Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-21 / 68. szám

triLAC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 1,40 Ft SOMOGYINÉPUP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LA PJA XXXVtfl. évfolyam, 68. szám 1982. március 21;," vasárnap Forradalmi ünnep, ifjúsági nagygyűlés Miskolcon A budapesti dolgozók és fiatalok képviselői koszorúznak Koszorúzási ünnepség Budapesten nárcius 21. tiszteletére Szombaton Miskolcon ren­deztek meg a Tanácsköztár­saság kikiáltásának 63. év­fordulóját kövzöntő országos ünnepséget. Az ünnep ezút­tal egybeesett a Kommunis­ta Ifjúsági Szervezet újjá­alakulásénak negyedszáza-1 dós jubileumával. A kettős évfordulót Miskolc íellobo­gozva. virágdíszbe öltözve fogadta. Az ünnepség részt­vevői mindenek előtt a Nép­kertben emelt munkásmoz­galmi emlékműnél tiszteleg­tek a dicsőséges seázihar- minchárom nap hőseinek, mártírjainak emléke előtt. Az MSZMP Központi Bizott­ságának koszorúját Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára és So­mogyi Imre, a Központi El­lenőrző Bizottság titkára, a Minisztertanácsét pedig Mar­jai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, és Púja Fri­gyes külügyminiszter he­lyezte el. Koszorút helyeztek el az emlékmű talapzatán az országos és a helyi politikai, társadalmi és tömegszerve­zetek, valamint fegyveres testületek képviselői is. A koszorúzási ünnepséggel egyidősben a város északi ke­rületéből, a Szentpéteri ka­putól — motoros rendőrök díszkíséretevel — megindult a Sportcsarnok felé az egész, megye fiatalságát képviselő kétezer ifjúmunkást és diá­kot szállító autóbuszmenet. Bevonulásuk után a sport- csarnok küzdőterén, a KISZ Borsod megyei Bizottságá­nak vörös zászlaja előtt öt­száz fiatal sorakozott fel fo­gadalomtételre. A zsúfolásig megtelt sport­csarnok díszelmökségében helyet foglalt Óvári Miklós, Somogyi Imre, Marjai József, Púja Frigyes, Juhász And­rás, a KISZ Köziponti Bi­zottságának titkára, Gál László, a SZOT főtitkárhe­lyettese, Molnár Béla, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának titkára és Nagy Sándor, a Munkásőrség Or­szágos Parancsnokságának párt ti fkára. Az ünnepséget a Miskolci Nemzeti Színház művészei­nek. középiskolák diákjainak részvételével, néptánc-együt­tesek és énekkarok közre­működésével egy órás alle­gorikus történelmi játék ve­zette be. amely felelevenítet­te a Magyar Tanácsköztár­saság történetét, bukását, az elnyomatás éveit, és az or­szág felszabadulását. Ezt követően Juhász András emelkedett szólásra. — A kérdésre, hogy nap­jaink fiataljai számára a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte és százharminchá- rom napos élete milyen ta­nulságokat hordoz — mon­dotta többek között, a kora­beli dokumentumokban ke­restem választ. A Vörös Üj- ság 1919. március 22-i szá­ntanak első oldalán felhívás szók az olvasókhoz. A lap bejelenti, hogy a kormány­hatalmat a forradalmi kor­mányzótanács veszi át, Ma­gyarország tanácsköztársa­sággá alakult. A politikai ha­talom megragadásával a magyar proletariátus bekap­csolódott a világi ctt'-rada lom előhadába. Hazánk épp úgy a nemzetközi proletariátus szent földje, mint Szovjet- Oroszország. A munkások, katonák /és a földműves sze­gények tanácsaiban, a Ta­nácsköztársaság szervezeté­ben igazi önkormányzathoz jutottak a dolgozó tömegek. A föld, a gyár, a bánya, minden a dolgozóké. „Bon­takozik az .új rend, amikor csak az eszik, aki dolgozik.” — Mindennek, s a Tanács- köztársaság egészének törté­nelmi tanulsága a későbbi generációkat, a mai ifjúságot is arra ösztönzi, hogy becsü­lettel dolgozzék, szolgálja a haladást. A Magyar Tanács­köztársaság kikiáltása, har­cai, s a komimün letörése óta nagyot változott a világ: megerősödött a szocializmus pozíciója. A felszabadulás után hazánk népe hozzálát­hatott a forradalmár elődök által megkezdett munka folytatásához; a szocializ­mus alapjainak lerakásával es rrvegjsz; láixiításával. a tár­sadalmi és gazdasági fejlő-' dés úl szakasza bontakozott ki. — Tudjuk jól; napjainkra megváltoztak a szocialista építőmunka feltételei, gaz­dasági életünk hétköznapjai az eddiginél sókkal inkább próbára teszik képességein­ket, alkotó és vállalkozó szellemünket. Aki ennek tu­datában van, nagyobb lépé­seket diktál önmagának és környezetének. Az ifjúság természetes lendületének, tettrekészségének, friss tudá­sának, optimizmusának min­den korban, minden társa­dalomban nagy volt a jelen­tősége, de csak az idősebbek és ifjabbak közös gondolko­dása és cselekvése révén lese a lendületből valóságos hajtóerő. A KISZ KB titkára ezek- után arról szólt, hogy a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának huszonötödik évfordulóját ünnepeljük az idén. Az él­téit negyed század alatt az (Folytatás a 2. oldalon.) Az 1919-es magyar prole­tárforradalom 63. évforduló­ján, a Magyar Tanácsköztár­saság 133 dicső napjára em­lékezve koszorúzási ünnep­séget tartottak Budapesten, a Dózsa György úti tanács- köztársasági emlékműnél. A Himnusz hangjai után Keres Emil színművész elszavalta Komját Aladár: Proletár Magyarország marsol című versét. A tisztelet és a meg­emlékezés koszorúját a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi és Budapesti Bi­zottsága .nevében Biszku Bé­la, a KB tagja és Borbély Gábor, a budapesti bizottság titkáTa helyezte el. A Ma­gyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa nevében Czi­Puja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügymi- nisiztere hétfőn Délkeiet- Azsiába utazik. Hivatalos, baráti látogatást tesz a Ma­laysias Államszövetségben, a Srí Larika-i Demokratikus Tegnap, szabad szombaton bem pihentek a Csepel gyá­rainak dolgozói. Szerte az országban — így Kaposvá­ron is — ott voltak munka­helyükön, hogy közös mun­kával, kommunista műszak­kal köszönések a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség zászlóbontásának 25. év­fordulóját. A Csepel Művek Egyedi Gépgyára Kaposvári Nehéz- gépgyána egyszerre árasztott hétköznapi és ünnepi han­gulatot. Idősebbek, fiatalok serénykedtek elsősorban nege Lajos hadseregtabomok honvédelmi és Hctényí Ist­ván pénzügyminiszter, a Ma­gyar Népköztársaság fegyve­res erői részéről Papp Dezső vezérőrnagy, az MSZMP Néphadsereg! Bizottságának- első titkára, Ladvánszky Ká­roly rendóva 1 tóbornagy, bel­ügyminiszterhelyettes és Nagy György, a Munkásőr­ség Országos Parancsnoká­nak első helyettese koszorú - zott. A szobor talapzatánál el­helyezték a hála, a kegyelet és a megemlekezés virág­csokrait Budapest dolgozói­nak, fiataljainak képviselői is. Az ünnepség az fnterm­Saocia lista Köztársaságban, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságbant a Vietnami Szocialista Köztársaságban és a Kambodzsai Népköz­társaságban, eleget téve az említett országok külügymi­niszterei meghívásának. azért, hogy hozzájáruljanak termelésükkel közösségi lé­tesítményekhez, illetve szé­pítsék környezetüket. Varga János, a pártalap- szerveaet titkára így beszélt a kommunista műszak céljá­ról;: — Gyárunk történetében ez a kilencedik ilyen mű­szak. Dolgozóink ismét bizo­nyították; magúikévá tettek a KlSZ-bizottság, a szak- szervezet felhívását, mert mindenki megjelent munka- helyén. Reggel 6 (makor 399 dolgozónk, huszonöt szocia­lista brigádonk kezdte el a munkát. A gyárveaetŐBég hangcsfoe­mondón keresztül köszöntőt - te a munkába érkezőket, s egész műsizak alatt, déli 12 óráig szólt a zene; jókedv­vel vidám hangulatban vé­gezte mindenki a munkáját. Kettöszázhúszan a műhe­lyekben dolgoztak, az irodák és a termelés irányítói pedig a gyár különböző területem tevékenykedtek. Parkosítot­tak. terepet rendeztek, a KlSZ-isták vas- és egyéb hulladékot gyűjtöttek, rend­be tették a korábban társa­dalmi munkával épített MHSZ-Ktoér köd-nyékiét. S hogy valóiban örömmel és jó hangulatban dolgoztak, azt jelezte; a Csepelnél tegnap tartott kommunista műszak alatt 1,2 nnffiós termelési ér­teket állítottak elő. A rali­sa« keresetét —; 45 000 fo­rintot — a walte lati lakás­építési akció támogatására ajánlották fei. Amikor befejeződött a kommunista műszak, ismét fölcsendült a hangosbemon­dó; a gyárvezetőség, az üze­mi KISZ-szervezet mondott köszönetét a munkáért. Kádár János aivözlő ievole a KlSZ-tez A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának Budapest Kedves Elvtársak! Ifjú Barátaim! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és párttagságunk nevében szivből köszöntőm a megalakulásá­nak 25. évfordulóját ünneplő Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget, az ifjú kommunistákat, hazánk ifjúságát. Az elismerés, a köszönet szavával fordulunk azokhoz, akik történelmünk nehéz időszakúban, akkor, amikor a hazai es a nemzetközi reakció a munkásosztály, a nép hatalmat, népünk szocialista vívmányait fenyegette, igaz hazafiakhoz méltón cselekedtek: partunk útmutatását követve újjászer­vezték, forradalmi szellemében megújították az ifjúsági szö­vetséget. A dicső emlekii Magyar Tanácsköztársaság kikiál­tásának évfordulóján, az 1957. március 21-én történt zászló- bontás kifejezte ifjúságunknak a szocializmus ügye melletti elkötelezettségét es szimbolizálta azt is, hogy a kommunista ifjúsági szövetség örököse es folytatója népünk legszebb ha­ladó és forradalmi hagyományainak. Ezt az örökséget vet­ték át, őrzik és gyarapítják az egymást követő ifjú nemze­dékek. Népünk tudja és nagyra értékeli azt, hogy a Magyar Kommunista IfjuságiSzövetség, mint a part ifjúsági szerve­zete es a magyar ifjúság egyseges tömegszervezete, fontos té­nyezője hazank politikai rendszerének. Teljesítette, amire ne­gyedszázada vállalkozott, kiérdemelte társadalmunk elisme­rését. Tevékeny, alkotó részese a szocializmus építésének, képviseli, védi a magyar ifjúság érdekeit, neveli a párt után­pótlását. Sokat tett azért, hogy a magyar ifjúság széles tö­megei értik, támogatják a párt politikáját, magukénak vall­ják szociaásta társadalmunkat, helytállnak a munkában, a tanulásban és a haza védelmében. Mindazok, akik részt vettek az ifjúsági szövetség újjá­szervezésében es negyedszázados tet'ékenysegeben, jó érzes­sél gondolhatnak arra, hogy erőfeszítéseik, nem voltak hiába- valóak. Tetteik testet öltenek történelmi vívmányainkban, a társadalmunkat jellemző nyugodt, alkotó légkörben; azokban az eredményekben, amelyeket a gazdaságban, a kultúrában, az életszínvonal emeléseben. az életkörülmények javításában elértünk. Büszkeséggel töltheti el ifjúságunkat is, hogy ha­zánknak, amely a haladás élvonalához, a szocialista közös­séghez tartozik, eredményes munkával kivívott tekintélye van a világ ban. Az ifjúsági szövetség politikai szervező és meggyőző te- mätenysege. a fiatalok öntudatos, cselekvő részvétele a szo­cializmus építésében további előrehaladásunknak is nélkü­lözhetetlen forrása. Mai viszonyaink között, amikor az épitö- munka feltételei nehezebbek, keményen meg kell küzdenünk eredményeink megszilárdításáért és gyarapításáért. Az a kö­zös feladat all most előttünk, hogy erőnket, tudásunkat latba- vetve, minden tőlünk telhetőt megtegyünk a XII. pártkong­resszus határozatainak valóra váltásáért, az idei népgazdasá­gi terv teljesítéséért. Ebben számítunk az ifjúság odaadó munkájára, lendületére, téttrekészségére. Az ifjú kommunis­ták mutassanak példát a kötelességteljesítésben, a politikai kiállásban, a közösségi magatartásban, a közéleti felelősség­ben. Erősítsék azt a tudatot, hagy szocialista hazánk fejlődé­se, a fiatalok sorsának alakulása nagymértékben függ saját munkájuktól, kötelességeik becsületes teljesítésétől, a közös feladatok megoldásában való aktív részvételüktől. Pártunk és népünk azzal a meggyőződéssel tekint a zász­lóbontásának negyedszázados évfordulóját ünneplő kommu­nista ifjúsági szövetségre, a magyar fiatalokra, hogy tisztes­séggel folytatják az elődök áltál elkezdett ügyet. Szocialista hazánk igaz gyermekeiként, internacionalista egységben ha­ladjanak együtt ezután is a Szovjetunió, a szocialista orszá­gok ifjúsági szervezeteivel, a világ ifjú kommunistáival, mindazokkal, akik a szocializmusért, a békéért, az emberi halódásért küzdenek. Pártunk Központi Bizottsága és a magam nevében to­vábbi eredményes munkát, sikereket kívánok a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség valamennyi tagjának, hazánk if­júságának. Budapest, 1982. március 21. Elvtársi üdvözlettel; KÁDÁR IÁ NOS-Magyar Svoeialista Munkáspárt Központi Bizottságának «te* átkára Hídépítés. A régi keskeny híd helyett új, 8 méter széles hidat épít a Közűd Épí­tő VáHaiat a Kaposvár—Toponár közötti út VBKM előtti szakaszán. A hídépítéssel egy­idejűleg a kanyar ívét csökkentik, és új nyomvonalra terelik. A munka 9 millió forint­ba kerül, ás várhatóan szeptemberre lesz kész cionálé hangjaival ért véget r Púja Frigyes Délkelet-Azsiába utazik Kommunista műszak a Csepelben Hozzájárulás a nunkáslakás-építéshez

Next

/
Oldalképek
Tartalom