Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-16 / 63. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I ^ - ■*%; W v l//\ p í, w '/U> Ara: 1,40 Ft SOMOGYI NÉPLAP XXXVlil. évfolyam, 63. sióm 1982. március 16., kedd Emléke ütés ma fest Másfélmillió négyzetkilométernyi terület komphnc gazdasági kiépítését irányozza elő a Baikal—Amur vasútvonal létrehozása; javítja a közlekedést a Szovjetunió keleti részén, s elősegíti az új ipari övezet bekapcsolását az ország vérkeringésébe. Az új vasúti szakasz a Lénától a Bajkál-tó környéki Kunermáig húzódik. Képünkön: egy épülő híd a fi ja folyó fölött Nemzetközi tapasztalatcsere „Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd löl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a napot!" Most, 134 év után mi magunk bizonyíthatjuk,' ' hí>gv mélyen tudatúinkba vésődött 1848. március 15-e nagyszerűsége. a függetlenségért, a nemzeti haladásért indított harc első, forrongó napja, amelyen „a forradalom fáklyája meggyúj tatott”, kitörölhetetlen népünk emlékezetéből. Ugyanúgy mint Vas- Váry, Petőfi, Jókai, Degré, Budyovszky neve, az egyetemi ifjúság szelleme, Kossuth munkássága, s a jelmondata : „Egyenlőség, szabadság, testvériség...” Március 15-ét napsütésben ünnepelhettük. Lobogók díszébe öltözött tegnap Kaposvár, s mi az ünnepség előtt mar gondolatban készültünk, az emlékezésire. Sok százan' gyülekeztek délelőtt Kossuth Lajos szobránál, hogy főhajtással tisztelegjenek emléke előtt. Felidéztük magunkban a 134 évvel ezelőtti nap eseményeit, a Pilvax kávéházból elinduló kis csoportot, a' Länderer nyomdában kinyomtatott Tizenkét pontot, a Nemzeti Múzeum előtti gyűlést, a Budáin felvonuló húszezres tömeget ... Ki ne érezte volna az, akkori hangulatot, Petőfi lelkesedését, a „tenni kell. és mindjárt holnap . . elhatározás jelentőségét ? Petőfi Sándor 1848 című versét Damm Andrea szavalta; az óvódások apró zászlóitól körülvett szobor talapzatánál, majd koszorút helyeztek el a megye és a város párt-, állami es társadalmi szerved. A Petőfi téren tovább nőtt az ünneplő tömeg, ott a Himnusz hangjai után Hornung Gábor tolmácsolta a Nemzeti dalt, s Varga Károly, a Népfront megyei titkára mondott beszédet. — Népünk emlékezete megőrizte 1848. március 15Az 1848—49-es polgári forradalofn és szabadságharc évfordulójának reggelén fővárosi fiatalok százai gyűltek össze a nemzeti színű és vörös zászlókkal díszített Március 15. téren. Petőfi Sándor szobránál koszorúzás! ünnepségen tisztelettel adóztak, a költő és forradalmár emlékének. Budapesten a Múzeum kertben mintegy hatezer fiatal sorakozott fel a Hazafias. Népfront Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága rendezte nagygyűlésen. 1848-as daloktól, indulóktól volt hangos a kert, ahol a forradalmi ifjúsági ét. ezért immár 134 esztejn- deje hagyományokba rí • gazdag ünnepe ez 'az egész nemzetnek, s mindenekelőtt jeles ünnepié" az ifjúságnak, hiszen ezen a napon a korabeli ifjúság színejava szólt bele a történelembe. Az egyes ember életében fakulhatnak, a , feledés homályába tűnhetnek egy-egy kedves családtag vagy barát arcvonásai,« de 1848 március 15-ének emléke soha nem szürkült el: az egész, nemzet számára fáklyaként mutatta az utat a nemzeti függetrációjának elnökségében volt Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, továbbá a part-, az állami, a társadalmi, a tömegszervezetek. a fegyveres erők és testületek számos veziető- je. Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mondott ünnepi beszédet: — Az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója a szocialista Magyarország nemzeti ünnepe, haladó múltunk igaz. a' mában is élő nemzeti öröksége. Láng- lelkű forradalmárok és hazafiak, Petőfi, Vasvári, Irinyi, Táncsics? Kossuth, a népi tömegek, a nemzet legjobbjai len ség, a társadalmi felszabadulás felé. A nemzeti hagyományainkat idéző mondatok után a kaposvári pori ti ka ídalos-klub adott műsort. Az ünnepségen résizt vett Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára is. A koszorúzás után a legapróbbak, az óvodások fogták közte a szobrot, s helyezték el virágaikat A tegnapi évfordulóján való tisztelgéssel megkezdődött a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozata is. géert. a feudális tulajdonviszonyok és előjogok eltörléséért. Küzdelmük elválaszthatatlanul kapcsolódott a korabeli európai forradalmi mozgalmakhoz. Tetteik és harcuk maradandó, lelkesítő tanulságul szolgál mindazoknak, akik a haza és az egyetemes emberi haladás ügyéért szálltak és szállnak síkra. Hangsúlyozta: Történelmünk során nem egyszer tettek erőfeszítéseket a nemzeti erők összefogására, de erős, széles társadalmi alapion nyugvó egység csak a szocialista Magyarországon jöhetett létre. Napjainkban megvalósultnak mindazon álmok, vágyak, célok, amelyért népünk legjobbjai valaha küzdöttek. Az ünnepi megemlékezést követően koszorúkat helyeztek el az 1848. március 15-i eseményeknek emleket állító márványtábla alá. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Korom Mihály és Pozsgay Imre, az MSZMP KB tagja, művelődési miniszter; a KISZ Központú Bizottsága képviseletében Fejti György, a KISZ KB eted titkára és Varpia Sabján László koeziorúzott. 130 millió dolgozó számvetése Ma délelőtt a Kreml kongresszusi palotájában, több mint ötezer küldött és mintegy háromszáz külföldi vendég jelenlétében megnyílik a szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusa A 130 millió szervezett dolgozót képviselő delegátusok megvitatják a szakszervezetek ötéves tevékenységének eredményeiről" és a következő öt évre szóló feladatairól készült beszámolót, amelyet Sztyepan Salajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke terjeszt elő. A külföldi vendégek között lesz a magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának küldöttsége, Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével. A »delegáció vasárnap érkezett, a szovjet fővárosba A szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusát megelőzően — a múlt év augusztusától kezdve — megtartották a különböző szintű szakszervezeti testületek beszámolóit, újjáválasztották a vezető szerveket. A több mint 3 millió szakszervezeti csoport, a félmilliót meghaladó m űhely bi zottság, a 750 ezer alapiszerv taggyűlésein, az ágazati ..területi szakszervezeti kongresszusokon mintegy 20 millió felszólaló fejtette ki véleményét, tett javaslatokat a szakszervezeti munka továbbfejlesztésére. Magyarországon a jogalkotási feladatok hosszabb távú tervezése, a jogszabályok megalkotásának több évre szóló programozása beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A további jogszabályok előkészítésében és meghozatalában is alapjában ezt a módszert célszerű követni. E tényekkel, tapasztalatokkal és törekvésekkel jellemezte jogalkotásunk helyzetét ár. Markója Imre igazságügyminiszter tegnap, az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülésén. A jogalkotásról, amelynek eredményeiről és további tennivalóiról várhatóan szó lesz a parlament tavaszi ülésszakáh is, úgy nyilatkozott a képviselőket tájékoztató miniszter, hogy az elmúlt évtizedben széles körben hatályba léptetett új jogszabályokkal szinte megújult a jogrendszerünk. Ugyanakkor a korábbinál egységesebbé, áttekinthetőbbé is vált, azoknak az új törvényeknek, törvényerejű rendeleteknek és más magas szintű szabályoknak, paragrafusokba foglalt rendelkezéseknek az eredményeként, amelyeket két ciklusra kidolgozott kodifikáci- 'ós program szerint — 1971 és 1974 között, illetőleg az 1975-r-80-as időszakban — alkottak. Így elmondható, hogy hazánkban megvannak { a fejlett szocialista társada- 1 lom építésének korszerű jogi Az Országos Vízügyi Hivatalban hétfőn megkezdte háromnapos munkáját a magyar—angol vízügyi tudományos tanácskozás, amelyen a két ország kutatói és gyakorlati szakemberei mintegy 20 előadás alapján vitatják meg a vízellátás és csatornázás, s főként az ivóvíz- és szennyvízkezelés fejlesztésében elért legújabb tudományos és műszaki »fejlesztési eredményeket. A tanácskozás első ülésén megjelent Bryan George Cartledge, Nagy-Britannia budapesti nagykövete is. Ez a találkozó az első nagyszabású szakmai tapasztalatcsere, amelyet a múlt év második felében r aláírt kétoldalú vízügyi műszakitudományos együttműköalapjai. A jogalkotás további terveinek az a központi gondolata, hogy főképpen magas szintű jogszabályok kidolgozásával lehet és kell inég jobban segíteni a társadalmi-gazdasági fejlődés soron levő feladatainak megoldását. Az 1985-ig terjedő újabb jogkodifikáeiós programban két fő területre összpontosul a figyelem: az állami élet további fejlesztésére, ezen belül is a közigazgatás folyamatos korszerűsítésére és egyszerűsítésére, valamint a népgazdaságban folyó jogi munka tökéletesítésére, itt is elsősorban a gazdaságirányítási és a szervezeti kérdésekre, a gazdálkodás törvényes rendjének, fegyelmének szilárdítására. A kodifikációval kapcsolatos képviselői vélemények lényegét — legalábbis- a mostani bizottsági ülés alapiján —■ abban lehet összefogdés-i jegyzőkönyv értelmében rendeznek a két ország szakemberei. A szervezettebb együttműködés új lehetőségeire utalt megnyitó beszédében Vincze József, az OVH elnökhelyettese is. Az angol szakember-küldöttséget Thomas Victor Arden, a brit vizügyi kutató központ igazgatója vezeti, aki a találkozó első napján a szigetország vízgazdálkodásának szervezetéről tájékoztatta a magyar szakembereket. Az angol előadók egyebek között beszámolnak az ip>ari és háztartási szennyvizek együttes tisztításáról, a szennyvíz- iszap mezőgazdasági felhasználásáról, s korszerű magyar vízgazdálkodási létesítményeket tekintenek meg. ' ’ ... Y j,''-.' lalnl: ahhoz, begy a fog betöltse társadalmi rendeltetését, elsősorban jó törvényekre van szükség, fejlett jogrendszere — s ezek nálunk megvannak; de egyidejűleg az is szükséges, hogy a jogszabályokat következetesen betartsuk, végrehajtsuk. Dr. Szilbereky Jeni. a Legfelsőbb Bíróság elnöke arról szólt az ülésen, hogy a következő évekre programba vett jogszabály-előkészítések, kodifikációs feladatok voltaképpen kerettervet jelentenek, ez a kormányzati kodifikációs program azonban nem zárja ki, hogy az alkotmány adta lehetőségekkel élve, menet közben más témákban, társadalmi viszonyokban is kezdeményezhetnek jogszabályalkotást állami és társadalmi szervek, sőt magnk az állampolgárok is. napok nagyszabású decaonst- indultak' harcba 1348 tavaKét vadászszezon között Befejeződött a vadászati szezon. Az előzetes számvetés szerint a MAVAD eredményes évadot zárt. Különösen örvendetesen növekedett az élőállat — nyúl, fácán — kivitele és minden korábbinál több vaddisznót lőttek a hazai és a külföldi vadászok, összességében mintegy 40 millió dolláros forgalmai MAVAD. A holtszezon legfeljebb’ a vadállomány számára jelent nyugalmat, a MAVAD-nál javában készülődnek a rövidesen kezdődő 1982-es szezonra. Fogadják a külföldi vadászok jelentkezeseit, és felújítják, korszerű a. vadászházakat. Ifjúsági nagygyűlés a fővárosban Az országgyűlés jogi és igazságügyi bizottságának ülése Magas szintű jogszabályok segítsék a társadalmi feladatok megoldását T Tiszteiqés 1848 hősei előtt