Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-16 / 39. szám
GÖLLEI JEGYZETEK Gazdagodó társközségek íVLP'3.. . i ■ . A büssiii óvodában Célul tűzték ki a Cserepespusztan élők rendszeres foglalkoztatását. Tárgyaltak a Komlói Ruha- üzemmel, és hamarosan koníek- ciórészleget nyitnak. Két műszakban, 20—2ü asz- szonynak, leánynak ad az üzem m a nkalehe t őségét. A Volán 13-as Vállalat Ikarus szocialista brigádjáról ugyancsak nagy elismeréssel szólt. A buszvezetők, kalauzok nagyon sok szombaton és vasárnap dolgoztak társadalmi munkában. Rendbe tették az udvart, festettek, kerítést, kaput készítettek. Alig másfél éve tölti be a tanácselnöki tisztséget Kovács József Göllében. Előtte a Béke Termelőszövetkezetben dolgozott. Nemcsak a székhelyközség, hanem a többi települési, Fonó, Kis- gyalán, Büssü, s az ide tartozó Inam-, Cserepes- és Gázlópuszta gondjait is jól ismeri. — Törekvésünk, hogy lehetőségeinkhez mérten, főként saját erőnkre alapozva, gazdagítsuk, fejlesszük a társközségeket, pusztákat, változtassunk az ott élő emberek életén — mondja az néni” meséjét hallgatták szépen berendezett otthonukban. Ebben az épületben cri- gányiskoia is működik. Mészáros Béláné, az iskola vezetője büszkén mutatta meg a rengeteg szemléltető eszközt. a sok játékot, a ' gondozott udvart, a szépen berendezett tanári szobát. Érthető örömmel mondta el, milyen jó érzés volt, amikor a kaposvári városgazdálkodási vállalat képviselői jókora rakomány könyvvel, játékkal, szemléltető eszközzel, bútorral állítottak be, és segítettek az iskola, óvoda, a tanári szoba berendezésében. — Egyéb tervek? Kovács József elnök így válaszol: — A földes utak korszerűsítése mellett folytatjuk a járdaépítést, felújítjuk valamennyi településünkön a buszvárókat. Megóvásuk, takarításuk fölött a népfronttal és az ifjúsági szel-vezetékkel közösen védnökséget vállalunk. Szerepel tervükben — s ez a legfontosabb — a göllei iskola napközis étkeztetésének megoldása. Segítséget ígértek a termelőszövetkezetek, a lakosság. Szalai László elnök. Ez tűnik ki az adatokból, tényekből, amikor sorolja, hogy mit tettek a múlt esztendőben. s milyen terveik vannak erre az évre. Kiderült az is; nemcsak a településeken élők összefogására, lakóhelyük iránti szeretetve alapoztak. Megnyerték céljaiknak a 'területükön működő közös gazdaságokat, a göllei Béke, a kisgyaláni Petőfi Termelőszövetkezetet. A két gazdaság nagy segítséget nyújtott az elmúlt évek során. Gépeket, építési anyagot, szállítóeszközöket adtak díjtalanul. Tavaly a közös tanacs területén 2,9 millió forintot ért el a társadalmi munka értéke, egy lakosra 976 forint jutott. Ebből mintegy másfél milliónyit a Béke és a Petőfi Tsz adott. Évek óta joggal sürgette a lakosság a rossz állapotban levő földes utak megjavításét. A múlt évben Fonóban és Göllében két út készültei. A termelőszövetkezetek szállították oda a követ, s a lakosság teregette szét. A fonói és a gödiéi Dózsa György utat így sikerült járhatóvá tenni. Elkezdték Göllében a Dobó István út helyreállítását, Ezt idén fejezik be, s K isgyalapban elvégzik a Petőfi út korszerűsítését- , Tavaly átadták Fonóban a törpe vízmüvet, s ezzel régi, jogos kérése teljesült a lakossasnak. Sikerűit bekapcsolni az egészséges vízellátásba a községhez közeli Gázlópusztát. Ehhez a Kaposvárt Főiskolai Tangazdaság adott szép anyagi segítséget. Az Ötszáz kdsowf B&ssflben szerelnének javítani az ivóvízellátáson. Mindössze négy- olyan ásott kút von. amelynek #6 a vize. A kisgyáriám ’ tsz hozzájárnák, hogy a közeli majorjában levő kútra rákössenek, c onnan vezessék a vszet a községbe. Ezt jövőre kivonjuk megvalósítani. Büssüben 800 ezer forint, költséggel óvodát létesítettek a cigánygyerekek részére. Ottjántunkkor az apróságok éppen Vágvölffffi Erika „óvóA Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai február 16-tól Devizán«* Vételi Közép« Eladási érf. 160 egységre Ft-ban Angol fon* 6441,06 6447,51 6453,96 Ausztrál dollár 3769,60 3773,37 3777,14 Belga frank 86,13 86,22 86,31 Dán korona ♦47,96 448,41 448,86 Francia frank 577,74 578,32 578,90 Holland forinf 1338,69 1340,03 1341,37 Japán yen (1006) 147,23 147,38 147,53 Kanadai dollár 2856,86 2859,72 2862,58 Kuvaiti dinár 12123,81 12135,95 12148,09 Norvég korona 582,97 583,55 584,13 NSZK-márkaV 1467,90 1469,37 1470,84 Olasz líra (1686) 27,58 27,61 27,64 Osztrák schilling 269.33 209,54 209,75 Portugál escudo 50,17 50,22 50,27 Spanyol peseta 34,75 34,78 34,81 Svájci frank 1827,62 1829,45 1831,28 Svéd korona 602,40 603,00 603,60 Tr és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA-doliár 3498,23 3461,69 3465,15 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul a február 9-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok február 16-tól fréwznsiw Vásorefhaté Vétett Eladási legmagasabb árfolyam WW egységre bankjegycímletek forintban Angol lent 50 6M0.94 Ausztrál déltáv 50 3660,17 3886,57 Belga frank 5 900 83,63 88,81 Dán korona 1 800 434,96 461,86 Fmn márka 100 753,87 800,51 Francia frank 500 560,97 595,67 Görög drachma 580 53,17 56,45 Holland forint 1 680 1299,83 1380,23 Japán yen (1000) 10 000 142,96 151,80 Jugoszláv dinár 100 71,70 76,14 Kanadai dollár 100 2773,93 2945,51 Kuvaiti dinár 10 11771,87 12500,03 Norvég korona 1 800 566,04 601,06 NSZK-márfca 1 000 1425,29 1513,45 (Man Mrs t*tm 50 000 26,78 28,44 Osztrák sriwMmq 1 800 203,25 215,83 Portagái esendő 5 800 48,71 51,73 Spanyol pmm 5 800 33,74 35,82 1 000 1774,57 1884,33 Svéd korona 188 584,91 621,09 Török Hra 1 080 25.25 26,81 USA-dottár 580 3357.84 3565,54 A «agy éróeMMéai *m>6 tetei trtettel újra műsorra tűzi a kaposvári Csiky Gergely Színház 1982. március 6-án este 19 órakor a „Marat halála” című előadását. Jegyek a jegyirodában válthatók Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 11-103, _______________(860491 F EBRUAR A nap 6.69 érakor kél,» 17.08 érakor nyugszik; a hold 1.63 érakor kél, s 16.52 érakor nyugszik. js KEDD Julianna A várható időjárás: Változóan felbős, napközben helyenként ködös lesz az idő. Főként nyugaton és délen gyenge havazásra, ónos szí tálasra számi tha- -tunk. Időnként megélénkül, elsősorban a Dunántúlon megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma. kedden általában —1, plusz 4 fok között alakul. — Magyar—szovjet baráti találkozói tartottak tegnap 4 Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának rendezésében Makón és Szegeden. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Nyikolaj Vladimi- ro.vics Kosztyucsenko, a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házának igazgató- helyettese. — Gyűlést tart csütörtökön a Kaposvári ElekUpncsőgyár Balogh István honvédelmi klubja. Értékelik a tagok múlt évben végzett munkáját, megbeszélik az űjabb feladatokat. — A közúti árufuvarozás új szabályzatának gyakorlati alkalmazásáról tájékoztatja a Közlekedési ' Tudományos Egyesület somogyi szakcsoportját dr. Baksa Sarolta, a KPM főelőadója ma délelőtt a kaposvári Volán Füredi úti telepén rendezett tanácskozáson. Kiállítás az atomerőműről A Bemutatkozik a Paksi Atomerőmű-vállalat című kiállítás megnyitásával kezdődött tegnap a paksi munkás- művelődési központban az építkezés kezdetétől napjainkig tartó munkát bemutató rendezvénysorozat.1 A kiállított fényképek, makettek hűen tükrözik azt az erőfeszítést, amelynek eredményeként hamarosan indulhat hazánk első atomerőművének első blokkja. — Koszorúzás. Száz éve született Jancsik Ferenc vasesztergályos, vörösgárdista, az OKP magyar csoportjának tagja, a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója. Február 18- án, csütörtökön 10 órakor a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Jancsik Ferenc emléktáblájánál koszorúzás! ünnepség lesz. — Oleg Galahov zeneszerző vezetésével hétfőn héttagú szovjet muzsikusküldöfctség érkezett Budapestre a Magyar Zeneművészek Szövetségének meghívására. A vendégek tiszteletére holnap kaposváron hangversenyt rendeznek: ezen saját műveik és a kortárs magyar zeneszerzők kompozíciói csendülnek fel. Csütörtökön a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában lesz szerzői estjük a vendég muzsikusoknak. — A Kis-Balaton világát bemutató fotókiállítás nyílt tegnap a marcali múzeumban. A képeket Gyertyád László munkáiból válogatták. — A szövetkezeti szavalóverseny kétnapos döntője vasárnap fejeződött be a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A TOT, a Szővosz és az Okisz által meghirdetett vetélkedő sok ezer résztvevőjének legjobbjai közül az első tíz jutalomként szov- jetunióbeli turistaúton vehet résizt. Szerkesztőségi ügyelet a este 8-ig ^ Telefon: 11-510 W — Megszületett az új magyar zene — a közönség és a kritikusok 1981. évi díjáért rádiós verseny eredménye. A kritikusok zsűrije Kosa György Hajnal Anna Dalok című, a közönségzsüri pedig Mártha István Karácsony napja című művének ítélte oda a díjat. — A képzőművészet és a balett világába kalauzol, a 'művészi alkotás folyamatainak jellemző pillanatait láttatja az a tegnap nyílt kiállítás, amely Horváth Évának, az MTI főtéri porterének felvételeit mutatja be Budapesten az Egyesült Izzó ifjúsági klubjában. — Hangversenyt adott a Somogy megyei Pedagógus- férfikar vasárnap a budapesti Történeti Múzeumban. Az együttes műsorán Mozart-, Schubert- és Kodály- művek szerepeltek. — 25 éves a lottó. Jnbileumi lottószelvényeket bocsátott ki a Sportfogadási és Lottói gazgatóság; ezek március 7-én a számsorsoláson, majd 10-én a rendkívüli jutalomsorsoláson vesznek részt. — Kmen, magyarul Fatörzs néven megjelent a Cseh írók Szövetségének hetilapja. A T vorba politikai, tudományos és kulturális hetilap mellékleteként hetente 12 oldalon készül a cseh irodalom legújabb fóruma. — Magyar—kambodzsai barátsági gyűlés volt tegnap a Kambodzsai Népköztársaság kikiáltásának harmadik, évfordulója alkalmából a Szolnok megyei Jászfelső- szentgyörgyön. A Hazafias Népfront megyei és községi bizottsága által rendezett demonstráción részt vett és felszólalt Khuani Ran, Kambodzsa budapesti nagyköveté. — Cetinje, a jugoszláviai Crna Gora egykori fővárosa fennállásának 500. évfordulóját ünnepli az idén. A város híres kolostorát a török hódítás elől menekülő Ivan Cmojevic alapította 1484- ben. — Chicago, Detroit, Atlanta — az Egyesült Államok e nagyvárosában a lakosság kisebb részét alkotják a fehérek. Még New Yorkban is ötven-ötven százalék a fekete- és a fehérbőrű lakosság aránya. — 15# személyes óvodát vettek birtokukba tegnap a gyerekek a salgótarjáni Beszterce lakónegyedben. A több mint ezer négyzet- méter alapterületű óvodát négy hónappal a tervezett határidő előtt adta át a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat. 1 Termékváltás Selypen Fali csatlakozók, csuklós gerinc, ereszlezáró és más, a tetőfedéshez szükséges eternittartozékok gyártását kezdték meg a nyergesújfalui Eternit Művek sely- pi gyárában. A vállalat tavaly vette át a régi cementgyár épületét, s átalakították. A 12,5 millió forintos átépítés, a termékváltás, az átszervezés során senkinek sem mondtak föl: továbbra is folyamatos munkát biztosítottak csaknem 100. egykori cementgyári munkásnak. 100 évvel ezelőtt, 188Z. február TG-án fwü letett, és 79 éves korában, 1961 októberében hunyt el Benkhardt Ágost festőművész. Tanulmányait a budapesti Mintarajziskólában, valamint a Rajztanárképzőben kezdte Zemplényi Tivadar növendékeként, majd Nagybányán Hollósy Simonnál folytatta, s végül a fővárosban, Szablya-Frischauf Ferencnél f.ejezte be. 1904-ben nagyobb olaszországi tanulmányutat tett. s a következő esztendőben szerepelt először nyilvánosan Budapesten a Műcsarnokban. 1907-ben egyik alapító tagja volt, majd elnöke lett a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesületének. Előbb a fővárosi ipar- rajziskola, 1922-től a Képző- művészeti Főiskola tanára. Megszervezte és 1939-ig vezette a miskolci állami művésztelepet. Sok hazai es külföldi kiállításon vett részt, többnyire tájképekkel. 1929-ben Barcelonában. 1943- ban Budapesten aranyéremmel tüntették ki. Művei a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és a miskolci múzeumban láthatók. , Idegenforgalmi bál Rendkívüli az érdeklődés a soproni Pannónia szállóban február 20-án rendezendő hatodik nemzetközi idegenforgalmi bál iránt. A meghívók négyötöde már elkelt; sokan jönnek Bées- ből és Burgenlandból. A bál rendezője a helyi Ciklámen Tourist, a Malév és a Magyarországon megjelenő német nyelvű lap, a Bu- dapester Rundschau szerkesztősége. — Oxigéné* fémvágás. A Moidavai SZSZK egyik üzemében, ahol technológiai berendezéseket gyártanak, megkezdték a Sztrela nevű oxigénes fémvágógép sorozatgyártását. Az új típusú gép gyorsan és pontosan vágja el a hengerelt árut — anélkül, hogy előzőleg ki kellene mérni a lemezt. A gép fotoelektromos berendezése „kiszámítja” a vágá-. si határvonalakat és irányítja a vágófejet. — Mezőgazdasági kutató- és kísérleti állomás működik öt éve Vietnam rizseskam- rájának neveze.tt déli országrészében, Kelet-Nam-Bo tartományban. A vietnami kutatók génbankjában 111 kukorica, 200 szójababfajta és százféle rizs található. — Olomszennyeződés veszélyezteti Skócia középső I részén az újszülötteket. A glasgow-i egyetem kutatóinak vizsgálata alapján a veszélyeztetett területek csecsemőinek vízellátásáról külön gondoskodnak. — Elegáns barna szépség, a Champion Grayco Hazelnut nevű törpeuszkár lett Nagy-Britannia első számú kutyája. Az idei angliai ku- tyaszépség-versenyen 9844 négylábú közül a, háromnapos tanácskozás után választotta ki a zsűri „a kutyák kutyáját”. — A Balatonon a jégsport hívei e hét végén már nem találtak lehetőséget korcsolyázásra, jégvitorlázásra és fakutyázásra. A tavon — a balatoni emberek sajátos kifejezése szerint — megkezdődött a jégveszte. Több négyzetkilométeren már hullámzik a víz, aminek különösen a vízimadarak örülnek, mert élelemszerzésre is alkalmas tanyahelyhez jutottak. A jégvesztét egy látványos jelenség kíséri: néhány parti helyen jéghegyeket épített a Balaton. — IBUSZ-hírek: Társasutazást indítunk Kaposvárról autóbusz- szál Becsbe május 8—11-ig. fél- penziós ellátással, szállodai elhelyezéssel. Részvételi díj: kb. 2950 Ft -j- útlevél + költőpénz. Jelentkezést még korlátozott ‘Számban elfogadunk február 20-ig. lbusz Utazási Iroda, Kaposvár. Tanácsház u. 1—3. — A SIÖTOUR AJÁNLATA: 3 nap Bécsben. Időpont: április 5—7-ig. Elhelyezés: 2—3 ágyas szállodai szobákban. Utazá*: autóbusszal siófokról. Részvételi díj: 3100 Ft'fő. Részletes felvilágosítás a Siótour irodáiban. A , főiroda címe: siófok. Szabadság tér 6. Telefon: 10-900. (86002)