Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-13 / 37. szám
Szentpéteri József ötvösmester munkái KIÁLLÍTÁS A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN A 19. századi ötvösség legjelesebb mesterének, Szent- réten Józsefnek rendezett kiállítást a Budapesti Vorteile ti Múzeum. Szentpéteri ragyogó tehetség volt, mégis nehezen érvényesült. Tanulóévei után Rimaszombatban az ötvöscéh mesterei eltanácsolták a ■lestenemek lestől. Lőcsére ment dolgozni, majd a kor szokása szerint, külföldi vándorútra indult az 1800-as évek elején. Bécs, Lőcse, ismét Bécs útjának állomásai —: a háborúk miatt nem jutott el Itáliába és Franciaországba. De bécsi tartózkodása alatt megismerkedett a francia ötvösséggel is. 1809-et írtak, amikor rosszindulattól vezéreltetve, ismét elutasítja a pesti ötvöscéh felvételi kérelmét. Csak 1811-ben fogadták el mesterremekét, egy kelyhet, amely a szilvásváradi református templomba került. Már ez a munka tanúskodott Szentpéteri eredeti tehetségéről, adottságairól. ( Losonci* majd pesti munkálkodása alatt számos egyházi és világi ötvöstárgy készítésére kapott megbízást. Használati tárgyak, készletek. serlegek, egyházi szertartás-edények kerültek ki műhelyéből — gondosan, művészi módon formáivá. De Szentpéteri fő ambíciója a sokalakos dombormű volt. Első ilyen munkája, a Nagy Sándor átkelése a Gra- nians folyón című rézdombor- műve bécsi kiállításon aratott nagy sikert. Sorra készíti hasonló munkáit, amelyek meghozzák a megérdemelt sikert. Möst már tiszteletbeli tagjává választotta a besztercebányai és a bécsi ötvös céh is, tagja volt a párizsi művészeti egyesületnek. Szentpéteri elméleti írásai is figyelemre méltók. A Tudományos Gyűjteményben síkraszállt a céhek eltörlése mellett, a munkás- és művészneveié« színvonalának emeléséért. Számos munkáját őrzik hazai és külföldi múzeumok, sok egyházi tárgyát református templomok. Szentpéteri József kiállítása egy évig, 1982 decemberéig látható a Budapesti Történeti Múzeumban. E z * tejporé» feketefuvar-histó- / rta. A főosztályvezető nem utazott el miatta Pilzenbe a testvérvállalat találkozójára. A belső ellenőrök két évre visszamenőleg átnéztek minden „C”- menetlevelet, és minden mentést. Mert a visszaélést az , autómentő ötvenkét éves pilótája követte el Halmos Gézával! a nyugdíj előtt álló fuvardíj-számfejtővel. Halmos harminckét éve fejtegette a menetleveleket a külső Bárczy telepen, egy lapostetejű, huzatos házikóban. Ismerte a menetlevelekkel való manipulálásnak mind a háromszáz módját, de ő maga sosem tévedett egf’ kilométert sem. A kisebb „hibákat” maga javította, a nagyok miatt szép szelíden szólt a sofőröknek: ..nem lesz ez így jó...” Nem is féltek tőle, sőt, a fuvarból hazatért kocsik vezetőülése alól neki is jutott ez-az. Dinnyéből a repedt, erotikus exportkártyából a háromszínben mellényomott, fonalszállítmányból a horpadt papundekli orsók. Mint a gyereknek. A nyugdíj felé közeledve még Géza volt a legutolsó segédvezetőnek is, a mentős meg már a belépése másnapján a Sanyi bácsi. Sanyi bácsinak többször akartak jobb beosztást adni, de ő visszautasította a divatos, új kocsikat, nem volt hajlandó fuvarba menni. Az újoncok nem értették, hogy tud meglenni csak a fizetésből, mért nem vállalja el legalább a potya alkalmi szállításokat. Aztán az első lerobbanásuk- kor megértették. Volt, aki Gödöréről sem tudott hazajönni három napig egy eldugult vízpumpa miatt, mások meg hófúvásban, kerék nélkül is teljesítették a fuvart kétszáz kilométerre. Sanyi bácsi nagyhatalom volt. Bár ők ketten megéltek két névváltozást, három átszervezést még, egy szanálást a cégnél, életükben nem váltottak tíz szót. Március végén Géza megváltozott. Kiment a kisházból a telepre, figyelte a reggeli indulásokat, toporgott a gyülekező előtt, ahová még életében nem tette be a lábát. Szidta meg dicsérte az időjárást, aztán , nagy nehezen a lényegre > tért. Költöd zik, kocsi kellene. A pilóták sajnálkoztak, fát a teljesítmény, túl vannak a havi órakereten, menjen a forgalmistákhoz. A forgalmisták azt mondták, beszélje meg a vezényrétisztlel, A vezénylőt) szt karját tárta: hozzon pilótát. Eltelt néhány nap, Géza egyre zava- rodottabban járta köreit. A pilóták röhögtek: — Forró a talaj, Gézukám? — Megerőszakolta a háziasszonyt? — mindenki tudta, hogy valami istenverte öregasszonynál. lakik a hajdani csendőrkaszárnyában. — Mért nem ír a Vezérnek. a Fényes utcaiak most Borisz Rjabenszkij Akárhányszor Vojevodin benézett az autósok boltjába, és porlasztó után érdeklődött, az eladótól a megszokott választ hallotta: „Nincs, a$ nem tudom, mikor lesz". Vojevodinnak végül is elfogyott a türelme, és a szolgálati út betartásával fölkereste az igazgatót. De egy bőrkabátos férfi megelőzte. A férfi bement az irodába, és Vojevodin a félig nyitva hagyott ajtón keresztül hallgatta: — ’pót, Szergej Andreje- vics! Rikov küldött. — Jó napot, jó napot! Miben állhatok szolgálatára? Iván Szpiridonovocs barátainak mindent megteszek, ami erőmből telik. Másnap reggelre Vojevodin is bejutott az igazgatóhoz. — Jó napot, Szerge, And rejevics! Rikov küldött. — A, kérem. Mire van szüksége? — érdeklődött melegen az igazgató. Vojevodin izgatott nőtt. és zavarában egészen elfeledte a porlasztót. v — Nekem sebességváltó kellene, kardántengely, gyertya, kipufogócső — kezdte sorolni a leginkább keresett autóalkatrészeket. A megrendelt tárgyak öt perc múlva már megérkeztek egy nagy kartondobozban, és Vojevodin idegesen rázta meg a barátságosán mosolygó igazgató kezét. — Jöjjön be máskor is, mindig szívesen állunk a szolgálatára — mondta búcsúzóul az igazgató. Vojevodin rendszeresen be ugrott az autósok boltjába V.gy hónap múlva az igazgató már ismerte az arcát, és Vo- ’evodinnak nem. kellett em- ckeztetnie, ki ő, és ki küldte. Vojevodin most nem csa- pán magúnak tudta megszerezni a szükséges alkatrészeket, és így a munkahelyén és a baráti körében jelentős személyiséggé vált. Az élet ragyogónak és tartalmasnak tűnt a számára. Ezen még a felesége állandó kérése, hogy szerezzen egy fogast az előszobába, se rontott sokat. Azonban a bútorboltban nem rendelkezett személyes kapcsolattal. Egyszer a tradicionális „nem" után a felmérgesedett Vojevodin az igazgatóhoz indult. Behatolt az irodába, és már-már az asztalra csapott, de hirtelen meggondolta magát. Az igazgató arca valahonnan ismerősnek tűnt.-- Mi már találkoztunk valahol — mosolyodott el Voje- vodin saját maga számára is váratlanul. — Igen, igen, de hol? — erőltette meg az emlékezetét 3z igazgató. — Várjon csak, kaptak Mész vadoBatérj ZIL-t Egy ilyen regi dóig»-. zó ... Géza elgondolkozott mr. ajánlaton, aztán sajnálkozva rázta a fejét, petyhüdt po- fazacskója is beleremegett: — Nem tudják azok odafent azt sem, hogy a világon vagyok. — Hát akkor legközelebb. — Igen, legközelebb — és elkacsázott. De legközelebb elküldték a francba. — Látja, Icuka — magyarázta a gépíró kislánynak, akitől teljes áron kapta meg a maradék hideg kávékat —, amíg az ember nem kér, addig minden rendben van. Pedig hány szarból húztam már ki őket... — Akkor vagy a szarral volt baj, vagy a kihúzással — nevelett Icuka, és a kezébe nyomta a zaccot. — Nem kérni kell, hanem úgy intézni a dolgokat, hogy az embert kérjék... M ásnap reggel, amikor Géza belépett az irodájába, ott ült a Sanyi bácsi. Kávézgatott magában, és nézte a Népsportot. , — Ez nekik foci — az asztalra csapta az újságot, és kihúzott a zsebéből egy szűz menetlevelet. — Pe- csételtetgesse le, meg ami kell. Szombaton jó lesz? — Micsoda? — kérdezte Géza. — Két nap alatt csak össze tud pakolni, nem? — Hát... — Hozzak embert? — Sanyi bácsi legyintett. — A nem Szergej Andrejevicsnél. az autóüzletben? — Pontosan! — örvendezett Vojevodin. — Ismerkedjünk meg. Rikov vagyok — nyújtotta a kezét az igazgató. — Mi u baj? — Meg kell valamit mondanom ... — Ne izguljon. Közénk tartozik. Magától értetődik, hogy Szergej Andrejevics barátjának mindent megteszek. jjevodinnak még a lélegzete is elakadt, és a pulzusa izgatottan emelkedett: — Nekem egy szép garnitúra kellene... a vendégszobába . . . „XIV. Lajos” — nyögte ki izgatottan. — Sajnos „XIV. Lajos" tegnapelőtt fogyott el, de „XV. Lajossal" szolgálhatok — ajánlotta szívélyesen az igazgató. — Gyönyörű — fogadta el Vojevodin, és kezével letörölte izzadt homlokát. A minap valahogy betévedt az „Elöjegyzéses Áruk" boltjába. Az igazgató arca rendkívül ismerősnek tűnt... (Migray Ernőd fordítása) \ pénzt ráér fizetéskor befizetni a pénztarba. Nincsenek problémák. Szombat délután bebőgött egy csillogó hattonnás a volt laktanya udvarára. Halmosék! Halmosék! — ordította Sanyi bácsi, amíg Géza elő nem jött. Hatvan szempár tekintetétől kísérve terelgette vendégét a szobájába. Sanyi bácsi szétnézett: — Hát innen már elköltöztek, vagy mi az isten? Egy ágy, szekrény, . dohányzóasztal, szék. A sarokban ruhakupac, néhány edény, papírok. Sanyi bácsi ledobta magát az egyetlen székre. — Na, hogy is van ez? — kérdezte. Géza leült az ágy szélére. Hallgatott. — Van rtt valami innivaló? — kérdezte Sanyi bácsi. — Kávé, tea? Esetleg rum? — Esetleg. Géza kiment, aztán visz- szajött, kivitte a szennyes tányért meg két poharat. Amíg csobogott, Sanyi bácsi lehajolt a papírokhoz. Szép, szálas, ferde kézírással egy feljelentést olvasott, meg egy kérvényt a közös vécé megjavítása tárgyában. — Én vagyok itt az intelligencia — mondta Géza, amikor behozta a poharakat. — Mindenkinek en intézek mindent, már így papíron. Szeretnek is. Aztán megkérdezte: — Valami rágcsálnivalót? — Igen — mondta Sanyi bácsi, és visszaült. — Almát, kekszet, cukorkát, ami van. Géza behozott egy szál kolbászt, kenyeret, teasüteményt, később a teával a rumot. Sanyi bácsin átvillant a gyanú. — Nem buzi maga? Géza szerényen elrrfsolyodott. — Ugyan kérem . . Bár igaz, kevéssé érdeklődöm.. — Kevéssé — bólintott két falat között a sofőr. Miután mindent megevett, megivott egy liter teát egy deci rummal. — Tudja, nekem is kéne egy intelligencia, mert a telekszomszédom galambjai folyton leszarják a teraszomat. — A birtok jogban nem vagyok járatos, bár... Sanyi bácsi a fogát piszkálta : — Nem, azt hiszem, mégis inkább beverem a pofáját. Ezután elbeszélgettek a birtokjog érvényesítésének sokrétűségéről meg egyebekről is, amíg - be nem alko- nyult. Akkor azt mondta Sanyi bácsi: — Jöjjön, elviszem, ahová költözött volna. Budán kapta el őket a KPM-ellenőr, és sehogy sem értette meg a költözést. A hattonnás gépjármű minden, rakománya egy rossz seprő meg egy aktatáska, ráadásul Sanyi bácsi a vita hevében véletlenül leszarjankózta őt. Később Géza annyira be- rúzott, hogy még hétfőn is beteg votl. — Két ilyen profit próbálnak elkapni... — mondta a forgalmi gyakornok egy kis csoport közepén kedd reggel, és amikor meglátták őt, elhallgatott. — Jó reggelt, Géza bácsi — mondta valaki. Icuka forró kávéval várta. — Imádom a stílbútort. Géza értetlenül nézett rá. ogy mainga milyen rendes ember — folytatta a lány — odaadja a rózsadombi lakását az unokahúgának, maga meg egy albérletben szorong évekig. És azok a bútorok, ahogy hallom... — De hát... — Tudom, amit tudok — folytatta Icuka —, nálunk semmi nem maradhat ■ titokban __ — és a melle egy p illanatra hozzáért a férfi vállához. Bár lehet, hogy csak Géza érezte így. Szekrény előtt. Srbaár Erzsébet kisplasztikája. Bezzeg /ónos Csak a versekben nem — csak a versekben van így . hogy várnak az utak és hajóra szállónk hiszen még vitorla sings s a földön is csak íéllábbal állunk s a túlsó part hát persze az is csak álon' — Eurüdiké se értünk jön el — csak a papír talán csak az súgja ezt mint ki dadogni mást se tud Béres Attila A költözés Egy ismerős arc (Kiss I. Mária illusztrációja.)
