapotvár, Májusi, u. 8. Telefon: 11.103. MÁRCIUS A nsp 5.3S órakor kél. » 1S.05- kor nvueszSDri a hold C.tt-kw kél, s 18.» óra kor nnieszhfc [26 PENTEK Emánucl A várható időjárás: VólMkróan felhős WO. Számottevő ossoaoék oror lei, dr ■»rlrton egy-két helyen átfutó zá­por léheisákés. Az észak-i;, u; a.tí szél ulöhkónt ni- -rr i tui:s. A ieg'.nasa.;aab nattpaM hőmérséklet ma. oén- toáen plusz 10 és is Celsius tok kár.túr alakul. — A somogyi népművészet legszebb alKuiásaíból, me­gyénk legjobb fafaragóinak, hímző- és díszílórúüvészől- nek munkáiból, valamint a paraszti ételét ábrázoló lénytvépekbul nyitnak kiállí­tást u hét végén Prágában a Magyar Intézetben. A guz- Uag anyagot április végéig lekinlheliK meg a csehszlo­vák főváros lakosai. — Vetélkedőt rendezett tegnap Siófokon a Kőolaj- vezeték-építő Vállalat KtSE- bizoltsága, a szervezet meg­alakulásának 25. évforduló­ja alkalmából. A vetélkedőn a város többi KlSZ-szerve- zetének képviselői is részt vetlek. — Bach, Beethoven, vala­mint Popper es Farkas Fe­renc szerzeményeit adják elő vasárnap délelőtt 11 óra­kor a Somogyi Képtárban a kaposvári zeneiskola taná­rai. A hangversenyen köz­reműködnek a Pécsi elle­ni ü vészeli szakközépiskola tanulói is. — Négy honismereti szak­kor alakult az utóbbi heted­ben a siófoki járás kisköz­ségeiben: Ságvaron, Kőrös­hegyen, Balatonöszódön és Bctialuiiszabadiban. — Az unitárius égj ház vendégeként hazánkban tar­tózkodó úr. Eugene Picken, az amerikai unitárius egy­ház elnöke és kísérete teg­nap láiogulást tett Straub Istvánnál, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnökhe­lyettesénél. — Élő népdal címmel, újabb sorozat sugárzását kezdi meg a tévé április Sí­én. A heti ötperces adások­ban Bartók és Kodály gyűj­tötte népdalokat, valamint a két zeneszerző ieidolgozásait mutatják be, Kujecnky Ben­jámin zenetudós kalauzolá­sával. — Kittcnbcrger Kálmán élele címmel ismét megjele­nik Fekete István népszerű müve, amelyben elhunyt Jó- barátjára es vadásziársára emlékezik. A Móra kiadónál lát napvilágot. Húsvét előtt már nyitás Nemsokára itt a balatoni előszezon; április 8-án nyit a siófoki szállodasoron az Európa, s ha lesz rá igéhy, a Hungária és a Lidó is fo­gad vendégeket. Az északi parton az Annabella, a He­likon és a Termál szálló ugyancsak várja a húsvétra hazánkba érkező külföldie­ket és a hazai turistákat. A siófoki Európa e nyitás után már nem is zár be: az utó­szezon végéig a vendégek rendelkezésére áll. — GyártásszervezŐ-szekció alakult tegnap a Magyar Film- és Tv-művészek Szö­vetségében. Tagjai a szakma különböző területein dolgozó szakemberek. — Eddig tíz együttes je­lentkezett az országos diák­színjátszó napokra. A feszti­vál vendégeit április utolsó napjaiban fogadja Csurgó. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-S10 70 évvel ezelőtt, 1912. március 2f l.il s/lilr tett. és u7 eves ... i9i.i-i)cii hunyt ci r. utíu uáítor Udzsef A: 11! a - ti I .U s ií*j. hu ')■) kcitiktr; n ihu fordít«. írásait a fclszahadu- ias emu a iirnkatoiH-izmii* erős hatása icllemcáte. A íClszah.iáulus uiria a Mú­vásjsifiuutí tlramatuátM volt, maid kístjbh Mlmg,véri dramatucR, ljsi-töl nettie a Magyar Televízió i’Oiiami muhaétérsa. A negyvets évek végen — ér. htvoues években faként liansléléko- kat. filmforgatókönyveket írti müveiben elsősömén * noltári társadalom éleié, fel­bomlása érdekli. Nem ok nélküli ért a vllácot Ismert* * leSiobbéit, egyéfU, élmé­nyei is nvnen édódi.ak lég- ftaevOhb sráhihan. Müvet fökéafirn a múlt­tal véld kim esetién lesvémn- lásuk révén értéfeosék l\n-*n. ámen: n.t.-tnv ar akolhftii). de a mai elei sré- ntos probléma,lát is bau*ati föIVMlh. 1 hu- n Cíabort két alkalommal tüntették ki .)«- r.sef AtHIa-tUJjél t távúban Erkel rima forte téküny vé­ért. 1855-ban pedi«: elbeszé­léseiett. ' — Az idegenforgalmi idényre vak) felkészülés feladatairól tanácskoztak tegnap Fonyódon a marcali járáshoz tartozó Balalön- parti községek vezetői. Az értekezletet a járási hiva­tal hívta össze. — Országos minősítő ver­senyen vesz részt vasárnap üzeKSzárdon a barcsi Boróka Táncegyüttes. — A vezetői donié» új tu­dományáról írt könyvet Herbert A. Simon Nobel- díjus amerikai kozgazdász. A Statisztikai Kiadóvállalat most hazánkban is megje­lentette e müvet, amelyben a szerző a számítógépes vál­lalati döntés-előkészítés kér­déseit taglalja. — Megalakult a nyugdí­jasklub Balatonszemesén. Mz első foglalkozáson 90 idős ember vett részt a művelő­dési házban. — Tavaszi vadszámlálás kezdődött; hétszáz vadász- társaság . vesz részt az állo­mány fölmérésében. Kedve­ző. jel az idén, hogy véget ért- a fácán-, a fogoly- és a nyúlailomany éveit óta tartó csökkenése, sót némi növe­kedés is tapasztalható. —• A* egymílliomodik. Ma reggel ti óra iö perckor vág­ták le a Kaposvári Húskom­binát ekportüzemében ez egymilliomodík sertést. A jelentős eseményről rövid házi ünnepségén emlékeztek üteg. — Nem vasárnap, hanem szombaton délután ötkor — az előzetes ’tájékoztatóval el­lentétben — kerül sor a megyei művészeti szemle Járási komolyzenei bemuta­tójára a nagyatádi művelő­dési központban. ■— Megölte apját Miskol­con egy 16 éves tanuló — családi nézeteltérés miatt. A vizsgálat szerint Pásztor Pál március 18-án a lakásukon halántékon lőtte — egy há­zilag átalakított légpuská­val — 38 éves apját, majd a holttestet elrejtette az ágyneműtartóban. A bűn- cselekményt tegnapelőtt fe­dezték föl; a vizsgálat még tart. — fcrteslt.fük A lilk»*.ssáK<H AH a krö»ü’aet^k el. hojsy márvlus Uh *n Na^.vflUdOti e# Sió fák#*» aui^aíWkr lesz. — Értesítjük a kertre vásir­lókai. Hogy ü?J.élünikibó ftarmii aJ^oamajybol rtagym.imae ae"y= n*é>m üftArrvi t óra ei-kez eH :íW) FV AjM . V'áJlalatxAkat, Ifi ^.menyekét is >d(Si«otó«l.Uírtk. Szociéll* íjrtóg- rV»A»Tf\fe.k BóíMh. KfMíObVár. T»« n«K*UviA u. JrHL mm*

Next

/
Oldalképek
Tartalom