Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-03 / 52. szám
Textil a falon Mostanában újra kezdjük felfedezni a falra való textilt. Nemcsak a falvédőt, amelynek sorsa az utóbbi évek legnagyobb átváltozásán ment át: használati tárgyból giccsé, elátkozott, megvetett darabbá, vásári áruvá lett, majd kiállításokat szerveztek, rendeztek régi íalvédőkből, felfedezték Németh Éva falitextilje benne régmúlt idők üzenetét, míg végül elfoglalta helyét a tárgyi néprajz teiáiletén. Felfedeztük és „helyére- tettük” a falvédőt. A nagy lakásépítések közepette arra is rá kellett jönnünk, hogy a vasbeton lakótelep falai éppúgy igénylik a bevonatot, a megszelídítést, mint a hajdani várkastélyok kőfalai. A tapéta elkezdte új életét. Köztük is megjelent a textiltapéta. Külföldi mintákról tanulva kezdte el nálunk is gyártani a Lenfonó és Szövőipari Vállalat. A tapéta- alapra lenszálakat ragasztanak. s ez érdekes, világos árnyalatú bevonatot képez. Csak sajnos a kivitelezők nem elégedtek meg a len természetes színével; a mindenáron való díszítés ördöge itt is megjelent. A nyers- színű lenszálakat sötétbarnára festettekkel kezdték csíkozni. A falitextil díszítő funkcióját — a lakásban a műalkotás, a festmény helyettesi tejeként — a faliképek teljesítik be. Bódy Irén kékfestő mintáit kék bársonyra nyomta: meleg, élénk hatású minden fehér falon. Németh „Küldje el a mellkasát...** Röntgen és sugarai A Röntgen professzor által felfedezett X-sugarakről — melyet később róla neveztek el — az a hír terjedt el, hogy ezek a láthatatlan sugarak könnyen haladnak át a testekén és az anyagokon, ezáltal minden láthatóvá válik. Ez a hír nemcsak a tudósokat, hanem a tömeget is felizgatta. Az egyik angol újságban cikk jelent meg, mely szerint ez lehetetlen, de ha mégis igaz, nem szabad megengedni az alkalmazását, mert ez illetlenség és tapintatlanság. Sokan azonban nagy érdeklődéssel fogadták a hírt és kezdtek spekulálni. Az egyik balettimádó színházi látcsövet rendelt, arra kérte a gyártót, hogy építsék be azokat a sugarakat, melyeknek segítségével mindent látni lehet, még azt is, ami a ruha alatt van. Egy élelmes cég hirdetést adott fel, mely szerint olyan ruhákat készít, melyen keresztül nem tudnak áthaladni ezek a sugarak. Egy szakember pedig olyan speciális kalapokat ajánlott — természetesen a saját üzletéből —, melyek megakadályozzák, hogy e sugarakkal olvasni lehessen a gondolatokban. Az építészek sem akartak kimaradni a jó üzletből, és olyan épületeket hirdettek, melynek falain „garantáltan” nem hatolhatnak át a sugarak. Akadnak tudatlanságból fakadó nagyúri kívánságok is. Egy páciens levelet írt Röntgen profesz- szornak, hogy szúrásai vannak a mellkasában, de mivel nagy az elfoglaltsága, nem tud személyesen megjelenni a vizsgálaton, ezért arra kérte a professzort, hogy küldjön neki néhány sugarat a lakására. A tudós udvariasan azt válaszolta neki: Kedves utam, pillanatnyilag nem rendelkezem a kért sugarakkal, ezért nem tudok küldeni. Arra kérem, ha nem tud személyesen megjelenni, küldje el a laboratóriumomba a mellkasát Az csak természetes, hogy többen szerettek volna tőkét kovácsolni a felfedezéséből. Egyik nap a tudós nehéz munka után hazatérve a lakásán idegen embereket talált, egy cég képviselőit, ak'k a feleségével alkudoztak a találmányának a megvételére, és horribilis összeget ajánlottak. A professzor köztudottan puritán ember volt, felháborodottan elküldte őket, és megtiltotta a feleségének, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzon. Egyébként a nagy felfedező szerény, szorgalmas ember volt, s egész életét a munkájának szentelte, nem volt anyagias. Élete végéig sem gazdagodott meg, az ő találmányán viszont sokan megtollasodtak. I)r. Hiev Ilia Teák tavaszra Ezekben a télvégi napokban — közismert szóhasználattal élve — tavaszi fáradtság jelei ütköznek ki rajtunk. Kondicionáló céllal egyesek serkentőket, patikai tablettákat fogyasztanak, azonban egyre több azok száma, akik C-vitamin szükségletüket elsősorban gyümölcsökkel, friss zöldségekkel elégítik ki. Csipke- hus-tea néven forgalmazza a Herbária a kimagozott csipkebogyóból készített gyógyteaféleséget, amely ilyenkor tavasszal kitűnő C-vitaminpótló természetes ital. Elkészítése is egyszerű: a 60 fokos vízben áztatott teát néhány óráig állni hagyjuk, majd leszűrjük és tetszés szerint ízesítjük. A tea 20 dekás csomagolásban 22 forintért kapható. A tasakolt, filteres változat ára 23 forint SO fillér. Ugyancsak igen frissítő hatású a ginzengtea, amelyből naponta kétszer — reggel es este — eg.y-egy adag elfogyasztását javasolják a szakértők. Bódr Irén mcnkál* ívó gyapjú faliképéi, ugyancsak a nyers színek árnyalataiban, a melegséget idézik. Csergőkre emlékezletóek Sziiasi Anna gyapjú falitex- tiljei. A falat díszítő textil nem takarja el a teljes felületet, hanem megbontja, kiemeli. Erre Aidái, Sziiasi textiljei, Bódy bársony kékfestői alkalmasak. Ez a díszítő textília általában álló formá- tumú. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat lentapétája A falat védő, a „falvédő” kerülhet az ágy, s az étkezőhely közelébe: ez melegséget sugall, amaz tiszta rendet. Németh Éva, Szilasi Anna bolyhos gyapjúi az ágyat és környékét védő, igazán emberközeli felhasználású textilek; Ardai Ildikó fényes, masszívan szövött szizál ja az utóbbira jó példa. A sok iparművészeti kiállítás azt is jelzi, hogy valami az árukínálattal nincs rendben. De reménykedjünk benne: a kiállításon bemutatott munkák egyszer csak kisugá.roznak a gyárra, az árukínálatra. S akkor nemcsak egy-egy kis szövetkezet, ex kluzív iparművésaetí bolt árulja majd. Hanem — valahogy úgy, ahogyan a fin-, neknél — az áruház, és az alapanyagát pedig a kis üzletek, ahol a tanácsadás mindig az ízlés jegyében folyik... . T. A. Jog/ Jtrakérlfínk /r/m: Baleset az üzletisen - H rosszhiszemű (érj OTTHON ÉS CSALAD Súlyos baleset történt az egyik áfész üzletében. Egy szerelő cementet vásárolt. Az ottani gyakorlatnak megfelelően a cementes zsákokat a raktárból maga vitte kézikocsijára. Rakodás közben két méter magasból fél mázsa súlyú cement esett a hátára. A szerencsétlen ember a földre rogyott és ekkor két újabb zsák zuhant rá. Csaknem két hónapig kórházban ápolták. Sérülései következtében mozgásképességét teljesen elvesztette, lábra állni nem tud, alsó testét nem érzi. Helyváltoztatásra csak úgy képes, ha önhajtós karosszékbe ültetik, illetve onnan kiemelik. Mindezek miatt élete végéig ápolásra, gondozásra szorul. A szerelő az áfész ellen kártérítési pert indított, amelyben egyebek között keresetveszteségének, gondozási és ápolási költségeinek, a rokkantaknak való személygépkocsi ellenértékének és hatszázezer forint nem vagyoni kárának megfizetését kérte. Az ügyet végső fokon elbíráló Legfelsőbb Bíróság az áfészt hatszázezer forint, továbbá ötezer forint havi járadék megfizetésére kötelezte. A döntés további részében kimondta: a rokkantnak autó iránti igénye attól függ, tud-e ilyen járművet vezetni. A szerelő okirattal igazolta, hogy szakértői bizottság megállapította: Trabant Hycomat autó használatára alkalmas, de csak teljesen kézi vezérlésű segédberendezéssel és fejtámlával vezethet. Minden alkalommal kísérőre van szüksége. — A rokkantnak ■ módot kell adni arra, hogy alkalmasságán túlmenően, bebizonyíthassa : gépkocsivezetői ismeretekkel rendelkezik. Amennyiben az derülne ki, hogy igénye indokolt, úgy az áfészt az autó vételárának megfizetésére kell kötelezni. Ha viszont vezetésre alkalmatlan, azt kell elbírálni, hogy a balesetből eredő testi fogyatékossága a közlekedésben milyen anyagi' hátrányt jelent számára. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az ügyben első fokon eljárt megyei bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította. • • • A házasság felbontásakor a bíróság a kiskorú gyermekeket az anyánál helyezte el és a férjet a lakás elhagyására kötelezte, azzal, hogy amennyiben nem távozik onnan, jogcím nélküli lakáshasználónak tekintendő, akinek elhelyezéséről a lakásügyi hatóság — legalább komfortnélküli másik lakás biztosításával — köteles gondoskodni. Egyben kimondta: a férj a gyermekeket a bírói határozat ellenére jogtalanul tartja magánál, ezért 15 nap alatt volt feleségének köteles őket kiadni. Az ítéletnek a férj elhelyezésére vonatkozó része ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú döntést megváltoztatta, a férfit rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak minősítette, aki elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. A határozat indokolása szerint a házastársak élet- közössége már évek óta válságba került. Ennek egyik oka volt, hogy a fér} nem vette jónéven, amiért felesége szakmai továbbképzésen vett részt és alaptalanul azzal gyanúsította: a tanfolyamon nem megfelelő a magatartása. Házasságuk romlásának másik oka a férfi italozása és olyan nagyfokú durvasága, hogy az asszony többször a szomszédokhoz menekült előle. A családi konfliktusok egészségi állapotára annyira hatottak, hogy végül kórházi kezelésre szorult A bérlőtársi jogviszonynak bírói ítélettel történt megszüntetése esetén a lakásban jogcím nélkül bentmaradó volt házastárs akkor sem minősül minden esetben rosszhiszeműnek, ha a házasság megromlásáért ő felelős. Ilyennek tekintendő azonban akkor, ha van olyan többlet tényállás, ami a bérlőtársi jogviszony megszüntetését indokolja. A férj magatartása — a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint — ilyennek minősül. H . E. Növényvédelmi tájékoztató Vegyszeres gyomirtás a házikertben A szőlő vegyszeres gyomirtása: 4 évesnél idősebb szőlőben a Hungazm PK, a Buvinol 50 WP 5—6 dkg, az Aresin 5 dkg adagolású készítmények valamelyike használható S liter vízben 100 négyzetméterre kijuttatva. A permetezést még a £a- kaciás előtt, de a szőlő nyitása után kell elvégezni. Magas kordon művelésű, valamint 4 évesnél fiatalabb szőlőben a sorközök gyomirtása a Gramoxone 0,4—0,6 dl adagolásban használható 7—10 liter vízben kijuttatva úgy, hogy a szer ne érje a hajtásokat, 3 évesnél idősebb szőlőben és gyümölcsösben egyaránt használható a Glyalka 0,8—1,2 dl adagolásban 5—7 liter vízben kijuttatva. Gyümölcsösben és szőlőben egész éven- át végezhető a kezelés, irányított permetezéssel. A zöldségfélék vegyszeres Keverednek a divatötletek Már nem titok, hogy mit viselünk majd 1982 tavaszán, hiszen a divattervezők asztalán jó ideje kialakult az a divatstílus, amelyben a nők kedvüket lelhetik. Igen sokféle divattendenciát ajánlanak a tervezők, hogy ezek között jó érzékkel a saját karakterünk szerint válogathassunk. A divatotletek egymással is keverednek és ez. az, ami a régiből újat és az újból pedig frappáns divatot aiakít ki. Rajzainkon a . tavaszi divatból láthatnak vázlatot: 1. modell: szűk, egyenes vonalú szoknya, épp hogy a térdet takarja. A felsőrész jerseyböl készülhet kétsoros gombolással. Színösszeállításra vonatkozó ajánlatunk: fekete-fehér; piros-sötétkék; natúr-terrakotta. 2. modell: könnyű jerseyböl vagy selyemből készült a duplablúz, azonos anyagból a kiskabátka is, természetesen mindkettő külön-külön is jól kihasználható. Ez a modell igen elegáns, szoknyához viselhető leginkább. 2. modell: posztóból, flanellból készülhet elütő színű díszpántokkal. A csípőig érő sportos kabátka különösen nadrághoz ajánlható. 4. modell: a jelenlegi divat sztárja a bricsesznadrág, amely fésűs karakterű, mintás vagy egyszínű anyagból, de tweedből vagy jerseyböl is .elképzelhető. 5. modell: „kabátruha”, egyenes, de lefelé kissé szűkített, a slicc biztosítja a mozgást viselőjének. A magas nyakmegoldás és a hosszú ujj biztosítja a meleg tartását. N. V. gyomirtása: vetés előtt • Gramoxone-t 0.4 dl adagolásban használhatjuk 100 négyzetméterre 7 liter vízben kijuttatva. A készítmények hatásának előfeltétele, hogy a gyomnövények lomb leveles stádiumban legyenek. Vetést követően, de még a zöldség- növények kedése előtt, ha gyomosodást észlelünk —- a retek, saláta, gyökérzöddsé- gek kivételével — a Gca- moxone 0,2 dl mennyiségbe*» 7 liter vízben kijuttatva alkalmazható. Sárgarépa, petrezselyem vetését követően, de még a kelés előtt használhatjuk a Merfcazánit 2 dkg- os adagban, 5 liter vízbe*» kijuttatva. Az állomány 10 —15 cm-es fejlettségénél i* permetezhetünk a Merkaz**» 2,3 dkg, vagy a Ma torán dkg adagolású készítmények valamelyikévé! 2 liter viz felhasználásával. IXmííi agymarói termesztett hagyma gyomirtására a talaj típusától függetlenül felhasználható Setecid 65 WP, vagy a Niticid 65 WP 6,5—7 dkg adagolásban, 5 liter vízben kijuttatva, a dughagytma ültetése utáin, de még a keié* előtt Állománypermetezésre a hagyma 8—10 cm-es fejlettségénél a Satecid, vagy a Niticid használható 7 dkg adagolásban, 7 liter vízben kipermetezve. A magról vetett hagyma gyomirtására is felhasználhatjuk a Satecid, Niticid gyomi rroszerek valamelyikét, a magvetést követően azonnal kipermetezve 6,5—7 dkg adagban, 7 liter vízben. A kikelt hagyma kezelését 10—12 cm-es állapotban lehet a fenti készítmények valamelyikével elvégezni. A kétszeri kezelést a hagyma minden károsodás nélkül elviseli. Burgonya gyomirtására a Ma torán 3.5 dkg vagy az Aresnn 3.5 dkg adagolású készítmények valamelyike használható 5 liter vízben kipermetezve, a kezelést mindegyik szerrel az ültetés és a. töltő- vetést, követően, de a burgonya kelése előtt kell elvégezni. Az adagok mindegyike 100 m'gvzetméter területre vonatkozik. Nyertesek A február 20-i rejtvény helyes megfejtése: Kodály Zoltán. Kárpáti Kamii: Trombitás Ali cirkusza című könyvét nyerték: Réti Erika (Bog- lárlelle). Szászt István és Dani Miklós (Alsóbélatelep), Sántosi Csaba (Csurgó), Czi- poth Anna (Nagyatád). A könyveket postán kVó- jük el.